Orbán Viktor beszéde a Pilisi Szlovákok Központjának avatásán Pilisszentkereszten (Mlynky).
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm Szlovákia miniszterelnökét és a Szlovákiából érkezett kedves vendégeket. Szeretettel köszöntöm az itt élő szlovákokat és magyarokat. Nem akármilyen vendégünk van ma, tisztelt Hölgyeim és Uraim, Robert Fico miniszterelnök úr egy olyan országot vezet, és nekünk, magyaroknak ezt jó észben tartanunk, amely, mondjuk, tíz évvel ezelőtt a gazdasági teljesítményét tekintve még Magyarország mögött volt. Eltelt tíz év, és ha Önök megnézik, az egy főre jutó nemzeti jövedelem szempontjából Szlovákia Magyarország előtt van. Szlovákia ugyanúgy küzd a gazdasági válsággal, mint Magyarország. Ugyanúgy elszenvedi az európai gazdasági válságot, sőt miután bent vannak az eurózónában, még jobban elszenvedik, mint mi. Ennek ellenére ha meg kellene neveznem egy országot és egy miniszterelnököt, amelyik ország és amely miniszterelnök a legsikeresebben küzd az európai gazdasági válsággal, akkor valószínűleg Robert Ficót és Szlovákiát kellene az első helyre tennem. Válságkezelés ügyében, saját népünket hogyan védjük meg a válsággal szemben – azt gondolom, Szlovákia példaadó ország egész Európa számára.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy meghallgatva az asszonyok és az urak előadását és énekét, hadd mondjam azt, hangsúlyozottan is, nemcsak magánemberként, hanem Magyarország miniszterelnökeként is, hogy büszke vagyok arra, hogy Magyarországon ma idősek és fiatalok szlovákul ilyen szívből tudnak énekelni. Mert azt ugyan nem értettem, hogy mit énekeltek, de azt a vak is látja, hogy amit énekeltek, az szívből jött. Hallhattuk még az első megszólalótól, hogy ennek a háznak a megszületése, megalkotása sem volt vitáktól mentes. Miért is lett volna? Magyarországon vagyunk. Most arra kérem Robert Fico miniszterelnök urat, hogy ne figyeljen, mert ez a magyarok hálószobatitka. Nekünk, magyaroknak, tisztelt Pilisszentkeresztiek, meg kell békülnünk azzal a gondolattal, hogy senki sem bújhat ki a bőréből, a vér, az vér. És ha megnézik, hogy Magyarországon a nagy dolgok hogyan születtek meg, nem fognak találni egyetlen dolgot sem, amire ma büszkék vagyunk, amelyek ne a legádázabb vitákból születtek volna meg. Ez így volt a Lánchíddal, így volt az Országház építésével és ebben a helyzetben is így van ez. Sőt, reményünk sincs, hogy ettől megszabaduljunk, mert ha Önök visszaolvassák a magyar történelem legfényesebb időszakát, 1848-49-et, akkor ott találnak egy följegyzést arról, hogy Széchenyi és Kossuth is részt vett egy tanácskozáson, ahol annak rendje és módja szerint, úgy magyarosan összevesztek egymással. S a végén Széchenyi, akit a legnagyobb magyarnak tartunk, Kossuthnak, akit a legnagyobb magyar hősök egyikének tartunk, amikor majd fölakasztanak bennünket, csak egyetlen kérésem lesz, hogy engem Kossuth Lajosnak háttal akasszanak fel. Ez jól mutatja, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a legragyogóbb korszakokban, amikor a legjobban mentek a dolgok, és a leginkább büszkék lehettünk a nemzeti teljesítményre, bizony, a nagy dolgok akkor is vitában születtek meg.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg nekem, hogy emlékeztessem magunkat arra, hogy a napokban tizenegy éve lesz, néhány nap múlva, hogy átadtuk az újjáépített Mária Valéria hidat. Azt gondolom, hogy az óta a nap óta a közös szlovák–magyar sikerek talán legjelentősebb eseménye talán épp a mai. Amikor átadjuk az itt élő szlovák nemzetiségnek a Pilisi Szlovákok Központját, szlovák kollégámmal két fontos egyezményt is aláírunk. Egyet egy új Duna-híd megépítéséről, és egyet a két ország közlekedési kapcsolatainak fejlesztéséről. Nem érzem túlzásnak tehát azt mondani, hogy a szlovák és a magyar nemzet részéről is nemzetpolitikai siker ez a mai esemény. Olyan siker, amit meg kell becsülnünk, és amelyre a jövőben újabb sikereket építhetünk majd. A Pilisi Szlovákok Központja a két nemzet együttes erőfeszítései révén épült föl. Azért előremutató eredmény ez, mert tudjuk, voltak nehézségek, viták, de a két népnek, a két országnak együttes erővel sikerült legyőzni az akadályokat, és ma átadhatjuk azt a szép épületet, amely jól fogja – reményeink szerint – szolgálni a szlovák kulturális hagyományok ápolását.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy én is – Robert Ficóhoz hasonlóan – kellő súllyal elmondjam itt, hogy a magyar kormány arra törekszik, hogy a szlovák kisebbség otthon érezhesse magát Magyarországon, és természetesen azt szeretnénk, ha a szlovákiai magyar kisebbség is otthon érezné magát Szlovákiában. E tekintetben komoly siker számunkra, hogy ma tartalommal töltjük meg a két ország között februárban létrejött megállapodást, amely nagyszabású közlekedési fejlesztéseknek teremti meg a jogi alapjait. A megállapodás értelmében lehetővé válik az új komáromi híd megépítése és a közös határ mentén lévő települések közúti összekapcsolása. Mindezzel nagy lökést adunk a térség gazdasági életének, és ezzel majd annak a térségnek minden lakója jól jár.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Gondoljanak bele abba, hogy ma mindösszesen 28 közúti kapcsolat létezik Szlovákia és Magyarország között azon a hosszú határon. Ez azt jelenti, hogy a szlovák-magyar közös határon átlagosan 24 kilométerenként van közúti összeköttetés. A mai egyezmény alapján azt vehetjük célba, hogy a 28 közúti kapcsolatot 90-re növeljük, és 24 kilométer helyett 7,5 kilométerenként legyen összeköttetés a két határon. Ha összehasonlítjuk a mai állapotokat a nyugati országok helyzetével, akkor azt látjuk, hogy ott ez a sűrűség két-három kilométer. A magyarországi 15 kilométeres határövezetben 366 település található több mint 790 ezer lakossal. Szlovák oldalon ez a szám 543 településen 1.368.000 ember. Összesen tehát 2.160.000 embert érintenek a fejlesztések több mint 900 településen. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy a határ menti települések összekapcsolása fel fogja pezsdíteni az életet, hogy kimondjuk: a gazdaságot a határ mindkét oldalán segíteni fogja.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Sok száz évre visszanyúló közös múltunk itt, Európa közepén arra kötelez minket, politikusokat, hogy egymást tisztelve és ebben példát mutatva a nemzeteinknek egymást tisztelve és segítve együtt dolgozzunk e térség sikerén; az itt élő emberek életkörülményeinek javításán. Úgy vélem, a mai nappal határozott lépést tettünk a helyes irányba. Nekem az a meggyőződésem, hogy Közép-Európa előtt nagy jövő áll, ha mi, magyarok, szlovákok és a többi közép-európai nemzet a maihoz hasonló együttműködések sokaságát valósítja meg főként a gazdaság, a közlekedés, az energia és a kultúra területén. Tudom, hogy most merésznek tűnhet ez a kijelentés, amikor saját gondjainkon túl még a mélyülő európai válság hatásaival is küzdenünk kell, de épp ez a válságos időszak mutatja meg, hogy nekünk, közép-európaiaknak igenis van keresnivalónk Európában. Csak aki nem akarja, az nem látja, hogy miközben Nyugat-Európa alig boldogul a válsággal, sőt egyre mélyebben keveredik bele, addig jó néhány közép-európai ország, köztük Szlovákia és Magyarország is egyre magabiztosabbá válik a válságkezelésben. Nem akarom azt mondani, hogy itt, a mi országainkban könnyű az élet, sőt időnként úgy érezzük, hogy egyre nehezebb, de figyeljék meg, hogy az aggasztó hírek, az európai gazdaság egészét bajba sodró hírek, amelyek bizony gyakran fájdalmasak, ma nem Közép-Európa országaiból érkeznek, hanem Nyugatról. Ha erre gondolunk, jól látható, hogy a közép-európai térség, s azon belül is Szlovákia és Magyarország különösen stabil ország.
Mindannyian tudjuk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a két ország között és a két nép között vannak vitás kérdések, vannak komoly véleménykülönbségek is, azonban az a személyes meggyőződésem, hogy a közös gazdasági sikerek jó alapot teremtenek és segítenek a fönnmaradó nehéz kérdések megoldásában. Ennek reményében és e gondolat szellemében kívánom, hogy az itt élő és idelátogató szlovák barátainknak egyaránt sok öröme teljen a most átadott szlovák házban. Isten éltesse mindannyiukat! Köszönöm, hogy meghallgattak!
(orbanviktor.hu)
