Az InfoRádió Aréna című műsorában Hlavay Richárd beszélgetett Orbán Viktorral.

- A beszélgetésünk apropója, hogy kétéves a kormány. Ha visszatekint erre a két évre, mi az, amit biztosan másképpen csinálna?

- Azon szoktam gondolkodni, hogy az, amit ugyanígy csinálnék, ugyanis a kormányzás egyik legfontosabb mércéje, hogy legyen határozott iránya. És aki dolgozik, az nyilván hibázik is, viszont, aki nem dolgozik, az általában nem szokott hibázni, ha csak az nem egy óriási hiba, hogy nem dolgozik.

Tehát az asztalostól, a kőművesen keresztül, a mezőgazdasággal foglalkozó emberekig mindenki képes arra, hogy találjon valami javítanivalót a munkájában. Ha nem így lenne, akkor nehezen vágna bele a következő nap reggelén a munkájába, mert az ember azért érzi úgy, hogy érdemes kettőzött erővel dolgozni a következő nap, mert rájött arra, hogy mi az, amit még jobban is tudna csinálni.

De a kormányzás esetében nem ezek a részletek a fontosak, még pontosabban nem ezek a legfontosabbak, hanem az, hogy van-e iránya a kormányzásnak. Illetve az emberek tudnak-e arról, hogy van iránya annak az életnek, amit a kormány próbál irányítani. Ha úgy érzik, hogy van iránya, és a kormány is úgy érzi, hogy irányban tartja a hajó orrát, akkor a kormányzás elfogadható. Ha nincs iránya, és az emberek is tanácstalanok afelől, hogy éppen most mi is történik velük, ha nem tudják mindazt, ami nap, mint nap történik velük, összefüggésbe helyezni, akkor meg kell állni, és javítani kell a kormányzást.

Na most, szerintem a mi kormányzásunknak, az elmúlt két év Magyarország-történetének van határozott iránya, olyan iránya, amit az emberek is érzékelnek, és aminek a fönntartásában a magyarok többsége, szerintem érdekelt is. Ebből fakadóan összességében a következő évre gondolva is ennek az iránynak a folytatását javaslom.

- Ez az irány egyébként mennyire más ahhoz képest, mint 2010-ben a kormány megalakulásakor kitűztek? Ezt azért kérdezem, mert nyilván azóta nagyon sok minden megváltozott, elsősorban a külső környezetben. Tehát mi az, amit változtatni kellett az eredeti elképzeléshez képest?

- A legfontosabb dolgot nem kellett megváltoztatni, ugyanis 2010-ben az már látható volt, hogy egy elhúzódó európai uniós, azon belül is eurózóna-válságra kell fölkészülni, és azt is meg lehetett már akkor mondani, hogy a pénzügyi válság átcsap majd reálgazdasági válságba, utóbbi pedig társadalmi válságokat fog kirobbantani sok országban Európa-szerte, hiszen a gazdasági válság kezelése olyan intézkedéseket igényel majd jó néhány országban, amelyekre a társadalom ellenállással válaszol majd, és, ha nem elég erősek a kormányok, akkor ezeket az intézkedéseket nem tudják végigvinni, következésképpen káoszba süllyedhet néhány ország.

Ebből egyet már látunk is, Görögország esete figyelmeztető jel a számunkra, és egyúttal mérce is, mert 2010-ben Magyarország rosszabb állapotban volt, mint Görögország. Ehhez képest Magyarország stabil ország, egy bizonyos irányt tartva intézi a jövőjét, míg Görögország jövője kicsúszott a saját kezéből, és az ország kaotikus állapotba süllyedt. Remélem, minél hamarabb képesek lesznek arra, hogy úrrá legyenek a helyzeten.

Az irány tekintetében éppen ezért helyes döntés volt 2010-ben, amikor azt hirdettük meg, hogy egy újfajta kormányzásra lesz szükség, amit én az egyszerűség kedvéért együttkormányzásnak neveznék. Tehát miután világos volt, hogy a társadalmi feszültségek jelentik majd Európa számára a legnagyobb kihívásokat a következő esztendőkben, ezért nekünk éppen a társadalmi stabilitás megőrzése kell, hogy legyen az elsődleges célunk, ez pedig csak úgy lehet, ha az embereket megpróbáljuk bevonni a kormányzásba. Ezt nevezem én együttkormányzásnak.

Tehát a legfontosabb döntésekről időben, pontosan tájékoztatni az embereket, kikérni a véleményüket, esélyt adni, hogy elmondják a véleményüket, hogy bevonódhassanak a közös ügyek elvégzésébe. Ezért kezdtünk a kormányzást lényegében az alkotmányról szóló nemzeti konzultációval, majd folytattuk a szociális biztonságról szóló nemzeti konzultációval, utána egy nyugdíjas konzultációt indítottunk, és most, az első két év végén indítjuk meg a mindennapi élettel kapcsolatos nemzeti konzultációnkat, az új nemzeti konzultációt. Ez a lényeg, az együttkormányzás, mert minden szakmai kérdés megoldásának, sikeres megoldásának előfeltétele a társadalmi összefogás, egység, konzultáció, bevonódás fönntartása.

- A nemzeti konzultációról fogunk beszélni egy picit később, de maradva még itt a két évnél, Ön egyebek mellett azt mondta legutóbb a közrádiónak nyilatkozva, hogy Magyarország jóval erősebb, mint volt. Ha most leltárszerűen végig kéne rajta szaladnunk, mi az, amit az elmúlt két évben határozottan eredményként könyvelhetünk el?

- Az első kérdés, hogy milyen mércét, milyen szempontrendszert választunk ki annak érdekében, hogy valamit eredménynek, illetve sikernek minősítsünk. A mi kormányzásunk szakmai céljai között első helyen az szerepelt, hogy a magyar gazdaságot állítsuk a saját lábára. Tehát a magyar gazdaság legyen képes arra, hogy biztos megélhetést, egzisztenciális kiszámíthatóságot, biztonságot és előrelépési lehetőséget adjon az embereknek. Ehhez arra van szükség, hogy Magyarország tízmillió állampolgárából legalább ötmillió folyamatosan dolgozzon, és ebben a minőségében adót is fizessen. Amíg ezt nem érjük el, addig a magyar gazdaság nem képes a társadalom többsége számára tisztességes munkából tisztességes megélhetést biztosítani.

Még nem vagyunk itt. Haladunk efelé a szám felé, de még messze vagyunk tőle. Ezért a kormányzási ciklus második két évére is ezt tartjuk meg az elsőszámú szakmai célnak. Ha visszaemlékszik, a kormányváltáskor olyan 3.650.000-3.700.000 ember dolgozott, és közülük 2.600.000 fizetett adót, ami azt jelenti, hogy egy tízmilliós ország 2.600.000 adófizetőre támaszkodva akarta fönntartani az életét. Ez lehetetlen! Ennek a vége csak összeomlás és tragédia lehet. Ezen kellett változtatnunk. Ma már mindenki, aki dolgozik, adót is fizet. Nem állítom, hogy boldogok ettől, de mindenkinek meg kell értenie - szerintem értik is az emberek -, hogy 2.600.000 adófizetővel csak az összeomlásba lehet rohanni, de biztos megélhetést nem lehet elérni.

A piacon elérhető álláshelyek száma nőtt, olyan 50-60 ezerrel többen dolgoznak a magángazdaságban, mint a kormányváltáskor, és szerintem most már olyan 100-150 ezer körül lehet azoknak a száma, akiket az év eleje óta közfoglalkoztatásban, a Start-munkaprogramban tudtunk munkába állítani. Az év végére ez eléri a legalább 200 ezres számot. Tehát haladunk az öt millió dolgozóval rendelkező Magyarország felé.

- Honnan lesz egyébként öt millió munkahely? Ezt azért kérdezem, mert gyakorlatilag a két év során folyamatosan azt lehetett hallani a munkaadóktól és a munkaadói szervezetektől, hogy az adórendszer változásai hagytak ugyan a munkavállalóknál pénzt, de igazából az élőmunka-terhek nem nagyon módosultak. A minimálbér pedig - amely, ha jól tudom, szerepel a nemzeti konzultációban kérdésként - plusz teherként jelent meg a vállalkozásoknál, részben olyan bevételeket vagy finanszírozást elvonva, amiből lehetne fejleszteni, beruházni. Miből lesznek munkahelyek?

- Két helyen jöhetnek létre munkahelyek. Az egyik a magángazdaság - erről beszélnek az Ön által idézettek, de az állam is hozhat létre munkahelyeket. Ez utóbbi azonban csak kisegítő jellegű lehet, ezért is hívjuk Start-munkaprogramnak, mert azt hivatott kifejezni, hogy az első lépést teszik meg a munkanélküliség világából a munka világába az emberek, és innen, reményeink szerint, miután képzést is kapnak a Start-munka mellé, továbbléphetnek majd a magángazdaság irányába. Nagyjából ez a rendszer.

Azt mindannyian tudjuk, hogy a minimálbér tekintetében Magyarország a legutolsó helyen áll Európában; nincs tudomásom olyan európai uniós országról, ahol a minimálbér alacsonyabb lenne, mint Magyarországon. Ezért én, miközben támogatom a vállalkozókat, tudom, hogy sikeres vállalkozások nélkül nincs munkahely, nélkülük nem érhetjük el az öt millió dolgozó magyar kitűzött célját. Ennek ellenére azt sem fogadhatjuk el, hogy az emberek a többi európai országhoz képest a legutolsó helyen álljanak a bérszínvonal tekintetében. Tehát egyensúlyt kell találni, támogatnunk kell a vállalkozásokat, mert munkahelyre van szükségünk, de támogatni kell a minimálbér emelését is, hiszen az embereknek nemcsak dolgozniuk kell, hanem meg is kell tudniuk élni a munkájukból.

A nemzeti konzultáció őszintén beszél erről a problémáról. Azt a kérdést teszi fel, hogy a megkérdezett melyik állásponttal ért egyet: inkább emeljük a minimálbért, vagy inkább ne emeljük, tekintettel arra, hogy előbbi esetben a vállalkozások versenyképessége csökken. A kormányzás attól művészet, hogy az egyensúlyi pontokat meg kell találni - ez egy olyan kérdés, ahol az egyensúly megtalálása a bölcs kormányzás lényege.

- Ha jól emlékszem, a kérdések között szerepel az is, hogy kell-e vagy célszerű-e a kis és közepes vállalkozások kormányzati támogatása, hiszen ezek meglehetősen sok munkahelyet működtetnek ma is Magyarországon. Milyen formákat tud elképzelni erre?

- Két olyan javaslat van, amely vitára érdemes. Az egyik a szabad vállalkozási zónarendszer bevezetéséről szól. Itt arról van szó, hogy a legmagasabb munkanélküliséggel sújtott területeken megpróbálhatnánk adómentes vállalkozási zónákat, vagyis szabad vállalkozási zónákat létrehozni. A technikai részletekkel most nem untatnám Önt, a lényeg az, hogy voltak ehhez hasonló sikeres kísérletek már Európában. A másik pedig, hogy a legkisebb cégek számára valamifajta egyszerű átalányadózást kellene bevezetni. Ez egyrészt az érintettek régi vágya, másrészt az állami bürokráciát is csökkenteni tudnánk. Ennek több formáján dolgozunk. Ha a konzultáció eredménye az, hogy ilyen átalányadózást a többség kívánatosnak tart, akkor annak valamilyen formáját megkíséreljük bevezetni.

- A munkahelyeket illetően két hallgatói kérdés is érkezett. Az egyik egy 50 éves, több nyelvet beszélő diplomás hölgytől, aki hosszú ideje keres munkát, ám a munkáltatók egy jelentős része a húszas-harmincas éveikben lévő fiatalokat keres hosszú tapasztalattal. Hallgatónk úgy érzi, hogy a korosztályát diszkriminálják a magyarországi munkáltatók. Tud-e ebben valahogy segíteni a szabályozás?

- Már bevezettük a védett kor intézményét, ami a nyugdíjhoz közelállók elbocsátással szembeni védelmét jelentette. Persze azokon, akik már kívül vannak a munkaerő-piacon, mint az említett hölgy, ez már nem segít. Ugyanakkor azt is érdemes elmondani, hogy Magyarországon nemcsak munkanélküliek vannak, hanem betöltetlen álláshelyek is, méghozzá szép számmal. Magam is meglepetéssel szoktam olvasni hónapról-hónapra az erre vonatkozó statisztikát. Sok tízezer betöltetlen álláshelyről beszélünk egyfelől, miközben a másik oldalon pedig sokan nem jutnak munkához. Szerepel a konzultációs kérdőívek között olyasmi, ami a foglalkoztatás erősítését segíthetné. Szerintem mindenki, aki kézhez kapja a kérdőívet, olvassa, töltse ki, küldje vissza, segít bennünket a döntéseinkben.

- Egy másik hallgatónk azt kérdezi, nem aggasztja-e, hogy nagyon sok fiatal család fontolgatja, hogy vagy végleg, vagy átmenetileg elköltözik Magyarországról? Van-e valamilyen elképzelése a kormánynak, illetve Önnek személy szerint ennek a megakadályozására?

- Ez természetesen aggasztó jelenség, különösen akkor, ha a döntés véglegessé válik. Nem mindenki azzal a szándékkal indul el, hogy nem jön vissza, de sokan vannak, akiknek az élete úgy alakul, hogy nem térnek vissza. Érdemes őszintén és egyenesen beszélni erről a problémáról.

Ma Európa szegényebbik feléről nagy számban, százezres nagyságrendben áramolnak - nemcsak Magyarországról, máshonnan is - tehetséges, életerős fiatalemberek a kontinens jobb megélhetést biztosító nyugati felére. Természetesen ezt a folyamatot megállítani akkor lehet, ha a kontinens keleti fele, tehát a volt szocialista országok övezete, képes lesz a nyugati világgal versengő életszínvonalat, munkalehetőséget és munkabért, életperspektívát kínálni. Ez nincs nagyon messze, még az én generációm életében be fog következni.

Azt látom, hogy a növekedés és a gazdasági teljesítőképesség súlypontja a kontinensen áttevődik Közép-Európára, tehát a volt szocialista országok és Németország egységben értett területe lesz a növekedés motorja, amely majd megemelik Európát, ezért szerintem lesz majd egy visszaáramlás néhány éven belül. De jó lenne csökkenteni a kiáramlást is.

Nos, ehhez elsősorban munkalehetőség kell. Nem vigasztal bennünket, hogy a fiatalok munkanélküliségi mutatóját tekintve az európai középmezőnyben vagyunk és nem a végén. Elöl kéne lennünk, a legalacsonyabb fiatalkori munkanélküliséggel. Ez is egy olyan kérdés, ami egyébként szerepel a nemzeti konzultációs kérdőíven.

- Miből lesz ez a növekedés ebben a térségben?

- Arra számítok, hogy termelési központok jönnek létre. Magyarország 2010-ben, amikor kormányra kerültünk, azt a célt hirdette meg, hogy az országból termelési központot kell létrehozni. Ha megnézzük, hogyan alkalmazkodtak Európa déli országai ahhoz, hogy az euróövezet, illetve az Európai Unió tagjaivá váltak, akkor szerintem itt történt a hiba, stratégiai hiba. Nem az ipari-termelési központok kiépítésének irányába fordult a gazdaságpolitika, hanem a szolgáltatás, a turizmus, az ingatlanfejlesztés segített átmenetileg ezeknek az országoknak.

De ha ma összeállítjuk a legnagyobb bajban lévő európai országok listáját, akkor éppen ezek a déli államok szerepelnek a legelőkelőbb helyen. Ebből azt a tanulságot szűrtem le - és ezt a szakmai egyeztetések, konzultációk is megerősítették -, hogy Magyarországnak termelési központtá kell válnia, tehát az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetőségét arra kell kihasználni, azt, hogy egy piacon, egy szabályozási rendszeren belül helyezkedünk el a németekkel meg a tőkeerős nagy európai államokkal.

Nekünk gyártelepeket kell létrehozni, végrehajtani egy modern újraiparosítást. Ez a folyamat zajlik. Szeretném, ha gyorsabb lenne, de kétségkívül zajlik, újabb és újabb modern, korszerű, magas technológiai színvonalon teljesítő gyárak, üzemek nyílnak meg az országban, csak még több, sokkal több kellene belőlük.

Tehát termelési központtá próbáljuk tenni Magyarországot. Előttünk ezt már a szlovákok megtették, a csehek mindig is azok voltak, a lengyelek is magukhoz tértek, és a legsikeresebb közép-európai gazdaságot építették föl. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a balti államoktól le, egészen Magyarországig nagyon erőteljes ipari, újraiparosítási övezet található, új ipari termelési központ jött létre.

- Ez azt jelenti, hogy hosszú távon a magyar gazdaságpolitika egyik alapja az lesz, hogy a termelő cégek jelentős támogatást kapnak, miközben a szolgáltatók általában inkább pluszterhelést?

- Igen. A tehermegosztás esetében több elvet kell egyszerre alkalmaznunk. Az egyik elv az - legalábbis én erre esküszöm -, hogy nem lehet egy erősödő válságperiódus idején mindig újra és újra csak az emberektől elvárni, hogy viseljék a válság terheit. Méltányos tehermegosztásra van szükség. A méltányos tehermegosztásnak volt a része az, hogy a bankokat, a pénzügyi szolgáltatókat, a nagy multinacionális cégeket bevontuk a közteherviselés rendszerébe. Egy ideig ezt a válságadóval tettük, de miután az Unió a válságadók hosszú távú fönntartását nem fogadta el, most ezeket kiváltjuk olyan új adókkal, amelyek állandó elemei lesznek a magyar gazdaságpolitikának. Ez tehát a tehermegosztás egyik iránya.

A másik pedig, hogy valóban próbálunk gazdasági tevékenység szerint is különbséget tenni. A szolgáltatások területén tehernövekedés, illetve árstop figyelhető meg, mert a szolgáltatások egy része a rezsiköltséghez tartozik, és azok befagyasztását fontosnak tartom.

- És fenntarthatónak is tartja a rezsiköltségek befagyasztását?

- Hogyne.

- Itt alapvetően energiaszolgáltatókról, víz- és közműszolgáltatókról beszélünk.

- Persze. Válság van, nem lehet az emberekre terhelni az abból fakadó negatív következményeket, azoknak egy részét maguknak a szolgáltató cégeknek kell viselniük. Tudom, hogy ezek a cégek korábban, az elmúlt 15-20 évben óriási profitra tettek szert. Az egy kedvező időszak volt, most egy nehezebb szakaszába lépett az európai gazdaságpolitika, és nekik is át kell vállalniuk ezekből a terhekből, még akkor is, ha nem lesznek nyereségesek a mostani időszakban. Ugyanakkor a termelő iparágakban - ide sorolnám a mezőgazdaságot, az ipart, a turizmust is - jelentős teherkönnyítést kell végrehajtani, mert ott jönnek létre azok a munkahelyek, amelyek tartósan megélhetést adnak majd a magyar embereknek.

- Említette, a most induló nemzeti konzultációban a válságadókról, különadókról is szerepel kérdés. Az imént már említett rádiós interjúban azt is mondta, hogy Ön személy szerint ezeknek az adóknak a megtartása mellett fog szavazni. Ha ez lesz az állásfoglalás, akkor mi lesz a gyakorlat? Ahogyan említette, hogy a válságadók lejárnak 2012 végén. Hogyan fognak ezek megmaradni, vagy mi a terv?

- Az eredeti terv az volt, hogy bevezetjük a válságadókat három évre. Abban reménykedtünk, hogy Brüsszelben a politikusok, illetve a bürokraták képesek lesznek az európai válság, különösen az eurózóna válságának sikeres kezelésére, és akkor a válságadókat három év után ki lehet vezetni, illetve, ha a válság lassabban múlna el, akkor majd meghosszabbítjuk a rendszerben tartásukat.

Azonban különböző okokból, de leginkább az európai bürokraták állásfoglalása miatt, olyan helyzet állt elő, hogy a válságadókból származó bevételeket nem voltak hajlandók úgy elfogadni, mint a költségvetés rendes bevételeit, és amikor a nekünk járó támogatás szempontjából fontos teljesítményszámokat megállapították, akkor ezeket egyszerűen nem vették figyelembe.

Tehát úgy tekintették, mint ha a hiányunk egyébként jóval magasabb lenne, holott a válságadókkal ezt jelentősen leszorítottuk. Tehát Magyarországot nehéz helyzet elé állították, erre valamilyen választ kell adnunk. Én azt javaslom, hogy a válasz a válságadók kivezetése legyen, de egyébként tartsuk benne ezeket a nagy cégeket, bankokat a közteherviselés rendszerében úgy, hogy most már nem válság és átmeneti adókat, hanem állandó adókat vessünk ki, és így biztosítsuk az ország működését és a méltányos közteherviselést egyszerre.

- Ezeknek az adóknak mértéke és a struktúrája ezek szerint meg fog egyezni a válságadók mértékével és struktúrájával?

- Ez már nem titok, hiszen bejelentettük ezeket az intézkedéseket. Valóban van egy, amelyik a telekommunikációs cégeket sújtja, csak másképpen, lesz, amelyet a bankoknak kell fizetniük, csak másképpen, tehát azt kell mondanom, hogy a méltányos közteherviselés alanyai, a pénzügyi szolgáltatók és multinacionális cégek nem változnak, csak a közcélokhoz való hozzájárulásuknak a módszere, a módja, a kiszámítása, az eszközrendszere változik meg.

- Ez a végső állapot az ő esetükben, vagy a költségvetés egyensúlya szempontjából várhatóak további lépések?

- Abban reménykedem, hogy nem lesz olyan európai válsághullám a következő néhány évben, amely azzal a veszéllyel fenyegetné Magyarországot, hogy ledönti a lábáról. De nem zárhatjuk ki, hogy lesznek komoly földmozgások vagy rengéshullámok.

Nem tudjuk, mi Görögország jövője. Ha Görögországban nem sikerül a helyzetet stabilizálni, akkor onnan olyan rengés indul ki, amely különböző mértékben, de érinteni fogja az összes európai gazdaságot. Nekünk meg kell erősítenünk az izomzatunkat annak érdekében, hogy egy ilyen rengés ne sújtsa fél térdre Magyarországot.

Aztán meg kell várnunk, hogy a Franciaországban bekövetkezett politikai változás - amely még nem teljes, hiszen a parlamenti választás előttük van - következményeképpen hogyan alakul Párizs véleménye a közös európai gazdaságpolitikáról? Ennek lehet pozitív és lehet negatív hatása. Ez egy újabb kockázat, amelyet valamikor szeptember elején látunk majd.

Mivel vannak ilyen bizonytalansági elemek a jövőt illetően, a múlt héten le is ültem a jegybank elnökével és a gazdasági miniszterrel tárgyalni arról, hogy minden egyes pozitív és negatív forgatókönyvre egyaránt föl tudjunk készülni. A munka megkezdődött, tehát jó reményekkel mondom a hallgatóknak, hogy nem várható olyan újabb európai válsághullám, amelyet Magyarország ne tudna sikeresen átvészelni.

(orbanviktor.hu)