Videók
Magyarország ma már képes arra, hogy fejlessze iskoláit, oktatási rendszerét, és eljutott oda is, hogy beléphet a béremelések korszakába – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola, valamint sportközpont új épületének avató ünnepségén hétfőn, az új tanév első napján.
A kontaktlencse gyártásával foglalkozó Sauflon CL Kft. 180 új munkahelyet hoz létre Gyálon – jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Peer János, a Sauflon CL Kft. ügyvezető igazgatója szerdán a cég gyáli üzemében.
Magyar-kínai infrastruktúrafejlesztési együttműködésről szóló nyilatkozatot parafált kínai partnerével Szijjártó Péter pénteken Budapesten.
Konfuciusz Intézet nyílik Miskolcon - az erről szóló nyilatkozatot a magyar és a kínai fél pénteken írta alá a Parlamentben.
Orbán Viktor kormányfő szerint Szent István király tettei nélkül ma aligha beszélhetnénk önálló magyar nemzetről, hiszen első országvezetőnk nagyszerű államférfiként túllépett az ország mindennapi kormányzásához szükséges küzdelmeken, taktikákon, és az emberek összekapcsolásával egyben tartotta a magyar nemzetet. A miniszterelnök erről hétfőn Székesfehérváron, a zsúfolásig megtelt Városház téren beszélt a Szent István emlékév alkalmából.
Sürgős akciótervet dolgoz ki, és tárgyal meg várhatóan szerdai ülésén a kormány a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki az NFÜ vezetését augusztus 1-je óta kormánybiztosként látja el hétfőn sajtótájékoztatón.
Új gyárat épít zöldmezős beruházással Gyöngyösön a Procter&Gamble, a mintegy 19 milliárd forintból megvalósuló üzem a cég második gyára lesz Magyarországon - jelentették be sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Felavatták pénteken a Dunaremetét a szlovákiai Bőssel összekötő, 3,2 millió euróból kialakított hajójáratot; ez az egyetlen állandó, autók szállítására is alkalmas kompösszeköttetés a folyó határszakaszán.
Magyarország Európa termelési központja akar lenni, hogy a lehető legerősebb pozícióban legyen a válság után - jelentette ki Szijjártó Péter a Magyar Európai Üzleti Tanács sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
Húsz, határon átívelő út építését tervezik a magyar-osztrák határszakaszon a 2014 és 2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban uniós források felhasználásával – mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Győrben.
Magyarországnak érdeke az eurózóna sikere, mert nagyon sok szállal kötődünk a közös pénzt használó országok övezetéhez - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a külképviselet-vezetői értekezleten.
Rapcsák András néhai hódmezővásárhelyi polgármesterre, országgyűlési képviselőre emlékeztek születésének 70. évfordulója alkalmából vasárnap az alföldi városban.
Átfogó fejlesztési terv készült a XII. kerületi Normafa parkra, a téli sportokkal és az évszaktól független szabadidős lehetőségekkel kapcsolatos beruházások mintegy 5 milliárd forintból valósulhatnának meg.
Megállapodást írt alá kedden a Parlamentben a 16 kiemelt sportági szövetség vezetőjével Orbán Viktor miniszterelnök, aki az ünnepségen hangsúlyozta: a megállapodás garancia arra, hogy egy eredményes magyar versenyzőnek vagy edzőnek se kelljen megélhetési okokból külföldön sportolnia.
Cél, hogy Európa integrált, szorosan együttműködő övezetté váljon, ez minden magyar ember érdeke is - mondta Szijjártó Péter az ELTE hatodik Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének megnyitó.
Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az Eötvös Loránd Tudományegyetem hatodik Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.