Három év alatt majdnem háromszorosára nőtt a bejelentett alkalmi-, illetve idénymunkások száma, ami tavaly már elérte a 630 ezret - mondta az M1 Híradónak a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Czomba Sándor hozzátette: a jogszabályok egyszerűsítésének köszönhető, hogy fehéredik a gazdaság, és egyre több munkavállaló után fizetik meg a kötelező járulékokat. Az egyszerűsített foglalkoztatásból tavaly 10 milliárd forint bevétel folyt be a költségvetésbe.

Három év alatt majdnem háromszorosára nőtt a bejelentett alkalmi-, illetve idénymunkások száma: egyszerűsített foglalkoztatással 2010 júliusában még csak 88 ezren dolgoztak, 2013 ugyanezen időszakában majdnem háromszor annyian, több mint 220 ezren. Tavaly egész évben több mint 630 ezren jutottak így munkához.

A mezőgazdaság és az építőipar mellett a turizmusban és a kereskedelemben dolgozik a legtöbb idény- és alkalmi munkás.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár azt mondja, bár valamennyivel több alkalmi-, illetve idénymunkást foglalkoztatnak a cégek, a növekedés inkább annak köszönhető, hogy csökkent a feketemunka. Ennek pedig az az oka, hogy 2010-ben változott, jelentősen egyszerűsödött a jogszabály.

A munkáltatók azóta például pár perces ügyintézéssel bejelenthetik a munkavállalót telefonon, vagy interneten. Szakértők szerint sok cég azért is jelenti be az idénymunkásait, mert az utánuk fizetendő díj sokkal kisebb, mint az esetleges büntetés a feketemunkásaik miatt. A mezőgazdasági- és turisztikai idénymunkások után az összes költség 500 forint naponta, az alkalmi munkavállalók után pedig napi ezer.

Több mint 10 milliárd forint folyt be éves szinten, tehát nem elhanyagolható az összeg, de nem ez a lényeg. Ennek a foglalkoztatási formának inkább az a lényege, hogy fehérítsük a gazdaságot - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Azt is jogszabály rögzíti, hogy egyszerűsített foglalkoztatással legfeljebb hány napot lehet dolgozni. Ez garantálja, hogy ne lehessen alkalmi munkásként foglalkoztatni valakit, rendes munkaviszony helyett.

(hirado.hu)