Jövőre is folytatódik a pályakezdők elhelyezkedését segítő támogatási program - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Nyíregyházán, ahol a Dönts jól, jövőd a tét elnevezésű pályaválasztási kiállítás díjait adta át, majd az átalakított szakképzés lehetőségeiről tartott előadást.

Czomba Sándor elmondta: az Első munkahely garancia program az ideihez hasonló feltételekkel folytatódik 2014-ben is.

A tárca vezető tisztségviselője kiemelte, hogy a támogatás révén az idén mintegy tízezer pályakezdő fiatal jutott így munkahelyhez az elsődleges munkaerőpiacon.

A program bér- és járuléktámogatásával 2012-ben hétezren kerültek állásba, s akkor még nem kértek kötelező továbbfoglalkoztatást a munkaadóktól. Az idén viszont igen, a hat hónapos támogatási időszak után legalább három hónapos továbbfoglalkoztatás volt a feltétele a jelentkezések elfogadásának, s az alkalmazottak száma így is nőtt háromezerrel - mondta az államtitkár.

Jövőre hasonló nagyságrendű foglalkoztatásra számítanak, s a munkaadók teljesítményének erősödő tendenciája alapján remélhetőleg sok pályakezdő marad majd állásban a kilenchónapos időszak lejárta után is - tette hozzá.

Czomba Sándor előadásában emlékeztetett arra, hogy visszatér a hároméves időtartamú oktatás, a korábbi négy-ötévessel szemben. A szakképzés előző rendszerét bírálta, mondván, az első három évben szinte semmit nem tanultak a választott szakmáról a diákok, és szerinte később sem volt megfelelően hatékony a gyakorlati felkészítésük.

Az új szakképzési rendszerben - folytatta - csak az első évben tanulnak majd közismereti tantárgyakat a fiatalok, míg a második és harmadik évben döntően a szakmával foglalkozhatnak, valamint "élesben is kipróbálhatják majd" folyamatosan bővülő tudásukat a munkaadói képzőhelyeken.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a gazdasági kamarák jelentős szerephez jutottak a szakképzésben, mert közreműködésükkel piacorientált lehet a szakképzés, ami megteremti az esélyt a végzős fiatalok elhelyezkedéséhez.

Czomba Sándor arról is beszélt, hogy a kormány támogatja az úgynevezett hiányszakmák népszerűbbé válását, és a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben élő diákok jó tanulmányi eredmény esetén akár 40-60 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak a jövőben.

Az államtitkár kitért a minimálbér-tárgyalásokra is, s úgy vélekedett, a legutóbbi, csütörtöki megbeszélésen közeledtek az álláspontok a mértékről. A munkaadók 2,4, míg a munkavállalók 5,4 százalékos emelési javaslattal indították az egyeztetést, s elképzelhető, hogy a jövő héten már megegyezés születhet a kérdésben - mondta Czomba Sándor.

A nyíregyházi pályaválasztási kiállítást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja rendezte, s a 71 kiállító a szakmaválasztás lehetőségeivel ismertette meg a végzős általános és középiskolás fiatalokat. Rezsőfi István, a munkaügyi központ igazgatója az MTI-nek elmondta: az első napon ötezer fiatal kereste fel a kiállítást, s a pénteki zárónapon is legalább ilyen érdeklődésre számítanak.

(MTI)