Magyarország a térség motorja szeretne lenni – jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai sajtótájékoztatóján, ahol Szijjártó Péterrel, a miniszterelnök szóvivőjével ismertették a kormányülés több fontos gazdasági döntését.

Példás társadalmi kezdeményezést karolt fel a Kormány - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Egy győri katolikus plébános, Rédly Elemér atya egy olyan alapot indított, amelybe az államadósság elleni harc jegyében bárki megteheti a felajánlását. Az első 1 millió forintot Rédly Elemér atya ajánlotta fel az “Összefogás az Adósság Ellen Alap” részére.

A Kormány törvénymódosító javaslatot fog benyújtani annak érdekében, hogy az alapba önkéntes alapon befizető magánszemélyek, cégek, szerveztek adóalapjukból le tudják vonni az összeget, vagy annak egy részét - ismertette Szijjártó Péter.

fotó: Botár Gergely

A kezdeményezés szép példája a nemzeti összefogásnak, és mutatja azt is, hogy a Kormány a munkahelyteremetés mellett az államadósság elleni küzdelemet állította gazdaságpolitkájának célpontjába - fűzte hozzá a miniszterelnök szóvivője.

Matolcsy György elmondta: a kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy az Audi és a GM Opel által tervezett nagyberuházásokon keresztül támogatja a magyar munkavállalókat. A két autóipari beruházás közvetlenül 2.634, közvetetten pedig 17.500 új munkahelyet teremt és hozzájárul a kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez is – tette hozzá a miniszter.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: az Audi összesen 252 milliárdos beruházásához a költségvetés 11,2 milliárd forinttal járul hozzá, ami 5,2%-os arány és azt jelenti, hogy a 2013-tól kezdődő projekt 3 év alatt megtérül a magyar adófizetőknek.

Ugyanez, a GM Opel fejlesztése esetén, a 450 millió eurós beruházáshoz viszonyított 5,5 milliárdos támogatással 5 év alatt, várhatóan 2017-re térül meg.

fotó: Botár Gergely

A minimum 12-15 éves működésre tervezett beruházások a szakképzési rendszernek is lökést adhatnak, a cégek maguk is részt vesznek az oktatás fejlesztésében.

A miniszter kifejtette: a Mercedes beruházásával együtt az óriásberuházások a GDP 2%-os növekedését jelentik, és azt, hogy Magyarország a térségbeli autóipari versenyben is előrelép és behozza Lengyelországot, ami a kormány számára jelképes jelentőségű, mivel a magyar gazdaság a térség motorja szeretne lenni.

(kormany.hu)