Magyarország elindult a pénzügyi függetlenség felé - hangsúlyozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) ülésén.

Elmondta: Magyarország akkor lesz képes a jövőbeni stratégiáját megvalósítani, ha képes lesz tágítani mozgásterét a pénzügyi függetlenség megteremtésével. Ennek során az országnak az államadósság GDP-hez mért szintjét a jelenlegi 80 százalékról 70, majd 60 százalék alá kell csökkenteni, ezzel párhuzamosan az uniós partnerekkel egyeztetve az ország az államháztartási deficit idei 3,8 százalékos tervezett mértékét a következő években 3 százalék alá fogja mérsékelni a GDP-hez képest. Elmondta azt is, hogy szükség van a mostaninál rugalmasabb monetáris politikára is. A nemzetgazdasági miniszter megjegyezte: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenleg nem él kellőképpen a monetárispolitika eszközeivel, a monetáris élénkítés lehetőségeivel. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a kormány azzal a helyzettel szembesült, hogy az EUIMF közös megállapodásban szereplő 3,8 százalékos GDP-arányos hiány az év végére 5 százalékot ért volna el, aminek beláthatatlan következménye lehetett volna, ha a kormány nem lép közbe a 29 pontos első gazdasági akciótervvel. A miniszter úgy fogalmazott: az IMF "elnézte" az idei költségvetést, és nem vette észre, hogy 280 milliárd forint "lyuk", azaz többlethiány van benne, amit alátámasztott, hogy májusban az államháztartási deficit már elérte az egész évre tervezett szint 118 százalékát. Matolcsy György elmondta: 2010 második felében a 3,8 százalékos államháztartási deficit tartása fontos cél a kormány számára, de egyúttal igyekszik a gazdasági növekedés lehetőségét is megteremteni. A 2011-2012-es években strukturális átalakítás lesz: a politika területén megvalósul a közigazgatási reform, a gazdaságpolitikában a bürokrácia csökkentése, az adószint mérséklése, az adózás egyszerűsítése szerepel napirenden. A foglalkoztatási reformról szólva megismételte: 10 év alatt 1 millió adózó munkahelyet teremtenek, a népesedési folyamatokat kedvezően befolyásoló adórendszer kialakítása a cél. A 29 pontos első gazdasági akciótervvel kapcsolatban Matolcsy György kiemelte: 2010 második felében a pénzügyi konszolidáció fontos eleme a bankadó. Megjegyezte: az IMF-fel folytatott tárgyalásokon világossá vált, hogy vagy a 200 milliárd forint bankadót vezetik be az idén, vagy megszorító intézkedéseket hajtanak végre, ez utóbbit nem vállalta a kormány.

(mti)