Az államháztartás központi alrendszerének 2013. március havi hiánya 154,1 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 137,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 17,2 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 0,6 milliárd forintos szufficittel zártak. 2012. március hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 230,9 milliárd forint volt.

Az államháztartás központi alrendszerének 2013. március végi hiánya így 493,6 milliárd forintra teljesült.

A 2012. és 2013. év költségvetése havi lefutása tekintetében fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az egyes adónemeket érintő változások következtében (néhány adónemből származó bevételi előirányzat csökkent, bizonyos adónemek megszűntek, illetve módosultak, másrészt új adónemek kerültek bevezetésre) a két időszak összehasonlítása mindezen tényezők torzító hatásának kiszűrése nélkül nem lehetséges.

Központi költségvetés

Bevételek

A központi költségvetés március havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest 223,0 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak. A magasabb teljesülés hátterében egyrészt egyes adóbevételek – főként az általános forgalmi adó   előző évet meghaladó befizetései, valamint az idén bevezetett új adónemekből befolyt bevételek, másrészt pedig a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételei állnak.

Kiadások

A központi költségvetés március havi kiadásai 125,0 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos hónapjában, mely elsősorban a költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak idei nagyobb összegű teljesülésével függ össze.
A költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak alakulásában kiemelt szerepet játszanak a 2012. május 1-jétől, valamint a 2013. január 1-jétől átvett önkormányzati intézmények.

Kamategyenleg

A kamatkiadások 2013 márciusában 75,5 milliárd forintot tettek ki, 14,7 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 6,6 milliárd forintos szintet értek el, 4,6 milliárd forinttal kevesebbet az előző évinél. A nettó kamatkiadás (68,9 milliárd forint) így összességében 10,1 milliárd forinttal tér el az előző év hasonló időszakához képest, mely elsősorban a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.

TB Alapok

A társadalombiztosítási alapok 2013. március havi 0,6 milliárd forintos szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap 1,7 milliárd forintos többletéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap 1,1 milliárd forintos hiányából tevődik össze. 2012. március hónapjában az Alapok együttes hiánya 3,6 milliárd forintot tett ki. A különbség elsősorban bevételi oldalon jelentkezett, az előző évinél magasabb összegben teljesültek többek között a Nyugdíjbiztosítási Alap szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, az egészségügyi hozzájárulások, valamint az Egészségbiztosítási Alap költségvetési támogatásai, térítései is. Ez utóbbi jogcím a 2013. évtől már a munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő hozzájárulásokat is tartalmazza.

Elkülönített állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok március havi 17,2 milliárd forintos hiánya az előző év azonos hónapjához képest kedvezőtlenebb lett. Az alapok összes bevételei 4,0 milliárd forinttal alacsonyabban, kiadásai pedig 21,4 milliárd forinttal magasabban teljesültek az előző év azonos hónapjának értékéhez képest. A bevételek közül a Nemzeti Foglalkoztatási Alap szakképzési hozzájárulás bevételéből folyt be kevesebb. A bevallók az éves elszámolás keretében jelentős összeget igényeltek vissza, ami csökkentette a márciusi bevételt. Ezen felül az Alap a szociális hozzájárulási adóból az idén már nem részesül. A kiadások közül a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Start-munkaprogram teljesítése alakult magasabb összegben, tekintettel arra, hogy idén az előző hónapokra tervezett kifizetések nagy része március hónapban realizálódott.

Az államháztartás központi alrendszerének március havi főbb pénzforgalmi adatait tartalmazó táblázatot a csatolt dokumentumban találja!

(Nemzetgazdasági Minisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság)