Magyarország 1922. szeptember 18-án felvételt nyert a Népszövetségbe, és ennek következtében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek is a tagjai lettünk.

Az ILO közvetve ugyan, de jelentős szerepet játszott Magyarország első világháború utáni történelmi folyamatainak alakulásában, ugyanis hazánk 1938-ig 19 ILO egyezményt ratifikált.

A második világháború utáni időszakot egészen a hatvanas évek közepéig a nyugati világ és a szocialista blokk szembenállása jellemezte. A tripartit struktúrákon belül nemcsak a kormányok viszonyát jellemezte az éles szembenállás, hanem a nagy szakszervezeti szövetségek, a keleti blokkot tömörítő Szakszervezeti Világszövetség és a nyugati Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége szinte ellenséges viszonyban álltak egymással. Magyarország 1949-ben a tajvani rezsim elleni tiltakozásul kivonult a konferenciáról és egészen 1954-ig távol is maradt. A visszatérés után, az együttműködési törekvés demonstrálása érdekében 1956-57-ben összesen 14 egyezmény ratifikációjára került sor.

Az 1956-os forradalom újabb cezúra volt kapcsolataink történetében. 1957-től kezdődően az ILO évekig napirenden tartotta a „magyar kérdés”-t, a magyar küldöttek mandátumát az egymás után következő konferenciák egészen 1960-ig megsemmisítették, 1961-63 között pedig függőben tartották. A hatvanas évek közepétől lassan javultak kapcsolataink az ILO-val, amelyet egy 1966-os Konferencia alelnöki pozíciója, közös projektek és egy-egy ratifikáció jelzett, azonban a szocialista országok és az ILO kapcsolatát továbbra is bizonyos távolságtartás jellemezte.

A nyolcvanas évek végének reformfolyamatai, majd különösen a rendszerváltás után az új intézményrendszerek kiépítésében biztosított ILO segítségnyújtás magasabb szintre emelte kapcsolataink szintjét. 2000-től kezdődően Magyarország donor országgá vált, hiszen első ízben már anyagilag is támogattuk az ILO technikai együttműködési tevékenységét a gyermekmunka elleni IPEC program támogatásával.

Magyar kormányt az 1996-99 évi időszakban az Igazgatótestület rendes tagjává választották, illetve 2005-2008 majd 2008-2011 között az GB helyettes tagjai voltunk. 2011-ben Magyarországot újra az Igazgatótestület rendes tagjává választották.

A magyar Kormányt az ILO-ban a Nemzetgazdasági Minisztérium képviseli (a nemzetgazdasági miniszter az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 81.§ (1) bekezdés (v) pontja alapján látja el a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel kapcsolatos feladatokat) , szorosan együttműködve, más illetékes tárcákkal (különösen a Külügyminisztériummal, az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal).

A munkaadói oldalon a következő országos szintű szövetségek vesznek részt Magyarország ILO tagságával kapcsolatos feladtok ellátásában: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), Magyar Iparszövetség (OKISZ), Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ), Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP), Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), Agrár Munkaadói Szövetség (AMSZ), Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ). A Munkaadók Nemzetközi Szövetségének (International Organisation of Employers – IOE) a fenti szervezetek közül a VOSZ és a MGYOSZ a tagjai.

A munkavállalói oldal képviseletében a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), Munkástanácsok Szövetsége (MOSZ), Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA), Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) vesz részt Magyarország ILO tagságával kapcsolatos feladtok ellátásában. Ezen szervezetek közül az MSZOSZ, a LIGA, a MOSZ és az ASZSZ tagjai a Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének (International Trade Union Confederation – ITUC).

Manapság a kormány és a szociális partnerek tudatosan törekednek szakmai szervezeteik erősítésére, nyelveket beszélő fiatal szakembereknek az ILO tevékenységébe történő fokozatos bevezetésére.

A tagországok ILO tagsággal kapcsolatos legfontosabb feladatait az Alapokmány határozza meg. Ezek a feladatok a következők:

1. Részvétel az ILO konferencián

Az Alapokmány 3. cikke alapján a konferencián a tagállamok tripartit küldöttségei vesznek részt. A kormányok kötelesek a nem-kormányzati képviselők kijelölése során biztosítani, hogy a képviselőket a legreprezentatívabb munkaadói és munkavállalói szervezetekkel egyetértésben válasszák ki. A képviselőket tanácsadók kísérhetik. Hazánkban a kijelölésről szóló eljárást a Nemzeti ILO Tanács Alapszabálya rendezi. Az Alapokmány 13. cikk 2 (a) pontja alapján a képviselők és tanácsadóik szállás és utazási költségeit a kormányok kötelesek viselni.

2. Hozzájárulás az ILO költségvetéséhez

Az ILO tevékenységének költségeit a tagállamok hozzájárulásaiból fedezi az Alapokmány 13. cikk 3. pontja alapján. A tagdíj mértékét az elfogadott költségvetés százalékában határozzák meg. A tagállamokra kivetett százalékos arányt az ENSZ valamennyi szervezetére irányadóan New-York-ban határozzák meg 2 éves időszakokra vonatkozóan (GDP és egyéb mutatók alapján). Magyarország ennek alapján az ILO költségvetésének 0,266%-át fedezi 2013-2015-ben.

3. Az egyezményekkel és ajánlásokkal kapcsolatos feladatok

Az ILO egyezményekkel kapcsolatosan az ILO Alapokmánya különböző kötelezettségeket állapít meg, melyek a következők:

a) a konferencia által elfogadott egyezmények és ajánlások Országgyűlés előtti bemutatása [19. cikk 5. (b)-(c)]. Az Alapokmány vonatkozó rendelkezése alapján a Kormány jogában áll arról dönteni, hogy az adott egyezmény ratifikálását kezdeményezi, vagy a puszta tájékoztatásra (bemutatás) szorítkozik. Az ajánlások esetében kizárólag bemutatási kötelezettsége áll fenn (az ajánlások nem ratifikálhatók);

b) kormányjelentések elkészítése a ratifikált egyezmények végrehajtásáról (22. cikk); illetve a nem ratifikált egyezmények helyzetéről, a ratifikáció útjába álló akadályokról [19. cikk 5. (c)].

Ezek a feladatok - az egyezmények témája szerint – más-más minisztériumok hatáskörét is érinthetik, azonban a foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztérium minden ilyen kötelezettség esetén kezdeményezőleg lép fel, és - többnyire főfelelősként, együttműködve a Nemzeti Munkaügyi Hivatallal - eleget tesz a kötelezettségeknek.

4. Magyarország által ratifikált ILO egyezmények

Magyarország az ILO-hoz történt 1922. évi csatlakozása óta összesen 70 egyezményt (és egy jegyzőkönyvet) erősített meg, amelyek közül jelenleg 59 hatályos [a földalatti munkáról szóló 1935. évi 45. számú egyezményt Magyarország 2008. április 7-én felmondta (2008. évi XVII. törvény). A felmondás annak az ILO által történt nyilvántartásba vételétől számított egy év elteltével, 2009. május 30-án lépett hatályba].

Az első ratifikációk még 1927-28-ban történtek. A legutóbbi ratifikáció a 2006. évi Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény megerősítése volt.

(Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság)