A magyar pénzügyi rendszer résztvevői csak formailag versenyeznek, a gyakorlatban inkább monopol-helyzetűként viselkednek, ezért a problémás területeken a kormánynak be kell avatkoznia − hangsúlyozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterjelölt az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottságának ülésén.

Matolcsy György megemlítette a nemzetközi összehasonlításban is magas banki költségeket. Nehezményezte, hogy a jegybanki alapkamat csökkentést a pénzügyi rendszer nem, vagy csak lassan juttatja el a fogyasztókhoz, illetve a devizahitelesek problémáját. Az állami felelősségvállalás a devizahitelesek problémájának rendezésében - véleménye szerint - nem mindenkinek érdeke, ezért is folyik nagy csata annak szükségességéről. Hangsúlyozta azonban: az új kormánynak segítenie kell a hibás kormányzati és jegybanki politika következtében sérülékeny helyzetbe került százezreken. A következő hetekben a kormánynak elő kell állnia olyan javaslattal, amely önkéntes alapon utat nyit a forintra való átváltás, vagy a tulajdon bérleti joggá történő átváltása előtt, a teherviselésben pedig a bankrendszernek is részt kell vennie – mondta Matolcsy György.

(mti)