A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) 2011. április 6-án ülést tartott, amelyen az alábbi közleményt adta ki, és a csatolt dokumentumban található határozatokat fogadta el.

A MAT megtárgyalta

  1. a Javaslat a 2011. évi központi munkahelymegőrző program támogatására,
  2. a Javaslat az Ózdi Acélművek Kft. által foglalkoztatott személyek munkahelyének megőrzését elősegítő munkaerő-piaci program indítására,
  3. a Javaslat a Regionális Képző Központok 2011. évre áthúzódó képzési költségeinek finanszírozásához szükséges forrás biztosítására,
  4. a Javaslat a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprésze központi kerete terhére vállalt – egyes jogcímeket érintő – kötelezettségek 2011. évre áthúzódó kifizetéséhez pótlólagos forrás biztosítására,
  5. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 2010. június 30-ával készítetett beszámolója a 2000., 2002., 2003., 2005., 2006., 2007., 2008., 2009. és 2010. években indított támogatási programokról,
  6. a Beszámoló a 6/2010. (I. 6.) MAT határozatban foglaltakról, az „Út a munkához” program keretében képzésbe vont „35 év alatti, általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők képzésének támogatását segítők foglalkoztatási támogatása” elnevezésű program megvalósulásáról,
  7. a Beszámoló a „Postapartner” munkaerő-piaci program előrehaladásáról,
  8. a Beszámoló a „Közfoglalkoztatás koordináló menedzserek foglalkoztatásának támogatása” központi munkaerő-piaci program megvalósulásáról, valamint
  9. a Tájékoztató Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprésze 2011. évi decentralizált keretének aktív eszközök közötti felosztásáról
  10. tárgyú előterjesztéseket.

A MAT

  1. döntött arról, hogy a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprésze 2011. évi központi kerete terhére a munkaerő-piaci válsághelyzetek kezelésének, a foglalkoztatási szerkezetváltás elősegítésének támogatására 500,0 millió Ft-ot biztosít (11/2011. (IV. 6.) MAT határozat);
  2. döntött az Ózdi Acélművek Kft. addicionális támogatásáról azzal, hogy a programban érintett személyek mindegyike a kft. munkavállalóiból kerüljön ki és a munkáltató a 8 hónap foglalkoztatási időszak alatt – a 4 hónap támogatott foglalkoztatás mellett – legalább 4 hónap továbbfoglalkoztatási kötelezettséget teljesítsen (12/2011. (IV. 6.) MAT határozat);
  3. jóváhagyta a Regionális Képző Központok 2011. évre áthúzódó képzési költségeinek finanszírozásához szükséges pénzügyi forrás biztosítását (13/2011. (IV. 6.) MAT határozat);
  4. jóváhagyta a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprésze központi kerete terhére vállalt – egyes jogcímeket érintő – kötelezettségek 2011. évre áthúzódó kifizetéséhez szükséges forrás biztosítását (14/2011. (IV. 6.) MAT határozat);
  5. elfogadta az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) 2010. június 30-ával készítetett beszámolóját a 2000., 2002., 2003., 2005., 2006., 2007., 2008., 2009. és 2010. években indított támogatási programokról (15/2011. (IV. 6.) MAT határozat);
  6. elfogadta a 6/2010. (I. 6.) MAT határozatban foglaltaknak megfelelően, az „Út a munkához” program keretében képzésbe vont „35 év alatti, általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők képzésének támogatását segítők foglalkoztatási támogatása” elnevezésű munkaerő-piaci program megvalósulásáról készített beszámolót (16/2011. (IV. 6.) MAT határozat);
  7. elfogadta a „Postapartner” munkaerő-piaci program előrehaladásáról szóló beszámolót (17/2011. (IV. 6.) MAT határozat),
  8. elfogadta a „Közfoglalkoztatás koordináló menedzserek foglalkoztatásának támogatása” központi munkaerő-piaci program megvalósulásáról készített beszámolót (18/2011. (IV. 6.) MAT határozat
  9. tudomásul vette a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprésze 2011. évi decentralizált keretének aktív eszközök közötti felosztásáról készített tájékoztatót (határozat nem született).

Dr. Rezsőfi István sk. a kormányzati oldal részéről

Horváth Gábor sk. a munkaadói oldal részéről   

Fehér József sk. a munkavállalói oldal részéről

(Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság)