A kormány partnere lesz a konzultációban az újonnan létrejött Magyar Szakszervezeti Szövetségnek, és együttműködik vele annak a célnak az elérésében is, hogy Magyarországon minél többen dolgozzanak, és találják meg boldogulásukat - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára pénteken Budapesten a Magyar Szakszervezeti Szövetség alakuló kongresszusán.

Az államtitkár hangsúlyozta: mind a munkavállalói, mind a munkaadói érdekképviseletekkel sok közös feladata van a kormánynak. Kifejtette: a világ nagyon sokat változott az utóbbi években nemcsak Magyarországon, ehhez pedig alkalmazkodni kell.

A pénteki egyesülés is erről az alkalmazkodásról szól elsősorban: a három konföderáció az új kihívásoknak, feladatoknak, lehetőségeknek megfelelően döntött arról, hogy összpontosítja erejét - húzta alá Czomba Sándor. 

Emlékeztetett arra, hogy néhány napja jött létre a jövő évi minimálbérről és bérajánlásról szóló megállapodás, ami azt mutatja, hogy a szociális partnerek észérvek mentén képesek olyan döntéseket hozni, amelyek a magyar munkaadók, munkavállalók és a magyar foglalkoztatáspolitika szempontjából is meghatározó jelentőségűek.

Czomba Sándor elmondta: közös a felelősségük, hogy olyan irányvonal mentén alakítsák a jövőben is a közös gondolkodást, amely szem előtt tartja azt a célkitűzést, hogy Magyarországon az országhatárokon belül minél több ember dolgozzon, és azok, akik átmenetileg a külföldöt választották, jöjjenek haza és itthon találjanak munkalehetőséget.

"A legfontosabb feladatunk az, hogy gyarapodjunk", Magyarország számára ez létkérdés, hiszen hosszú idő óta fogy a népesség, és így az ellátórendszereken keresztül képtelen az ország kezelni a problémáit - hívta fel a figyelmet.

Czomba Sándor beszéde végén sok sikert kívánt az egyesüléshez, valamint ahhoz, hogy az MSZSZ sikeresen tudja képviselni a magyar munkavállalók érdekeit.

(MTI)