A költségvetés helyett uniós forrásra, a monetáris politikára és az üzleti szektorra lehet alapozni a gazdaság fellendítését – hangsúlyozza Matolcsy György a HVG-nek adott interjújában.
A kijelölt nemzetgazdasági minisztert a forint esetleges gyengülése nemigen aggasztja, az adórendszer átalakításával kapcsolatos némely ígéretek betartását pedig a közpénzügyek állapotáról szóló jelentéstől teszi függővé.
Egy, a hét elején benyújtott törvénytervezetből már pontosan tudható, hogy a nemzetgazdasági tárca bekebelezi ugyan három eddigi minisztérium nagy részét, de a fejlesztéspolitika egy másik csúcsminisztériumhoz kerül. Nem az ön feladata lesz tehát gyakran emlegetett kedvencének, az újabb Széchenyi-tervnek a kidolgozása?
2011. január 15-én, a Széchenyi-terv indulásának tizedik évfordulóján indítanánk a második Széchenyitervet. Az új munkamegosztás szerint nálunk lesz a pénzügypolitika és a gazdasági stratégia – tehát a fejlesztéspolitika tervezése is. Mi tervezzük meg a tömegesnek tekintett pályázatokat, márpedig az új Széchenyi-terv alapvetően ilyenekre épül: az egészségipar, a zöld gazdaság vagy a turizmus fejlesztésére. Az egyedi beruházások – mint az autópályák, repülőterek, vasútvonalak építése – tervezését pedig közösen irányítjuk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Maga a pénzosztás, a pályáztatás viszont teljes egészében az utóbbi feladata lesz. Nálunk a másik nagy pénzforrás, a költségvetés marad.
Ma is úgy gondolja tehát, hogy a Széchenyi-terv tökéletes volt, ott kell folytatni, ahol 2002-ben abbahagyták? Akkoriban többen is fölvetették, nem jó, ha a kis- és középvállalatok az állam szándékait fürkészik a piac helyett.
De nem ez történt. A Széchenyi-terv 200 milliárd forintos állami forrással mozdított meg 600 milliárdos teljes beruházási összeget. Ugyan elfogult vagyok, de szerintem ez jobb, mint a későbbi nemzeti fejlesztési terv, ahol – európai uniós pénzzel – ez az arány másfélszeres volt. De a 600 milliárd is eltörpül a felhalmozásra fordított teljes nemzetgazdasági kiadáshoz képest, azt mondanám tehát, hogy ez inkább csak az indítómotorja volt további fejlesztéseknek a kis- és középvállalatoknál, különösen a turizmusban és az otthonteremtésben. Ugyanúgy, mint akkor, most is lesz egy jövőkép; lehet tudni, merre halad az ország. Ilyen irány lesz például az egészségipar – a gyógyszeripartól az orvosi műszergyártáson, a gyógyturizmuson keresztül a négy nagy orvosi egyetem fejlesztéséig –, a zöld energia, az energiahatékony lakásfelújítás és a lakásépítés.
Ez tehát a gazdasági – vagy „álmodozásügyi” – miniszter programja. De mit mond rá a költségvetés gazdája, a pénzügyminiszter?
Azt, hogy most jó ideig nincs lehetőség fiskális élénkítésre, tehát olyan gazdaságélénkítésre, aminek a költségvetés a forrása. Ezt pénzügyminiszterként kőkeményen érvényesíteni fogom. Most még nem tudjuk, mennyi lesz a költségvetés hiánya, de az mindenképpen olyan korlát, amit szigorúan be kell tartani. Van azonban három másik forrás. Az uniós, amiből 2013-ig becsléseink szerint még 3000 milliárdot lehet költeni. A második a monetáris élénkítés. Ilyen, ha a jegybank tovább csökkenti az alapkamatot, ha megvásárolja vállalatok, bankok kötvényeit a másodlagos piacon – ahogy ezt a Bank of England, az amerikai Fed vagy a kínai központi bank teszi –, és ha csökkenti azt a 4500 milliárd forintnyi kötelező letétet, amit a pénzügyi szektor a Magyar Nemzeti Bankban tart. S végül a legnagyobb forrása a gazdaságélénkítésnek maga az üzleti szektor – magyar és külföldi beruházók egyaránt. Most a beruházási tevékenység 17 éves mélyponton van, ez nem normális állapot egy felzárkózó gazdaságban.
(HVG)
