Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság

Dr. Czomba Sándor

foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár

Videók

Versenyképes tudást biztosít a duális képzés

Versenyképes tudást biztosít a duális képzés2014. január 28.

A munkanélküliség újratermelődését akkor lehet megakadályozni, ha a fiatalok versenyképes tudást szerezhetnek, amellyel képesek lesznek helytállni a munkaerőpiacon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden Budapesten a Siemens Zrt. tanműhelyében, a duális szakképzést népszerűsítő sajtótájékoztatón.
Diplomamentő programot indít a kormány

Diplomamentő programot indít a kormány2014. január 22.

Mintegy 10 ezer fiatalnak segíthet a kormány által tervezett Diplomamentő program, amely azok nyelvtanulását támogatja 3 milliárd forintos forrásból, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik diplomához - jelentte be Czomba Sándor.
Kihirdették a 2014-es munkahelyteremtő pályázatot

Kihirdették a 2014-es munkahelyteremtő pályázatot 2014. január 9.

Ebben az évben a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára a tavalyihoz hasonló összegű, 13 milliárd forintos támogatási forrás áll rendelkezésre új munkahelyek teremtésére - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Inflációkövető béremelés a közfoglalkoztatottaknál

Inflációkövető béremelés a közfoglalkoztatottaknál2013. december 17.

A kormány a jövő évre várható inflációval, azaz 2,4 százalékkal emeli januártól a közfoglalkoztatottak bérét - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Fejlesztette ózdi gyártókapacitását a Johnson Electric

Fejlesztette ózdi gyártókapacitását a Johnson Electric2013. december 10.

Több mint 320 millió forintos beruházás keretében fejlesztette autóipari alkatrészgyártó kapacitását Ózdon a Johnson Electric Ózd Kft. A projekt záró rendezvényén, kedden Czomba Sándor elmondta: a cég a kapacitásbővítés mellett akár a kutatásfejlesztést is hajlandó lenne Magyarországra hozni, ha ehhez megfelelő körülményeket találna.
Közös megoldásokra van szükség a foglalkoztatáspolitikában

Közös megoldásokra van szükség a foglalkoztatáspolitikában2013. december 6.

Czomba Sándor, foglalkoztatásért felelős államtitkár beszédet tartott az Európai Bizottság "Gazdasági kormányzás a növekedésért és a munkahelyteremtésért" konferenciáján.
Százezer ember képzése indult a téli közfoglalkoztatási programban

Százezer ember képzése indult a téli közfoglalkoztatási programban 2013. december 6.

Százezer ember képzése indult el december elején a kormány téli átmeneti közfoglalkoztatási programjában, amelyben március 31-ig átlagosan kétszázezren vesznek részt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára. Czomba Sándor erről a Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnáziumban beszélt, ahol házi betegápolók elméleti és gyakorlati képzése kezdődött a közfoglalkoztatás keretén belül.
Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér

Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér2013. december 2.

Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) született megállapodás alapján, a felek 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el.
További fejlesztés a Her-Csi-Hús Kft.-nél

További fejlesztés a Her-Csi-Hús Kft.-nél2013. november 27.

Üzembejáráson vett részt Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára a Pest megyei Hernádon.
A foglalkoztatottak száma 1992 óta nem volt ilyen magas szinten

A foglalkoztatottak száma 1992 óta nem volt ilyen magas szinten2013. november 27.

Biztatónak tartja Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár, hogy a legfrissebb adatok szerint megközelítette a négymilliót a foglalkoztatottak száma, amely 1992 óta nem volt ilyen magas szinten.
Támogatásból fejleszthet a Kézmű Nonprofit Kft.

Támogatásból fejleszthet a Kézmű Nonprofit Kft.2013. november 20.

Fokozottan szükséges a megváltozott munkaképességűek esetében, hogy foglalkoztatásuk állami támogatást kapjon - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a a Kézmű Nonprofit Kft Csömöri úti telephelyén, üzembejárással egybekötött sajtótájékoztatón.
 Januártól bővül a kisgyermekes szülők foglalkoztatásához kapcsolódó adókedvezmény

Januártól bővül a kisgyermekes szülők foglalkoztatásához kapcsolódó adókedvezmény2013. november 19.

Január 1-jétől a gyed extra program keretében, az eddigi kedvezmények fenntartása mellett bővül a kisgyermekes szülők foglalkoztatásához kapcsolódó adókedvezmény - ismertette Czomba Sándor keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Új üzemcsarnokot épített a szigetvári Iron-Tech Zrt.

Új üzemcsarnokot épített a szigetvári Iron-Tech Zrt.2013. november 14.

Részben állami támogatással, 450 millió forintos beruházással új üzemcsarnokot épített a fémmegmunkálással foglalkozó Iron-Tech Zrt. Szigetváron. A létesítményt Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára adta át csütörtökön.
Közelebb kell vinni a szakképzést a munkaerőpiachoz

Közelebb kell vinni a szakképzést a munkaerőpiachoz2013. november 14.

A szakképzés munkaerőpiachoz közelítéséről beszélt Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Szekszárdon, a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának pályaválasztási kiállításán.
1500 helyett 400 fős leépítést tervez a cégvezetés

1500 helyett 400 fős leépítést tervez a cégvezetés2013. november 7.

Az ISD Dunaferr Zrt. vezetése megerősítette, hogy mintegy 400 fős létszámleépítést tervez, ami a korábban bejelentett 1500-as számhoz képest jelentős változás - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Dunaújvárosban, miután tárgyalt a cég menedzsmentjével és a szakszervezetek képviselőivel.
Magyarországon nőttek a legjobban a minimálbérek

Magyarországon nőttek a legjobban a minimálbérek2013. november 5.

Magyarországon nőttek a legjobban a bruttó minimálbérek 2010 és 2013 között a Gazdasági és Fejlesztési Együttműködési Szervezet (OECD) 34 tagországa közül, összesen 9,89 százalékkal - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.