Orbán Viktor interjúja a 60 TV „Kommentár” című műsorában 2014. február 24-én.

Jagodics Milán: Jó estét kívánok, kedves Nézőink! Önök a „Kommentár” című magazinunkat látják. Stúdiónk mai vendége pedig Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor. Köszöntöm a stúdióban!

– Tisztelettel köszöntöm a nézőket!

– 2010-ben járt legutóbb Hatvanban. Az akkori állapotokhoz képest most mit tapasztalt a városban?

– Valóban, 2010-ben is itt ültem a vallatószékben – igaz, akkor más volt a vallatótisztem. Akkor egy – hogy mondjam – tervekre összpontosító beszélgetést végeztünk itt el. Jövő időben beszéltünk, tehát arról, hogy mit kellene, meg mit fogunk majd csinálni, ha így lesz, meg ha úgy lesz. Ez a beszélgetés most annyiban más, hogy van mögöttünk négy kormányzati év. Most én arról tudok beszélni, hogy mit csináltunk meg – mi az, amit vállaltunk, mi az, amit teljesítettünk. És Hatvan városára is igaz ez, tehát most, hogy jöttem itt a polgármester úrral keresztül a város főterén, itt is arról beszéltünk, hogy ez már majdnem kész, ez már el is készült, ez nemsokára elkészül, ahhoz nemsokára hozzákezdünk. Tehát a mostani beszélgetésnek és a hatvani látogatásnak is sokkal inkább a cselekvés van a középpontjában.

– Igen, és akkor szóba is került az, hogy a beruházások, amelyek elkezdődtek a városban, folytatódhatnak-e, és lesznek-e újabbak. Most látta a Grassalkovich-kastélyt, gondolom, a város főterén, hogy megújul.

– Egy dolog, hogy láttam, de sok hatvani emberrel beszéltem. Beszéltem gyerekekkel is, akik éppen korcsolyáztak, némelyiknek a szülejével is; akkor beszéltem aktivistákkal, akik régi híveink, akikkel egy politikai közösséghez tartozunk; beszéltem a település néhány képviselőjével; és sok emberrel beszéltem az utcán. És – különböző pártállású emberek voltak egyébként, de – abban mindenki egyetértett, hogy a dolgok mennek előre itt, Hatvanban. Tehát itt most olyan fölújítások vannak, olyan főtérrendezés, olyan építkezés, amiről lehet érezni, hogy a város visszanyeri azt a régi rangot meg méltóságot, ami egyébként Hatvannak kijár, hiszen ez mégiscsak egy történelmi, nyolcszáz évesnél is idősebb történelmi települése Magyarországnak. És ezért pártállásra való tekintet nélkül – nem az elégedettség szót használom, mert attól még azért messze vagyunk, de – a bizakodás, és a nagyon helyes, hogy végre történnek a dolgok, ez volt az alaphangulata a beszélgetéseinknek.

– A kormánynak is sikerült megvalósítania azokat a terveket, amelyeket mindenféleképpen kitűztek maguk elé 2010 után?

– Abba az irányba megyünk – mondjuk, legyünk alázatosak és szerények –, tehát abba az irányba megyünk, mint amilyen irányt az emberekkel közösen kijelöltünk. Ahhoz képest, hogy milyen csúf és cudar állapotok voltak korábban, hogy az ember azt sem tudhatta, hogy ideszavazott, de amarra fogunk menni, ahhoz képest már az egy teljesítmény szerintem, hogy az történik az országban, amivel az emberek megbíztak bennünket. Ugye, én mindig is úgy fogtam föl a politikát és így a saját szakmámat is, hogy az a dolgom, hogy küzdjek az emberekért, beszéljek velük, konzultáljak, egyeztessek, és ha tudjuk, mit akarunk közösen, akkor az a dolgom, hogy azt csináljam meg, vagy érjem el, hogy ez megtörténjen. És munkahelyeket akartunk, tehát azt akartuk, hogy ez ne egy segélyből élő ország legyen, hanem munkából; az volt a fölfogásunk, hogy a világ mégiscsak tartozik mindannyiunknak azzal – minden egyes embernek –, hogy lehetővé teszi, hogy a munkából éljünk meg. Tehát munkahelyeket próbáltunk létrehozni. A piacon is, közmunkával is, és aztán állami alkalmazottak bevetésével is bizonyos helyeken – most például éppen Vásárosnaményból érkeztem ide, Önökhöz, ahol egy 300 embernek munkát adó, új állami beruházást adtunk át, ami egy közigazgatási egység –, ezek is fontos részei azért a gazdaságnak. És a másik dolog, amin változtatni akartunk, hogy emberemlékezet óta mindenki arról beszélt, hogy kevés a fizetése, és a megélhetési költségek meg magasak. És azt akartuk, hogy legyen munka, de minél több maradjon a zsebben – tehát a rezsi leszorítása az fontos célkitűzésünk volt. Most ha megnézi, a munkahelyek száma nőtt, a rezsit pedig háromszor-kétszer már megvágtuk, visszavágtuk, és, ugye, áprilisban ismét csökken a gáz ára, aztán majd szeptemberben csökken a villamos energiáé meg a távfűtésé is. Tehát vittük lefele a megélhetési költségeket, és így az embereknél több pénz maradhatott. Mert valahogyan a munkába vetett hitet meg értelmet meg reményt kellett visszaadni, szerintem ez megtörtént. Azt sohasem mondhatja egy kormány magáról, hogy jól végezte a dolgát, egész addig, amíg nem mi vagyunk Európa legfejlettebb országa. Az még odébb van.

– Igen, az adatok is azt mutatják, hogy a munkahelyteremtésben mindenféleképpen sikerült előrelépni. A januári számok szerint csökkent újra a munkanélküliség, tavaly pedig a 4 millió főt meghaladta a foglalkoztattak száma.

– Itt Hatvan… Most érdeklődtem itt, Hatvan városában is meg Heves megyében, mi a helyzet. Önök jól állnak. Itt vannak azért munkanélküliek, de Önök elég jól állnak, messze az országos átlag alatti munkanélküliség van. Szerintem a polgármestert mindenképpen elismerés illeti ezért, mert Szabó polgármester uruk, úgy érzem, hogy odaadóan tette a dolgát, és sok mindenkit sikerült meggyőznie, hogy érdemes Hatvanba érkeznie, Hatvanba jönnie, itt bővítenie. Szerintem a kórházat próbálta – ami egy fontos munkaadó központ itt, az Önök számára – a kormánnyal együttműködve, amennyire lehet, nadrágba vagy gatyába rázni, sőt javítani a működését, nyert el fejlesztési forrásokat. Szóval azt gondolom, hogy a város maga – élén a polgármesterrel – sokat tett azért, hogy azt mondhassa, hogy foglalkoztatás szempontjából az országos átlagnál Hatvan jobban teljesít. De általában is azt kell mondanom, hogy én nem akartam beletörődni abba, hogy amit a miniszterelnökök eddig Magyarországon általában előadtak, hogy nem megy a gazdaság, Európa válságban, akkor kevés a munkahely. De azt sem akartam, hogy ugyanakkor földuzzasszuk az állami alkalmazottakat, és megint egy olyan monstrum államunk legyen, mint a nyolcvanas évek végén, ami aztán összedönti az egész gazdaságot a nagy súlyával. Ezért inkább a közmunka mellett döntöttünk. És azt mondtuk, hogy segély helyett munkából éljenek az emberek és szervezzünk nekik közmunkákat. És az egyik legnagyobb élményem a négy éves kormányzásunk alatt és a leginkább megerősítő élményem is, hogy az emberek akarnak dolgozni. Tehát ha van munkahely – például közmunka –, akkor sorban állnak érte és akarják. Most Vásárosnaményban 300 embert vettünk föl, de 900-an jelentkeztek. Tehát én úgy látom, hogy a magyar emberek rájöttek arra, hogy segélyből megélni nem lehet, és ha nem segítünk magunkon, akkor senki más nem fog rajtunk segíteni. Tehát nekünk kell rendbe tenni az országot. És készen állnak erre, csak egy elfogadható, tisztességes bért szeretnének kapni a munkájukért. És ha ez megvan, és van értelme a munkának, akkor elvégzik azt. És ez magyarokra is igaz, a cigány emberekre is igaz egyébként, olyanokra is, akik fél évvel ezelőtt vesztették el az állásukat, és olyanokra is, akik tizenöt éve nem dolgoztak. Általában van egy munkahangulat az országban.

– A közmunkaprogram vitathatatlanul segíti a foglalkoztatás bővülését, de az emberek megélhetését is megfelelően biztosítja?

– Nem biztosítja megfelelően, mert – most néztem a legutóbbi kimutatásokat, azt láttam, hogy – az átlag 76 ezer, az pedig azt jelenti, hogy vannak, akik kevesebbet keresnek ennél, mert ez csak az átlag, ugye. És hát ennyi pénzből nagyon nehéz, vagy szinte egyáltalán nem lehetséges megélni. Tehát azért mondom én, hogy az elégedettség szó egyelőre még egy olyan szó, amelynek a szótárban van a helye. Azt még a közbeszédben nem érdemes használnunk. Sokat kell még dolgoznunk azért, hogy az embereknek több munkalehetőségük legyen, és magasabb legyen a bérük. De egy dolog biztos: hogyha széttárjuk a kezünket, és nem csinálunk semmit – például nem szervezünk közmunkát –, akkor az emberek 22.500 forintból fognak élni, merthogy a segély összege annyi. A 22.500 forintos segélynél az 50, 60 vagy 70 ezer forintos közmunka azért mégiscsak többet ér, arról nem beszélve, hogy méltóságot is ad, mert mégiscsak valami hasznos munkát kell végezni. Ezért bánt engem kifejezetten, amikor – különösen ellenzéki térfélről – azt hallom, hogy leszólják a közmunkát. Mert nem értik meg, hogyha egy embernek leszólják a munkáját, akkor leszólják magát az embert is. És ezeket az embereket, a közmunkásokat inkább elismerés illetné, hiszen ahelyett, hogy segélyre várnának otthon, végre hajlandóak voltak felkerekedni és dolgozni. Szerintem el kell ismernünk ezt a teljesítményt. És én tudom, hogy ezek nem a legmagasabban képzett munkák, de nem szeretem, amikor a budapesti elitből az ilyen típusú munkát és az ilyen típusú munkát végző embereket leszólják. Mert minden munkának kijár az elismerés, az utcaseprőt is meg kell becsülnünk, hogyha jól söpri az utcát, hogyha jól végzi a munkát, akkor elismerés jár neki. Ez a kultúra sajnos a magyar parlamentben még nem általános.

– Hatvanban alacsony a munkanélküliség, ez mindenképpen bizakodásra ad okot, de a megyében, a dél-hevesi térségben, a Tarnaságban viszont még mondhatjuk, hogy magasabb a munkanélküliség, és ebből a szempontból egy hátrányosabb helyzetű terület. Ezek felzárkóztatását célul tűzte-e ki a kormány? Mennyire sikeres, és a további munka ezzel kapcsolatban prioritás-e?

– Heves megye nehéz hely. Tehát vannak olyan részei ennek a megyének, amelyek sokkal rosszabb bőrben vannak, mint Hatvan. Azokat a területeket is fejlesztenünk kell. Igyekszünk közmunkákat vinni oda, igyekszünk fejleszteni a közlekedést, igyekszünk együttműködni a polgármesterekkel. A fejlesztési pénzek szétosztásánál az ilyen hátrányos helyzetű térségek egyértelműen előnyt élveznek. Általában is azt kell mondanom, hogy a magyar kormány olyan emberekből áll, akiknek fontos a vidék. És mi úgy vagyunk ezzel, hogy egyetlen embert sem akarunk magára hagyni, nincs olyan település, ami ne lenne a mi szívünknek ugyanolyan fontos, mint Budapest. Hiába Budapest az ország fantasztikus attrakciója az egész világ szemében, a vidéken élő emberek ugyanolyan fontosak. Ezért ezekkel a településekkel és az ott élő emberekkel is foglalkozni kell, a kormány foglalkozik is. Nem véletlen például, hogy az össze ilyen településnek az adósságát első körben és azonnal a kormány átvállalta, hogy levegőhöz jussanak és boldogulhassanak.

– Hatvanban az egyik legnagyobb közlekedési csomópont hamarosan megújul, és a térségben is több útszakaszt újítottak fel, például Hort és Ecséd között, de még mondhatjuk, hogy a megyében, illetve a térségben is rossz az utak állapota. A közúthálózat fejlesztését célzó beruházások várhatóak-e?

– Próbálkozunk. Ugye, annyi pénzünk van, amennyi. Tehát nem tudunk egyegységnyi pénzből kétegységnyi pénzt elkölteni, mondjuk, útépítésre. De amit emberileg lehetséges, azt megtettünk. Azért az ország sokat fejlődött, ebből a szempontból is jobban teljesít az elmúlt négy évben. Most az országhatárokig kell elvinnünk először az autópályákat, ez a legfontosabb. Ugyanakkor a belső, alacsonyabb besorolású utaknak az állapota aggasztó. Ezért most minden megyébe néhány milliárd forintot azért elküldtünk, hogy ott aztán maguk döntsenek a helyiek, hogy melyik alacsonyabb rendű utat szeretnék ebből felújítani. De itt, Hatvan városában, amelynek egyébként jó a közlekedése, nincs minden rendben, mert itt a főtér megújítását néztem, azért a régi 3-as út keresztülszalad a városon, és nyilván miután a sztrádán meg fizetni kell, itt meg nem, ezért a forgalom egy része ide tolódik át, és ez azért nehezíti az életet. Úgyhogy épp arról beszéltem a polgármester úrral, hogy egy olyan elkerülőt kellene építeni, amely az átmenő forgalmat kiviszi a városból, hogy itt ne az emberek házai között menjen át a forgalom. És a főteret is – hogy mondjam –, annak a méltóságát is megemelné, hogyha az út nem vágná olyan durván két részre, mint ahogy ez most éppen látható. No, hát vannak itt ilyen terveink, ezeket nagyon remélem, hogy sikeresen megvalósítjuk. A polgármester úrral szeretek dolgozni. Sokat tipródtam azon, hogy egy ilyen bevált polgármestert szabad-e elcsábítani a parlamentbe. Mert végül is azért Hatvan városára ráfért, hogy jó polgármestere legyen; ő egy olyan ember, aki hallgat az emberekre, akihez oda lehet menni, aki közülük való, és egyáltalán szívén viseli a városnak a dolgát. És úgy látom, hogy a polgármester úr beváltotta a hozzá fűzött reményeket, nemcsak abból a szempontból, hogy vannak eredmények, hanem hogy az emberek bátran mennek oda hozzá, bátran fordulnak hozzá. De én mondtam neki, mikor ezt a nehéz döntést meg kellett hozni – mert nem lehet most már egy ember egyszerre képviselő és egyszerre polgármester –, hogy Zsolt, dönteni kell. És én azt mondtam neki, hogyha azt a szempontot tartja fontosnak, hogy hogyan tudna leginkább segíteni a Heves megyében élőkön – és különösképpen a hatvaniakon –, akkor érdemesebb választania a képviselőséget, mert ugyan Hatvan város jobb állapotban van, mint volt, jobban is teljesít, de a saját lábán, saját erejéből fejlődni most még nem fog tudni. Még szüksége van négy jó évre, és ide kellenek fejlesztési források. És kell egy olyan erőteljes kormánypárti képviselő Hatvan részéről a parlamentbe, aki ezeket az erőforrásokat meg tudja szerezni, és garanciát tud adni a mindenkori kormánynak, hogy itt értelmesen fogják fölhasználni. Úgyhogy Hatvan szempontjából talán Önök jobban járnak, hogyha ezt a kiváló polgármestert elküldik a parlamentbe kormánypárti képviselőnek. Mert ellenzékben elvesztegetett erő volna, de ha kormánypárti képviselő lesz belőle, akkor sokat tud segíteni majd Hatvan városának és egész Heves megyének. Végül is ezért döntöttünk úgy, hogy megkérjük, hogy vállalja a jelöltséget.

– Igen, és számos kormányzati törekvést éreztünk mi is itt Hatvanban. Például ilyen volt a közbiztonság megerősítése, már térfigyelő kamerák is őrzik a várost. Ön elégedett most a közbiztonsággal Magyarországon?

– A helyzet jobb, mint volt. Meg az emberek fejében a rend kultúrája is helyreállt azért. Azért az a megközelítésmód, hogy megélhetési bűnözés, meg hunyjunk szemet, meg jaj, szegények meg nekik is meg kell élni valamiből, azért ez a kultúra most megváltozott. És az világos lett – különösen, hogy szervezünk közmunkát mindenkinek, lassan már mindenki számára elérhető lesz a közmunka, még nem vagyunk egészen itt, de közelítünk ehhez a célhoz –, most már azért az úgy van, hogy nem bocsánatos bűn a kisebb lopás sem, és azért is felelősséget kell vállalni. Ebből a szempontból kultúráját illetően előnyére változott az ország. 3.500-zal több rendőrt tudunk ma munkába állítani, mint korábban. Ez is eredmény, de még mindig nem elég, több rendőr kellene. Ugyan van jelenlét szinte minden településen, mert a rendőrjárőr – ha nincs is körzeti megbízott – azért minden nap legalább egyszer eljut minden faluba. De én jobban szeretném, hogyha minden faluban állandóan ott tartózkodó körzeti megbízott lenne. És ettől is messze vagyunk még. Sok eszközt vásároltunk a rendőrségnek, ez a munka hatékonyságát javítja. Fontosnak tartom, hogy a készenléti rendőrség izmos lett, jelen van szinte mindenütt az országban, ahol nehéz a helyzet. Különösen itt, ebben a térségben.

– Dél-Hevesen is egyébként szükség volt rájuk, dél-hevesi térségben.

– Így van. És az ő számukat is szeretném még növelni, a fizetésüket is szeretném még emelni. Most valamit tudtunk emelni nekik, de ez még mindig nem az a biztos megélhetés, amire szerintem egy a hazáját szolgáló és a rendet fönntartó fiatalember igazán igényt tarthatna, meg amiért megdolgozik, tehát még azért oda pénzt is kell tennünk. De összességében csak azt tudom mondani – mondom még egyszer: az elégedett szót ne használjuk, de –, hogy abba az irányba lettek mozdítva a dolgok a közbiztonság területén is, ahova az emberek szerint is mozdulnunk kell, ezt azért megkockáztathatom. Én, látja, igyekszem mértéktartóan beszélni az előző négy éves kormányzásról, mert olyan handabandázást látok a levegőben, meg hallok – a kampány megindult –, hogy szerintem ez nem helyes. Tehát inkább mértéktartó hangot kell megütni. Vannak szép eredményei az országnak, a kormánynak sincs mit szégyellnie, de javaslom a szerénység és a mértéktartás hangütését mindenkinek, ha az ország jövőjéről beszélünk.

– Miniszterelnök úr, beszélgetésünk végén még a rezsicsökkentésről beszéljünk még néhány gondolatot!

– Arra vagyunk a legbüszkébbek. Igen?

– Így van. És mondták is, hogy negyedik ütem is várható, bár tudjuk, hogy még, ugye, a harmadik ütem sem valósult meg teljesen, ugye, jönnek majd, talán októberben lesz az utolsó lépcsője.

– Azért a mostani kormánynál úgy van, hogyha valamit eldöntöttünk, az majdnem olyan, mintha megvalósult volna.

– Nem is kétlem egyébként, hogy meg fog valósulni.

– Tehát a szavak és a tettek közötti távolság, amihez sajnos a magyarok kénytelenek voltak hozzászokni az elmúlt években, megszűnt. Tehát ha egyszer kimondtuk a szót, akkor utána azt meg is tesszük. Részben, mert az emberek megérdemlik, hogy egyenesen beszéljünk hozzájuk, másfelől a kiszámíthatóság is megköveteli, meg magunkra is szeretnénk adni, tehát inkább keveset mondjunk, de azt csináljuk meg! Na, most a harmadik rezsicsökkentés ezért készpénznek vehető. Ugye, áprilistól csökkenni fog a gáz ára.

– Így van, döntés is van róla.

– És aztán csökkenni fog a villamos energiáé, és csökkenni fog a távfűtéséé is. És sosem rejtettem én véka alá azt, hogy további rezsicsökkentéseket is szeretnénk végrehajtani. Most itt van egy kiváló lehetőség előttünk – föl is vagyunk dobva, mert szerdán ezzel fog foglalkozni a kormány –, ugyanis tartottunk több mint 110 rezsifórumot. Ugye, mondtam, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz. Kicsit tán ez furcsán hangzó szó, de nagyon sokan fogják ebben az évben támadni a rezsicsökkentést, és meg kell védeni. Kértük az embereket, hogy írjanak alá, támogassanak bennünket, ki is álltak több mint 2,5 milliónyian. Majd gyűléseket rendeztünk – több mint 110-et az országban –, és begyűjtöttük a javaslatokat. És van három, négy, öt olyan konkrét javaslat – az áron túl, ami szinte az országban mindenhol problémát okoz, tehát mondjuk Mátészalkától Zalaegerszegig –, most ezeket elővettük, szakmailag előkészítettük, és a kormány meg fogja őket tárgyalni szerdán. Tehát nemcsak az árakat csökkentjük tovább, hanem a méltányos elbánásnak a lehetőségét is megvalósítjuk. Tehát a szolgáltatókkal szemben föl fogunk lépni, és néhány dologban változtatniuk kell, tisztességesebben kell bánniuk az emberekkel, mint eddig tették.

– Negyedik ütem szóba került már?

– Hogyne! Most a harmadikat fejezzük be, most a rezsifórumoknak a tapasztalatait ültessük át a valóságba, és majd menjen le a választás, és utána beszéljünk a negyedikről. Én szeretném, hogyha Magyarországon energiaszolgáltatást nem profitot, tehát nem hasznot begyűjteni akaró cégek végeznének, hanem ez inkább – ahogy szokás mondani – nonprofit világ lenne. Mert én az árakat szeretném, ha csökkenne, nem pedig profitot szeretnék látni a szolgáltatóknál. Nem így épült föl a világ az elmúlt 24 évben Magyarországon. Ez egy nagy átállást igényel majd a befektetőktől is meg a nagy szolgáltatóktól is, de a következő négy évben szeretném elérni, hogy Magyarországon legyen egész Európában a legolcsóbb a villamos energia ára, és ne csak a lakásokban, hanem a vállalkozók számára is, mert csak így tudunk majd gazdaságilag versenyképesek lenni a világon.

– Köszönöm szépen a beszélgetést!

– Köszönöm a lehetőséget!

(Miniszterelnökség)