Szeptember hónapban 4,9 százalékkal voltak magasabbak a bérek reálértéken az előző év szeptemberéhez képest, ezzel sorozatban kilencedik hónapja tart a bérek vásárlóértékének emelkedése, ami jól tükrözi a kormányzat gazdaságpolitikájának eredményeit.

A KSH tájékoztatója szerint 2013. január-szeptemberi időszakot tekintve a nemzetgazdaságban mért bruttó átlagkeresetek 3,6 százalékos, a nettó átlagkeresetek 5 százalékos növekedést mutatnak az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az alacsony, 2,1 százalékos infláció mellett így 2,8 százalékos reálbér-növekedést sikerült elérni az év első három negyedévében. A kedvező adat pozitív hatással lehet a gazdasági növekedésre, hiszen a növekvő reálbér a fogyasztás  emelkedéséhez vezet.

A 2013. január–szeptemberi időszakban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 500 forint volt. Ezen belül a versenyszférában foglalkoztatottak átlagosan 238 100, míg a közszférában –a közfoglalkoztatottakat nem számítva – dolgozók 223 000 forintot vihettek haza. A családi kedvezmény nélkül számított átlagos nettó kereset 149 000 forint volt január-szeptemberben nemzetgazdasági szinten.

A havi adatokat tekintve, szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 224 200 forint volt a nemzetgazdaságban, amely 5 százalékkal magasabb az előző évi adathoz viszonyítva. A nettó bér – mely 146 800 forintot tett ki – 6,4 százalékkal nőtt 2012 szeptemberéhez képest. Az szeptemberi 1,4 százalékos éves inflációval számolva 4,9 százalékkal ért többet átlagosan a keresetünk reálértelemben.

A munkahelyek számának növekedése és a reálkeresetek egyidejű emelkedése kedvezően hat a lakosság jövedelmi helyzetének stabilizálására. A reálbér-növekedés továbbá lehetőséget ad a magyar családoknak mind hiteleik könnyebb törlesztésére vagy éppen a megtakarításra, illetve fogyasztásra. A korábban megjelent, várakozáson felüli ipari és építőipari adatokat látva elérhető a Kormány célja, a gazdaság tartós növekedési pályára állítása.

A KSH által közölt részletes adatok megtalálhatóak a www.ksh.hu oldalon.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)