A bérkompenzációs pályázat hétfő esti zárásáig 4.538 pályázat érkezett be, 5,9 milliárd forint támogatási igénnyel - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden az előzetes adatok alapján.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a vasárnapiakhoz képest hétfőn újabb 600 pályázat érkezett. Az NGM hétfői közlése szerint vasárnap estig 3.972 pályázat érkezett a bérkompenzációs kiírásra.

Az államtitkár szólt arról is, hogy előzetesen nehéz volt megbecsülni, hány cég és mekkora igénnyel jelentkezik a pályázaton. "Örömmel látjuk, hogy a válság ellenére kevesebb cégnek van szüksége segítségre, mint amire a keret lehetőséget adott" - mondta.

A támogatásra azok a cégek pályázhattak, amelyeknek idén gondot okoz az 5 százalékos béremelés végrehajtása. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 21 milliárd forint állt a pályázók rendelkezésére.

Czomba Sándor szerint hatékonyan működik a bérkompenzáció rendszere. Ezt igazolja, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján a versenyszféra érintett munkavállalóinak mintegy háromnegyede március végével már megkapta a bérkompenzációt - emelte ki az államtitkár.

Hozzátette, hogy reményeik szerint a pályázatnak köszönhetően ez az arány még tovább javul az év hátralévő részében.

(MTI)