A magyar kormány az IMF és az EU küldöttségével folytatott tárgyalásai során feltárta az első félévi költségvetési gazdálkodásból fakadó súlyos problémákat.

A magyar kormány az IMF és az EU küldöttségével folytatott tárgyalásai során őszintén és nyíltan feltárta az első félévi elhibázott költségvetési gazdálkodásból fakadó súlyos problémákat. Az IMF és az EU küldöttségei mindezek alapján elismeréssel méltatták az új kormánynak a korábbi hibák kiigazítása érdekében tett tekintélyes lépéseit, amelyek a bankadó, a végkielégítéseket terhelő különadó és a költségvetési szférában érvényes fizetési korlátozás bevezetésével növelték az állam bevételeit, a 120 milliárd forintos minisztériumi zárolásokkal és a közpénzekkel való takarékos bánásmód betartatását szolgáló költségvetési felügyelők kiküldésével pedig jelentősen csökkentették az állami kiadásokat. Ezek az intézkedések jelentős mértékben csökkentik a költségvetés hiányát. A nemzeti ügyek kormánya folytatja a strukturális reformok politikáját a tárgyalópartnerek által fontosnak tartott területeken - így az adórendszer, az egészségügy, és a közösségi közlekedés területén is. A kormány elkötelezett aziránt, hogy Magyarország minél előbb Közép-Európa legversenyképesebb, legmegbízhatóbb és legkiszámíthatóbb országa legyen. A kormány természetesen tovább folytatja a tárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel, köztük az IMF-fel és az Európai Unióval is. (OS)

(mti)