Napirend előtti felszólalás a parlament utolsó nyári ülésén.

Tudom, hogy a Tisztelt Ház mai ülésén fontos döntésekre készül, és nem is szeretném a Ház etekintetben elszánt munkáját akadályozni. Legyen szó az előttünk fekvő törvényjavaslatokról, vagy éppen a meghozandó fontos személyi döntésekről. Mégis most, hogy az ülésszak a végéhez közeledik, szót kértem, és köszönöm is az Elnök úrnak, hogy megadta nekem, hogy összefoglaljam néhány gondolattal azt a munkát, amit az elmúlt hetekben végeztünk. Nem tudom, kiszámolták-e már, hogy mennyi idő telt el az új kormány megalakulása óta. Hosszú időnek tűnik, a sorjázó eredmények azt a benyomást keltik, mintha hónapok óta dolgozna az új országgyűlés és a kormány. Pedig még száz napja sincs. Ma 56. napja dolgozik az új kormány. Nem vagyok a számmisztika rabja, de ez a szám és ez a nap alkalmasnak tűnik arra, hogy elvégezzük az első összegzést. A kérdés úgy hangzik, már ha őszintén akarunk számot vetni: mire is elég 56 nap?

Mielőtt összegezném az 56 nap munkájának eredményét, engedjék meg, hogy fölhívjam a figyelmüket a magyar politika európai léptékű, mélyreható átalakulására és megújulására. Azt ebben a házban már többször is megvitattuk, hogy áprilisban egy kétharmados forradalom történt Magyarországon, amely átalakította a magyar közéletet, amely átalakulás alkotmányos volt, és választások útján történt. Egy fontos kérdés azonban nyitva maradt: ez a kétharmad csak a választásokra jött létre, vagy tartós politikai közösség is formálható-e belőle? Sohasem rejtettem véka alá - hiszen nem azért gyújtunk gyertyát, hogy a véka alá rejtsük - hogy tartós közösséget szeretnék, szeretnénk formálni ebből a kétharmados többségből. Ezt hol centrális erőtérnek, hol kevésbé okoskodó módon nemzeti együttműködés rendszerének neveztük el.

Európában a magyarországival rokon és komoly változások mentek végbe az elmúlt időszakban. Az ok, ami a változást ott és itt egyaránt elindította, az az, hogy a múlt századi ideológiák csődöt mondtak. Voltaképpen az egész ideológiai keret, amely a XX. század első felében kialakult, és meghatározóvá vált az európai országokban, a század végére egyszerűen kifulladt. A hagyományos irányzatok nem tudtak válaszokat adni az új idők kérdéseire, és megoldások helyett meddő vitákba süllyedtek.

Ez a tehetetlenség Európa-szerte egyre jobban feszítette a társadalmakat, Magyarországot is, és végül ez vezetett a változáshoz. A konkrét kihívások természetesen országonként nagyon különbözőek voltak, de előbb-utóbb kiderült, hogy azok az országok tudják megoldani a gondokat, azok tudják kezelni a feszültségeket, amelyekben létrejött a társadalmi-politikai paletta közepe táján egy nagy és erős közösség, amely képes volt félretenni a korábban megszokott – mondjuk úgy – XX. századi ideológiai vitákat, szempontokat, és képes volt a józan ész nevében megegyezésre jutni a kivezető út irányairól és egy közös jövőképről. Ez hol pártalapú nagykoalícióban, hol egy új szemléletű nagyhatalmú köztársasági elnök színre lépésével, hol pedig egy nagy centrumpárt dominánssá válásával történt, mint Magyarországon. A változás lényege tehát az, hogy mindenhol meghaladták a XX. századi ideológiai kereteket, amelyekről kiderült számukra, hogy alkalmatlanok saját országaik bajainak megoldására. Sőt, gátjai bármiféle előrelépésnek.

Ez nem jelenti az ideológiai kérdések megszűnését, csak azt, hogy kimaradtak a politika centrumából, s oda kerültek, ahová valók: az elméleti ügyek osztályára, a filozófusok asztalára. Az ideológiák helyét a politikában Európa-szerte a józan ész foglalta el. Az emberek mindenhol, így Magyarországon is belátták, hogy a józan ész fontosabb, mint az ideológia, mert olyan mindennapi gyakorlati problémákkal találták szembe magukat - nincs munka, nincs megélhetés, romlik a közbiztonság, veszélyben a nyugdíjuk - amelyeket csak széles összefogással lehet megoldani. Fájdalom, ideológiai vitákkal nem. Ezért feladták a korábban megszokott és mozdíthatatlannak tűnő szekértábor-fölfogást. Kijöttek a szekértáborokból, hátrahagyták az elavult és a gondjaikra megoldásokat nem kínáló XX. századi ideológiákat, és a józan ész nevében új közösségeket formáltak. Igen, Európában a józan ész lépésről lépésre felülkerekedik a XX. század ideológiáin. Úgy tűnik, a XXI. század első évtizedeinek iránytűje a józan ész lesz, és azt hiszem, ez jót fog tenni a világnak. Ezt jól jelzi maga a hitelválság is, ami maga, saját maga is a kifulladt XX. századi ideológiák káoszának következménye.

Az elmúlt két évtizedben, úgy látom, egyértelműen azok az országok voltak sikeresek, és a válságot is azok érezték meg legkevésbé, ahol ez a folyamat megtörtént, ahol létrejött egy erős centrumközösség, amely képes volt véghezvinni a bajok legyőzéséhez szükséges, gyökeres változtatásokat. Olyan változtatásokat, amelyeket korábban az ideológiai indíttatású huzavonák és viták miatt képtelenek voltak teljesíteni. Nos, az elmúlt 56 nap legnagyobb jelentőségét abban látom, hogy ugyanez a folyamat nálunk, itthon, Magyarországon is lezajlott. A józan ész Magyarországon is túllépett a XX. század ideológiai keretein, és kialakult egy olyan politikai közösség, ami régóta nem létezett Magyarországon, vagyis megszületett a nemzeti centrum. A nemzeti centrumnak köszönhetően maga az országgyűlés is más ma már, mint a korábbi években volt. Ezt mindannyian tapasztalhattuk. Az elmúlt években az országgyűlés ugyan gyakran értékes, de végül is meddő viták helyszíne volt. Senki sem vitatja, magam sem, hogy a viták szükségesek, a viták hasznosak, és a viták inspirálóak. Föltéve, ha cselekvéshez vezetnek. De nálunk nem vezettek, legfeljebb pótcselekvéshez, újabb és újabb, itt lobogtatott, de soha meg nem valósult programokhoz. Az új országgyűlés viszont a cselekvés helyszíne lett. Nem egészen két hónap alatt - engedjék meg, hogy ezt kellő szerénységgel mondjam, nem egészen két hónap alatt - úgy érzem, többet végzett, több és jelentősebb változást hajtott végre, mint elődei nyolc év alatt.

A nemzeti centrum a józan ész közössége. Szeretném aláhúzni, hogy mindenki beletartozik, aki azt gondolja, hogy a józan ész fontosabb, mint az ideológiai megosztottság. Mindenki, aki úgy gondolja, hogy a hosszú évek óta tartó meddő viták után Magyarországnak végre el kellene indulnia, lehetőleg egységesen és egy új irányba. Mindenki beletartozik, aki nem akarja, hogy a múlt, az áprilisi választásokon lezárt korszak és megdöntött rendszer valaha is visszatérjen. Mindenki beletartozik, aki bízik abban, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében végre képesek leszünk közös erővel jobb jövőt teremteni minden magyar számára. A nemzeti együttműködés rendszere a magyaroknak azon az erős hitén alapszik, hogy a józan ész felül tud írni minden elválasztó vitát, ami eddig gúzsba kötött minket, azon a hiten alapszik, hogy bennünket, magyarokat sokkal több dolog köt össze, mint ami elválaszt. A nemzeti centrum mindenki felé nyitott és szabad közösség, csak az nem tartozik bele, aki nem akar a része lenni.

Mindannyian tudjuk, hogy a nemzeti centrumot a polgári oldal választási sikere hozta létre, de azt is tudjuk, hogy sok baloldali is ide szavazott. Kijelenthetjük – ismét kellő szerénységgel –: a választáson győztes erőknek több baloldali szavazójuk van, mint magának a szocialista pártnak. A nemzeti centrumban tehát a baloldali szavazók is ott vannak. Mégpedig több százezren vannak ott, akik nyilvánvalóan ma is számos baloldali értéket vallanak magukénak. Az új kormány őket is képviseli, ezért a baloldali értékvilágú emberek fölkérése és kinevezése jelentős és fontos államéleti posztokra, megbízatásokra, legyen szó Számvevőszékről vagy Alkotmánybíróságról, nem politikai gesztus, hanem a nemzeti centrumpolitika lényegi eleme.

Mit akar a nemzeti centrum? Ezt a közösséget, amelyet az elmúlt 56 napban sikerült megerősítenünk, nem egy politikai oldal ideológiája, hanem a társadalom nagy többségének közös értékei tartják össze, úgymint a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend. A nemzeti centrum ezeket az értékeket akarja érvényesíteni a mindennapi életben. A nemzeti centrum céljait a nemzeti kormány igyekszik képviselni. A nemzeti centrum munkát akar, amiből tisztességesen meg lehet élni. Lehetőséget akar a családalapításra, és azt akarja, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen elszegényedést. Azt akarja, hogy megfelelő időben korszerű orvosi ellátást kapjon, ha bajba kerül. Azt akarja, hogy a bűnözőket fogják el, büntessék meg, s a törvénytisztelő polgároknak ne kelljen félelemben élniük. A nemzeti centrum azt akarja, hogy az idősek tisztes nyugdíjat kapjanak, és senkinek se kelljen rettegnie a hónap végétől. És nem utolsósorban azt is akarja, hogy ne csaphassák be és ne foszthassák ki azok, akiket hatalommal ruház fel. Meggyőződésem szerint a nemzeti centrum épp azért jelent garanciát a jövőre, mert a mindennapi élet szempontjából legfontosabb célokat tűzi a zászlajára. Ez a közösség nagy és erős, és ezáltal a hosszú távú biztonság, a stabilitás és a fejlődés záloga lehet Magyarországon.

Régóta ismerjük egymást, Önök is tudhatják: felfogásom szerint a politika első számú feladata a közösségépítés. Alig hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezért, éppen ezért vállaltam el ezt a hivatást. Ebből fakadóan számomra a kormányzás értelme a nemzeti centrum védelme, erősítése és bővítése az ország sikere érdekében. Vagyis amiért kormányzunk, az a nemzeti centrum, ahogyan kormányzunk, az a nemzeti együttműködés rendszere. És nekem meggyőződésem, hogy Magyarország jövője azon múlik, hogy ezt a közösséget, ezt az összefogást megőrizzük, hogy elég erősek legyünk, hogy a múltbéli ideológiai megosztottság - amely minden cselekvésnek gátja - ne térhessen többé vissza.

Itt tartunk most. Lássuk, mit értünk el. Számba kell venni az eredményeket, a maguk konkrétságában is, de nem a magamutogatás, vagy az öndicséret okán, ezeket inkább el kell magunktól hárítani. Azért érdemes számbavenni az eredményeinket, mert minden új közösség a cselekedeteiben, közös céljainak megvalósításában, vagyis a közös cselekvésben kezd magára ismerni, öntudatossá és erőssé válni. Az elmúlt 56 nap minden sikere a nemzeti centrum sikere.

A választásokon a nemzet soha nem látott egységgel éppen azt nyilvánította ki, hogy legyenek gyökeres változások az élet minden területén. A kormány 56 nappal ezelőtt nekilátott, hogy ezt az akaratot megvalósítsa. A józan ész nevében nem kevesebbre vállalkoztunk, minthogy ledöntsük azokat a tabukat, melyeket a XX. századi ideológiai ipar ránk hagyott.

Tabunak számított a politikai osztály. Gondoljanak csak bele, hosszú évek óta folytak a viták arról, hogy lehet-e csökkenteni a politikusok számát, lehet-e kisebb a parlament. És mindenki tudja régóta, hogy a magyar adófizetőknek aránytalanul nagy politikusi osztály fenntartásáról kell gondoskodniuk, de mindeddig semmi sem történt, csak meddő viták arról, hogy miért ne így, miért ne úgy. Mi most a józan ész nevében néhány hét alatt döntöttünk. Sokkal kevesebb politikus lesz, és 2014-től sokkal kisebb lesz majd a parlament is. Ez a tabu tehát már a múlté.

Eddig tabunak számított a magyar adórendszer, amelyről mindannyian tudjuk, hogy munka- és családellenes, valójában szűk csoportoknak kedvezett, a nagy többségnek viszont lehetetlenné tette az életét. Nyolc éven át folyt a vita arról, miért nem lehetséges azonnali és jelentős adócsökkentést véghezvinni. Most a józan ész nevében 56 nap alatt áttörést értünk el, és megtettük az első lépéseket. Megmutattuk, hogy igenis lehetséges azonnali jelentős adócsökkentés. Minden idők legalacsonyabb jövedelemadójának bevezetését készítjük elő, és minden korábbinál nagyobb mértékben csökkentettük a kis- és közepes vállalkozások adóját. A vállalkozásokat sújtó bizonyos adónemeket, az úgynevezett kisadókat eltöröltük, és bevezettük, illetve elismertük az adózás alá nem tartozó jövedelem intézményét is. Magam részéről elkötelezett vagyok abban, hogy olyan adórendszert alakítsunk ki, amely a nemzeti centrumot szélesíti és erősíti – nem pedig szűk csoportokat hoz előnyös helyzetbe – a többség kárára.

Eddig tabunak számítottak a bankok, maga a bankrendszer, az egész magyar pénzügyi rendszer. Márpedig józan ésszel elfogadhatatlan, hogy a bankokat szent tehénként tiszteljük akkor is, amikor épp egy olyan globális válság söpör a világon, amely a bankoktól indult ki. Hiszen éppenséggel a bank és pénzügyi rendszer nemzetközi érinthetetlensége vezetett ahhoz a válsághoz, amely az egész világgazdaságot veszélybe sodorta. Gondolják csak végig, mi mindent kellett kiállniuk a magyaroknak 2010-ben: elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat, egyhavi közbért, fölemelték a nyugdíjkorhatárt, a nemzeti össztermék több mint másfél százalékát zárolták a költségvetésben, fölemelték húsz százalékról huszonöt százalékra az áfát. És ez mind a magyar embereket sújtotta. Miközben a válság, az előző kormány és a Nemzeti Bank rossz döntései hatására ezerszám mentek csődbe a magyar vállalkozások, szűntek meg munkahelyek, került padlóra a teljes magyar építőipar, aközben a bankok a 2009-es évben hatalmas hasznot könyvelhettek el. Nincs közöttünk vita abban, hogy Magyarországnak szüksége van stabil pénzügyi rendszerre. A bankokkal is együttműködést akarunk, a profitjukat is természetesnek tekintjük, de a baj orvoslásából nekik is ki kell venniük a részüket. Most a józan ész nevében megmutatjuk, hogy a bankrendszer megadóztatása nem tabu. Ezért kérem is Önöket, hogy az erre vonatkozó kormányzati előterjesztést ma délután legyenek kedvesek támogatni. Igenis, a pénzintézeteknek részt kell vállalniuk a közterhek igazságosabb elosztásában – arra az átmeneti időre mindenképp, amíg az ország gazdasága ismét belendül, és a pénzügyi helyzet stabilizálódik. Mindenkinek meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy annak a világnak most már vége, ami a válság előtt volt, és ezt mindenkinek, a pénzügyi szektor szereplőinek is érdemes tudomásul venniük. Vége van azoknak az időknek, amikor a nagyok és erősek, a nagyok és hatalmasok minden felelősséget az emberekre akartak hárítani. Egész Európa belátta, hogy ez így nem mehet tovább. Ezen változtatni kell, és a bankokat is be kell vonni a közterhek arányosabb elosztásába. Az országgyűlést és a kormányt az emberek, a magyar választók választották meg és hatalmazták föl, és mi most elődeink gyakorlatával szemben az emberek, a választók új közösségének, a nemzeti centrumnak az akaratát fogjuk képviselni, végrehajtani. A bankadó szükséges, igazságos, hatékony, mert az ország és az emberek érdekeit szolgálja egy nagyon nehéz helyzetben. Ez a tabu is a porban.

Tabunak számított az is, hogy nem lehet egyszerre gazdasági növekedést serkentő és pénzügyi stabilitást biztosító politikát folytatni. Erről is számtalan ideológiai érvelést hallottunk. Józan ésszel azonban ez lehetséges. Sőt, az európai gazdaságpolitika fő iránya éppen ez, még egy külön kifejezést is megalkottak erre, úgy hangzik: növekedésbarát egyensúly. A kormány 29 pontos első akciótervével azt a tabut, hogy pénzügyi egyensúlyt teremteni és egyben gazdasági növekedést megindítani egyszerre nem lehet, szintén átadtuk a múltnak. Meg lehet adóztatni a jó erkölcsbe ütköző állami végkielégítéseket, véget lehet vetni az állami pazarlásnak, és meg lehet védeni az időseket és a családokat attól, hogy a közüzemi szolgáltatások díja az egekbe szökjön. Ezek is mind tabuk voltak idáig, amelyeket sikeresen megdöntöttünk azért, hogy a jövőben a magánérdekek helyett közös érdekek érvényesüljenek, és így az emberek jobban járjanak, az ország pedig erősödjön.

És igen, az elszámoltatás is lehetséges. Korábban ez is tabunak számított. Márpedig elszámoltatásra a jövő érdekében szükség van. Azért, hogy még egyszer ne történhessen meg Magyarországon, ami az elmúlt nyolc évben történt. Még egyszer ne fordulhasson elő, hogy mindennapi élményévé válik a magyar embereknek a hatalommal való visszaélés. Elszámoltatás nélkül a korrupciót nem tudjuk letörni. A korrupció olyan kígyó, ami mindenhova befészkeli magát, mindenhova utat talál. Ezért csak egyetlen választásunk van, ha le akarjuk győzni: ennek a kígyónak a fejét meg kell törni. Ezt hívják elszámoltatásnak.

Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a nemzetközi pénzügyi tárgyalásainkról. Önök is tudják, hogy eddig ez is tabunak számított. Eddig tabunak számított a nyilvánosság előtt, a nemzeti érdekek jegyében, néhány fontos és konkrét kérdésben vitát folytatni nemzetközi szervezetekkel. Mi is jobban szeretjük a megállapodást, mint a nyílt vitákat. Itt azonban egy dologgal számot kell vetni. És javaslom, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolatunkat is egy új szemszögből vizsgáljuk, és értelmezzük. Először is az a hitel, amelyet 2008-ban vett fel Magyarország, ezt a hitelt megtestesítő szerződés egy rossz gazdaságpolitika következménye. Az IMF-nek valójában köszönettel tartozunk azért, hogy amikor az előző kormány és a Nemzeti Bank rossz politikája csődbe, vagy csőd határára sodorta Magyarországot, akkor volt egy szervezet, amely kihúzott bennünket a bajból. Ezért én a magyar kormány vezetőjeként szeretnék a Nemzetközi Valutaalapnak a nekünk nyújtott segítségért köszönetet mondani, és egyben bejelenteni azt a tényt, hogy a szerződés három évre kötetett, és 2010 októberében lejár.

Ez a szerződés egy rossz gazdaságpolitika következménye és minden ilyen szerződés adósságcsapdába taszítja az országot. De ezért nekünk nem a nemzetközi pénzügyi szervezeteket kell felelőssé tenni, hanem saját magunkat, saját kormányainkat és saját nemzeti banki vezetőinket.

Már a kormányprogram vitájakor is elmondtam, hogy az a tény, hogy Magyarország ismét adósságcsapdába jutott, az bűn. Az országot hosszú időre eladósították. Azért is bűn, mert egy olyan politikai konszenzust rúgtak föl 2003-tól kezdve, akik így tettek, amely politikai konszenzus, amely politikai alapmegegyezés volt az előföltétele minden gazdasági sikernek 1990 és 2002 között Magyarországon. Ez a megállapodás úgy hangzott, hogy soha többé nem fordulhat elő az, ami egyébként tönkretette Magyarországot a szocializmus utolsó évtizedében. Abban értettünk akkor egyet, hogy soha többé nem fordulhat elő Magyarországon, hogy külföldről felvett hitelekből szociális kiadásokat fogunk finanszírozni. És 2003-tól kezdődően ez történt. Ez nem egy végzetszerű dolog volt. Rossz emberi, rossz politikai döntések következménye. Bűn az egész országgal szemben, és különösen bűn az idősek és a fiatal nemzedékkel szemben! Ezért amikor a nemzetközi szervezetekkel való szerződéseinkről tárgyalunk, mindig ebben az összefüggésben, az adósságcsapda összefüggésében érdemes elhelyezni azt, amit teszünk, illetve nem teszünk. Bennünket valóban az a gondolat vezet, hogy helyre akarjuk állítani Magyarország elvesztett gazdasági önrendelkezését, mert hiszünk abban, hogy nincs felemelkedés, nincs gazdasági felemelkedés a gazdasági önrendelkezés lehetőségének visszaszerzése nélkül. Tehát bennünket az vezet, hogy ebből az adósságcsapdából és ebből a logikából kitörjünk. Legyőzzük az adósságcsapdát, visszaszerezzük a gazdasági önrendelkezést, és végre munkahelyeket kezdhessünk teremteni Magyarországon. Ezért és ennek érdekében mindenkivel tárgyalunk. Minden nemzetközi szervezettel. Legyen szó kormányok fölött, vagy közötti szervezetről, legyen szó a piac bármelyik szereplőjéről. Mindenkivel tárgyalunk, mert ez Magyarország érdeke.

Az Európai Unióval nem vállalás vagy akarat kérdése, hogy tárgyalunk-e. Két okból. Először is, mert az Európai Unióhoz tartozunk, másodsorban pedig azért, mert Magyarország több mint hat éve, folyamatosan, úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alatt van. Vizsgálgatnak bennünket, mert túllépjük azokat a kötelezettségeinket, azokat a határokat, amelyeket vállaltunk. Valamit javít a helyzetünkön, hogy időközben néhányan mellénk pottyantak, nem egyedül ülünk a szégyenpadon. A 27 országból lassan 24 jár velünk azonos cipőben. Velük szemben is túlzottdeficit-eljárás folyik. Ez azt jelenti, hogy az Európai Uniónak nem Magyarország gondját kell megoldania többé, az Európai Uniónak az egész Európai Unió gazdasági gondját kell megoldania, és minden reményünk meg is van arra, hogy egy egységes megoldást fog találni, egyenlő mércével fog mérni és világossá fogják tenni az Európai Unióhoz tartozó államok miniszterelnökei, hogy milyen időre, milyen ütemben kell az Európai Unióban elvárt 3 %-os költségvetési hiányszintet elérni. Mi ebben a tárgyalásban részt fogunk venni és olyan megállapodást akarunk elérni, amely mindenkire vonatkozik, az Európai Unió minden államára, és méltó ahhoz, amit a magyar emberek egyébként megérdemelnek.

Összességében tehát úgy gondolom, hogy komoly és fontos munkát végeztünk együtt a választások óta, különösen az elmúlt 56 nap alatt. Én most szeretnék köszönetet mondani a kormány tagjainak. Különösen azoknak a minisztereknek, akik a 29 pont részleteit, szakmai kérdéseit kidolgozták. Köszönöm, hogy eleget tettek a kérésemnek, és kidolgozták ennek a 29 pontnak a szilárd, szakmai hátterét. Nehéz jogi, nehéz közgazdasági, mi több, nehéz diplomáciai kérdéseket kellett megoldaniuk. Régen hangozhatott el olyan mondat, hogy Magyarország az elmúlt 56 napban végzett munka alapján igenis büszke lehet a minisztereire.

Engedjék meg, hogy megkérjem a minisztereket, hogy adják át mindannyiunk elismerését szakértőiknek és a köztisztviselőknek. Szeretném megköszönni a képviselőknek, Önöknek, akik egy hosszú választási hadjárat után vállalták a meghosszabbított parlamenti ülésszak terhét. A kormánypártiaknak szeretném megköszönni, hogy végig támogatták a kormányt ebben az 56 napos nehéz menetben. És szeretném megköszönni az ellenzékieknek is a bíráló észrevételeiket, amelyeket hitem szerint azért mondtak el, hogy jobb minőségű munkára sarkalljanak bennünket.

Mindannyian érezzük, hogy Magyarországon ma mindenütt nagy remények élnek. És valóban, az eddigi közös eredmények jó okot adnak a reménykedésre. Reményre ad okot maga a nemzeti centrum léte, hiszen végre van egy öntudatos nagy közösség, amelyhez érdemes tartozni, és amelyhez bárki tartozhat korábbi politikai nézeteitől, pártállásától, etnikai, vallási hovatartozásától, keresztény, hívő vagy ateista mivoltától függetlenül. Egy közösség, amely azon az alapon áll, hogy változást akar, hogy dolgozni akar, családot akar, saját otthont akar, rendet és biztonságot akar. Reményre ad okot az is, hogy a józan ész nevében együtt olyan dolgokat tudtunk gyorsan és hatékonyan megváltoztatni, amelyek korábban húsz éven át sem sikerültek. Reményre ad okot az is, hogy sok komoly közös célunk és tervünk van, és pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a széthúzásból fakadó tehetetlenség korszaka helyett egy sikeres együttműködésre épülő új korszakot, egyfajta modern békeidők időszakát valósítsuk meg a következő években. Lehetségessé vált az, ami korábban megvalósíthatatlan illúziónak tűnt: egy nyugodt, kiegyensúlyozott, harmonikus magyar társadalom megteremtése, ahol az emberek nem feszültek, nem ingerültek, mert látják értelmét a munkájuknak, biztonságban érzik magukat és a jövőjüket.

A remények jogosak, a kérdés csak az, hogyan lehet ezeket beváltani? A józan ész nem csodákban reménykedik, bár néha azok is jól jönnek, nem ideológiai vitákat folytat, hanem dolgozik. És számunkra is ez az irányadó a továbbiakban. Munka vár ránk, mindannyiunkra. Komoly és nehéz munka. A kormányra, az országgyűlésre és mindenkire, aki az együttműködés rendszerét akarja erősíteni. Az ősz során további tabukat kell majd ledöntenünk a józan ész nevében. A kormány legfontosabb feladata most az, hogy az első akcióterv beindítás után senki se érezhesse úgy, hogy a változások során vele nem törődünk, őrá nem gondolunk, őt magára hagyjuk. Senkit sem fogunk az út szélén hagyni. Figyelnünk kell azokra, akik ma még kevés jövedelemmel rendelkeznek, hogy ők is érezzék, a változás értük is történik. Ezért a gazdaságélénkítés, a pénzügyi egyensúly mellett a szociális biztonságra is figyelmet kell majd fordítanunk az ősz során. Azoknak az embereknek a gondjaira, akik segítségre szorulnak, mert kiskeresetűek, mert jóhiszeműen hiteleket vettek föl, mert nem tudják fizetni a tartozásukat, mert a család napi megélhetése és a rezsi elviselhetetlen terhet jelent számukra. Figyelmet kell fordítanunk azoknak a gondjaira, akik idős koruk vagy egészségi állapotuk miatt olyan bajokkal kénytelenek szembenézni, amelyeket segítség nélkül nem tudnak megoldani. Ennek szellemében készül a kormány, és kérem Önöket, ennek szellemében készüljenek az ősszel kezdődő újabb ülésszakra.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

(Magyar Nemzet)