A bankadóért cserébe tisztába tenné a kormány a banki portfóliókat, a devizahiteleseket pedig összetett programmal védenék - mondta Matolcsy György, aki a Figyelő című hetilapnak adott interjút. A nemzetgazdasági miniszter szerint a szuperbruttót csak jövőre készül eltörölni a kormány.

"Kőbe vésett szám" - így jellemezte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a bankadóból költségvetési bevételként várt 200 milliárd forintot. Szerinte az ország pénzügyi stabilitásának megőrzéséhez elengedhetetlen ez az összeg, ugyanakkor a miniszter elfogadta, hogy a bankrendszer sincs könnyű helyzetben. Matolcsy György szerint kemény volt a bankokkal folytatott tárgyalás, viszont lát lehetőséget megállapodásra, olyanra, amely egyszerre teljesíti a kormány döntését és tisztítja a bankok portfólióját. Ezzel arra utalt a miniszter, hogy az állam a bankoknak az adóért cserébe a rossz hitelek átvállalását ajánlja. A 200 milliárd forintban benne van a 13 milliárdos hitelintézeti járulék, amely már szerepel az idei költségvetésben, tehát 187 milliárd plusz forrást kíván a kormány beszedni. Matolcsy ugyanakkor a lapnak azt mondta, hogy a társasági nyereségadó nincs benne az összegben. Ahogy azt már Orbán Viktor is bejelentette, az összes pénzügyi körbe tartozó szervezetet bevonnak az adózásba, és figyelembe veszik a nyereséget és árbevételt is. Augusztusban jöhet a devizahiteles csomag A rossz hitelekkel kapcsolatban Matolcsy György azt mondta, hogy 900 ezer körül van az érintett adósok száma és ebből 100-300 ezer azoké, akik a bankok portfólióját jelentősen rontják. A miniszter szerint ők "a politika szempontjából bajba jutott szavazókat, a gazdaságpolitikának pedig egy olyan zárt rendszert jelentenek, ahonnan sem a várt fogyasztás, sem a beruházások, sem az otthonteremtés, sem a gyermekvállalás felé nem vezetnek utak." A Bankszövetséggel, a Magyar Nemzeti Bankkal és más intézményekkel együttműködve a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közösen dolgozza ki várhatóan augusztus végéig a kormány-előterjesztést. Arra törekednek, hogy ebben legyen árfolyamvédelmi program, önkéntes és kötelező átváltással devizahitel forintra váltásának lehetősége, és a végképp törleszteni nem tudóknak a bérlet lehetősége. Matolcsy György a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az állami vállalatok és az önkormányzati intézmények konszolidációjára "a költségvetés teherbíró képessége 2010-re nem enged" teret. A MÁV, a BKV és egyéb vállalatok szerinte a GDP 2,7 százalékára rúgó finanszírozási igényt halmoztak fel, ugyanakkor Matolcsy szerint a konszolidációjukra "strukturális átalakítás nélkül" nem kerülhet sor. A szuperbruttó az idén még marad Az adórendszer változásaival kapcsolatban Matolcsy György kijelentette, hogy a szuperbruttó eltörlése csak jövőre történik meg. "Kétéves átállásban kivezetjük a félszuperbruttó és az adójóváírás intézményét is, és szélesítjük az adóbázist a minimálbéresekkel úgy, hogy közben mindenki jól jár" - mondta a miniszter a Figyelőnek. A magánnyugdíj-pénztárak államosítását "a magyar városi legendák újabb szép színfoltjának" nevezte. A bér-szuperbruttósítás eltörlésének ötletét a Magyar Nemzet szellőztette meg még május elején. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, akkor még csak kijelölt miniszterelnökségi államtitkár már akkor megerősítette, hogy vannak ilyen tervek, de hozzátette, hogy döntés még nem született. Matolcsy György, az új kormány nemzetgazdasági minisztere egy nappal később hivatalosan is bejelentette, hogy a Fidesz eltörölné a szuperbruttó intézményét. Orbán Viktor 29 pontja között nem szerepelt ez az intézkedés, de egy héttel ezelőtt Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelős államtitkára már azt mondta, hogy a "szuperbruttó eltörlése is szerepel a kormány tervei között".

(origo.hu)