A november elsején indult téli közfoglalkoztatási programban 200 ezer ember vesz részt – közölte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Bácsalmáson sajtótájékoztatón.

Czomba Sándor a legfontosabb célként azt jelölte meg, hogy a munkaerőpiacról kiszorult emberek a legínségesebb időszakban, télen ne 22 800 forint segélyhez, hanem 50 ezer forint körüli nettó jövedelemhez jussanak.

Hozzátette: 2014. január elsejétől 2,4 százalékkal, 50 600 forintra nő a nettó közfoglalkoztatási minimálbér.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a januártól hatályos új adózási rendszeren keresztüli támogatás révén, akinek egy gyermeke van és közfoglalkoztatásban vesz részt az nettó 60 600 forintot fog keresni. A kétgyerekesek 70 600 forinthoz jutnak, a három vagy több gyermekesek több mint 76 ezer forintot kapnak kézhez – fűzte hozzá.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a téli közfoglalkoztatásba sok olyan embert sikerült eddig bevonni, akik sem képzésben sem közfoglalkoztatásban nem vettek részt eddig.

Czomba Sándor hangsúlyozta: a 200 ezres közfoglalkoztatáson belül 100 ezer ember képzését szervezik meg, amit az Európai Unió is ajánl.

Tájékoztatása szerint csütörtöktől már 90 ezren vesznek részt képzésben, ez a tavasz óta folyó mezőgazdasági képzésben résztvevők számával együtt már 108 ezer fő.

Mint mondta, Magyarországon 500 ezer álláskereső van, akik közül 200 ezer csak 8 általánost végzett, 26 ezer embernek még 8 általánosa sincs.

Az államtitkár hangsúlyozta az alapkompetencia képzés szükségességét.

Egy Békés megyei felmérés eredményei szerint ugyanis az alapkompetencia felmérésbe bevont 400 jelentkező 20 százaléka nem tudta elérni a 30 pontot sem.

Az államtitkár szerint ez nem azt jelenti, hogy nem tudták volna megoldani a feladatot, hanem az lehetett a probléma, hogy nem tudták a szöveges feladatot értelmezni. Czomba Sándor úgy fogalmazott: "a magyar valósággal szembe kell nézni", amelybe ez is beletartozik.     Bányai Gábor (Fidesz), a választókerület országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a térségben 2200 fő vesz részt a közmunkaprogramban, akiknek munkája már látható a térség településein az utak mentén.

A képviselő hozzátette, a közmunkaprogram keretében megkeresett pénz is komoly összeg azok számára, akik évek óta nem tudtak munkához jutni.

Németh Balázs (Fidesz-KDNP), Bácsalmás polgármestere a felső bácskai kisváros szempontjából fontosnak és eredményesnek nevezte a közmunkaprogramot, mert egy év alatt 25 százalékról 10,8 százalékra csökkent a munkanélküliség a településen.

(MTI)