2014. március 14.

Pölös Mónika: Köszöntöm Önöket! Exkluzív interjút láthatnak Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral. Köszöntöm itt nálunk, a Rákosmente stúdiójában, Miniszterelnök úr, és köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat!

Köszönöm a meghívást, jó napot kívánok!

Miniszterelnök úr nem először jár nálunk a kerületben – utoljára 2010-ben látogatott el hozzánk –, és egy örömteli hírrel szeretnék én szolgálni annak kapcsán, hogy évek óta növekszik a gyereklétszám és a lakosságszám itt, a kerületben: 2006 óta 12 új óvodai csoport, több mint 300 férőhellyel növelte az ellátási kapacitást, tavaly pedig 5 osztállyal több első osztály indult az általános iskolákban. Sok a nagycsaládos, jellemző a többgenerációs családi ház. Ön szerint az elmúlt négy évben a családok érdekében hozott intézkedések mennyire váltották be a kormány ez irányú terveit?

Valóban, 2010-ben is jártam itt, Önöknél. Akkor a polgármester urat látogattam meg a hivatalában. Megmondom őszintén, hogy most is örömmel jöttem, de akkor meg különösképpen, mert itt nekünk valahogy sehogy sem akart összejönni a siker ebben a kerületben. Tehát rengeteget dolgoztunk, kiváló embereink voltak, de valahogy nem kaptuk meg a bizalmat. És nagyon örültem, hogy fordulat állt be, és mindig is figyeltem, hogy mi történik ezzel a kerülettel, mert egy dolog megszerezni a bizalmat, megtartani meg egy másik dolog. Talán még nehezebb is, mint megszerezni. Úgyhogy figyeltem itt, hogy hogyan boldogulnak itt a mieink, kell-e segítség, tudok-e valamit én is hozzátenni, vagy egyáltalán: hogyan tudunk együttműködni. És nagyon boldog vagyok, kifejezetten büszke is vagyok, meg boldog is, mert úgy látom, hogy nemcsak helytálltak itt a mieink – tehát úgy látom, hogy megvan még a becsület –, hanem egy dinamikus kerületet hoztak létre, vagy tették nyilvánvalóvá, hogy ez egy életerős kerület. Itt olyan dolgok történtek és történnek folyamatosan – ezt már csak a hozzám érkező pénzügyi igényekből is ki tudom olvasni –, ami egy életerős kerület képét mutatja. Ugye, az életerő leginkább az életből magából, tehát a gyerekekből jön. És ahogy Ön is mondta: nagyon kevés olyan településünk van Magyarországon, ahol több a keresztelő, mint a temetés. Az Önök kerülete ilyen. Nyilván itt is születnek gyerekek, meg be is áramolnak, ez mégiscsak egy modern kertváros – akarna lenni, vagy talán félig már az is? –, és ez vonzó az emberek számára. Na, most azt nem állíthatom sajnos, hogy a családtámogatási intézkedéseink már beváltották volna a hozzá fűzött igényeket. Merthogy az életről való gondolkodás nem változik meg négy év alatt, de ha nem kezdünk hozzá valamikor, akkor sohasem fog megváltozni. Tehát elindítottunk valamit, amit egyébként 2002-ig mi csináltunk, csak utána egy más korszak jött, és ez megszakadt, elvették a gyerekek után járó adókedvezményt; akkor azt a lakástámogatási rendszert, amit forintban adtunk, azt is eltörölték, helyette jött ez a, rossz végkifejlethez vezető devizahitel; aztán elvették, ugye, a gyes, gyed időtartamát, szóval rossz dolgok történtek. Tehát nem családbarát korszaka volt az Magyarországnak. És 2010 után, hogy a bizalmat megkaptuk itt, próbáltuk újraindítani a családbarát politikát. És sok mindent csináltunk is. Amit nem említett, azok közül kettőt én fölhoznék még, hogyha megengedi. Az egyik, hogy a 40 éves munkaviszony után a nők el tudnak menni nyugdíjba. Ami – túl azon, hogy nyilván meg is érdemlik – egy lehetőség arra, hogy a családjukkal foglalkozzanak, a gyerekekkel meg az unokákkal különösképpen. Tehát a családok összetartásának szerintem ez egy fontos lehetőségét teremti meg. A másik pedig a Munkahelyvédelmi Akcióterv, ahol azoknak a nőknek próbáltunk segíteni, akik gyermekvállalás után akarnak visszakapaszkodni a munkaerőpiacra. És a munkavállaló gondolkodik, hogy vajon kisgyermekes mamát foglalkoztasson-e, vagy inkább egy nyilván a saját gyermeke miatt ritkábban fölmentést kérő férfiembert, mondjuk, ugyanarra a munkára. És ezért adtunk adókedvezményt azoknak a munkaadóknak, akik hajlandóak kisgyerekes anyákat visszafogadni vagy alkalmazni. Tehát megpróbáltunk az egész magyar életre a családok szemüvegén keresztül ránézni – ez nem volt olyan nagyon nehéz, mert elég sokan vagyunk a kormányban meg a kormány körül, akiknek egyébként sok gyermekük van –, és így akartuk elrendezni valahogyan az életet. Szerintem sok minden történt, de azt mondani, hogy meghozta volna az eredményt, nem mondhatjuk. Akkor hozhatja meg az eredményét, hogyha ezt tudjuk folytatni. És ráadásul mindig jönnek újabb és újabb elemek – most például a Gyed Extrának a bevezetésével kísérletezünk –, de ennek kell kifutás: négy, nyolc, tizenkét év. Én azért is érvelek amellett a mostani választási kampányban, hogy adjanak még négy évet a derék magyar választópolgárok nekünk, hogy azok a programok, amik megindultak, hadd fussanak ki. És akkor szerintem, ha négy év után tudunk itt újra beszélgetni, lehet, hogy már merem azt mondani, hogy beváltották az intézkedések a hozzájuk fűzött reményeket. Ma inkább csak büszkék vagyunk rájuk, meg reménykedünk.

Ugye, az sem mindegy a családoknak, hogy mennyit kell rezsiben fizetni, és a kormány egyik kiemelt feladata éppen a rezsicsökkentés. Ugye, maga a folyamat már 2010-ben elkezdődött, amikor befagyasztották, ugye, ezeket a rezsiárakat. Utána 2013-ban mindez csökkent. És ahogyan Ön fogalmazott, a rezsicsökkentés megvédését és folytatását tekinti az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladatának.

Mondok én itt valamit, amivel nem szoktam előhozakodni – mert a kormányzás nem személyes ügy, csak személyes erőfeszítést is igényel –, hogy valóban, 2010-ben én elrendeltem, hogy a rezsit fagyasszák be. Tehát kiadtam a miniszternek – ahogy az kell –, hogy szerezzen érvényt ennek a politikai döntésnek. Nézem egy évvel később az adatokat, és ugyan pro forma ez be van fagyasztva, de az emberek mégis többet fizetnek. És akkor mondtam, hogy a kutya mindenit! Azért azt nem lehet, hogy a kormánynak van egy világos döntése, és akkor a szolgáltatók vagy a bürokraták – vagy nem is tudom, kicsoda – úgy csinálnak, mint hogyha egyébként betartaná a kormány döntését, és pont az ellenkezője történik. És akkor azt mondtam, hogy beszéljünk komolyan meg őszintén egymással, vegyük elő a nyereségességi kimutatásokat, nézzük meg, mi történt az elmúlt években. A szocialista kormányok alatt 15-ször emeltek rezsit. Mondtam, hogy akkor eljött az ideje, hogy csökkentsünk. Mondták, hogy de ilyet még Kádár se csinált, mondtam, hogy mi nem is vagyunk Kádár János, úgyhogy mi meg majd megcsináljuk. És így belevágtunk ebbe a rezsicsökkentésbe. Amihez az is kellett egyébként, hogy a befagyasztás kudarccal végződött. Úgy éreztük, hogy be vagyunk csapva, mármint hogy be vannak csapva a magyar emberek és rajtuk keresztül a magyar kormány is, és akkor azt gondoltuk, hogy beszéljünk más hangon. Így kezdődött a rezsicsökkentés.

Hogyan értékeli ezt az időszakot? Akár egészen 2010-től, akár, mondjuk, ’13-tól, amikor, ugye, már egy picit fontosabb és jelentősebb, látványosabb lépései történtek meg ennek?

Nézze, a legerősebb érv mindig maga az élet. Ide most Önökhöz Miskolcról jövök. Egy nyugdíjas házaspárnál voltam. Van egy programunk: Digitális Magyarország, Digitális Miskolc. Próbálunk a fiataloknak meg az idősebbeknek olyan eszközöket adni, hogy digitális közösséget tudjanak építeni. Vittem egy ilyen kütyüt, és beszélgettem ezzel az idős házaspárral. És az asszony – aki ott is a pénzt kezeli – azt mondta, hogy a tavalyi évben 60 ezer forintot spórolt a rezsicsökkentés miatt, és miután eddig is megvoltak, ezért ezt a 60 ezer forintot betette az Államkincstárba az unokája nevére – van egy program, ami kedvező kamatozást ad –, és azt számolgatja, hogy ebben az évben, miután további rezsicsökkentések történtek, több lesz, mint 60 ezer, és azt is be fogja tenni. Tehát szerintem ennél erősebb bizonyíték egy miniszterelnök számára nem lehetséges, mint amikor elmagyarázza, hogy az ő életében ez pontosan mit jelentett. Ezek után azt mondani, hogy ez egy komoly, nagy, közös siker, nem kell nagy bátorság.

Hogyan fog lezajlani ez a harmadik – és most már igazán előttünk álló és kézzelfogható – rezsicsökkentés? Egyáltalán mit vár tőle, mit remél?

Megcsináljuk, ugye, az áprilisit, amikor a gáz árát fogjuk csökkenteni. Utána megcsináljuk az áramét, és utána pedig a távfűtését is. Különböző százalékok ezek, 3,7-től 6 egész egynéhány tized százalékig terjednek. Megnézzük, hogy akkor hogy alakulnak az érintett cégeknek a pénzügyi mutatói – mert senki nem akarja őket tönkretenni –, és utána határozunk majd a következő lépésről. Nekem vannak – ha már egyszer belekezdtünk – világos elképzeléseim, hogy vigyük ezt végig. Szeretném, ha Magyarországon egy olyan, köztulajdonban lévő szolgáltató is létrejönne, amely úgy ad az embereknek, úgy szolgáltat gázt, villanyt, mindent, amit kell, hogy egyébként nem akar ezen profitot elérni, hanem csak a rendszer fönntartásához szükséges költséget szedi be meg az eladott termék – gáz, víz, áram – tényleges költségét. Tehát egy nonprofit országos szervezetet szeretnénk – első magyar nonprofit szolgáltatóként – létrehozni, és ha ez van, akkor szerintem ezzel tovább tudunk menni a mostani, harmadik rezsicsökkentést követően is majd.

Tovább lehetne még boncolgatni ezt a témát, de repül a műsoridőnk, és kénytelen vagyok témát váltani. De szintén hangsúlyos kormányzati törekvés a közbiztonság megteremtése. A biztonságpolitika szigorodása, a rendőrség létszámának növekedése meghozta-e azt az eredményt a közbiztonságban, amit vártak?

Hozott eredményt, inkább kellő szerénységgel szeretnék válaszolni az Ön kérdésére. A helyzet még nem jó, de jobban teljesítünk, mint korábban. Ugye, egy egyszerű mondat kimondása sokat segít az ilyen a nehéz ügyekben, mint a közbiztonság. Ugye, a mondat úgy hangzik, hogy a törvénytisztelő embereket meg kell védeni. Ez pedig azt jelenti, hogy bűnözőknek a börtönben a helyük. Ez egyszerűnek hangzik, de Magyarországon hosszú ideig nem ez volt a kormányzati gondolkodás. A bűnözőket mentegették: szegények, nincs más lehetőségük, kitalálták a megélhetési bűnözést. Ha megnézzük a minket megelőző – nevezzük nevén – szocialista kormányok büntetőjog politikáját, annak a lényege az volt, hogy mentegették a bűnözőket. Tehát nem az áldozat oldalán állt az állam, hanem sokkal inkább az volt az ember érzése, hogy szinte vele szemben. Ezért nem voltak példás, méltányos, de szigorú és elrettentő erejű büntetések sem. Nem jó dolog ilyesmiről beszélni, mert mindannyian törvénytisztelő módon szeretnénk élni, ezt kívánjuk a polgártársainknak is, senki sem akar rosszat senkinek, de ki kell mondani: hogyha nincsenek méltányos, de szigorú, világos büntetések, akkor akik hajlamosak az ilyesmire, újra és újra velünk szemben ezeket el fogják követni. És nem is csak velünk szemben, hanem tegyük fel, hogy még a gyerekeinkkel szemben is meg az idős szüleinkkel szemben. Ezt nem lehet engedni! Tehát egy államnak kötelessége, hogy megvédje a saját polgárait. Mi ezen az úton indultunk el, ezért most más kurzus van. Tehát ötször meg kell gondolnia egy bűnözőnek, hogyha van lehetősége életformát váltani, nem éri-e meg inkább, hogy életformát váltson. Különösen a három csapás törvény, ami három egymást követő erőszakos bűncselekmény esetén gyakorlatilag életfogytiglant eredményez. Azért ez már nagyon súlyos büntetés. Én látom a javulást, a számok magukért beszélnek – kell is új börtönt építenünk –, de azért ott még nem vagyunk, hogy a legteljesebb nyugalommal mondhassuk azt, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa. Ezért még kell tennünk.

Hogy egy picit visszakanyarodjunk a kerületet érintő ügyekre. Ugye, az M0-s körgyűrű keleti szakaszának az átadása sok kerületi lakosnak tette egyszerűbbé, könnyebbé a forgalmat, és nyilván így a teherforgalom, ugye, elkerüli a kerületet. De hát legalább ennyien bosszankodnak most amiatt, hogy, ugye, zajos ott a környék. Reménykedhetünk-e abban, hogy ez a zajvédő fal, mondjuk, a közeljövőben megépülhet?

Talán induljunk onnan itt is, hogy azt tanultam meg a szakmámban – ha szabad így fogalmazni –, hogy vannak jó problémák, és vannak rossz problémák. Például amikor ebben a kerületben kevés az óvoda és az iskola, és építenünk kell, az egy jó probléma. Ha meg nem születnek gyerekek, az meg egy rossz probléma. Ugyanígy: ha nincs autópálya, ami kényelmesebbé teszi az életünket, az egy rossz probléma. Amikor van, de vannak kellemetlen mellékhatások, az egy jó probléma. Tehát most mi egy jó problémáról beszélünk. Volt is nálam Dunai Mónika képviselőjelölt asszony, és ki is fakadt, és elmondta, hogy ő úgy érzi, hogy itt régóta packáznak a kerület lakosaival, itt valami bürokratikus dolgokra hivatkoznak – egyik hivatal a másikhoz küldözgeti az ügyeket –, és hogy kifejezetten kérte, hogy ennek vessünk véget. Én úgy tudom, hogy ez sikerült, ennek véget vetettünk. Döntések születtek, a pénzt a kormány erre a célra megszavazta. Tehát ezek a zajvédő falak meg fognak épülni, talán már határidő is van, amin belül ennek el kell készülni, és a határidőt pedig majd számon kell kérni a képviselő asszonyon, illetve a kormányon.

Rákosmentén az elmúlt években több olyan fejlesztés megvalósult – európai uniós, állami és önkormányzati segítséggel –, amely a kikapcsolódni, sportolni vágyóknak nyújt segítséget, picit megkönnyíti a helyzetüket. Ilyen például a kerékpárutak építése vagy éppen a Népkert átadása. Miniszterelnök úr, lát-e arra lehetőséget, hogy a közeljövőben hasonló jellegű fejlesztés valósuljon meg nálunk?

Nézze, előbb itt is hadd vessünk erre a kérdésre szélesebb látószögből egy pillantást. Én úgy látom, hogy amire nekünk itt, Magyarországon ma szükségünk lesz a következő időszakban, az, hogy inkább otthon érezzük magunkat a saját hazánkban, mint most. Ennek irányában tettünk fontos lépéseket. Mert először is megmondtuk, hogy nem engedjük, hogy belebeszéljenek olyan kérdésekbe mások, ami a magyarokra tartozik, ugye, a brüsszeli bürokratákkal szemben megvédtük az országot; aztán azt is világossá tettük, hogy nem leszünk áldozatai pénzügyi spekulációknak, tehát a bankok is méltóztassanak tisztességesen viselkedni és emberszámba venni bennünket; és a rezsicégeknek is megmondtuk, hogy ez most már nem a szocialista kormányok ideje, vége az extraprofitoknak, itt most más kurzus jön. Ezzel már tettünk valamit abban az irányban, hogy úgy érezhetik a magyar emberek, hogy ez mégiscsak az ő országuk. Itt nagy erőkkel szemben is a kormány összefogást teremtve fölsorakoztatja Magyarország erejét. De még mindig azért kevés a munkahely, sok az egzisztenciális félelem, és ezért az emberek gyakran tesznek rám olyan benyomást, mint hogyha állandóan 180-as vérnyomással élnénk. Mert sok a bizonytalanság, az idegesség, a kapkodás, a rohanás, a türelmetlenség, szóval valahogy ki kéne alakítanunk egy olyan világot, hogy ez a 200-as vagy 180-as vérnyomás visszamenjen oda, ahol ennek a helye van: 120-130-ra. A másik dolog pedig, hogy ehhez az is kell, hogy belakjuk az országot. Vannak fantasztikus lehetőségeink, és csak kicsit kéne okosabban dolgoznia a kormánynak meg összefogni az önkormányzatokkal – okosabban, mint eddig –, és akkor nagy dolgokra lennénk képesek. Itt a polgármester úr, Riz Levente régóta rángatja a zakóm szárnyát, hogy építsük meg a bicikliutat, mondjuk, úgy, hogy ki lehessen karikázni innen Gödöllőig. És tényleg, miért is ne? Hát az Budapest tüdeje. Önök meg egy modern kertvárost építenek. Indokolt volna a Rákos-pataknak a partját végig – amit már szintén régóta számon kér rajtam a polgármester úr, és igaza van, hogy –, azt is meg kéne csinálni. Talán a betont is ki kéne szedni a patakból – azt majd eldönti inkább a polgármester úr –, de hogy a széleit meg kéne csinálni bicikliútnak, és akkor az működhetne. Vagy a közlekedésnél mondja, hogy régóta össze kellene kapcsolni a metrót az itteni vasúti rendszerrel, és akkor 25-30 perc alatt bent lehetne lenni akkor a Deák téren. Tehát a polgármester meg Dunai Mónika dögönyöz engem, tehát vannak javaslataik – ezek nem is kis tételek –, amiket szerintem meg lehet valósítani. De én mondtam nekik, hogy mind e közül a sok javaslat közül, amit ők fölhordtak az asztalra, tegyük első helyre azt a bizonyos sport- és rendezvénycsarnokot, amit szeretnének megépíteni. Mert az egészség a legfontosabb dolog, és arra kell törekednünk, hogy ne veszítsük el. Az is fontos, hogyha elveszítettük, hogyan szerezzük vissza, vagyis hogyan gyógyítsanak meg bennünket, de inkább ne veszítsük el. Ehhez meg kell sportolni, ehhez kellenek közösségi terek, ehhez a gyerekeknek egészségesen kel fölnőniük. És egy ekkora városban, ami több mint 80 ezres – megyei jogú városok kisebbek, mint az Önök kerülete, legalábbis jó néhány megyei jogú város –, nos, egy ilyen városnak egy nagy közösségi tér, ami egyben sportcsarnok is, szerintem indokolt. Meg is állapodtunk, megvannak a számok, most kiderült, hogy a tekéseknek – merthogy itt ennek van nagy hagyománya, mint megtudtam – kell külön létesítményt még oda beletervezni, és akkor ez megvalósítható. És én biztos vagyok benne, hogy ezt a következő ciklusban meg tudjuk csinálni, sőt szeretnék még a választás előtt erről egy döntést hozni a soron következő kormányülésen, hogy a közbeszerzéseket is lehessen indítani, és akkor a kerület igazán kényelmes, nagyvárosi – nagyvárosi, de egyben kertvárosi – képet is kap majd.

A kormányzati ciklus – és a műsor végéhez közeledve – mit üzen a rákosmentieknek?

Hogy semmiképpen ne engedjék, hogy mások döntsenek helyettük! Itt a lehetőség: április 6-án választás van. Mögöttünk van ez a négy év, ezt mindenki láthatta, éjjel-nappal ezekről az ügyekről, harcokról, küzdelmekről tájékozódhattak az emberek a médián keresztül – harcok Brüsszellel, itt a bankoknak a megregulázása, a rezsiárak letörése –, szóval mindenki nyomon követhette, mi minden történt ebben az országban. Eljött az értékelésnek az ideje, én arra kérem az itt élőket is, hogy őszintén, komolyan – ahogy az illik hozzánk, magyarokhoz – vessünk számot mindazzal, ami történt, térképezzék föl, milyen lehetőségek állnak előttük, és arra szeretném Önöket kérni – mármint a tisztelt nézőket –, hogy mindenképpen menjenek el választani! És ha úgy látják, hogy érdemes folytatni, amit elkezdtünk – én emellett vagyok, én emellett agitálnék –, akkor legyenek kedvesek, és támogassák a jelöltjeinket, kérem, hogy támogassák Dunai Mónikát. És később majd a polgármester-választáson álljanak ki a polgármesterük mellett, aki azt hiszem, hogy fantasztikus munkát végzett itt, ebben a kerületben. Nyilván nem egyedül, hanem a kerületi emberek, jó szándékú kerületi embereket összefogva érhetett el eredményeket. Miért is ne folytatnánk, hogyha hosszú-hosszú évek után végre ismét sikeressé tudtuk tenni Magyarországot?

Miniszterelnök úr, köszönöm szépen a beszélgetést, és várjuk máskor is ide Rákosmentére és persze a Rákosmente TV stúdiójába!

Köszönöm szépen!

Önöknek pedig köszönöm a figyelmet, minden jót kívánok, viszontlátásra!

(Miniszterelnökség)