A mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó csornai Hantech Zrt.-nél elkészült az a 240 millió forintos technológiai beruházás, amelyhez a cég a kormánytól több mint 80 millió forintos támogatást nyert.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára az ünnepségen mondott beszédében elmondta, a pénz egy száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozáshoz került, amely új munkahelyeket teremt.

Az államtitkár sikertörténetként értékelte a Hantech Zrt. fejlesztéseit. Elmondta, óriási felelősség a válság idején beruházni, de aki ezt megteszi, az lehet a következő időszak nyertese.

A pályázati összeget és a támogatást tavaly nyerte el a Hantech Zrt. komplex technológia-fejlesztésre. Ennek részeként többek között lézervágó készüléket, hegesztő gépeket, targoncákat vásárolt - mondta el Tallér György felügyelő bizottsági elnök. A mostani beruházásnak köszönhetően a cég 20 fővel bővítette a dolgozó létszámát is, a Hantech Zrt.-nek 205 alkalmazottja van. Úgy tervezik, jövőre további 10-15 munkavállalót vesznek fel.

A Hantech Zrt.-nél folyamatban vannak más fejlesztések is, amelyek többek között gépbeszerzést, telephely korszerűsítést céloznak. Ezek egy részét pályázati pénzből valósítják meg, de ebben az évben mintegy 60 millió forintot saját erőből fordítottak korszerűsítésre. A cég a közel 70 éves történetében az idén 3,8 milliárd forintos árbevételi rekordot ér el – jelentette be Zelenka Pál a cég tulajdonosa.

(MTI)