A következő négy évben nyolcszáz dolgozóval növeli létszámát a több mint 1200 embernek munkát adó, baromfitenyésztéssel és feldolgozással foglalkozó Master Good Cégcsoport - jelentették be a nemzetgazdasági tárca és a vállalatcsoport képviselői sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán pénteken.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón a sikeres társaság mintapéldájának nevezte a családi vállalkozást, amely az elmúlt években rohamléptekkel fejlődött a termelékenység és a foglalkoztatás területén.

Bárány László, a társaság ügyvezető igazgatója és tulajdonosa a bejelentette: a vállalat idén 5 milliárd forintot fordít beruházásokra, amelynek keretében megújul a kisvárdai vágóüzem gépi-technológiai sora, és többek között új csirkehizlaló és tenyész-szülőpár telepeket építenek fel.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

A létszámbővítés már januárban elkezdődött, az új munkavállalókat a beruházások elkészüléséhez igazítva, folyamatosan veszik fel a következő időszakban - tette hozzá Bárány László.

Amellett, hogy a cég több száz új munkahely teremt, a termelésben az adófizetésen keresztül a hazai gazdaságot is jelentős mértékben erősíti - mondta Czomba Sándor. Hozzátette, ilyen cégekre van szükség a következő időszakban ahhoz, hogy az egész ország és a megye is sikeres legyen.

Czomba Sándor szerint azok a munkahelyteremtési és fejlesztési támogatások - amelyeket a különböző pályázatokon nyertek el cégek - mind jó helyre kerültek. "Bízom abban, hogy a következő évek fejlesztései kapcsán is lehet majd együtt gondolkodva újabb sikertörténeteket írni" - tette hozzá az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

A három társaságot (Master Good Kft., Master Szolg. Kft., Baromfi Coop Kft.) tömörítő Master Good Cégcsoport Magyarország egyetlen száz százalékban integrált, csirke profilú vállalkozása. A vállalkozásban 380 ezer szülőpár tyúkot tenyésztenek, 43 millió tojást keltetnek ki, a kikeltetett 38 millió darab csibét részben saját baromfi telepeken, részben integrált csirkehizlaló telepeken nevelik föl.

Idén a levágott és feldolgozott csirke mennyisége megközelíti a 100 ezer tonnát, vagyis Magyarországon minden harmadik csirkét a kisvárdai vágóüzemben dolgoznak fel. A feldolgozást tovább feldolgozói tevékenység is kiegészíti, az innen kikerült termékeket 95 százalékban exportálják.

Bárány László a tájékoztatón kifejtette, az elmúlt három évben a vállalatcsoport több mint 18 milliárd forintot ruházott be. Az idei, 5 milliárd forintot meghaladó fejlesztések keretében május közepén állhat termelésbe az új gyártósor, amely 25 százalékkal növeli a kisvárdai vágóüzem teljesítményét.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

A kisvárdai, illetve a petneházi feldolgozóüzem fejlesztésével együtt július-augusztusra 150 új dolgozó állhat munkába, de jelentős létszámbővítés kezdődik majd el a tenyészbaromfi telepek építésével és a keltető üzemek bővítésével is.

Negyven darab új brojler-farmot építenek fel a hozzájuk tartozó összkomfortos lakásokkal együtt, ez önmagában 230 embernek ad munkát. A feldolgozó üzem bővítésével, valamint a második műszakos munkarend bevezetésével pedig 400 új munkavállalót alkalmaz majd a Master Good - sorolta Bárány László.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Hozzátette: az új állateledel-gyártó üzem építésével, valamint a továbbfeldolgozók termelési kapacitásbővítésével is több mint száz ember kaphat munkát.

A cégcsoport tavalyi nettó árbevétele 49,3 milliárd forint volt, a tervek szerint ez az összeg 2018-ra 101 milliárd forint fölé emelkedhet. A Master Good Cégcsoport adóteljesítménye 2013-ban csaknem 1,8 milliárd forint volt, ami a beruházásoknak köszönhetően négy év múlva a 3,9 milliárd forintot is elérheti.

(MTI)