Elhangzott: 2013. szeptember 9-én a Parlamentben.

Köszönöm a szót!

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam!

A dolog úgy fest, hogy az ember minden ülésszakot derűlátással kezd; az ember azt gondolja, hátha olyan ülésszak jön, amikor még számít, hogy ő mit mond; mondjuk, a vele vitatkozóknak is számít, hogy mégis mi az, amit a miniszterelnök évadnyitó beszéd gyanánt elmond, és esetleg, ha már vitatkozni akarnak, a tényekkel vitatkoznak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az a helyzet, hogy mondhatok én itt akármit, úgy látom, hogy a dolgok már eldőltek, Önök eldöntötték, hogy nem hagyják magukat zavartatni sem a kormánypárti képviselők mondandója által, sem a tények által. Jól látható, hogy kigondolták, mit fognak a következő néhány hónapban egészen a választásokig ráönteni erre az országra. Lelkük rajta, ez az Önök dolga! Én azonban néhány megjegyzést mégiscsak fűznék ahhoz, amit mondanak, elsősorban nem a kormánypártok és nem a kormány, hanem a hazánk érdekében. Először is tisztelettel arra kérem a szocialistákat, hogy ne oktassanak ki bennünket erkölcsi kérdésekben. Minden tanácsot örömmel fogadunk, minden jó szándékú megjegyzésre vevők vagyunk, de szeretném emlékeztetni Önöket, hogy itt Önök kormányoztak a megelőző nyolc évben. Az Önök frakcióvezetője, az általam tisztelt képviselőtársam tagja volt annak a kormánynak, amely kormánynak a miniszterelnöke – mert az ember persze derűlátóan készül, de azért van B-terv is, ezért elhoztam – szó szerint csak a következőkkel tudta bemutatni a saját kormányzását, ahol ön államtitkár volt, tisztelt Frakcióvezető úr! Államtitkár volt; ha úgy tetszik, benne volt ebben, amit most felolvasok. „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.” Folytatom, mit műveltek még, idézem az Ön miniszterelnökét, akinek a munkáját Ön segítette. „Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni, úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük.” És végül lakonikus rövidséggel: „Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” Ön akar ezek után kioktatni bennünket? Ami az ország állapotával összefüggő megjegyzéseket illeti, sajnálom, hogy nem méltányolják azt az erőfeszítésemet, amelyet három év óta folyamatosan teszek ennek érdekében, hogy egyszerre próbáljam elérni, hogy a hazánk, a magyar emberek szembesüljenek a tényleges, a valóságos és nagyon nehéz helyzettel, és egyszerre próbáljam életben tartani a reményt, hogy van értelme annak, hogy minden reggel felkelnek, korán kelnek, elmennek dolgozni, megdolgoznak a fizetésükért, és kis pénzből próbálják eltartani a családjukat. És hozzájuk próbálunk beszélni mi itt, a kormánypárti oldalon, hogy igen, ennek van értelme. Ebből a mai helyzetből ki fogunk jutni. Nem csoda révén, nem hitelekkel, mert úgy nem megy, hanem a saját erőfeszítéseinkkel. Ezt próbáljuk tenni. Önök ezzel szemben mindenről elmondják, hogy minden rossz. Minden rossz! Rossz a rezsicsökkentés, rossz a devizahitelesek megmentése, rossz a reálbéremelés. Nem jól van a helyi gazdaságban; igaz, hogy 750 milliárdot éppen most vittek el hitelként a Nemzeti Bank programjából, de ez önöket nem zavarja! Amit önök csinálnak, azzal nem nekünk ártanak, ezt húsz éve figyelem egyes képviselőtársaim esetében. Önök az embereket akarják lebeszélni arról, hogy van értelme annak, amit csinálnak. Önök a saját hazájuk ellen beszélnek, nem a kormánnyal szemben, tisztelt szocialista képviselőtársaim! Ezen az oldalon ferencjóskás hangütésben az elmúlt három évben senki nem beszélt. Itt soha nem mondta senki azt, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó és mindennel meg lehetünk elégedve. Az ellenkezőjét mondtuk! Elmondtuk, hogy Önök mit műveltek a hazánkkal. Elmondtuk, hogy mit műveltek az országgal. Elmondtuk őszintén, hol áll a magyar nemzet, mik az esélyei. Hogy milyen kicsi esélyünk volt 2010-ben, hogy ne csússzunk bele a szakadékba. Egyenesen és őszintén beszéltünk a gondokról. Most is csak azt mondom: messze még, hogy azt mondhassuk, meg vagyunk elégedve hazánk közállapotaival. De azt elvárom Önöktől, tisztelt Képviselőtársaim, még az ellenzéktől is, hogy ne becsüljék le a magyar emberek munkáját! Az, ami ebben az elmúlt három évben jó dolog, és megtörtént, azt mind a dolgozó magyar embereknek köszönhetjük. Igaz, hogy mi vezettük ezt a munkát, de ettől még ez az ő munkájuk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után van még egy fontos kérdés. Most a rezsitámogatás ügyéről azért nem is akarok mondani semmit, mert valami félreértés lehet, ugyanis a kormányoldal semmifajta rezsitámogatást nem szavazott meg. Nem is fog! Mi a rezsi árát csökkentjük! Én értem, hogy Önök egy kommunista világban nőttek fel, és úgy tudnak gondolkodni, ahogy felnőttek. És az is világos, hogy mindenki csak azzal a kalappal tud köszönni, ami van neki. Ezért Önöknek, ha segíteni akarnak az embereken, mindig csak az jut eszükbe, hogy hogyan és kinek lehetne támogatást adni. Lehetőleg úgy, hogy a szegényeknek, nem vitatom, a szegényeknek jobb legyen; a középosztály, ha bírja, bírja; a gazdagokkal pedig nem kell törődni. Így is lehet gondolkodni a magyar nemzetről, mi másképpen gondolkodunk. Mi azt gondoljuk, hogy egy modern nemzetben vannak jobb módúak, van középosztály, és vannak szegények, és ezeket nem szembe kell fordítani egymással, nem kijátszani kell egymás ellen, hanem nemzeti politikát, érdekegyeztető politikát kell folytatni. Ezért mi nem rezsitámogatást adunk, tisztelt Képviselőtársaim, hanem csökkentjük az árakat. Én látom, hogy Önöknek fáj az, ha egy jómódú magyar ember zsebében marad a pénz, ahelyett, hogy egy német multihoz menne. Miért fáj önnek? Miért fáj önnek? Én nem vitatom el, nem akarom elvitatni, hogy úgy is lehet gondolkodni a világról, ahogy Önök gondolkodnak, csak azt szeretném mondani, hogy azon az alapon, ahogy Önök gondolkodnak a világról, nem érdemes bennünket bírálni, mert a mi lépéseink mögött más mozgatórugók vannak. Ez egy nemzeti, nem osztályharcos, a magyarokat nem szembefordítani akaró, hanem érdek- és nemzetegyesítő politika. Ezért a rezsiárakra csökkentést rendelünk el, nem pedig támogatást adunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A másik ellenzéki párt, a Jobbik képviselője egy nagyon fontos kérdést tett fel, amikor azt fogalmazta meg, hogy miért nem hamarabb történt meg a rezsicsökkentés Magyarországon. Hogy az elmúlt negyven évben miért nem történt, azt nagyjából tudjuk. Ha jól értem, a kérdés lényege az, hogy az elmúlt három évben miért nem történt meg.

Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársam!

Ön itt volt az elmúlt három évben is. Szerintem Ön végigkövethette azt a hatalmas erőfeszítést, amelyet a magyar emberek, a kormánykoalíció és a kormány maga is tett annak érdekében, hogy egy szétcsúszott, rosszul szervezett, működésképtelen, szakadék szélén lévő országból egy erős, a saját érdekeiért kiállni képes országot faragjunk. Három évvel ezelőtt ez az ország nemhogy rezsicsökkentésre nem gondolhatott – egyetlen álma volt, hogy ne ő legyen Görögország! Már ami az adósságot illeti, meg a csődöt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ahhoz, hogy ma a legnagyobb cégekkel, a világ legnagyobb multijaival és a mögöttük álló politikai erőkkel, ideértve a brüsszelieket is, ez az ország fel tudjon állni, és azt mondja, hogy most pedig csökkenteni fogjuk a rezsit, nem lottón nyeri az ember. Ezért az erőért meg kell dolgozni. Ezért az erőért megdolgoztunk. Gyenge országok ilyet nem tudnak mondani, nem is mondanak. Ahhoz, hogy Magyarország ma ilyen vállalásokat tehessen, arra volt szükség, hogy végigdolgozzuk, kőkeményen végigdolgozzuk az elmúlt három évet. Ezért ma Magyarország elég erős már ahhoz, hogy most ezt is megvívhassa. 2010 őszén csak a bankadóra tellett, a multik adóztatására tellett, családtámogatásra tellett. Lehet, hogy ez Önnek kevésnek tűnik, de ez 2010 őszén történt. Azokat a csatákat akkor tudtuk megvívni. Azok mellett még egy rezsicsökkentés-csatát 2010 őszén, nemhogy mi, egy tízszer akkora ország, mint Magyarország, sem tudott volna megvívni. Miért kell ennek a belátásához óriási ész? Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hát értsük meg egymást! Én értem – én értem, még egyszer megismétlem –, hogy eldöntötték, hogy a választásokig miket fognak mondani. Sem a tények, sem a mi munkánk, sem a magyar emberek munkája nem zavarja Önöket ebben. De mégis arra kérem, hogy ne rugaszkodjanak el végletesen a valóságtól. Én szerettem volna azt hinni, persze, 2010-ben, hogy azért nyertünk kétharmaddal, mert hát olyan kiváló a programunk. De azt is be kell látni, hogy ez kevés lett volna hozzá; azért nyertünk kétharmaddal, mert előtte Önök tönkretették – most nem a Jobbikhoz beszélek –, tönkretették az országot. Elvették a 13. havi fizetést. Az egekbe emelték a rezsiárakat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Elvették a béreket is. A gazdasági növekedést kérik rajtunk számon, mikor volt év, mikor hét százalékos gazdasági zsugorodás volt ebben az országban!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezért arra szeretném felhívni a figyelmüket, hazánk érdekében, megfogadva a köztársasági elnök úrnak a tanácsát: várjanak, várjanak egy kicsit a kampánnyal. Előtte még dolgoznunk kellene az ország javára.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

(orbanviktor.hu)