Tisztelt Ünneplők, Polgártársak, Magyarok!

Isten hozta Önöket, Kossuth Lajos terén!

Köszöntöm azokat is, akik ma szerte a Kárpát-medencében otthon vannak velünk. Kassától, Székelyudvarhelyen és Munkácson át Szabadkáig. Ez a nap, a szabadságharcosok napja. Ez a tér, a szabadságharcosok tere és azért jöttünk ma éppen ide, mert mi magyarok a szabadságharcok népe vagyunk

Nem azért jöttünk, hogy elődeink derék szokása szerint megemlékezzünk a dicsőséges múltról azért jöttünk, hogy emlékeztessük magunkat a márciusi ifjak bátorságára. Szavaimmal most nem múzeumot akarok emelni nekik, hanem emlékeztetni akarom Önöket, hogy mi ma élő magyarok 1848 örökösei vagyunk. Igen mi, akik itt állunk és magyarok milliói szerte a világban, 1848 politikai és szellemi örökösei vagyunk. 1848 politikai és szellemi programja úgy hangzott: nem leszünk gyarmat! A magyarok programja és kívánsága 2012-ben így hangzik: nem leszünk gyarmat!

Külön tisztelettel köszöntöm azokat a polgártársainkat, akik a januári békemenetben kiálltak Magyarország szabadságáért és függetlenségéért és ezzel kiálltak egymás mellett is. Magyarország a rá nehezedő nemzetközi nyomással és diktátumokkal szemben, nem tudta volna felvenni a kesztyűt 2011-2012 telén, ha nem lépnek sorompóba százezrek, hogy tudtára adják mindenkinek, a magyarok nem fognak idegenek diktátumai szerint élni, nem fogják feladni sem a függetlenségüket sem a szabadságukat és ezért nem fogják feladni a 20 év után végre-valahára megszült alkotmányukat sem.

Köszönet a kiállásért!

Jó okunk van tehát arra, hogy 164 év múltán is kövessük a 48-asok példáját. Igen ám, de melyiket? Az ember ifjúkorában radikális, mint Petőfi, aki fel akarta akasztani a királyokat. Férfikorban inkább józanul, tettre kész, mint Kossuth. Később pedig inkább hajlik a bölcsességre és a fontolva haladásra, mint Széchenyi. Mikszáth 60 évvel a szabadságharc után, így írt a márciusi ifjakról: nem fontolgattak semmit, hanem neki vágtak és megcsinálták március 15- ét egy verssel és egy pár csörömpölő jurátus karddal, s mi most is ebből élünk. Írhatta volna az 56-os pesti srácokról is. Neki vágtak, megcsinálták és bizony mi most is abból élünk, és írhatta volna az 1989-es rendszerváltó tömeggyűlésekről is, amelyekkel egyszerre szorítottuk ki a kommunistákat a hatalomból és a szovjeteket az országból és bizony mi most is abból élünk. Bizony mi 1848 óta, egy versből, a magyarok szabadság verséből élünk: „ a Magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.”

De mit mondanánk mi mai magyarok az 1848-as szabadságharcosoknak? Tartjuk-e még az esküt? Szabad-e ma a magyar? Szabad-e az a magyar, akit víz alá nyom az adóssága? Szabad-e az a magyar, akinek a saját otthon csak vágyálom? Szabad-e az a magyar, aki háromszor is meggondolja vállaljon-e újabb gyermeket? Szabad-e az a magyar, aki évek óta nem talál munkát? Szabad-e az a magyar, akinek éhes a gyermeke? Szabad-e azaz ország ahol minden száz jövedelemadó forintból kilencven a hitelezőkhöz kerül? Szabad-e azaz ország, amely szilárd talaj helyett, adósság ingoványon áll? De a nagy március óta, sohasem voltunk még ilyen közel a szabadsághoz, mert még sohasem voltunk olyan egységesek, mint ma. Ne tévessze meg Önöket, ha holnap azt olvassák a nemzetközi sajtóban, hogy csak néhány százan voltak itt a téren és azok is a kormány ellen tüntettek. A dolog úgy áll, hogy hosszú évtizedek óta nem voltunk olyan erősek, mint ma. A dolog úgy áll, hogy még sohasem állt ennyi politikai alkotmányos és gazdasági eszköz a rendelkezésünkre, hogy kitörjünk a kiszolgáltatottságból. A dolog úgy áll, hogy ma már elegen és elég elszántak vagyunk, hogy a szabadságjogaink után kivívjuk a szabad magyar életet is.

Tisztelt Ünneplők!

Nekünk a szabadság azt is jelenti, hogy nem vagyunk alábbvalóak másoknál. Azt jelenti, hogy nekünk is kijár a tisztelet. Azt jelenti, hogy magunknak, magunkért dolgozunk, és nem fogjuk adós rabszolgaként leélni az életünket. Azt is jelenti, hogy nem vihetik el fejünk fölül az otthonainkat. A szabadság azt jelenti, hogy nekünk is jár az esély, hogy megdolgozhassunk a saját felemelkedésünkért. Mi nem ajándékba kértük a felemelkedést, sem a jó életet, sem a sikert. Mi mindig dolgozunk és dolgoztunk és dolgozunk érte ma is. Csak az értelmes munka esélyét, csak az adósságból való kijutás ésszerű és méltányos lehetőségét akarjuk ma is. A szabadság azt jelenti, hogy magunk állapítjuk meg saját életünk törvényeit. Mi magunk döntjük el, hogy mi a fontos és mi nem az. Magyar szemmel, magyar észjárás szerint és a magyar szív ritmusát követve. Ezért mi magunk írjuk az alkotmányunkat. Nincs szükségünk szamárvezetőre és nem kérünk az idegenek kezünket irányítani akarók kéretlen segítségéből sem.

Jól ismerjük, a kéretlen elvtársi segítség természetrajzát és felismerjük akkor is, ha nem váll lapos egyenruhában, hanem jól szabott öltönybe bújik. Mi azt akarjuk, hogy Magyarország a saját tengelye körül forogjon! Ezért a jövőnk zálogát jelentő alkotmányt meg fogjuk védeni! Tisztában vagyunk a kihívás és a feladat súlyával, ezért tudjuk, hogy itt és most egyszerre van szükségünk a radikális Petőfire, a tettre kész Kossuthra és a bölcs Széchenyire.

Tisztelt Ünneplők!

Krasznahorka égő várának fényénél a nemzetközi pénzügyi rendszer felől érkező morajban, az európai gazdasági válság hullámverésének kellős közepén meg kell kérdeznünk és meg kell válaszolnunk, a legnagyobb kérdést. Elfogadjuk-e a szemfödélig tartó kiszolgáltatottságot, avagy azokra az erényekre támaszkodunk, amelyek a magyart magyarrá teszik, a szuverenitást szuverenitássá, és a történelmet történelemmé. Gyarmati sorsok vagy a legjobb énünk szerint felépített és berendezett magyar életet választjuk-e. Úgy helyes, ha nem csak erényeinket, esendőségeinket is ismerjük. Mikszáth egy helyütt azt is írta, hogy „a magyarnak sokkal jobb szíve van, hogy sem valaha jó közigazgatása lehessen”. Nem szégyelljük, hogy nagy szívünk van, amely nem tűri sokáig az igazságtalanságot, olyan a szívünk, amely időnként kihívja maga ellen a sors balítéletét.

Az is igaz, hogy mi sem mindig a szebbik arcunkat mutatjuk a világnak. Hibátlan nemzetek nincsenek. Így hát természetesnek vesszük, ha a magyarokat is lehet szeretni, vagy nem szeretni. Egy dolgot azonban senki sem vitathat, a mi szabadságharcaink mindig előbbre vitték a világot. Előre vitték, mert igazunk volt. Akkor is igazunk volt, amikor mindenki tagadta. 1848-ban azt mondtuk, le kell rombolni a feudalizmus falait és nekünk lett igazunk.1956-ban azt mondtuk, hogy meg kell roppantani, le kell törni a kommunizmus abroncsait és nekünk lett igazunk. Ma is gyanakodva méregetnek bennünket. Pontosan így néztek ránk 1848-49-ben, amikor” Európa csendes, újra csendes” lett. De aztán a feudális világ egész Európában elporladt és erős nemzetek sarjadtak a helyén. Így néztek ránk 1956-ban, de a kommunista zsarnokság, melybe mi döftük az első vasat, végül összeroskadt és Európa egyesülhetett. Az európai bürokraták, ma is gyanakodva néznek ránk, mert azt mondjuk, új utak kellenek. Azt mondjuk, ki kell törni az adósság börtönéből és azt is mondjuk, hogy Európát csak az erős nemzetek tehetik újra naggyá és meg fogjátok látni kedves barátaim, ismét igazunk lesz. A feudalizmust, nem a hűbérurak számolták fel, a kommunizmust pedig, nem a párttitkárok rombolták le. A spekulánsok uralmát sem a spekulánsok vagy a bürokraták fogják felszámolni és a bajba jutott Európa árokba csúszott szekerét sem ők emelik majd ki. Nem ők, hanem a munkából a személyes erőfeszítéseikből élő európai polgárok, mert most az ő világuknak kell jönnie, ha nem így lesz Európának befellegzett.

Már a márciusi ifjak is látták azt, amit ma Európában sokan nem akarnak észrevenni, hogy a pénzügyi függetlenség, a szabadás feltétele. Ezért kellett a tizenkét pontba kerülnie a nemzeti bank ügyére vonatkozó mellőzhetetlen követelésnek. Bár a márciusi ifjak nem voltak sem igazgatósági tagok, se bankárok, ismerték a nemzeti bank ügyének súlyát. Tudták, nem az a független nemzeti bank, amelyik a nemzetétől független. Az a nemzeti bank független, amely az idegen érdekektől megvédi a nemzet gazdaságát! Ők is tudták, mi is tudjuk, hogy józan ember nem adja át a kamra kulcsát a szomszédjának.

Tisztelt Ünneplők!

Sokszor tűnik úgy, hogy a magyarok egyedül maradnak szabadságharcaikkal. De mi tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül! Ma is vannak: ” lengyel Bem apók”, „francia Guyon Richárdok”, „szerb Damjanich Jánosok”, „német-osztrák Leiningen Károlyok”. Kiállnak mellettünk, cseh, lett, szlovén és román barátaink és nem csak kiállnak, de itt is vannak velünk, eljöttek hozzánk együtt ünnepelni litván és lengyel barátaink.

Dicsőség Litvániának!

Isten éltesse Lengyelországot! Za wolnosc nasza i wasza! A mi szabadságunkért és a Tietekért!

Ez volt a lengyel légió jelmondata, amit máig érvényben tartunk és velünk van az a sok tíz milliós csendben tűrő rejtett Európa is, amely ragaszkodik a nemzeti szuverenitáshoz és még hisz a kontinensünket valaha világelsővé emelő keresztény erényekben, a bátorságban, a becsületben, a hűségben és az irgalomban.

Vannak, sokan vannak, akik még emlékeznek még 1956-ra és azt gondolják: magyarok igazatok volt. Tudják, hogy képesek vagyunk erős sodrású birodalmak igazságtalanságaival is dacolni és ezért tisztelnek minket akik tisztelnek, és ezért támadnak, akik támadnak. Temérdek igazságtalanság érte a magyarokat, az elmúlt másfél száz évben és sok igazságtalansággal nézünk szembe ma is. Pedig mi soha nem kívántuk a másét és senkinek sem akartuk megmondani, hogyan éljen és mit gondoljon. Mégis többször áldozatául estünk a világpolitikai széljárás irányváltásainak. Mégsem engedhetünk a csábításnak, hogy az olcsó önsajnálat szélcsendes, és langyos vizű kikötőjébe manőverezzük Magyarország hajóját. Az önsajnálat az áldozati méltatlankodás, a vesztesek, a bukásukat és tehetetlenségüket magyarázó vesztesek szokása. Semmi köze a 48-asok, az 56-asok, a szabadságharcosok bátorságához, tetterős életösztöneihez. Ha mindenki áldozatnak érzi magát, hogy jutunk ki a bajból? Ha mindenki áldozatnak érzi magát ki fog itt dolgozni? Az önsajnálat legyengít, felpuhítja a csontot, és gyávává aszalja a jellemet. A győzelemhez, a sikerhez, a méltányos bánásmód kiharcolásához, bátorság és erő kell. A modern kor gyarmatosítói türelmesen cserkészik be célpontjaikat. Elaltatják, és lassan emésztik föl a kiszemelt nemzetek életösztönét és ellenállását. Éppen úgy, ahogy az oktondi békát főzik meg a fokról-fokra fölforralt vízben. Bár szűk a hely, de jól érzi magát. Kellemesen el van. Eszébe sem jut, hogy aggódnia kellene. Nem is érti és aztán nem is akarja érteni, mit történik vele s mire észbe kap, meg is van főzve. Így süllyednek kiszolgáltatottságba hajdan volt büszke és erős nemzetek. Így kerül családok millióinak nyakába hám, szájába zabla. Így jutnak oda, hogy nem életük munkájának meg és kiérdemelt gyümölcsét hagyják gyermekeikre, hanem a visszafizethetetlenné dagadt hiteleiket és vele saját sorsuk beszűkült horizontját. Így jártunk mi is 2002 után, az emberek észre sem vették, hogy a kényelmes hitelekkel, szép lassan megfőznek minket. Az utolsó pillanatban ugrottunk ki a fazékból.

Tisztelt Emlékezők!

Talán vannak, akikben felötlik, hogy ilyen nehéz válsággal sújtott időkben, okos dolog-e a szabadságharc? Megengedhetjük-e magunknak, nem lenne-e jobb valahol csendben megúszni a szélárnyékban? De az efféle okoskodás éppen, hogy tartósítja az alávetettséget és eltorlaszolja a sikeres kitörés útját. A szabadság nem a jólétben élők luxusa, ahogy az emberi méltóság sem a jómódúak kiváltsága. A pontos és találó magyar nyelv egyik legnagyobb mestere, így tanította nekünk: jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet. Minden, amire vágyunk, csak a szabadságból nőhet ki. Ez a törvény. Minden más csak délibáb, illúzió, hagymáz és önálltatás. A hétköznapi élet nehézségeinek éppen pénzügyi függőségünk az oka, szabadság nélkül sohasem lesz jobb az életünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A szabadságharc értelme nem maga a harc, hanem az, ami utána jön. Nem elég a rosszat leszavazni, le is kell győzni és nem elég legyőzni meg is kell teremteni a jót, hogy a rossz ne tudjon vissza térni. Sokat tettünk ezért az elmúlt két évben. Családok százezreit, szabadítottuk ki az adósság csapdából. A bankokat és a multikat bevontuk a közteherviselésbe, van már időtálló alkotmányunk és lebontottuk az utolsó gátakat is a nemzethatárok feletti újraegyesítése előtt. Megújítottuk és átszerveztük az államot, megfékeztük a munkanélküliség terjedését. Sokat tettünk, nagyon sokat, de még mindig nem eleget.

Ünneplő Barátaim!

Mi még emlékszünk a tanításra: az igazság tesz szabaddá. Hazánknak szüksége van gazdasági sikerekre, jobb tanügyre, egészségügyi ellátásra és magasabb bérekre. De leginkább igazságra van szüksége, mert túl sokat hazudtak neki és róla. A hazugság termése: viszály, gyűlölködés és csalás. Éppen ezért önmagunknak sem hazudhatunk. Amikor utoljára találkoztunk egymással ellenzékben március 15-én jó előre figyelmeztettük magunkat, ha felül akarunk emelkedni bajainkon, ha döntő győzelmet akarunk aratni balsorsunk és annak zsoldosai felett, akkor minden magyarnak először magában kell megfékeznie az önsors osztó ösztöneiket és magában kell végrehajtania azt a gyökeres változást, amellyel végérvényesen a becsület, a szorgalom, a munka és ezzel a haza mellé áll. Csak így jöhet el az igazi, az átütő, felemelő győzelem.

Magyarország sokat változott a két év alatt és a magyar emberek is sokat változtak. Ám ahhoz, hogy elindulhassunk, először fel kell állnunk. Itt tartunk most. Ami történt fontos, súlyos és mély. De nem elég, még nem elég.

Tisztelt Egybegyűltek!

Mi megértjük, hogy Európának sok baja van. Csikorognak a fogaskerekek, feszülnek az inak. De ezer éves európai nemzetként van egy követelésünk. Egyenlőséget követelünk a magyarnak! Egyenlő nemzetként követeljük az egyenlő elbánást! Nem leszünk másodrendű európai polgárok! Jogos követelésünk, hogy ugyanazt a mércét alkalmazzák velünk, mint más országokkal szemben. Mi megtanultuk, hogy Európa és Magyarország felemelkedése elválaszthatatlan. Valahányszor Európa bajba került, Magyarország csillaga is leáldozott. Nem örülünk, de megértjük, hogy az európai szövetség nem szentek szövetsége. De azt nem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy bármely politikai és szellemi irányzat egy szentségtelen szövetséget erőltessen Európára! Európa nem adhatja meg és fel önmagát! Az összetartás egysége nem gyengülhet tovább! Ez Európa vereségéhez és bukásához vezetne, ezért nem hagyhat Európa egész országokat az út szélén. Ha nem kapunk időben észbe, a végén még maga Európa is a modern pénzügyi világrendszer gyarmatává válik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A nemzet szabadsága, sok millió ember személyes szabadságából áll össze. Mindenkinek vannak személyes harcai, mindenki küzd a céljaiért, az álmaiért, azokért, akiket szeret, és akik fontosak a számára. Az ő erejük adódik össze, ez az erő viszi előre a nemzetek szabadságharcait. Gyáva emberekből soha sem lesz bátor nemzet! Nemzetünk bátorsága, a magyarok személyes bátorságának összege. Amikor tisztelgünk a bátrak előtt, rájuk gondolunk, azokra, akik kitartóan vívják a hétköznapok csatáit. Korán kelnek, dolgoznak, küzdenek a családjukért, vállalkoznak, terveznek, új utakat keresnek és törnek, ha nincs járható út. Bármi történjék, bárki próbálja lebeszélni, feladásra bírni őket, nem tévesztik el a lépést. Ők tudják, hogy elmenni innen messzire,- nem lenne válasz semmire. Ők azok, akik nem viselik el a sodródást, akik döntenek, és cselekednek nem várják, hogy mások döntsenek helyettük, van elképzelésük a világról a helyükről, az életükről, kiállnak érte. Kiállnak magukért, a családjukért, a nemzetükért. Ők azok, akik nem kérnek mást a világtól csak igazságot. Igazságot Magyarországnak. Ők nyerik meg a csatákat az egész nemzetnek. Így volt ez 1848-ban és így van ez ma is.

Dicsőség a bátraknak!

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

(kormany.hu)