A magyar állam szerda reggel pontosan teljesítette a lejáró 1 milliárd eurós kötelezettségét, a kormány devizatartalékai megfelelő fedezetet adtak ehhez – nyilatkozta Varga Mihály az MTI kérdésére. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy a magyar gazdaság megszorítás nélkül is jobban teljesít.

A miniszter hangsúlyozta: a tavaly év végi rendkívül sikeres devizakötvény kibocsátásra az amerikai piacon éppen azért volt szükség, hogy a januárban esedékes devizakötvény tőke- és a kamatfizetéséhez szükséges deviza rendelkezésre álljon.

A kormányzati devizatartalékok a következő nagyobb, májusban lejáró 500 millió angol fontos kötelezettségre is elegendőek – tette hozzá.

A miniszter kiemelte, hogy az államháztartás finanszírozási helyzete stabil, a magyar állampapírok iránt jelentős a kereslet. Az állami kiadások finanszírozását az Államadósság Kezelő Központ a nyilvánosan is elérhető finanszírozási terv szerint teljesíti.

A gazdasági tendenciák a vártnál jobban alakultak 2013-ban – hangsúlyozta a miniszter. Kifejtette, hogy a költségvetési hiány tartósan a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt van, csökkent az államadósság és - különösen az év második felében – a reálgazdaságban is pozitív folyamatok kezdődtek. Hozzátette: 21 éves csúcson van a foglalkoztatottság, a gazdasági növekedés pedig az elemzői várakozásokat is meghaladta.

"Magyarország visszaszerezte pénzügyi függetlenségét, és immár az Európai Unió által is elismerten, felelősségteljes gazdaságpolitikát folytat. Nem lesznek megszorítások, hiába riogatja a közvéleményt az ex-miniszterelnök" – fogalmazott.

(MTI)