Szalai Piroska, a nők munkaerő piaci helyzetének javításért felelős miniszteri biztos támogatja a Fidesz női tagozatának azon javaslatát, hogy a nők munkaidőben is részt vehessenek szervezett rákszűrésen. A mellrák vezető halálozási ok, de ha kellő időben felismerik, gyógyítható, mégis a nők mindössze 40-50 százaléka megy el a szűrővizsgálatokra, és ezen változatni kell.

A miniszteri biztos Pelczné Gáll Ildikóval, a kormánypárt női tagozatának elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte a szűrés fontosságát és azt, hogy emelni kell a szűrővizsgálaton résztvevő hölgyek számát.
Pelczné Gáll Ildikó elmondta, hogy a Fidesz-KDNP azt kéri a nemzetgazdasági és az erőforrástárcától, valamint az Országgyűléstől, hogy törvény rögzítse, hogy a nők mentesülnek a munkavégzés alól a szervezett szűrés idejére.  Hozzátette, ha a választás előtt már nem sikerül elfogadni az előterjesztést, az új parlamentre vár majd ez a feladat.

Hangsúlyozta, a nők szűrővizsgálatokon való részvétele "nemcsak rólunk szól, a mi egészségünkről, hanem a családunkról, és egyfajta felelősség is, amellyel tartozunk gyermekeinknek és családunknak".

Szalai Piroska szerint a nőknek akadály, hogy szabadságot kell kivenniük a szűrővizsgálaton való részvételhez. Véleménye szerint emelkedne a szervezett szűréseken való részvétel - amelyekre kétévente hívják a 45 és 65 év közötti nőket –, ha el lehetne rá menni munkaidőbe.

(MTI, NGM)