Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatója Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnökkel, Budapesten.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr!

Először is szeretném elmondani, hogy a magyar kormány különösen értékesnek tartja azt a demokratikus politikai gyakorlatot, amelyet a világ egyik legbonyolultabb térségében Libanonnak sikerült kialakítania. Ezért Libanon egy méreténél, lélekszámánál sokkal fontosabb ország az egész európai világ számára, és az értékét leginkább az adja, hogy egy rendkívül bonyolult helyzetben európai mércével mérve is teljesen demokratikus, a vallásszabadságot, a szólásszabadságot és az emberi jogokat mélyen tisztelő politikai rendszert tud működtetni. Ez egy olyan teljesítmény, amiért mi, magyarok felnézünk Libanonra. Ebből következik, hogy a magyar kormány minden rendelkezésére álló lehetséges eszközzel támogatja azt a politikát, amelyet ma Libanon folytat annak érdekében, hogy a saját szuverenitását fönntartsa, a saját politikai rendszerét fönn tudja tartani, és békés, kiegyensúlyozó szerepet tudjon játszani a térségben. Úgyhogy meg kell, hogy állapítsam először is, hogy a magyar kormány külpolitikai elgondolásai és a libanoni kormányzat elgondolásai között teljes a véleményazonosság, és én ígéretet is tettem a Miniszterelnök úrnak, hogy a magam eszközeivel minden lehetséges fórumon képviselni is fogom azt az álláspontot, hogy Európában mindenki pontosan értse, micsoda értéket jelent a számunkra a mai libanoni politikai rendszer és kormányzat.

A második dolog, amit szeretnék elmondani Önöknek, az együttműködésre vonatkozik. A Miniszterelnök úr volt olyan kedves, és az év elején fogadott engem a hivatalában, Bejrútban. Lehetőségem adódott ott, hogy a köztársasági elnökkel is találkozzam és a házelnökkel is, és egy hónappal ezelőtt a maronita pátriárka is itt járt nálam. Tehát azt kell mondanom, hogy a legmagasabb kormányzati szinten tettük intenzívvé az együttműködést Libanon és Magyarország között. A mai tanácskozásunknak a külpolitikán túl a gazdasági témák adták a gerincét, és azt kerestük, hogy a két kormányzat hogyan tudja az üzleti közösségek számára kedvezőbbé tenni Libanon és Magyarország együttműködését. Van néhány terület, amelyet a tárgyalások során kiemelten említettünk meg, és ahol látunk az együttműködés elmélyítésére lehetőséget. Ilyen az energiaszektor, ahol Magyarország érdeklődik a libanoni kutatási és befektetési lehetőségek iránt. Ilyen a környezetvédelem, ahol Magyarország föl tud kínálni technológiát és tudást, és ilyen a mezőgazdaság területe is, mert Magyarországon van olyan libanoni vállalkozó, aki nagyon sikeres ezen a területen, és szeretnénk, ha ő nem egyedül lenne, hanem ez a szám növekedne. A hangsúlyt azonban – és ezzel szeretném zárni a mondandómat – egy harmadik témára helyeztük, ez pedig az ösztöndíjasok cseréjének a kérdése.

Százas nagyságrendben szeretnénk a következő évtől kezdődően libanoni diákokat fogadni magyar egyetemeken, és magyar diákokat szeretnénk küldeni libanoni egyetemekre, ami egyébként a térségben való kulturális megerősödésünket is, mármint Magyarország megerősödését is jól szolgálná. Az év végéig egy konkrét partnerségi ösztöndíj-megállapodás kereteit fogják megalkotni az ezzel megbízott, munkánkat segítő szakértők, és a következő évben szeretnénk ezt a programot megindítani. És végezetül megállapodtunk a Miniszterelnök úrral abban, hogy a vízumhozzáférés lehetőségét – az európai uniós szabályokat tiszteletben tartva, de – a lehető legkönnyebbé és legegyszerűbbé fogjuk tenni a libanoni állampolgárok számára. Az erre vonatkozó tervek is elkészülnek, és a döntéseket meg fogjuk hozni még az év végéig, és azt reméljük ettől, hogy a Libanon és Magyarország közötti személyes kapcsolatok nagyságrendje, mennyiségben és minőségben is meg fog majd erősödni.

Összességében hálás vagyok a Miniszterelnök úrnak, hogy ellátogatott Magyarországra, és köszönöm szépen a kiváló tárgyalás lehetőségét!

(orbanviktor.hu)