Keddtől egyeztet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió delegációjának vezetőivel a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetésével a kormány - nyilatkozta az MTI-nek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn.

Hozzátette: 14 napig egyeztetnek a készenléti hitelprogram esedékes felülvizsgálatáról. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: az ország nem készül lehívni újabb hitelrészleteket az érvényben lévő megállapodás alapján még fennmaradó részből, a mostani megállapodás október 3-án jár le. Magyarország még 2008 november elején állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal és Európai Unióval egy mintegy másfél éves készenléti hitelkeretről. A kormány arra hivatkozva kérte akkor a hitelkeretet a nemzetközi szervezetektől, hogy 2008 őszén "a globális pénzügyi piacokon bekövetkezett események a magyarországi pénzügyi piaci feszültségek felerősödését eredményezték (...) Ennek hatására a kormány és a Magyar Nemzeti Bank átfogó stratégiát dolgozott ki, amelynek célja a makrogazdasági politika megerősítése és a pénzpiaci nyomás csökkentése." 2008 novemberében a magyar kormány egy 17 hónapos időtartamú, 10,5 milliárd SDR (12,5 milliárd euró) összegű készenléti megállapodást kötött az IMF-fel, ezt egészítette ki egy másik megállapodás az Európai Unióval, amely 6,5 milliárd euró összegű hitelkeretet biztosított Magyarországnak. Az IMF szakértőivel egyetértésben, 2008 őszén a magyar kormány olyan gazdasági programot dolgozott ki, amelynek fő célkitűzései az állam finanszírozási igényének csökkentése és a költségvetési egyensúly hosszú távú fenntarthatóságának javítása, a hazai bankok megfelelő tőkeellátottságának és a belföldi pénzügyi piacok likviditásának fenntartása, valamint a bizalom megerősítése és a megfelelő külső finanszírozás biztosítása. Magyarország azóta kezdeményezte, hogy a hitelkeret futamidejét kitolják ez év október elejéig, amit a nemzetközi szervezetek jóváhagytak, így az IMF hitelkeret futamideje (a lehívhatóság időszaka) 23 hónapra nőtt, és így 2010. október 5-ig szól. Eddig Magyarország 2008. november 12-én 4,96 milliárd eurót, 2009. március 30-án 2,38 milliárd eurót, 2009. június 25-én 1,40 milliárd eurót, és 2009. szeptember 29-én 0,05 milliárd eurót hívott le a valutaalaptól. Az EU hitelkerete 6,5 milliárd euró, a megállapodás időtartama 2 év, tehát 2010 novemberéig van Magyarországnak lehetősége arra, hogy az EU által biztosított hitelkeretet igénybe vegye. Az uniós hitelkeretből az ország 2008. december 9-én 2,00 milliárd eurót, majd 2009. március 26-án újabb 2,00 milliárd eurót, és 2009. július 6-án 1,50 milliárd eurót hívott le. A Világbank hitelkerete 1 milliárd euró, ezt még nem hívtuk le. A Világbank hitele azoknak a programoknak a megvalósítását segíti elő, amelyek a nyugdíjrendszer finanszírozásának fenntarthatóságát, valamint az egészségügyi szektor hatékonyságának növelését célozzák.

(mti)