Orbán Viktor köszöntője a Gyermelyi Zrt. új malmának alapkőletételénél, Gyermelyen.

Mielőtt elmondanám a beszédemet, ahogy készültem, ahogy illendő, hadd reagáljak néhány elhangzott gondolatra. Először is szeretnék gratulálni ahhoz a lépésről lépésre való építkezéshez, aminek a történetét az előbb itt megismerhettük. Magyarokra általában nem jellemző az, hogy képesek olyan kitartó, szisztematikus rendszerépítő munkára, amit a németek vagy az osztrákok elmondhatnak magukról. El szoktam mondani lelkesítendő az egybegyűlteket általában, hogy a török hódoltság idejében keletkezett iratok szerint is, amit a török levéltárakban őriznek, az a följegyzés olvasható a magyarokról, hogy az első rohamuk iszonyatos – viszont nincs második roham. Ennek azonban ez a gyermelyi gyár, cégcsoport eleven cáfolata; úgy tűnik, hogy mi is képesek vagyunk arra, hogy lépésről lépésre, rendszerben gondolkodva építsünk föl valamit, amit utána képesek vagyunk nyereségesen működtetni és megépíteni, illetve fejleszteni.

Szeretném megköszönni – ahogy mondanám, ha Pesten lennénk – a retrófílinget, amit az előbbi, a szocialista mezőgazdaság történetébe tett kalandozás során érezhettünk. Ezt személyesen is köszönöm. Én Alcsútdobozról jöttem végül is ide – Budapest érintésével –, és mi is a téeszben kerestük a kenyerünket, amikor még fiatalok voltunk, illetve amikor a szüleink fiatalok voltak.  Úgyhogy ismerem ezeket a képeket, amiket itt láttunk, és sajnálkozom azon, hogy mifelénk az az átalakulás, ami itt sikeresen történt meg, és ami termelési kapacitásokat tartott egybe, és a nagyipari irányba történő továbblépés alapját képezte, mifelénk nem alakult ki, hanem ott szétestek a dolgok. Nem a téeszt sírom vissza, hanem arról beszélek, hogy lettek volna dolgok azért mindenhol, amit – ha okosabban alakítjuk át a mezőgazdaságot – a termelési kapacitásból meg tudtunk volna őrizni privát vagy kis- és középgazdasági alapon is. Örülök annak, hogy a magyar mezőgazdaság nagyiparból kis- és középméretű gazdaságokká történő átalakításának nem csak kudarctörténetei vannak, hanem vannak sikertörténetei is, és egy ilyen termelési integráció, amit itt látunk, kétségkívül egy ilyen sikertörténet.

Hálás vagyok azért is, hogy szóba hozták az Európai Unió és a tyúkketrec összefüggéseit. Ez a kis példa, amit Önök itt levetítettek, világosan mutatja, hogy miért veszít az Európai Unió világméretekben a versenyképességéből. Olyasmivel foglalkozik, amivel nem kéne, amivel meg kéne, azzal meg nem foglalkozik, amivel meg kéne, és foglalkozik, azzal meg rosszul foglalkozik. Természetesen egy kicsit kisarkítom a helyzetet, de a dolog mégiscsak úgy áll, hogy nem attól lesz az európai gazdaság versenyképes, hogyha Brüsszelből meg akarják mondani, hogy milyen méretű tyúkketrecben kell tartani az állatokat. Különösen igaz ez az olyan szegény országok esetében, mint Magyarország, ahol az ember tényleg úgy érzi, hogy az állatok meg az ő életszínvonaluk lassacskán fontosabbá válik, mint az itt élő emberek életszínvonala. Úgyhogy nagyon remélem azért, hogy az unió is visszanyeri a versenyképességét, és visszaadja az azokkal a kérdésekkel való foglalkozás lehetőségét és jogát a nemzetállamoknak és gazdaságoknak, amelyek inkább idetartoznak és nem föl, Brüsszelhez.

Engedjék meg, hogy külön megköszönjem azt is, hogy gondoskodtak róla, hogy az államférfi és a búza összefüggését kellő mélységben megismerhessem. Ígérem, hogy igyekszem majd a szívemen hordani ezt a remek tanácsot. Ahhoz is hozzászokik persze az ember, hogyha alapkőletételre vagy gyárüzem átadására érkezik valahova, akkor előbb-utóbb megpróbálnak valami további támogatást kiszorítani belőle. Most hálás vagyok, hogy itt nem ez a kültelki csíny érvényesül, tehát nem azzal fogadtak, hogy hol van még az a remek hely, ahova a következő 8-10 milliárd forintot az állami költségvetésből el kellene költenem. Úgyhogy hálás vagyok, hogy egy sokkal komolyabb és megalapozottabb hozzáállást láthatok itt. Köszönöm, hogy megemlítette Elnök úr azt, hogy van itt azért olyan fejlesztés, amely állami támogatásban is részesül. Én szeretném Önöket biztosítani arról, hogy minden kapacitásnövelő és minőségjavító beruházást a magyar mezőgazdaságban és az ahhoz kapcsolódó élelmiszeriparban – különösen, hogyha magyar tulajdonosokról van szó – a jövőben is támogatni fogunk. Tehát bátran keressenek bennünket azokkal a fejlesztési tervekkel, amelyekről azt gondolják, hogy a mostani erőforrásaikat meghaladják, de fontos lenne megvalósítani őket, mert a magyar kormány azért magyar kormány, kisbetűvel és nagybetűvel egyaránt, hogy a magyar vállalkozók, különösen a magyar mezőgazdasági vállalkozók fejlődésének lehetőségét elősegítse.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után hadd tiszteljem meg ezt az alapkőletételt néhány gondolattal. Önök is tudják, hogy hozzátartozik a miniszterelnök mindenkori munkájához, hogy alapkőletételeken és gyármegnyitókon is megforduljon. Sok ilyen alkalommal volt lehetőségem találkozni emberekkel az elmúlt időszakban. A politikusok ezt tagadják, de az igazság az, hogy szívesen járunk gyárátadásra és alapkőletételre, mert ezek kiragadnak bennünket a hétköznapi munkából. Minden egyes alapkőletétel valójában egy gazdaság, a magyar gazdaság egyik ünnepnapja. A mi számunkra és talán nemcsak a döntéshozók számára, hanem az itt élők számára is, meg az itt dolgozók számára is, minden alapkőletétel azt üzeni, hogy van értelme a közös erőfeszítéseknek, mert igenis, a nehéz körülmények ellenére jöhetnek létre új munkahelyek, és így újabb és újabb magyar családok számára válhat valósággá a tisztességes megélhetés. Azonban ha az ember egy leendő malomnak, malomüzemnek az alapkőletételére érkezik, akkor a szokásos alapkőletételek érzésénél többről is szó van, hiszen egy új malom építése egy magyar ember számára mindig több, mint egyszerűen egy újabb beruházás. Én kerülöm a romantikus, múltba révedő parasztromantikát, de kétségkívül van abban igazság, hogy a malom a vidéki ember számára egy rituális jelentőségű hely. Nem véletlen, hogy a magyar irodalom tele van a malomhoz, a gabonaőrléshez és a liszthez kapcsolódó képekkel és irodalmi alkotásokkal.

Az, hogyha valaki malom építésébe fog ma Magyarországon, az én számomra azt is jelenti, hogy a világ mintha jó irányba kezdene fordulni. Azt reméljük, hogy egy-egy malom alapkőletétele és fölépítése kifejezi, hogy talán megindulhat a nagy hagyományokkal rendelkező magyar élelmiszeripar újjászületése, megújítása. Ezért fontos a gyermelyiek életkörülményeinek javulásán és az itt működő cég nyereségességének várható növekedésén túl az egész ország számára egy-egy ilyen alapkőletétel. Ráadásul a malomipar egy kicsit visszavisz bennünket a múltba, és a múltra támaszkodva erőt is ad nekünk. Mert honnan is meríthetnénk tudást és erőt a jövő sikereihez, ha nem abból, hogy visszatekintünk a múlt sikereire és azokra a dolgokra, amelyekben régebben sikeresek voltunk? Márpedig hogyha fölidézzük a magyar nemzeti ipar történetének legfényesebb lapjait, akkor ott is rögtön az első bekezdésben találjuk a magyar malomipart. A malmok adták a XIX. század második felében a magyar gazdaság húzóágazatát. A magyar nemzetállam születésének hajnalán, történelmünk legsikeresebb időszakában Magyarország valójában egy malomipari nagyhatalom volt Európában. A magyar malomipar műszaki értelemben túlszárnyalta a korabeli nemzetközi színvonalat, és a magyarok által kifejlesztett új megoldások és találmányok azóta is forgalomban vannak. Nem véletlen, hogy a magyar liszt által képviselt világszínvonal fontos része lett a nemzeti büszkeségnek is.

Mi maradt mára ebből a nemzeti büszkeségből, tisztelt Hölgyeim és Uraim? Jól tudjuk, hogy amit még a kommunistáknak sem sikerült szétverni negyven év alatt, azt a privatizációval sikerült súlyosan megsebesíteni. A magyar élelmiszeripar egésze megrogyott, és padlóra került. Ez a csatavesztés nem csupán az elméleti eszmecserék és a magas közgazdaságtan szintjén érzékelhető. Ezt a csataveszést minden nap sokszorosan megtapasztalhatjuk, amikor a boltok polcain azt látjuk, hogy minél nagyobb hozzáadott értékkel földolgozott egy élelmiszer, annál nagyobb rá az esély, hogy az nem Magyarországon készült. Egy olyan országban, ahol a nemzeti azonosságunk része a mezőgazdaság, a magyar étel, a kenyér, ahol a nemzetállam születésével egybeesett a malomipar fölfutása, ezt a területet tönkretenni, vagy akár csak elhanyagolni súlyos hiba. De ma éppen azért vagyunk itt, mert jó okunk van abban bízni, hogy az önfeladás korszakát talán sikerül magunk mögött hagyni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor egy tisztán magyar tulajdonú, hosszú évek óta sikeresen működő, bátran fejlesztő élelmiszeripari vállalat új üzem építésébe fog, az számomra annak a jele, hogy megváltoztak a dolgok Magyarországon, és a magyarok végre kezdenek magunkra találni. Jelzi, hogy a dolgok végre a fejük tetejéről a talpukra állhatnak. Nem külföldről vesszük meg azt, amit mi itthon olcsóbban és magasabb minőségben állítható elő. Jelzi azt, hogy ismét számít a józan ész szava, amely mindig is azt mondta, hogy ebben az országban a jó minőségű, egészséges élelmiszer előállításából sokkal több embernek kellene megélnie. Jelzi végül azt is, hogy ismét azoknak jött el az ideje, akiket nem bizonytalanított el az örök pesszimisták kórusa, akik értik, hogy mekkora erő és mennyi tartalék van a megújuló Magyarországban, ezért bátran fektetnek be a magyar jövőbe, vagyis bátran építik tovább a nemzeti ipart.

Kívánom Önöknek, minden ma itt dolgozó és a jövőben Önöknél, talán épp ebben az új üzemben munkát találó embernek, hogy találják itt meg a számításukat. Találja meg a számítását az a magyar befektető, aki a megtermelt hasznot visszaforgatja a vállalkozásába, új gazdasági erőt, új munkahelyeket teremt – és nem pedig offshore cégeken keresztül igyekszik kibújni az adózás alól. Találja meg a számítását minden itt dolgozó beosztott, akinek stabil állást, tisztességes megélhetést és ezzel kiszámítható gyarapodást kínál a vállalatnál végzett munka. Találjuk meg végül mi, magyarok mindannyian a számításunkat, amikor vásárlás közben egyre inkább a magyar élelmiszert választjuk, mert egyre több a nálunk készült, biztonságos, jó minőségű áru megfizethető és versenyképes áron. Szeretnék gratulálni a gyermelyiek vállalkozó szelleméhez. Hiszem, hogy az ehhez hasonló beruházások megfordíthatják a hazai élelmiszeripar sorsát. És ha a magyarokat egyre inkább magyarok látják majd el jó minőségű hazai ennivalóval, akkor jobb lesz az életünk, mert mindannyian sokkal otthonosabban érezzük majd magunkat a saját országunkban. A Gyermelyi-vállalatcsoport már eddig is büszkesége volt Magyarországnak azáltal is, hogy az alapanyagtól, a termeléstől kezdve a végtermékek értékesítéséig szinte minden munkafolyamatot ellát, ami európai viszonylatban is figyelemre méltó. Méltán illeti elismerés a vállalatot azért is, mert a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat elosztó hálózatát felhasználva, évente mintegy húszmillió forint nagyságrendű termékadománnyal segíti az igazán rászorulókat. Kívánom, hogy a most felépülő új üzem, az új malom hozzon további sikereket, öregbítse tovább a gyermelyi tészta már eddig is jól csengő hírnevét. Legyen méltó a magyar malomipar nagyszerű hagyományaihoz.

Ehhez kívánok Önöknek sok erőt, sikert mindenkinek, a gyárban dolgozóknak, a gyár vezetőinek, a tulajdonosoknak és a gyár által ellátott összes vásárlónak is!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

(orbanviktor.hu)