Varga Mihály szerint abban, hogy a kormány által az utóbbi három évben végrehajtott strukturális átalakítások nem jártak nagy társadalmi megrázkódtatással, komoly szerepe volt az érdekképviseletekkel való megfelelő együttműködésnek.

A nemzetgazdasági miniszter a Liga Szakszervezetek megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen pénteken Budapesten hangsúlyozta: a Liga Szakszervezetek története egybeesik a rendszerváltozás hosszú éveivel, és annak a történelmi útnak, amelyet Magyarország azóta bejárt, végig részese volt a szakszervezeti szövetség, ahogyan részese azóta is.

Varga Mihály elmondta: már a Liga megalakulása is megújulást hozott a munkavállalók érdekeinek képviseletében és alapelveitől a szakszervezeti szövetség nem tért el később sem: határozottan lépett fel, amikor az elhibázott privatizációt, vagy az igazságtalan megszorító intézkedéseket bírálta.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Varga Mihály kiemelte: az utóbbi időszakban a világgazdasági változások Magyarországot is új kihívások, feladatok elé állították. Magyarország, a magyar gazdaság, és mindazok, akik munkájukkal, tudásukkal járultak hozzá az eredmények eléréséhez, sikeres évet tudhatnak maguk mögött. "Mára egyértelműen elmondható, hogy közös erőfeszítésink sikerre vezettek, a stagnálást növekedés váltotta fel, ezért minden okunk megvan arra, hogy bizakodással tekintsünk a jövő felé" - vélekedett a miniszter.

2013 fordulatos és sok szempontból trendfordító év volt Magyarország életében, az első negyedév még a gazdasági visszaesés időszaka volt, de a második negyedévtől már lehetett látni, hogy a magyar gazdaság kezd túllépni a recesszión, a negyedik negyedéves adatok pedig már azt bizonyítják, hogy a magyar gazdaság növekedési pályára állt - fejtette ki Varga Mihály.

Elmondta, az elmúlt évek stabilizációs és konszolidációs lépései nem voltak hiábavalóak. Megérte megtörni az adósság növekedő trendjét, megérte leszorítani és 3 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt. Hozzáfűzte, hogy 2014-re a kormány és az Európai Bizottság is dinamikus gazdasági növekedéssel számol Magyarországon.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

A munka világában elért eredményekről szólva Varga Mihály kiemelte: 1992 óta nem mértek olyan magas foglalkoztatottságot Magyarországon mint jelenleg; immár közel 4 millió ember dolgozik, 235 ezerrel többen mint a kormányváltáskor, ebből közel 100 ezren a versenyszférában tudtak elhelyezkedni. A munkanélküliségi ráta az európai uniós átlag, 10 százalék alá csökkent; az utóbbi negyedévben 9,8 százalék volt.

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy 2010 óta 7 százalékkal emelkedtek a reálbérek az alacsony inflációnak és a családi adókedvezményeknek köszönhetően is. Az előző kormányok mulasztásait pótolva a kabinet visszaadta az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok megbecsülését, a Munkahelyvédelmi akcióterv segítségével pedig több mint 740 ezer munkavállaló állásának megőrzéséhez járultak hozzá.

Varga Mihály szerint a számos kritika ellenére az új munka törvénykönyve a munkavállalók érdekeit szolgálja, biztonságukat megtartva teszi rugalmassá a foglalkoztatási feltételeket. Kitért arra is, hogy sikeresen zajlottak az egyeztetések a kormány és az érdekképviseletek között a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, ahol a Liga is eredményes munkát végzett.

Bízik abban, hogy a partneri együttműködés a következő években is megmarad a munkavállalói szervezetekkel és meggyőződése, hogy az érdekképviseletekkel továbbra is együtt kell működni Magyarország gazdasági előrejutásáért - hangsúlyozta a miniszter.

(MTI)