A KSH Gyorstájékoztatója szerint a bérek vásárlóerejének növekedése az év negyedik hónapjában is töretlenül folytatódott. Közlemény.

A statisztikák alapján a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2013 áprilisában 230 004 forint volt a nemzetgazdaságban, amely 4,5 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nettó bér – mely 150 653 forintot tett ki – 5,9 százalékkal nőtt 2012 áprilisához viszonyítva, amely azonban nem veszi figyelembe a gyermekek után járó családi adókedvezményeket. Az áprilisban mért 1,7 százalékos éves inflációval számolva több mint 4 százalékkal emelkedtek a reálbérek.

Áprilisban a versenyszférában mért havi bruttó átlagkeresetek 5,5 százalékkal, míg a nettó bérek 7 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szerveknél teljes munkaidőben foglalkoztatottak – közfoglalkoztatottak nélkül számított – átlagos bruttó keresete 4,5 százalékkal emelkedett 2012 áprilisához viszonyítva, míg a nettó keresetek 5,4 százalékos emelkedést mutattak.



Forrás: KSH

A KSH legfrissebb adatai alapján 2013. január-áprilisban a nemzetgazdaságban mért bruttó átlag¬ke¬re¬setek 3,4, a csa¬ládi ked¬vez¬mény fi¬gye¬lem¬bevé¬te¬le nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,7 százalékkal ha¬ladták meg az egy évvel ko¬rábbit. Az év első négy hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 226 736 forint volt a nemzetgazdaságban. A versenyszférában átlagosan 237 862 forintot, a közszférában – közfoglalkoztatottak nélkül számolva – 213 081 forintot kerestek a munkavállalók, míg a közfoglalkoztatásban résztvevők átlagkeresete 78 300 forint volt.

Az átlagos nettó keresetek a versenyszférában 4,7 százalékkal nőttek, míg a költségvetés területén a közfoglalkoztatást kiszűrve 4,5 százalékos volt a nettó bér emelkedése 2012 azonos időszakához képest. 2013. január-áprilisban mind a két szférában növekedett a bérek vásárlóereje, nemzetgazdasági szinten pedig a január-áprilisi időszakban mért 2,6 százalékos infláció mellett 2 százalékkal ért többet a keresetünk reálértelemben.

A KSH legfrissebb statisztikái alapján tovább folytatódik a január óta tartó kedvező trend, mely során az alacsony inflációs környezetben emelkednek a reálbérek. A keresetek vásárlóerejének növekedése fontos hajtóereje lehet a lakossági fogyasztás bővülésének.

A KSH által közölt részletes adatok megtalálhatóak a www.ksh.hu oldalon.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)