(2014. március 17. Budapest)

Tisztelettel köszöntöm Önöket, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem a beszéd lesz ünnepi, hanem az alkalom, hiszen végül is egy fontos állomáshoz érkeztünk. Sok minden történt az elmúlt esztendőkben. Képviselőtársam, Ádám, föl is sorolta az előbb a fontosabb állomásokat, csak megismétlem őt: Magyarország a világon elsőként ratifikálta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt és a kiegészítő jegyzőkönyvet. Szerintem egy tekintélyes pozíciónk van a világban a jelnyelv elismerésével és elismertetésével kapcsolatban. Kaptunk is nemzetközi elismeréseket ezzel kapcsolatban, és ami a legfontosabb, nem feledkezett el a magyar jelnyelv védelméről az Alaptörvényünk sem. Szeretném megköszönni képviselőtársaimnak, hogy amikor az alkotmányt írtuk, akkor ezt a szempontot egyáltalán előhozták. Az igazság az, hogy magunktól is eszünkbe juthatott volna, de igazából az érintettek hozták ezt elő, amely fontos elismerést eredményezett, és egy fontos megerősítést adott a számunkra.

Nekünk, fogyatékosság nélkül élő embereknek tudomásul kell vennünk, hogy van egy fogyatékosságunk, ami az, hogy mi nem tudjuk intézni a fogyatékkal élő emberek ügyeit. Egy csomó dolog nem jut az eszünkbe, egész egyszerűen nem merül föl, mint például az, hogy az alkotmánynak kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel. Ezért szerintem az igazi áttörés Magyarországon akkor történt, amikor – Ádám, már nem is emlékszem pontosan, mikor volt ez – a 2009-es európai parlamenti választás előtt megszületett az a gondolat, hogy az Európai Parlamentben kell lennie valakinek, aki képes nemcsak a mások, hanem a saját ügyét is egyszerre képviselni, vagyis megjeleníteni ezt az élethelyzetet, ezt a gondolkodásmódot és mindent, ami ebből következik. Ebből logikus volt az a gondolat, az a lépés, hogyha ezt az Európai Parlament szintjén megvalósítottuk, akkor a magyar parlamentben is itt az ideje, hogy ezt megvalósítsuk. A SINOSZ-nak hálásak vagyunk, hogy együttműködött velünk, és hogy van Önök által is elismert, tisztelt képviselő a parlamentben, és büszke vagyok arra, hogy éppen a mi parlamenti frakciónkban foglal helyet. Szeretném is megköszönni a munkáját a képviselő úrnak, amit az elmúlt időszakban mutatott.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha azt akarjuk, hogy a magyar parlament a teljes magyar népet képviselje, akkor szükséges, hogy ez a gondolkodásmód, ami az Önök élethelyzetéből fakad, ahogyan Önök ránéznek a törvényekre, kormányzati intézkedésekre, az közvetlenül jelen legyen a magyar parlamentben. Így azt gondolom, hogy Tapolczai Gergelynek mindannyian köszönettel tartozunk az elmúlt években végzett munkájáért, és remélem, hogy lesz még módunk a következő években is együtt dolgozni, amihez sok sikert kívánok Gergelynek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A SINOSZ egy olyan szervezet, amely nélkül nem tudtuk volna ezt a mai alkalmat sem tető alá hozni, hiszen a most tesztelésre kerülő projekt – európaiul ilyen szerencsétlenül hívják ezt a dolgot, hogy projekt –, ez a dolog, ez a program, ez az új dolog sem jöhetett volna létre. Természetesen többről van szó, mint pénzről, hiszen arról van szó, hogy embertársainknak, Önöknek akarunk esélyt adni, hogy teljes egészében be tudjanak vonódni a közös életünkbe. Az igazság az, hogy nem megy ez pénz nélkül, ezért itt most meg kell említenem, hogy 526 millió forintból valósítottuk meg ezt a programot, és nem sorolom most föl, de nyilván Önök az általam az előbb kézbe vett újságból értesülnek arról, hogy még ezt meghaladó összegeket is fordítottunk hasonló célok érdekében az elmúlt években. Én csak azt kérdeztem meg, amikor a program elindult, hogy mégis hányan fogják ezt használni. Különösen, hogyha az ember közpénzekről dönt, akkor tudni kell, hogy mégis, amikor majd el kell számolni az adófizetők felé, akkor hány ember életét tettük könnyebbé egy ilyen programmal. Én azt a választ kaptam, hogy ez nagyjából 70 ezer embert érint, és hogyha a tolmácsszolgálat elindul és beválik, akkor ez akár 100 ezer főre is fölmehet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Új Széchenyi Terv keretében – amit itt mögöttem is láthatnak – a fogyatékkal élő és halmozottan hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségének növelésére 44 milliárd forintot fordítottunk, és ha jól látom a bontást, akkor 900 millió forint jutott a hallássérültek javára. Én azt gondolom, hogy ez egy olyan nagyságrend, ami korábban nem nagyon volt elérhető. Hálásak vagyunk mindenkinek, különösképpen a magyar adófizetőknek, hogy megtermelték ezt az összeget.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van itt még valami, amiről szeretnék mindenképpen beszélni, ugyanis az elmúlt négy év nem volt mentes vitáktól sem. És Önök mivel nyilván követik a magyar közéletet, látják, hogy próbálunk egy olyan változást előidézni Magyarországon, amely fölértékeli a munkát. És próbáljuk az aktív életnek az elismertségét, a becsületét is növelni, mindenfajta lépéseket teszünk ennek érdekében, ezeket itt most nem sorolom föl. Én fontosnak érzem, hogy az a gondolkodásmód, hogy mindenki, aki egyébként képes rá, alkalmas, és megvan benne a szándék meg a vágy, hogy dolgozzon, annak teremtsünk lehetőséget arra, hogy képes legyen valóban dolgozni. Ezért én a legértékesebbnek itt most azt tartom azon túl, hogy persze a segélyhívás és egyéb, nehéz élethelyzetekben egy ilyen eszköz nélkülözhetetlen, életeket is megmenthet, de összességében mégis, az egész magyar társadalom szempontjából azt tartom a legfontosabbnak, hogy a munkalehetőség és a munka által megadott emberi méltóság sok olyan ember számára is megadatik, akik korábban ebben nem részesülhettek csak azért, mert egyébként fogyatékkal élnek. Ezért említem most még meg azt a számot, hogy a fogyatékkal élő embereknek a körében az elmúlt években a munkanélküliség jelentős mértékben csökkent. Az ember mindig óvatos a statisztikákkal, de itt egy nagy számot látok, és a statisztikai hivatalunk szerint ez a csökkenés a 40 %-ot is elérhette az elmúlt négy évben. Ilyen mértékben csökkent azoknak a száma, akik egyébként munkanélküliek és fogyatékkal élők. A foglalkoztatásról pontosabb adatunk van, ott szinte darabra ismerjük a létrejött új munkahelyek számát, és azt tudom mondani, hogy a fogyatékkal élő emberek világában, a munkából, foglalkoztatásból megélő emberek száma 16 %-kal növekedett. Szerintem ez egy nagyon komoly eredmény és teljesítmény, amire mindannyian büszkék lehetünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az az igazság vagy az a gondolat, hogy felesleges ember nincs, mindenkire szükség van, Magyarországon még nem általános gondolat. Sokat kell dolgoznunk annak érdekében, hogy ez a gondolat ne csak egy vágy legyen, hanem meg is álljon a lábán, hogy valóban esélyt és lehetőséget adjunk arra, hogy mindenki úgy érezhesse, hogy mindenkire szükség van, és senki sem felesleges közülünk. Ez az eszköz szerintem egy ilyen országhoz visz bennünket közelebb, ezért túl azon, hogy természetesen jó hír azok számára, akik majd ezt használhatják, szerintem minden magyar ember számára – fogyatékkal éljen vagy nem – jó hír. Méltóbb és igazságosabb élet lesz Magyarországon, hogyha ez az eszköz elterjed, és általánossá válik. Ezért az Önök életén túlmenően egész Magyarország büszke lehet arra, hogy képesek vagyunk most egy ilyen rendszert üzembe helyezni. Szeretném tisztelettel megköszönni mindenkinek, akit illet, hogy segített ebben, létrehozta, megalkotta és bevezette mindannyiunk életébe.

Köszönöm szépen!

(Miniszterelnökség)