2014. január 17. Budapest

Először is engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem mindannyiukat!

Szeretném megköszönni a meghívást, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Gondolkodtam sokat, hogy miért is hívtak meg engem ide. Adódna egy könnyű válasz, végül is meghívták a miniszterelnököt, és ha eljön, akkor esetleg valami súlyt ad a dolgoknak, de aztán arra gondoltam, hogy lehet más oka is annak, hogy meghívtak ide. Mert kétségkívül igaz, hogyha az ember fellapozza ezt a fantasztikus kiadványt, és végigköveti az életutakat csak röviden is, amivel itt megismerkedhet, akkor érzi azt a távolságot, ami a mostani fiatal nemzedéket elválasztja vagy megkülönbözteti attól a nemzedéktől, amelyhez én is tartozom. És innen nézve persze végül is egy olyan embert hívtak meg Önök, akinek az öregfiúk csapatban van a helye; nem is kerültem be ebbe a kötetbe, de arra gondoltam, hogy hátha azért hívtak meg, merthogy én is voltam fiatal. Én is voltam fiatal, bizonyos szempontból talán nem is a sikertelenebb fajtához tartozom, és nekem is van élményem, hogy milyen dolog fiatalon sikeresnek lenni, és hogy ez milyen meglepetést vált ki ott, ahol az ember egyébként a munkáját végzi. Az én esetemben, én 35 évesen lettem először miniszterelnök, ami nem általános a magyar és az európai politikatörténetben, és jól emlékszem, amikor Anikóval, a feleségemmel talán ’98-ban vagy ’99-ben NATO-csúcsra kellett mennünk, egy vörös szőnyegen kellett bevonulnunk egyenként, s az amerikaiak akkor mondták, hogy bodyguardok jobbra, ide a miniszterelnököknek kell majd állniuk, és nehezen tudtam őket meggyőzni arról, hogy jó helyen állok. De azt gondolom tehát, talán azért is vehettem magamnak a bátorságot, hogy elfogadjam az Önök meghívását, mert nemcsak miniszterelnökként, hanem egy kicsit az Önök életútjához hasonló pályát befutott vagy hasonló élményeket ismerő emberként is Önök között lehetek. De először nem a saját nemzedékem tapasztalatairól szeretnék néhány szót szólni, bár majd arról is mondok néhány szót, hanem inkább az alapítványnak szeretnék először gratulálni. A magyar mondás úgy szól, hogy a rossz példa ragadós. Ha jól értem, ma olyanok vannak itt együtt a teremben, akik azt gondolják, hogy a jó példa is lehet ragadós, és ezért váltottak ki olyan médiafigyelmet a vállalkozásukkal, ennek az alapítványnak a létrehozásával, mint amilyet sikerült kiváltaniuk. Ez egy szép teljesítmény, szeretnék önmagában ehhez a tényhez is gratulálni, mert amikor készültem ide, Önökhöz átnéztem néhány statisztikát, és azt láttam, hogy a vállalkozók iránti médiafigyelem általában, nem is a fiatalok, hanem általában a vállalkozók iránti médiafigyelem terén Magyarország az utolsó helyen áll a régióban. Egy 2012-es felmérésben pedig azt találtam, hogy a fiataloknak általában Magyarországon 88 százalékuknak nincs példaképe.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Pedig ha valakinek, akkor a vállalkozóknak lenne honnan válogatniuk példaképeket és sikertörténeteket. Nemcsak egyenként, hanem az egész magyar vállalkozói világ úgy, ahogy van, a magyar kis- és középvállalkozói világ is önmagában egy nagy sikertörténet. Mondok néhány adatot, amely ezt alátámasztja mintegy bizonyítandó, hogy a vállalkozók általában és együtt is méltók az elismerésre. Az összes Magyarországon működő vállalkozásnak 99 százalékát kis- és középvállalkozások adják. Ez a kis- és középvállalkozói világ alkalmazza az összes Magyarországon dolgozó embernek a 73 százalékát, és ők állítják elő a nemzeti össztermék több mint 55 százalékát. Jó oka van tehát Magyarországnak arra, hogy büszke legyen a magyar kis- és középvállalkozásokra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azért is szeretnék köszönetet mondani az alapítvány munkatársainak, mert mint a szavazati számok is mutatják – én még csak január 11-i adatokkal rendelkezem, abban –, 25 ezren voltak, akik szavaztak, a médiafigyelem középpontjába állították ezúttal a fiatal vállalkozókat. Szeretnék gratulálni az alapítvány létrehozóinak is, ugyanis úgy látom, hogy sikerült lerombolniuk, ha azt talán nem is, de megrendíteniük néhány közkeletűvé vált dogmát és rossz beidegződődést, amely uralkodik Magyarországon. Az egyik ilyen közkeletű fölfogás az, hogy magyar fiatal csak külföldön lehet sikeres, és csak külföldön érvényesülhet. Ideje, hogy megrengessük vagy akár föl is döntsük ezt a dogmát vagy ezt a tabut. A másik megrendítésre váró tévképzet, hogy csak Budapesten lehet sikeres vállalkozásba kezdeni. Most megnéztem az adatokat; itt azt látom, hogy a versenyzők közel fele, azt hiszem, 24-en az 50-ből vidéken indították el vállalkozásukat. Aztán hallottunk itt az előbb valamit, ami szintén beillik tabudöntögetésnek, mert azt szoktuk gondolni, különösen mi, férfiak, hogy a vállalkozás egy olyan nehéz dolog, hogy azt elsősorban nekünk kell csinálnunk, tehát elsősorban férfiak uralják ezt a világot, és sikeres vállalkozók inkább férfiak, de mint kiderült, a hölgyek is labdába rúgnak. Ami nekem különösen fontos, mert én csupa olyan hölggyel vagyok otthon körülvéve, akik ragaszkodnak ahhoz a fölfogáshoz, hogy a szakma, a pálya, a karrier, vagy hogy kell ezt mondani, meg a család nem vagy-vagy, hanem is-is. És folyamatosan azt várják tőlem otthon is, meg azt várják tőlem a nagypolitikában is, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek a hölgyek számára, a nők számára lehetővé teszik, hogy ez valóban is-is legyen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

És végezetül egy olyan tabut is megdöntöttek a szervezők, az alapítvány létrehozói, amely arról szól, hogy sokan gondoltuk – még egy kicsit talán magamat is ide sorolhatom –, gondoljuk azt, hogy egy új vállalkozás alapja csak egy világraszóló találmány lehet. Itt azonban kiderül, hogy ez nem így van. Ha az ember megnézi, hogy mivel foglalkoznak, és milyen területeken vállalkoznak ezek a fiatalok, akkor nem arról beszélünk, hogy volt egy zseniális gondolatuk, hanem volt egy gondolatuk. Nem is tűnt olyan nagy gondolatnak, inkább egy közepesnek mondanám, és csak mert képesek voltak arra, hogy következetesen végigvigyék, ez a vállalkozás, ami erre a gondolatra épült, megállt a lábán. Ezért van az szerintem, hogy a legkülönbözőbb szakmáktól: az ácstól a fodrászon keresztül az orvosprofesszorig találhatunk itt sikeres vállalkozásokat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy mintegy Önöket köszöntve ezek után néhány szót arról is szóljak, ahogyan a magyar szellemet én látom, illetve ahogyan az én székemből mutatja az magát. Ugyanis nem tartom véletlennek ezt a nagyszerű listát, amit a kötetben láthatunk. És azt sem tartom véletlennek, hogy Magyarországon ilyen sok kis- és középvállalkozói kísérletet láthatunk nap mint nap, és általában nem tartom véletlennek, hogy a magyarok próbálkoznak, és rendszeresen valamilyen vállalkozás irányában keresik a saját életükre a megoldást. Nekem nap mint nap kell foglalkoznom a különböző kérdések történeti és nemzetközi összefüggéseivel is, ezért talán mondhatom Önöknek azt, hogy az én székemből jól látszik, hogy mi, magyarok egy felfedező nép vagyunk, és akkor vagyunk elemünkben, ha szabadon gondolkodhatunk. Ha külföldre megyek, és Önök közül talán volt, aki velem jöhetett, akivel én mehettem – inkább így fogalmaznék – együtt üzleti delegációt is vezetve külföldre, ott is mindig elmondom azt, hogy nemcsak mindig a nagy dolgokra kell gondolni, amikor arról beszélünk, hogy mi egy felfedező nép vagyunk, és elemünkben vagyunk, hogyha szabadon gondolkodhatunk. Tehát nemcsak a C-vitaminra kell gondolni, nemcsak azokra a dolgokra, amelyek alapjaiban rengették meg a világban addig uralkodó gondolatokat egy-egy szakmában, mondjuk, a műszaki tudományok területén vagy az orvostudományban, hanem olyan dolgokra is gondolhatunk, amelyek ma már mindennapos eszközei az életünknek. Gondolhatunk Neumannra és a számítógépre, vagy Bíróra és a golyóstollra, de én minden reggel, amikor a kávémat megiszom, akkor én mindig Illy Ferencre gondolok, aki egyébként fölfedezte a presszógépet, csak mi ezt nem tudjuk, és egy derék temesvári mérnökember volt, akit csak az I. világháború sodort valahova Észak-Olaszországba, ahol aztán olasz hölgyet feleségül vevén az olaszok elkobozták őt tőlünk, mint magyar fölfedezőt. És ezért gondoljuk, hogy az olaszok találták föl a presszókávét előállítani képes gépet, holott nem, ezt egy magyar mérnök tette meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Luther Márton egyszer azt mondta, hogy Isten a legnagyobb egyenlőséget az egyenlőtlenséggel teremtette. Ezt a modern nyelvvel inkább úgy mondanánk, hogy a legnagyobb egyenlőséget a különbözőséggel teremtette, tehát azzal, hogy mindannyiunkat különbözőnek alkotott meg, és ezért van az, hogy minden ember más és más területen látja meg a lehetőséget, más és más területen érzi úgy, hogy ki tudja bontakoztatni a tehetségét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tízmillió szabadságharcos országa vagyunk tehát, ezt bátran mondhatom, ellenálló és szabadságharcos egyszerre. Jó gondolatokat sem egyszerű ebben az országban átvinni, de mint mondtam, ha szabadon gondolkodhatunk, akkor mi, magyarok elemünkben érezzük magunkat. És lássuk be, hogy 1989-ben, hogy ismét visszatérjek a személyes tapasztalataimra, éppen elemünkben éreztük magunkat. Nem azért, mert szabadon gondolkodhattunk, hanem az egyetlen esélyünk a túlélésre az volt, hogy másként, tehát szabadon kezdtünk el gondolkodni, mert a régi világ szabályai és sémái érvényüket vesztették. És ha most ebből a logikából vizsgáljuk mindazt, ami ma történik velünk, akkor azt is mondhatjuk, hogy 2010-ben is elemünkben voltunk, mert a régi világnak, annak a gazdasági rendszernek, amelyen Európa áll, amelyet Európa működtet, annak bizony a szabályai és sémái érvényüket vesztették, mert sikertelenségre kárhoztatják azokat, akik továbbra is annak a világnak a logikája mentén gondolkodnak. 2010-ben nem véletlenül alakult Magyarországon egy gondolkodásában fiatalos, lássuk be, amit be kell látnunk, tehát gondolkodásában egy fiatalos kormány alakult, mert világos volt, hogy elemünkben kell ismét lenni, szabadon kell gondolkodnunk, újszerűen kell gondolkodnunk. Ezért van az, hogy arra jutottunk, hogy egy munkaalapú társadalmat kell fölépíteni. Ez a fiatalok körében többször tapasztaltam már. Egy dögunalmas kifejezés a munkaalapú társadalom, de ha valójában belegondolnak, fontos dolgokat takar. Hiszen azt is magában foglalja, hogy a jövő generációi, illetőleg azt gondoljuk, hogy az ő példaképeik nem az előző húsz év pénzügyi szerencselovagjai kellenek, hogy legyenek, hanem inkább az értékeket előállítani képes, sikeres vállalkozók. A munkaalapú társadalomba ez is beleértendő, ez is benne van, tisztelt Hölgyeim és Uraim! És ha vetnek egy pillantást az Egyesült Államokra, és arra kérdésre keresik a választ, hogy ők miért vannak előrébb a válságkezelésben, mint mi, akkor azt a választ fogjuk találni, hogy azért, mert ők már újszerű módon gondolkodnak a gazdasági rendszerről. És ha azt nézzük, hogy miért figyel most mindenki Japánra, aki egy egészen különös dolgot csinál, és miért jönnek ott is azért talán az amerikainál kisebb ütemben vagy lassúbb ütemben a sikerek, akkor azt tudjuk mondani, hogy ez is azért van, merthogy a japánok is újszerű módon gondolkodnak, mert a régi világ sémái elveszítették az érvényüket. És talán megkockáztathatjuk, hogy talán Európa is csak akkor lehet újra sikeres, és nyerheti vissza a régi fényét, hogyha új megoldásokat keres, és új utakra lép. Ami a magyar kormányzatnak az újszerű gondolkodását illeti, ilyen értelemben mondjuk, hogy a fiatalos gondolkodását illeti, most én nem ismertetem, mert Önök is tudják, hogy visszafizettük az IMF-hitelt, meg kitéptük magunkat a túlzottdeficit-eljárás alól, meg az államadósság is már lejjebb van, és hogy az inflációt is lassan mikroszkóppal kell keresni Magyarországon. Ezt mind tudják. Én most csak azt szeretném világossá tenni, hogy egy munkaalapú gazdaság kizárólag a magyar emberek, szakemberek szakértelmére, rátermettségére és munkabírására épülhet föl. Márpedig a magyarok eltökéltségben, szakértelemben, rátermettségben és munkabírásban jól állnak, ez bizonyított tény, és erre lehet egy újszerű gazdasági rendszert is fölépíteni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után kellene nekem szólni néhány szót arról is, hogy mi milyen eltökélten támogatjuk a fiatal vállalkozókat, de ezt az önigazolás ízű fölsorolást most inkább zárójelbe tenném, mert valószínűleg ezeket Önök is jól ismerik: társaságiadó-csökkentés, örökösödési illeték eltörlése, adminisztrációs terhek csökkentése, és így tovább, de egy adatot azért mégiscsak, egy igazán fontosat hadd mondjak Önöknek. Ebből talán érzékelhetik, hogy megvan a szándék – azt nem állítom, hogy siker is van – a mai döntéshozókban, az idősebb nemzedékhez tartozó döntéshozókban is arra, hogy lehetőséget próbáljanak teremteni Önöknek, a fiatalabb nemzedéknek. 2012-ben egy új közbeszerzési eljárási törvényt alkottunk meg Magyarországon, és az a helyzet, hogy abból, tehát tíz közbeszerzési eljárásból mintegy nyolc általában a hazai kis- és középvállalatok győzelmével végződött. Amit pedig nemzeti eljárásrendben bonyolítottunk le, tehát egy más eljárásrendben, ott pedig a kis- és középvállalkozások győzelme meghaladta a 90 %-ot. Ez már egy új világnak a reggele. Ez már egy másik széljárás, és miután Önök nyilván olvassák a gazdasági szaksajtót, tudhatják, hogy a 2014. és a 2020. év közötti európai uniós költségvetési ciklusban a kormány úgy döntött, hogy a pénzek, a források 60 %-át gazdaságfejlesztésre fogja fordítani. Ha ezt az előző számadattal összevetik, akkor láthatják, hogy ideje hegyezni a pennákat, hogy megírhassák azokat a pályázatokat, amelyeket a fiatal nemzedék is kis- és középvállalkozóként sokkal könnyebben érhet el a jövőben, mint ahogy ez eddig történt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül azt szeretném még elmondani Önöknek, hogy az egy közismert életérzés idősebbek és fiatalabbak egymást követő nemzedéke között, hogy az idősek úgy érzik, hogy a fiatalok nem akarják használni azokat a tapasztalatokat, amiket ők, pedig olyan szívesen átadnák, hiszen ők már annyi mindent láttak, és nyilván nemcsak a történet elejét látták, hanem a végét is, hát el tudnának mondani néhány dolgot, hogy mit lehet, és mit nem, mit érdemes, és mit nem csinálni. A fiatalabbak pedig úgy szokták érezni, hogy az idősebbek nem számítanak rájuk, hogy tele vannak energiával, új látásmóddal, kezdeményezéssel, de hiába, valahogy azok, akik a döntéshozatali pozíciókban vannak, akik a derekát vagy a törzsét adják az adott közösségnek, társadalomnak, családnak, nem tartanak igényt erre a fiatalos tudásra. Én tudom, hogy nem egy trendi olvasmány egy alkotmány, ráadásul papír alapon van alapvetően, meg talán bonyolult is egy kicsit, de ajánlom mindenkinek, akiben vannak ilyen kétségek a fiatal nemzedékhez tartozók között, hogy azért legalább az elejét időnként lapozzák. Ott ugyanis van egy fontos dolog, és ezt szeretném most Önöknek mintegy biztatásképpen ismertetni. A magyar alkotmánynak az első fejezetét úgy hívják, hogy Nemzeti Hitvallás. Amikor azt írtuk, akkor ott egy hitvallást tettünk, és ott írtunk Önökről is. És azt a két mondatot, amit Önökről írtunk, azt szeretném most itt a dolog komolyságát bizonyítandóan, a mi támogatásunk mögötti szándék komolyságát bizonyítandó fölolvasni. Ez a két mondat így hangzik: „Bízunk a fiatal nemzedék elhivatottságában. Hisszük, gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.” A fiatalabbak számára biztatóbb mondatokat még magyar alkotmányban soha nem lehetett olvasni. Én nagyon remélem, hogy ez az alkotmány nem marad írott malaszt e tekintetben sem. És végezetül, amivel a mondandómat szeretném zárni, ki mástól származó idézet lehetne, mint a jó öreg Winstontól, Winston Churchilltől, aki egyszer a következőt mondta. Ezt én a munkám számára följegyeztem hosszú évekkel ezelőtt. Így hangzik a gondolat: „Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget. Egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget.” Az Önök előtt járó nemzedék, amelyhez magam is tartozom, meglátta a nehézségben a lehetőséget 1989-ben, és szerintem 2010-ben is. Van néhány tapasztalat, amit szívesen osztanánk meg Önökkel. Miért is nem kötünk szövetséget?

Köszönöm, hogy meghallgattak!

(Miniszterelnökség)