A tavalyi költségvetési intézkedésekre az alacsonyabb növekedés miatt volt szükség, hiszen a kisebb gazdasági bővülés kevesebb adóbevételt is jelent. Tavaly év elején még a jegybank is három százalék körüli növekedést prognosztizált, végül az Európai Unió (EU) lassuló gazdasága miatt az 1,7 százalékos növekedés is pozitív visszhangot kapott – jelentette ki lapunknak Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, aki szerint az idei, 2,5 százalékos hiánycél teljesül. „Bárhogyan is alakulnak a makrofolyamatok, a kormány bizonyította: ha szükséges, intézkedik” – emelte ki.

– Miért tartja eredményesnek a szaktárca a 2011-es költségvetési többletet, ha az csak egyszeri tételek miatt jött össze?

– A pozitív szaldó önmagában is figyelemre méltó, de ha megtisztítjuk az egyenleget az év közbeni egyszeri tételektől, akkor az eredetileg tervezett 2,94 százalékos célhoz képest kedvezőbben, 2,43 százalékon alakult a hiány. Vagyis a költségvetési folyamatokat – a romló nemzetközi gazdasági környezet ellenére – kézben tartotta a kormány.

– Tavaly több alkalommal is rendkívüli költségvetési intézkedéseket kellett bevezetni. Okoztak-e ezek a közigazgatásban működési zavarokat?

– Az év közbeni intézkedésekre épp az említett, Magyarországra is ható kedvezőtlenebb makrogazdasági folyamatok miatt volt szükség. Az eddigi tapasztalataink szerint nem okoztak zavart a lépések, de kétségkívül igen feszes gazdálkodást kellett folytatniuk az intézményeknek.

– Mennyire befolyásolta a költségvetési folyamatok alakulását az alacsonyabb gazdasági növekedés?


– A költségvetési intézkedésekre az alacsonyabb növekedés miatt volt szükség: a kisebb növekedés kevesebb adóbevételt jelent. Tavaly év elején még a jegybank is három százalék körüli növekedést prognosztizált, végül az EU egészének lassuló gazdasága miatt az 1,7 százalékos növekedés is pozitív visszhangot kapott. A tavalyi államháztartási folyamatokat éppen ezért tartom kulcsfontosságúnak, hiszen kisebb növekedés mellett is jobb lett az egyszeri tételek, például a magánnyugdíj-pénztári többletbevétel nélküli egyenleg.

– Mit szól a Nemzetgazdasági Minisztérium a jegybank új, 2012-es hiánypályájához, amely magasabb a költségvetési törvényben szereplőnél?

– A 2011-es évet is eltérően ítélte meg a kormány és több szervezet, szerintem a tényadatok alapján lehet majd értékelni. Az Országgyűlés és a kormány 2,5 százalékos hiánycélt tűzött ki, s véleményem szerint ez továbbra is reális mutató.

– Az IMF részére február közepén is teljesítettünk visszafizetést, mikor esedékes az új törlesztőrészlet?

– Május közepén, az Államadósság-kezelő-központtal együttműködve természetesen felkészültünk a pontos törlesztésre.

– Ha recesszió lesz, és nem a tervek szerint alakulnak a költségvetési bevételek, továbbá a forint is meginog, elegendő lesz a költségvetési tartalék?

– Bízom benne, hogy a növekedésünk pozitív tartományban marad, vagyis elkerüljük a recessziót. Ezt elősegítendő, kormányzati lépések is történtek, és várhatók a jövőben is. Viszont bárhogyan is alakulnak a makrófolyamatok, a kormány bizonyította, hogyha szükséges, intézkedik a hiánycél teljesítése érdekében. Ezért is mondhatom, hogy a 2,5 százalékos hiánycél teljesül az idén.

(Magyar Hírlap)