Az államháztartás központi alrendszerének 2013. július havi hiánya 129,5 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 179,1 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 5,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig közel 44 milliárd forintos szufficittel zártak.

Az államháztartás központi alrendszerének 2013. július végi hiánya így 851,2 milliárd forintra teljesült. 2012-ben az államháztartás központi alrendszerének I-VII. havi hiánya 437,5 milliárd forintot tett ki.

A 2012. és a 2013. év költségvetésének teljesülése tekintetében fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az egyes adónemeket érintő változások következtében (néhány adónemből származó bevételi előirányzat csökkent, bizonyos adónemek megszűntek, illetve módosultak, másrészt új adónemek kerültek bevezetésre) a két időszak összehasonlítása mindezen tényezők torzító hatásának kiszűrése nélkül nem lehetséges.

Ezenkívül a szervezeti változások következtében a költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak idei évi alakulásában kiemelt szerepet játszanak a 2012. május 1-jétől, valamint a 2013. január 1-jétől átvett önkormányzati intézmények, továbbá április 1-jétől a volt nonprofit egészségügyi gazdasági társaságok kiadásai.

Központi költségvetés

Bevételek

A központi költségvetés július végi bevételei az előző év azonos időszakához képest közel 275 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak. A magasabb teljesülés hátterében egyrészt egyes adóbevételek   a személyi jövedelemadó, a regisztrációs adó, valamint az illetékbevételek   előző évet meghaladó befizetései, valamint az idén bevezetett új adónemekből befolyt bevételek, másrészt pedig a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételei állnak. Emellett nagyobb összegben alakultak az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések és az egyéb bevételek is.

Kiadások

A központi költségvetés július végi kiadásai mintegy 826 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos időszakában, mely elsősorban a költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak   az intézményi struktúraváltással összefüggő   idei nagyobb összegű teljesülésével függ össze. (A 2013. évben már központi kiadásként jelentkeznek az átvett egészségügyi, szociális és egyéb intézmények kiadásai, valamint a köznevelésben a pedagógusok illetménye.) Ezenkívül meghaladták az előző évi kifizetéseket az egyedi és normatív támogatások, a közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása, lakásépítési támogatások, a kezességérvényesítések, az egyéb kiadások és az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások is.

Kamategyenleg

A kamatkiadások 2013. július végén 715,6 milliárd forintot tettek ki, 40,4 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 70,9 milliárd forintos szintet értek el, 7,1 milliárd forinttal kevesebbet az előző évinél. A nettó kamatkiadás (644,8 milliárd forint) így összességében 33,3 milliárd forinttal kedvezőbb az előző év azonos időszakához képest.

TB Alapok

A társadalombiztosítási alapok 2013. július végi 180,0 milliárd forintos szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap mintegy 121,6 milliárd forintos, valamint az Egészségbiztosítási Alap 58,4 milliárd forintos többletéből tevődik össze. 2012. július végén az Alapok együttes többlete 19,0 milliárd forintot tett ki. A különbség elsősorban bevételi oldalon jelentkezett, az előző évinél magasabb összegben teljesültek többek között a Nyugdíjbiztosítási Alap szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, az egészségügyi hozzájárulások, valamint az Egészségbiztosítási Alap költségvetési támogatásai, térítései is. Ez utóbbi jogcím 2013-tól már a munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő hozzájárulásokat is tartalmazza.

Elkülönített állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok július végi 62,1 milliárd forintos többlete az előző év azonos időszakához képest kedvezőtlenebb lett. Az alapok összes bevételei 17,6 milliárd forinttal alacsonyabban, kiadásai pedig 6,3 milliárd forinttal magasabban teljesültek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A bevételek közül a Nemzeti Foglalkoztatási Alap szakképzési hozzájárulás bevételéből folyt be kevesebb, ezenfelül az Alap a szociális hozzájárulási adóból az idén már nem részesül. A kiadások közül elsősorban a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Start-munkaprogram teljesítése - az előirányzatnak megfelelően - alakult magasabb összegben. Továbbá a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap és a Nemzeti Kulturális Alap idei kiadása is nagyobb összegben teljesült.

Az államháztartás központi alrendszerének július havi főbb pénzforgalmi adatait tartalmazó táblázatot a csatolt dokumentumban találja!

(Nemzetgazdasági Minisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság)