A tv2 "Frizbi" című műsorában Hajdú Péter beszélgetett Orbán Viktorral.

- Elfogadta meghívásunkat Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor. Jó estét kívánok miniszterelnök úr.

- Jó estét kívánok! Szerbusz, Péter.

- Szerbusz! Tegeződni fogunk, eddig is tegeződtünk az interjúk alkalmával, azt gondolom, hogy most se tegyünk másképpen. Másfél éve beszélgettünk utoljára, hogyan értékeled az elmúlt másfél évet?

- Túléltük. Mármint az ország túlélte, ez fontos. Amikor másfél évvel ezelőtt beszéltünk, akkor talán használtam is azt a kifejezést, hogy ez egy gyenge ország, rosszul szervezett, eladósodott, saját maga értékeiben is hinni alig merő ország, és a feladat nagyon egyszerű az új kormány számára: egy gyenge országból egy erős országot kell építeni. Az ország másfél év elteltével nemcsak erősebb lábakon áll, hanem jobb a tartása, nagyobb az ereje, nagyobb az érdekérvényesítő képessége, olyan dolgokat is vállalhat, amire gondolni se mert korábban: visszafizeti az adósságát, csökkenti a rezsiköltségeket, és sorolhatnám tovább. Összességében tehát azt akarom mondani, hogy azon az úton haladunk, amely erős országgá teheti a gyenge, rosszul szervezett országból Magyarországot.

- Örülök, hogy ezt mondod, de a közhangulat nem igazán ezt tükrözi. Az elmúlt másfél évben, mind a miniszterelnök – tehát mind te –, mind pedig a kormányzó párt veszített a népszerűségéből.

- Van, aki így, van, aki úgy – először is. Másodsorban pedig a józanul gondolkozók pedig összetudják vetni Magyarország helyzetét és állapotát Európa többi államának helyzetével és állapotával, és akinek van szeme meg füle a látásra és a hallásra, az látja, hogy megrendült országok alkotják az Európai Uniót. Van egy-két ország, amely nagyon erősen áll a lábán, de a legtöbbjük nem ilyen: eladósodnak, nem tudják tartani a költségvetési hiányukat, a pénzügyi rendszerük megrendült, csökkent a munkahelyeknek a száma, csökken az életszínvonal. Azért Magyarországon minden nehézség ellenére – mert az élet nem könnyű Magyarországon, de – mégis államadósságot csökkentünk, az önkormányzatokat kiváltottuk az államadósságból, több százezer családot váltottunk ki a devizahitelből, a költségvetés kontroll alatt van, a munkanélküliek száma csökken, ha nem is olyan gyorsan, mint szeretnénk, de mégiscsak csökken. Összességében azért Magyarország előtt kinyíló perspektívák vannak. Ugyanakkor igazad van, én is találkozom ezzel, nem olyan erős az emberek meggyőződése, mint az enyém a felől, hogy az ország jó irányban halad. És ennek az az oka, hogy azért nagyon sok kényelmetlenséget és áldozatot kellett hozni és vállalni az embereknek a mögöttünk hagyott másfél-két esztendőben.

- 2013-ban ezt mi, közönséges halandók érezni fogjuk? Tehát végre lesz valami olcsóbb ebben az országban? Merthogy az elmúlt évtizedekben ez azért nem mondható. Minden évben rosszabb volt egy kicsit.

- Ugye, itt történik egy dolog, amire nem volt példa, mióta én az eszemet tudom, biztosan nem. Én kisgyerekkorom óta úgy nőttem föl, hogy január 1-jén bemondták, hogy minek mennyivel nő az ára. Biztosan most is lesznek dolgok, amiknek nők az ára, de összességében 40 éve nem fordult elő – gondolom én – olyasmi, hogy azt mondják, hogy az első számla, amit ki kell fizetni a januári időszak után, tehát február elején, ott tíz százalékkal olcsóbb lesz a gáz, tíz százalékkal olcsóbb a villany, a távfűtés. Tehát szerintem ez egy olyan jel, amit biztatásként értelmezhetnek.

- Tehát ez már biztos, tehát január 1-jétől olcsóbb lesz tíz százalékkal a gáz, a távfűtés és a villany?

- A kormány eldöntötte, az erre vonatkozó jogszabályokat megalkotta, én fölkértem Fónagy János urat, hogy a kormány részéről ellenőrizze minden hónapban, hogy a számlákon is valóban megtörtént-e – nem cselezték-e ki a kormányt – az árcsökkenés. Ráadásul talán a mai beszélgetésünk előtt két vagy három nappal állapodtam meg a szakszervezetekkel és a vállalkozókkal a minimálbérről, a minimálbér emeléséről. Magyarországon az áremelkedések mértékét érezhetően meghaladó minimálbéremelés lesz. Azért így nagyon régen kezdődött új év a magyar emberek számára. Hogy nőnek a bérek, nő a minimálbér, és csökkennek a rezsiköltségek. Ez már azért az ország erejét bizonyítja.

- De miből, Miniszterelnök úr? Miből fogjátok finanszírozni a 10 %-os gáz-, távhő- és áramcsökkentést?

- Aki eddig sokat keresett rajta, az most majd nem keres rajta.

- A diákoknak jobb lesz-e a helyzete 2013-ban? Engem sok gondolat bánt ezzel kapcsolatban, és, ugye, mi már többször beszélgettünk és...

- Ráadásul voltunk is diákok, tehát...

- Voltunk is diákok. Szóval egyszer te mondtad azt, hogyha a te idődben tandíj lett volna, akkor te nem vagy diplomás. Most mégis hogy kerülhetett napirendre a tandíjkérdés?

- Nem került napirendre, tehát, ugye, a politika nagyon érdekes világ, mert egyszerre a való világ is zajlik meg a látszatok világa is. Magyarországon kétszer vezettek be eddig tandíjat. Most ez nem pártpolitikai műsor, de itt muszáj elmondanom, hogy kétszer vezették be a szocialisták a tandíjat, és mi pedig kétszer szüntettük meg. Először ’98 és 2002 között, amikor kormányra kerültünk, megszüntettem miniszterelnökként a tandíjat. 2008-ban pedig egy népszavazással. Tehát ebben az országban tandíjügyben úgy vannak leosztva a lapok, hogy ők bevezetik, mi meg rendszeresen kivezetjük. Ezért eszünkbe sem jutott most sem bevezetni. De hiába, ha egyszer a diákok valamiről eldöntötték, hogy márpedig az úgy van, akkor én megfeszülhetek, nekik lesz a végén igazuk. És ilyenkor jobb nem megfeszülni. Tehát azért a diákok nem fogadták át az átalakításnak azt a formáját, amit mi ajánlottunk, abban egyébként tandíj nem lett volna, és egy másik formát követeltek ki, ami szerintem még elfogadható, és jobb akkor, hogyha a diákok által is elfogadható formát választjuk. Ez történt, szerintem a diákok követeléseiből 90 % teljesült. Egy nagyon fontos nem, de az nem is fog.

- Akkor beszéljünk konkrétan az oktatás átalakításáról. 2013-ban nehezebb lesz-e bejutni egy felsőoktatási intézménybe, mint korábban: 2011-ben vagy ’12-ben?

- Most furcsa dolgot fogok mondani: nem. De ez nem biztos, hogy jó. A bejutásnak egyetlen föltétele lesz a következő évben, hogy el kell érni egy bizonyos minimális ponthatárt. Ez 240 pont. Én ennek nem örülök, megmondom őszintén. Szerintem ez alacsony, ez azt jelenti, hogy a közepesnél talán valamivel gyengébb képességűek is egyetemre mennek. És föl kell tennünk a kérdést, hogy vajon annak van-e értelme? Arról nem beszélve, hogy ma úgy áll a helyzet, hogy 100 diákból körülbelül 25-30 elkezdi, de nem fejezi be a tanulmányait. Nem hiszem, hogy ennek volna értelme. Tehát a lemorzsolódás magas. Ebben az új rendszerben, amit itt a diákokkal együttműködve sikerült kialakítani, olyan változások lesznek, hogy szerintem a lemorzsolódást a 30 % helyett 5-re, az 5 % alá vihetjük majd. Ez mindenképpen jó változás. Tehát nem lesz nehezebb bekerülni, mint eddig, de jó volna, hogyha a következő években kiszámítható, a diákok számára tervezhető, előre látható módon a bekerülésnek a tudásszintje, a követelmény szintje emelkedne, az szerintem az egész országnak – beleértve a diákokat is – érdeke lenne.

- Milyen megkötések lesznek, kinek kell fizetni az oktatásért?

- Három esetben kell fizetni. Ha valaki elkezdi a tanulmányait, de nem fejezi be. Ha nem végzi el annyi idő alatt az egyetemet, mint amennyi egyébként rendelkezésre áll a szerződése szerint. Ez a szükséges plusz egy félév. És hogyha hamarabb megy külföldre dolgozni, mint ahogy a támogatási megállapodásában vállalta, akkor szintén fizetnie kell, egyébként nem. Tehát aki tanulni akar, el akarja végezni, akar munkába állni, nekik nem kell fizetni.

- Azt lehet majd kontrollálni, hogy ki az, aki ki akar menni, és ki marad itthon?

- Mindig lehet. Ennek megvannak a statisztikai módszerei.

- De ez szerinted rendben van?

- Énszerintem az nincsen rendben, és ez az a vita, ami fönnmarad a diákok és miközöttünk, úgy látom, de itt már nem arról van szó, hogy nyitottak vagyunk-e, vagy kompromisszumkészek vagyunk-e. Hanem itt nagyon fontos érdekéről van szó a magyar embereknek, amiből én nem tudok engedni. Az egy lehetetlen dolog, nem találok rá érvet, hogy miért kellene nekünk közpénzen a norvégok, a németek vagy az osztrákok számára diplomásokat kiképeznünk. Norvégiában nincs orvosképzés, mert tudják, hogy olyan magas fizetést nem tudnak adni, hogy majd máshol más emberek pénzén kiképzett orvosokat tudnak magukhoz csábítani. Nem hiszem, hogy ezt nekünk támogatnunk kell. Azt a luxust nem tudjuk megengedni, hogy gazdagabb országokat támogassunk. Én megértem a fiataloknak is a vágyát, menni akarnak külföldre dolgozni, csak azt mondom, hogy valamennyi idő alatt, mondjuk, húsz éven belül bizonyos évet Magyarországon dolgozzanak le, hogy az emberek is visszakapjanak valamit abból a támogatásból, amit kaptak a diákok. Erről szerintem a diákok átgondolják, meg lehet állapodni. Nehéz lesz egyetérteni, de talán belátják, hogy mégiscsak lehet a kormánynak is igaza.

- Magyarán szólva ez azt jelenti, hogy a kormány és a miniszterelnök úgy ítélte meg, hogy a diákoknak igaza van, ezért revideáltátok az álláspontotokat?

- Úgy éreztük, hogy a diákok félelmei érthetőek. Odáig nem mennék el, hogy igazuk volt-e, vagy nem, mert nem agancsviadal ez, meg nem szkandermérkőzés. Az a rendszer, amit mi ajánlottunk, amiben nem lett volna tandíj, ugyanakkor jó lett volna a diákoknak is meg az országnak is, komolyan nem is került megfontolásra, mert előtte, a végleges döntések előtt elsöpörte gyakorlatilag a diákok elégedetlensége. És azt fölösleges volt már erőltetni, és azt mondtuk, hogy jó, akkor egy egyszerűbb, másik rendszert mutassunk be, ami a diákoknak is elfogadható. Tehát lehet azt mondani, hogy a diákok elérték, amit akartak, egy, esetleg két ügy kivételével.

- Érdekes analógia jutott eszembe, és lehet, hogy ezért engem sokan meg fognak kövezni. ’89-ben volt egy hatalom, és voltak fiatal, tehetséges egyetemisták élükön Orbán Viktorral. Ma Magyarországon szintén van egy hatalom, vannak fiatal tehetséges egyetemisták és gimnazisták, akik egy tandíjjal kapcsolatos ügyben is a miniszterelnököt szólítják meg és nem Hoffmann Rózsát és a szaktárcát. E mögött elképzelhető egy újabb politikai szerveződés tehetséges fiatalokból?

- Ez a dolog az úgy áll, hogy én 1982-ben szerveztem először diákmozgalmat. ’82-ben! A mai egyetemisták egy része akkor még nem született meg. Hogy a történelem fintora még teljesebb legyen vagy még nagyobb grimasz legyen ez, úgy hívták, hogy HKR diákmozgalom: hallgatói képviseleti rendszer. És azért szerveztük, mert úgy gondoltuk, hogy az akkor a diákokat képviselő KISZ nem látja jól el a feladatát. A diákoknak maguknak kellene kézbe venni a saját ügyeiket, és létrehoztunk erre egy mozgalmat, ami egyébként nem volt sikeres, de nagyon jól szórakoztunk, és élveztük, és sokat is tanultunk, tehát haszontalannak sem mondanám. Én pontosan tudom, hogy milyen egy diákmozgalmat szervezni. Először is az egy jó dolog. Tehát most ugyan egy kicsit hideg van, de különösen tavasszal meg nyáron a diákmozgalom gyönyörű dolog. Az ember fiatal, egészséges, szerelem is van, erősek is vagyunk, igazunk is van, tehát a diákmozgalom jó dolog. Másodsorban nehéz elindítani egy diákmozgalmat, mert a diákoknak ezer más dolguk van, de legalább olyan nehéz abbahagyni, mint elindítani. A mienkkel is így volt. Igazából valahogy elhalt. De sokat tanultunk belőle, és amikor a második diákmozgalmat alapítottuk életünkben ’88-ban, azt Fidesznek hívták, no, az sikeres lett. Úgyhogy egyáltalán ne zárjuk ki azt, hogy a mostani diákmozgalom fölszínre dob olyan felelősségteljes és tehetséges fiatalokat, akikről kiderül majd jó néhány év múlva, hogy az országban akár komoly munkákat és feladatokat is rájuk lehet bízni. Könnyen lehet, hogy az egész ország összességében nyerni fog ezekből a diákmozgalmakból. Nem tudjuk biztosan, de semmiképpen se zárjuk ki.

- Menjünk tovább. Kerülgetjük a forró kását az IMF-megállapodással kapcsolatban. Lesz IMF-megállapodás, vagy nem lesz?

- Most itt szét kéne tárnom teátrálisan a kezemet, helyette inkább a következőt mondom: az embernek tudnia kell, hogy miért van szüksége járműre. Eltörött a lába, és mentőautó kell neki, vagy gyorsabban akar eljutni valahova, és taxit hív. Ha mentőre van szüksége, nincs alku, de hogyha taxit hívok, akkor megnézem, hogy mennyi a fuvar díja, és ha jó, kell, ha nem, nem. Most Magyarország az utóbbi helyzetben van. Tehát akármilyen áron nem. Magyarország erős, elég erős ország ahhoz, hogy akármilyen áron ne írjon alá megállapodást. Ezért mi készen állunk arra, hogy megállapodjunk, bár egyre nyilvánvalóbb a nemzetközi pénzpiacok számára is, hogy Magyarországnak igazából pénzre – úgy, ahogy mindig is mondtuk – tényleg nincs szüksége. Egy biztonsági megállapodás jó volna, hogyha baj történik a világpiacon, akkor Magyarország nagyobb biztonságban érezhesse magát. Hogy az IMF végül is hajlandó lesz-e nem pénzt adni, hanem egy ilyen biztosítási szerződést kötni, ezt – dacára annak, hogy egy éve tárgyalunk – még mindig nem tudom megmondani.

- Abban segíts nekem megérteni, hogy, ugye, két évvel ezelőtt gyakorlatilag csődközeli helyzetben volt az ország.

- Rosszabb helyzetben voltunk, mint Görögország. Tehát 2010-ben, amikor letettem a miniszterelnöki esküt, akkor Magyarországot rosszabb, nehezebb, kiszolgáltatottabb helyzetben lévő országként tartották nyilván, mint Görögországot. Most érdemes megnézni, hol van most Görögország, és hol vagyunk mi.

- Az elmúlt két évben tehát annyira megerősödött a gazdaság, hogy ma már nincs szükségünk IMF-hitelre?

- Azt lehet mondani, hogy Magyarország IMF-hitel nélkül is biztosan megáll a lábán.

- De hát ez az ipari növekedésben nem tükröződik.

- Nézzük, hogy miben látszik ez. Az államadósságunk jelentős mértékben csökkent, és folyamatosan csökken. Európában lényegében csúcstartók vagyunk. A költségvetési hiányunk, amelyet 2002, 2004 után egyszer sem sikerült európai szint alá vinni az akkori kormányoknak, most már harmadik éve az európai szint alatt van. A külkereskedelmünk száguld. A folyó fizetési mérlegünk rendben van. A munkanélküliség – nem olyan gyorsan, mint szeretném, de – csökken. A munkába álló emberek száma nő. 160 ezerrel dolgoznak ma többen, mint a kormányváltáskor. Egy adat van, ami fontos adat, és nem jó: ez pedig a gazdasági növekedés. Ha a gazdasági növekedés megindul 2013-ra – és mindenki ezt mondja Londontól Budapestig, hogy valamilyen mértékű növekedés lesz; a kérdés csak az, hogy mekkora –, ha az megindul, akkor azt tudom mondani, és ezt szeretném majd 2013-ban mondani az embereknek őszintén, egymásra nézve, hogy – na, ugye, emberek, belevágtunk, nehéz volt, meg kellett csinálni, megcsináltuk és megérte. Tehát ha a növekedés megindul, akkor ez a mondat szerintem elhagyhatja majd a szánkat.

- Tehát érezhető lesz 2013-ban a változás, nem olyan lesz, mint a „pannon puma” volt.

- Szurkoljunk.

- Még egy dolog. Ugyan a Frizbi nem politikai műsor, de még egy dologra rá szeretnék kérdezni, és ez pedig az új választójogi törvénnyel kapcsolatos regisztráció. Ugye, a regisztráció miatt voltak, akik éhségsztrájkba kezdtek, és voltak már különböző kezdeményezések. Sőt, az egyik nagy közösségi portálon elindult egy olyan híresztelés, hogy nincs is annyi nap, ahányan regisztrálhatnának. Merthogy, ugye, az új választójogi törvény szerint szeptember 15-től lehet elkezdeni regisztrálni. Miért érzitek fontosnak, hogy bevezessétek a regisztrációt, hogyha a társadalom nem áll teljes mellszélességgel e mögött?

- Én próbálom elmondani mindenkinek, hogy nincs választási lehetőségünk. Tehát ha azt akarjuk, hogy Magyarországon mindenki szavazhasson, akkor be kell vezetni a regisztrációt. Ma nincs Magyarországnak olyan központi nyilvántartása, ami alapján a polgárok önkéntes bejelentkezése nélkül le tudnák bonyolítani a választást.

- Eddig is le tudtuk.

- Igen, de megváltozott a világ. Először is eddig is le tudtuk, de már 2010-ben néhány tízezer ember nem tudott részt venni a választáson. Erről ritkán beszélünk, de a helyzet így fest. Másodsorban elhagyta az országot – igaz, nem kitelepült, csak munkát vállalt külföldön – körülbelül két-háromszázezer ember. Harmadrészt megváltozott az a szabály, ami a magyarországi lakcímnyilvántartás bejelentéséhez kötődik. Ugyan be kell jelenteni, de nincs szankciója. Nem jelentik be az emberek. Tehát ma nincs a magyar államnak olyan központi nyilvántartása, ahonnan egy olyan választást le tudnánk bonyolítani, amin mindenki részt vehet. Egyetlen módon lehet megoldani tisztességes módon a választást, hogyha bevezetjük a feliratkozást. Az egész rendszerhez meg azért kellett ezen túl még hozzányúlni, mert, ugye, a választók azt követelték és mi ezt vállaltuk, még a választás előtt, hogy a képviselők számát csökkentsük a felére. Tehát a háromszáznyolcvanhat képviselő helyett kevesebb, mint kétszáz képviselőnk lesz a következő parlamentben. Úgyhogy nem döntés, az ellenzék is tudja ezt, azért mondom...

- De hát az ellenzék kiabál, az ellenzék...

- De én nem akarom őket bántani, meg nincsenek itt, és nem elegáns dolog azt mondani, hogy műbalhé, de ők is pontosan tudják, hogy nincs olyan nyilvántartás, ami alapján garantálni lehetne a tisztességes, mindenki számára hozzáférhető választást Magyarországon.

- Milyen módon lehet regisztrálni? Ugye, van 3600 önkormányzat, sorba kell majd állni az önkormányzatoknál, hogy elmehessek majd szavazni?

- Van több, mint fél év, kijelölik az önkormányzatokban a megfelelő irodákat a megfelelő embereket, oda kell menni, és azt kell mondani, hogy jó napot kívánok, Hajdú Péter vagyok, itt lakom, itt fogok szavazni, kérem, hadd iratkozzam föl.

- Közeleg a karácsony, holnap szenteste. Nyilván egy-két olyan információt is szeretnénk megtudni, ami Orbán Viktort mint magánembert érint. Például ellátogattatok Nyírtelekre, egy Kedvesház elnevezésű intézménybe. A dolog érdekessége az, hogy 25 gyermek lakik ott, méghozzá olyan gyerekek, akiknek nincsenek szüleik, és teljesen váratlanul mentél, és hogy ilyenkor felmerül az emberben, és nyilván én is meg fogom kapni, hogy ez biztos kampányfogás volt, és biztos ezzel akarod népszerűsíteni magad, de én azt mondom, hogy minden ember ajándékozzon meg 25 gyereket karácsony előtt, és akkor utána bárkiről bármit lehet mondani ezzel kapcsolatban. Szóval...

- Szóval egy érdekes helyen voltam, és érdekes dolgokat láttam, ha elmondhatom ezt.

- Mit kell tudni erről a Kedvesházról?

- Először is vannak ott gyerekek, akiknek nincsenek szüleik, de vannak, akiknek vannak szüleik, csak tanyabokrokban laknak, nehezen elérhető helyeken nehéz körülmények között, és a gyerekek is igényelnek speciális képzést és törődést. Nagyon családias hangulatú hely ez, egy régi, újnak egyáltalán nem mondható házban, de ami nagyon alkalmas arra, hogy ott tisztességesen bánjanak gyerekekkel. Vannak közöttük cigány gyerekek is meg nem cigány gyerekek is. Azért kerültek ők a figyelem középpontjába, az én horizontomon vagy képernyőmön is vagy radaromon is azért jelentek meg, mert volt valami zűrzavar, hogy nem tudják kifizetni a rezsiköltségüket, és ezért fenyegetik őket, hogy kikapcsolják az áramot, és a minisztérium pedig azt válaszolta, mármint az én kormányomnak a minisztériuma, hogy majd csak januártól tudja megoldani azt, hogy rendszeresen kapjanak annyi pénzt, ami a rezsihez kell. És miután egyébként is Nyíregyházán volt dolgom, gondoltam, hogy hazafele benézek oda, nem a reklám helye, de volt egy nagy magyar kereskedelmi cég, aki küldött 25 ajándékot, és a Fidesz pénztárából is fölvettem azt az egymillió-kétszázezer forintot, ami nekik hiányzott, és adományként elvittem nekik. Úgyhogy meg van oldva az idei évük, és jövőre pedig majd megoldja a minisztérium, tehát biztonságban kezdhetik meg a következő esztendőt. Egy fölemelő, érdekes élmény volt, énekeltek, zenéltek, jó fej fiúk voltak.

- Egyébként te szoktál adakozni?

- Szoktam, csak nem szoktam róla beszélni. Tulajdonképpen tilos róla beszélni. Én tudom, hogy a modern világban ez nem így van, és egy ilyen műsorban pont az ellenkezője a törvény, de – mondjuk úgy, hogy – a keresztény alapvetés szerint ugyan jót tenni kell, de ha beszélsz róla, akkor a jótett értéke lecsökken, ezért nem szabad róla beszélni.

- Ez így van, és az a probléma, hogyha valaki megteszi, és beszél róla, akkor azt gondolják, hogy reklámot csinál magának, ha meg nem beszél róla, akkor meg azt gondolják, hogy nem teszi.

- Ha egy politikus tesz jót, akkor még azt is mondják, hogy nem is azért tette, mert jót akart, hanem mert neki...

- Választást akar nyerni, persze.

- Jó, de hogyha állandóan így gondolkodunk, akkor soha semmi jót nem fogunk tenni az életünkben.

- Én azért mondtam: mindenki adjon 25 gyereknek karácsonyi ajándékot, és akkor szerintem rendben van. Az egyik nagy olvasottságú hetilapnak kendőzetlen őszinteséggel beszéltél egy-két dologról veled kapcsolatban, jó néhányon meg is lepődtem. Például azt miért kellett elmondani, hogy középiskolás korodban kiverték az első két fogadat?

- Kérdezték, hogy van-e olyasmi, amit biztosan nem tudnak rólam, és nekem fontos.

- Ez ilyen?

- Kiverték a fogamat, és azóta szenvedek vele állandóan.

- Te magad meg tudsz még lepődni bármin?

- Meg tudok lepődni. Ha már a bulvárnál vagyunk, idén is volt rá okom. A családban aranylakodalom volt, és mi 26 éve élünk együtt a feleségemmel, és, ugye, 73 évesek leszünk, mire majd az aranylakodalmunk lesz. És mondtam a feleségemnek, hogy majd ha eljön az idő, akkor újra megkérem a kezét, mit szól hozzá? És azt mondta, hogy ne kockáztass. Ilyen meglepetések még a miniszterelnök életében is előfordulnak.

- Nem, most csak azok gondolkoztam, hogy hozzá lehet-e szokni, szocializálódni ahhoz, ami körülvesz egy miniszterelnököt. Tehát én több miniszterelnökkel beszélgettem már, és egészen elképesztő, amik mennek. Gyalázkodásoktól kezdve… A tisztelet minimális megadása sem működik bizonyos embereknél. Hol a határ, amikor te már akár jogi vagy bármiféle elégtételt megpróbálsz venni a gyalázkodásokkal kapcsolatban?

- A feleségemnél van a határ, tehát haza szoktam menni, és akkor megkérdem, hogy szerinte ezt még lenyeljem, vagy hagyjam, vagy? És akkor általában hallgatok a feleségemre. Van, hogy azt mondja, hogy ne nyeld le, és van, amikor meg azt mondja, hogy hagyd, ne is nézz oda.

- De megtanultál nem olvasni, tehát nem elolvasni azokat?

- Igen, abban nagyon jó vagyok. Tehát az igazság az, hogy a szakma elejét a kilencvenes évek elején még Antall Józseftől lestem el. Ő volt az első demokratikusan választott miniszterelnök, és én láttam, hogy mennyit szenvedett, többször is beszélgettem vele erről. Azzal, hogy naponta a kelleténél több munkaórát fordított arra, hogy azt nézze, hogy mit írnak arról, amit ő csinál, és én már akkor, a kilencvenes évek elején megfogadtam, hogyha egyszer döntéshozó pozícióban leszek, én minden reggel húsz perc alá szorítom a munkámnak azt a szakaszát, amikor azt nézem meg, hogy mit írtak, mint mondtak, mi jelent meg, és utána azonnal teljes erővel az aznapi feladatok felé kell fordulnom.

- Egy nagyon nehéz nap után hogyan regenerálódsz, ki az, akiből erőt tudsz meríteni?

- A gyerekek sokat segítenek.

- Tehát őket, mondjuk, szerintem nem érdekli a politika. Velük nem tudod megbeszélni.

- Igen, de politikát nem is kell megbeszélni senkivel a munkatársakon kívül. Tehát, amikor innen elmegyek – az ugyan gyakran van késő este vagy éjszaka –, innen már nem szabad elvinni politikát meg munkát. Innentől kezdve regenerálódni kell, hogy holnap reggel jó állapotban tudjam végezni a munkámat. Tehát ott inkább emberi kapcsolatokra van szükségem, és abból sok van. Sok a gyerek, meg van a feleségem, azért mégiscsak lejárok még edzésre, megvannak a csapattársaim, mégiscsak egy futball akadémiát alapítottam, azt valahogyan tángálom, igazgatom a dolgait, vagy igyekszem legalábbis valahogy segíteni. Ott azért sok gyerekkel találkozok. Általában rajtam a gyerekek segítenek a legtöbbet.

- Nem szeretnék indiszkrét lenni, de szenteste nagy család ünnepel majd? Tehát sokan lesztek?

- Úgy szokott lenni, hogy szentestén magán a vacsorakor az öt gyerek, Anikó, a feleségem és jómagam vagyunk ott. És aztán a szülőkhöz pedig majd a karácsony első és második napján utazunk el. Mármint bocsánat, a nagyszülőkhöz.

- Holnap szenteste. Boldog karácsonyt kívánok!

- Áldott ünnepeket, sikeres új esztendőt és szép karácsony estét kívánok én is mindenkinek!

- És sikeres Magyarországot! Köszönöm szépen Önnek az interjút. Folytatjuk a Frizbit.

(orbanviktor.hu)