Ha a kormány folytatja a munkát, végig kell gondolni, hogy erre az árfolyamszintre milyen gazdaságfejlesztési vagy iparfejlesztési politika építhető. A hosszabb távon fennmaradó gyengébb árfolyam jelentősen bővítheti az exportáló kkv-k számát- mondta Varga Mihály a Gazdasági Rádió "A nap vendége" című műsorában.

A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: önmagában az árfolyamváltozás csak pillanatnyi előnyt tud adni az exportra termelő vállalkozóknak. Megjegyezte ugyanakkor: "hosszú távon, ha egy gyengébb árfolyam alakul ki, akkor abban kell gondolkodni, hogy a mostani 2-3 ezres kis- és középvállalkozói kör helyett, akik exportálni tudnak, egy jóval nagyobb kör jöhet létre, akik részben importot tudnak kiváltani, részben meg tudnak jelenni a külső piacokon. " Gazdaságfejlesztésben, iparfejlesztési politikába kell gondolkodni, közte az uniós források, támogatások elosztásában.

Hozzátette: mások az ország versenyképességi lehetőségei a gyengébb és az erősebb árfolyamnál. Míg Olaszországban a líra volt forgalomban, folyamatosan gyengült más devizákhoz képest, mégis stabil volt a gazdaság köszönhetően a széles kis- és középvállalkozói, exportképes rétegnek. Magyarországon a miniszter szerint pont ez a réteg hiányzik. Van egy jól teljesítő multikból álló szegmens, van rengeteg jól teljesítő kis- és közepes cég, de az a köztes rész, amely a nagy és közepes vállalkozók között helyezkedne el, és exportteljesítményt hozna,  még hiányzik. Ezt az vékony réteget kell kiszélesíteni a következő években - fűzte hozzá.

A devizahiteleket firtató kérdésre megismételte, hogy az Alkotmánybíróság döntése visszaigazolta a kormány eddigi lépéseit,  arra kell törekedni, hogy hosszú távon ez a rendszerkockázat megszűnjön. Több százezer ember sorsáról van szó, az utóbbi időben a kormány jelentős intézkedéseket hozott megsegítésükre - mondta Varga Mihály, emlékeztetve a végtörlesztés és az árfolyamgát rendszerére. Az elmúlt hónapokban  már 28 milliárd forint kamattámogatást kaptak  az árfolyamgátba belépők, a kormány által létrehozott Nemzeti Eszközkezelő pedig már több mint tízezer lakást vásárolt meg.

A növekedést illető kérdésre azt mondta, hogy nem jó semmit elhamarkodni, de eljöhet az idő, amikor a kormány is módosít a prognózisán. Arra a kérdésre, hogy a valóságtól elrugaszkodott-e egy 2,5 százalékos, idei gazdasági bővülés, nemmel válaszolt, de hozzátette, hogy egy új előrejelzésről április-májusban a választások után felálló kormánynak kell döntenie. Megjegyezte: olyan tényezők befolyásolhatják a növekedést, mint az ukrajnai helyzet, ami  bizonytalanságot jelent  az európai növekedési kilátásoknál.

Kiemelte: Magyarországnak Németország a legfontosabb kereskedelmi partnere, amely egyelőre nem érzi az ukrán válságot, más érintett országok, mint Lengyelország vagy Szlovákia sem változtattak még növekedési kilátásaikon.

(MTI, NGM)