A kormány célja az, hogy a foglalkoztatottak száma meghaladja a 4 milliót, a munkanélküliek aránya pedig 4 százalék alatt maradjon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, a Parafix Hungária Kft. által megvásárolt üzemépület avatásán, Budapesten.

Az államtitkár az eseményen elmondta: a foglalkoztatás bővítéséhez jó menedzsment és jól képzett munkaerő szükséges.

Hozzátette: a gazdaság növekedését szolgáló fejlesztésekre és a foglalkoztatás bővítésére a jövőben is lesz pályázati támogatás.

Czomba Sándor elmondta azt is, hogy a Parafix a dolgozók munkahelyének válság közbeni megtartására 16 millió, illetve gépvásárlásra és műszaki fejlesztésre 60 millió forintot már korábban is kapott állami támogatásként.

Mike Punter, az angol tulajdonban lévő, egyedi ragasztástechnikai megoldásokkal foglalkozó cég tulajdonosa közölte, a kft. a válság első évében elért 700 millió forintos forgalmát mára megduplázta, az alkalmazottak száma pedig 28-ról 65-re nőtt.

Az angol cég 2001 óta van jelen Magyarországon. Megrendelőinek 40-45 százaléka az elektronikai iparból, 35 százaléka az autóiparból, míg több mint 10 százaléka a világítástechnikával foglalkozó cégek közül kerül ki. Partnerei között megtalálható a Flextronics, a Bosch, a GE, a Mercedes és a Suzuki.

Az újbudai gyártócsarnokot és irodát eddig bérelte a társaság, de 600 millió forintért most megvásárolta. A vételár kétharmadát a növekedési hitelprogram keretében felvett, míg a maradékot normál bankhitellel fedezte - mondta Krasznay Dávid cégvezető az MTI-nek.

(MTI)