Orbán Viktor interjúja a Hír TV „Versus” című műsorában (2014. március 31.).

Csermely Péter: Mai vendégünk Orbán Viktor miniszterelnök. Jó estét kívánok!

Jó estét!

Szokott 2002-ről álmodni?

Álmodni nem, de gondolkodni szoktam.

És mi jut erről eszébe, hogyha ezek a napok vagy azok az órák jutnak, vagy merülnek fel a képzeletében?

Az jut eszembe, hogy nem érdemes elkövetni a hibáinkat, ha nem tanulunk belőle. 2002 egy fontos és értékes élménye a magyar jobboldalnak.

Olyannyira, hogy minden magyar jobboldali szavazó fejében, zsigereiben ott van ez a nap. Nem lehet úgy beszélgetni jobboldali társaságokban, hogy ez ne merüljön föl. Ez egy reális veszély lehet ismét? Mert ugyan a helyzet felszínesen hasonlít, de valójában messze nem ugyanaz.

Kizárni sosem lehet. 2002 valóban egy zabszem. A választások előtt egyre több kényelmetlenséget okoz az embernek. Jó okkal. A kiszámíthatatlan, a megfejthetetlen, titokzatos arcát hozza elénk, és juttatja eszünkbe, mármint a választásét. Ki lehet itt számolni mindent: esélyeket, fölméréseket, de csak egy eredmény biztos. Amit kihirdettek. És ezt mi megtanultuk, ezt a jobboldal megtanulta, ezt a polgári, keresztény, nemzeti tábor pontosan tudja. Mindegy most ebből a szempontból, hogy a helyzet más vagy sem, hogy erősebben állunk-e vagy sem, a lényeg, hogyha van tapasztalatunk, használjuk.

Nincs olyan felmérés, nincs olyan időközi választás, nincs olyan elemzés, nincs olyan élménye az embereknek, amelyek alapján el lehetne velük hitetni, hogy a jobboldal ezen a választáson veszíteni fog. A győzelem mértéke pedig fontos-e?

A helyzet úgy fest, hogy nem az a kérdés, hogy a jobboldal nyer-e, hanem az, hogy az ország nyer-e. És ez a mi táborunk számára, amely egy nemzeti tábor, fontos kérdés. Tehát a jobboldalnak úgy kellene nyernie, hogy közben az ország is nyerjen. Ez azt jelenti, hogy a jobboldal képes legyen a választások után olyan kormányt adni, amely a kitűzött célokat képes nemcsak képviselni, hanem eredményesen is képviselni. Ehhez pedig voks kell, sok, sok, sok, és nagy támogatás. 2010 utáni életünk is jó példa, nemcsak a 2002-es. Hiába feles törvény, mondjuk, egy adótörvény a bankokról, vagy feles törvény egy multiadóról bevezetett új szabályozás, a dolog úgy fest, hogyha csak ötven százalék körüli parlamenti többségünk lett volna, egyiket sem tudtam volna megvalósítani.

2010-ben...

Bocsánat!

Azzal kampányolt, még emlékszünk rá, hogy kis győzelem – kis változás, nagy győzelem – nagy változás.

Most ugyanez a helyzet. Kis győzelem – kis siker, nagy győzelem – nagy siker, de nem a Fidesznek, hanem az országnak. Minél erősebb lesz a következő kormány, minél többen állnak mögötte, minél nagyobb többségre támaszkodhat, annál merészebb és nagyszerűbb dolgokat tudunk megvalósítani. Rossz esetben, ha a következő kormány gyenge - bár jobboldali –, akkor talán még a dolgaink, az eddig elért eredményeink megvédése is nehézségekbe ütközik. Tehát a jobboldalnak éreznie kellene. Most nem az a kérdés, hogy legyűrjük-e, és ha igen, milyen mértékig a baloldalt, bár ez a legfontosabb, mert az ellenfél arra való, hogy fölibe kerekedjünk – minden tiszteletünk mellett is –, de valójában itt a leendő államgépezet, kormányzati erő, hatékonyság forog kockán. És ehhez minden voksra szükségünk van. És van itt még valami természetesen, amit fontos tudni. Ez egy másik: a választási rendszer. Tehát amikor gondolkodunk az esélyekről, az eredményekről és a következményekről, akkor a régi tudásunk egy része nem érvényes, mert azt egy másik választási rendszerben gyűjtöttük össze. Most az a helyzet, hogy az a szavazat, amit leadunk valakire – most a kéz hadd hajoljon felénk, magunk felé –, mondjuk, egy jobboldali jelöltre, és ő nyer, mondjuk, nagyon nyer, akkor azok a voksok, azok a szavazatszámok, amelyek már nem kellettek volna ahhoz, hogy ő egy vokssal győzzön, mind fölkerülnek az országos listára, és ott tovább növeli a győztes erejét. Tehát nem elegendő csak megelőzni a másodikat a jobboldali jelöltnek, minél inkább megelőzi, annál több szavazat jön föl, és számítódik át mandátumra az országos listán. Ezért minden szavazat számít. Talán jobban, mint korábban bármikor.

A beszédében, amelyet tegnap mondott a Békemeneten, illetve a Fidesz nagygyűlésén, különös figyelmet szentelt annak a résznek, hogy a jobboldal hívei ne osszák meg a szavazatukat. Ez már 2010-ben is így volt. Akkor Ön elhelyezett szintén egy hasonló felhívást. Ez reális veszély manapság?

Akkor is azt mondtam, hogy „csak a Fidesz,” „egységben az erő,” „egy a tábor, egy a zászló.” Tudja, azért reális veszély ez, mert magyarok vagyunk, és ugye, egyfelől az életünket is szebbé teszi, meg a sikereink is részben abból jönnek, hogy állandóan jár az agyunk. Ezt a magyar ember nem tartja furcsának, mert így nő föl, és úgy is hal meg, hogy amíg él, mindig jár az agya, amikor nyugodtan ül, akkor is valamit forgat a fejében. És mi nem tudjuk, hogy nem minden nép ilyen. Nagyon sok nép nem ilyen: amikor ül, ül; amikor áll, áll; amikor gondolkodik, gondolkodik. De a magyar nem ilyen, és ezért, miután a magyar rendszerben két voksa van az embereknek, tehát mindenki szavazhat egy egyéni jelöltre meg egy listára is. Ilyen gondolkodó fajta, aki, mondjuk, azonnal spekulál, akkor meg is lehet osztani, akkor lehet így, lehet úgy, lehet amúgy, és én azt szeretném kérni a magyaroktól, ezt ne tegyék. Tehát hogyha tudják, hogy mit akarnak, ha tudják, hogy melyik az a jövő, ami mellé oda akarnak állni, akkor azt teljes testsúlyukkal tegyék meg. Mind a két voksot adják egy helyre, és ne üljenek föl, saját magukat se ringassák olyan kétes kombinációkban, amelyeket a végén meg fognak bánni, és higgyék el nekem – ismerem, ez a szakmán –, meg fogják bánni, ha nem egy helyre szavaznak.

Azt nem kérdezem meg, hogy egy újabb kétharmadnak örülne-e, mert teljesen nyilvánvaló, hogy örülne. De fontosnak tartja-e, hogy még egyszer kétharmadot szerezzen?

Még egyszer mondom: nagy győzelem – nagy korszak, nagy győzelem – nagy tettek és nagy lehetőség. Ezért természetesen fontosnak tartanám a minél nagyobb arányú győzelmet, akár a kétharmadot is, de a legfontosabb az, hogy a kormány végig érezhesse, hogy a nép, valóban a nép kormánya, valóban az emberek kormánya, és ne merüljön ki egyetlen szavazatban, hanem szeretném, ha ez megismétlődne majd az európai választáson, aztán az önkormányzati választáson. Sőt, szeretném, ha fönnmaradhatna úgy, mint ahogy 2010-ben fönnmaradt, hiszen bennünket 2010-től kezdődően egész a mai napig mindig támogattak, és egy nagyon nagy egység, kis hullámzással, de lényegében egy meghatározó tömeg mindig ott volt a kormány mögött, és mindig kiállt mellettünk.

Amikor azt mondja, hogy nagyon sok olyan intézkedést hozott a kormány, amelyek rendkívüliek voltak ebben a négy évben, nemcsak az ellenzék mondta azt, nemcsak Európa mondta azt, hogy ezek rendkívüliek, hanem maga a kormány is ezt mondta, akkor eszébe jut, hogy egy újabb nagyarányú választási győzelem, rendkívüli igazolást adna ennek a bizonyos elmúlt négy évnek is?

Igen, adna egy rendkívüli igazolást is, de jól emlékszem arra a mondatra, amivel a miniszterelnöki programbemutató beszédemet kezdtem, és amelynek az érvénye ma is megvan, ami úgy hangzik, hogy a győztesnek nem igaza van, hanem dolga. Feladata van, tehát nem a mi munkánk, hogy bizonygassuk a saját igazunkat. A politika néha eltéved, és amikor az emberek nézik, azt látják, hogy a politikus a saját maga igazát bizonygatja. Már rég nem arról van szó, hogy mit kéne csinálni, hanem még mindig mindenről az jut eszébe, hogy vele akkor igazságtalanul bántak, hogy akkor mégis neki volt igaza. Na, így nem jut egy ország sehova. Tehát ha van győzelem, akkor azt meg kell köszönni illendően, visszafogottan, de jól hallhatóan meg kell ünnepelni, és utána rá kell fordulni a munkára, a dologra.

Ez a munka, illetve ez a dolog, nem gondolja, hogy ebben a vonatkozásban kicsit szűkszavú? Egyfelől azt mondja, hogy folytatni szeretnénk, amit elkezdtünk, másfelől a tegnapi beszédében azt mondta, hogy kér még négy évet. Nem nagyon részletezi, hogy mire.

Szoktuk azt a szellemesnek szánt, de a kelleténél kicsit laposabb választ adni erre a kérdésre, hogy folytatni szeretnénk, vagy hogy a mi programunk egy szóban is összefoglalható: folytatjuk. És ez igaz is. Mert semmi olyat nem akarnánk csinálni, ami ne következne abból, amit eddig tettünk. De ez nem jelenti azt, hogy ne tennénk meg mindent, ami abból következik, amit eddig tettünk. Ott pedig nagy dolgok vannak még, hiszen ha a gazdaságra gondolunk, ugyan elindítottunk egy olyan gazdaságot, aminek az eredményeképpen ma csökken a munkanélküliség, és nő a munkahelyek száma, de hol vagyunk még a teljes foglalkoztatástól? Elkezdtük kimenteni a devizahiteleseket, kimentettünk vagy 370 ezer családot, na de még mindig vannak sok százezren, és sorolhatnám. Tehát minden terület ilyen. Hozzányúltunk az iskolarendszerhez. Létrehoztuk azokat a kereteket, hogy lehessen Magyarországon jó oktatási rendszer, de nézze meg a fölméréseket, amelyeket a nemzetközi szervezetek kiadnak. Ott nem úgy néz ki, hogy mi vezetnénk az európai ranglistát, sőt inkább csúszunk le. Tehát rengeteg munka van még, de minden, amit tenni akarunk, abból következik, azzal önazonos, amit eddig tettünk.

Az ellenzék minden egyes olyan momentumot, amelyet ez a kormány elért, vitat. Nincs egy szám, amire azt mondanák, hogy ez rendben van, mégis. Ráadásul, amikor nekifutunk a választásnak, ugyanaz az ellenzék azt mondja, hogy a választás el lesz csalva. Tehát nincs egy olyan közös pont, nincs egy olyan alap, amelyről el lehetne indulni a velük való kommunikációban.

A dolog úgy fest, hogy egy választás mindenkinek szolgál tanulságokkal. Hála a Jóistennek és a választóknak, most az ellenzék számára megfogalmazódó tanulságok reményeink szerint nem minket fognak majd illetni, meg az elmúlt négy évben sem minket illettek. De azért majd érdemes elgondolkozni azoknak az erőknek, akik 2010-ben kétharmaddal vesztettek, hogy mégis mit műveltek itt az elmúlt négy évben, és az hova vezetett. Én azért várom a választási eredményeknek egy olvasatát is, amiből nemcsak mi tanulhatunk, hanem az ellenzék is, és talán világossá válhat a választás után, hogy na így, ahogyan az elmúlt négy évben tették, csak bukás következhet, így csak elfordulhatnak az emberek egy ellenzéktől, így nem lehet egy ország érdekében politizálni. Engem szoktak gúnyolni vele, illetve kifigurázni, de az ellenzéknek kéne megértenie azt, amit mi ellenzékben mondtunk: a haza nem lehet ellenzékben. A pártok lehetnek ellenzékben, például a szocialisták is lehetnek ellenzékben, de a haza nincs ellenzékben. A hazát nem lehet gúnyolni, a haza ügyeivel nem lehet viccelődni, nem lehet állandóan betartani neki, mindig bedugni a küllő közé a botot, és annak örülni, ha fölbucskázik a haza. Azt nem lehet. De hát ez a kultúra ma nem része még a magyar politikai kultúrának, különösen nem része az ellenzék kultúrájának. Remélem, hogy azért a választások után, amikor mindenki átgondolja nemcsak az eredményt, hanem hogy minek következménye az az eredmény, akkor majd talán az ellenzék is változhat.

Innen nem fognak tudni megváltozni az elmúlt 25 év tapasztalatai alapján. Lucifer mondta: nem adhatok mást, csak mi lényegem. Nekik ez a lényegük.

Én lehetek megengedőbb, ugye? Tehát én azért – persze alapvetően a kormányra kellett figyelni és az ügyeire, de – a szemem sarkából próbáltam követni, hogy mégis milyen tanulságot vonhat le egy kétharmaddal elutasított – horribile dictu: elzavart – erő a népakaratból. És én úgy láttam, hogy volt ott azért erről gondolkodás. És úgy láttam, hogy amit a szocialisták elnöke megpróbált, azt valóban megpróbálta új alapokra helyezni, vagy legalábbis megújítani azt, amit ma baloldalnak hívunk. Aztán valahogy ez furcsa gellert kapott, és nem ott vannak, ahova egyébként talán érkezniük kellett volna az elmúlt három év megújítási politikájának eredményeképpen, de ez nem az én dolgom. Ez legyen az ő dolguk, amivel nekik el kell számolni. Csak azt akarom jelezni, hogy azért ne írjuk le, ne tekintsük teljesen reménytelennek azt az esélyt, hogy lehetnek olyan változások a baloldalon, amelyek összességében mégiscsak a haza üdvét és az itt élő emberek érdekét szolgálják.

Mégis, hogyha a Fidesz–KDNP, a magyar jobboldal vagy a jelenlegi magyar kormány viszonyát nézzük Nyugat-Európával, a nyugat-európai közvéleménnyel, a nyugat-európai sajtóval, akkor látjuk, hogy ez a viszony bizony feszült. Egyoldalúan, kettős mércét használva mutatják be a magyar jobboldalt és ennek a kormánynak a tevékenységét. Ha erre kapnak egy olyan impulzust a választások után, hogy a magyar választások legitimációja kérdéses, akkor nehéz pillanatokat okozhat egy második vagy harmadik Orbán-kormánynak.

Beszéljünk először a kiinduló helyzetről, és utána latolgassuk a kilátásokat. Van az a baj, amit úgy hívunk, hogy kommunisták. Ami alatt nem azt érti már senki természetesen, hogy Sztálin fényképével alszanak meg kelnek, és nem azt, hogy sarlóval borotválkoznak. Tehát nem ez...

Inkább német meg osztrák meg svájci bankszámlákkal.

Igen, de most Ön a magyarokról beszél, nem a nyugat-európaiakról. Tehát én arról beszélek, hogy ott is volt egy nagy baloldali szellemi fölbuzdulás, ami kisiklott, és átment olyan diktatúráknak, kommunista rendszereknek a nyilvános pártolásába, amelyek emberellenes bűncselekményeket követtek el, és utóbb kiderült róluk – hogy stílszerű legyek –, hogy a történelem szemétdombjára valók. Most ezek az emberek – tehát Nyugat-Európáról beszélek, professzorokról beszélek, újságírókról beszélek, közvélemény-formálókról beszélek, parlamenti képviselőkről beszélek, jó néhány európai vezetőről is beszélek – egy idő után persze megszelídültek, és visszasimultak, mondjuk, abba, amit hagyományos európai baloldalnak és szociáldemokráciának lehet nevezni, amely már nem forradalmat akar, hanem csak javítani, és sok szép dolgot képvisel, és időnként meg is valósít. Ezek az emberek azonban, amikor Közép-Európáról írnak, fölidéződik bennük mindaz, ami az ő fiatalkorukban megtörtént. És lehet, hogy nem tetszik nekik az, amit az itteni volt kommunisták – vagy ahogy mi hívjuk őket, posztkommunisták – csinálnak, de ők azt mindig szimpátiával figyelik, mentegetni próbálják őket. Segíteni próbálják őket, és abban bíznak, hogy ugyanúgy a szociáldemokrata megigazulás útjára léphetnek, mint ahogy ez velük is megtörtént. De bennünket, akik meg szemben állunk velük, és, mondjuk, polgári, nemzeti és keresztény értékeket képviselünk, bennünket ki nem állhatnak. Most mi próbálunk érveket adni, és segít is valamit, mert azért az európai politika diskurzusalapú, tehát érvek mérkőznek meg érvekkel. Tehát érdemes azt a csatát folytatni. De az ember mindig érzi, amiről Ön is beszél, hogy van egy zsigeri elutasítás, és van egy zsigeri barátság a másik oldal irányában. Tehát nekünk, polgári, nemzeti, keresztény erőknek Közép-Európából ezt a nyugat-európai helyzetet adottságként kell kezelni. Nem érdemes átkozódni, rázni az öklünket, ez így van. Persze nem kell megtenni azt a szívességet sem, hogy úgy teszünk, mintha nem tudnánk, hogy ez így van. Ezért jobb, ha kimondjuk, mint ahogy most ezt én is teszem. És ebből az is következik, hogy nem szabad olyan szekér után futni, ami úgysem fog fölvenni. Az igazunkat, az álláspontunkat, az érveinket be kell mutatni, de abban ne reménykedjen se Ön, se én, hogy ők a barátaink lesznek. Azért azon a fajta damaszkuszi úton olyan nagy forgalom nincsen balról jobboldali irányban.

Magyarul a magyar jobboldal és Nyugat-Európa viszonya, illetve a nyugat-európai közvélemény-formálók viszonya nagyjából ugyanolyan marad, mint eddig.

Most.

Mint az elmúlt 25 évben volt. Az Antall-kormány alatt is ugyanez volt.

Igen, de a dolog...

Picit gyengébben, de hát lényegileg ugyanez volt.

Igen, de a dolog azért mégiscsak úgy fest, hogy a nyugat-európai helyzet nem statikus, tehát az változik. Ott generációk jönnek, generációk mennek, eszmerendszerek emelkednek föl, bizonyulnak hasznosnak, vagy éppen buknak el, és hajítják ki őket. Tehát azért az egy mozgó rendszer. Tehát nem érdemes fölvenni a magyar jobboldalnak azt a pozíciót, ami egy dac pozíció, egy folyamatos védekező, merev és elhárító pozíció. De még egyszer mondom: becsapni sem érdemes magunkat. Nekünk megvannak a magunk igazságai, megvannak a magunk nézetei, a magunk sorsa, megvan a magunk hazája, az érdekeink. Ezeket bátran el kell mondani, be kell őket vallani, és meg kell vívni az ebből következő csatákat. A lényeg, hogy mindig meg kell vívni az ebből következő csatákat. A sértettség a legrosszabb dolog a politikában, lefegyverez, magadnak ártasz vele és sohasem az ellenfelednek. Tehát a jobboldal nem sértődhet meg, és nem veheti föl a Nyugattal és a mostani nyugati közvélemény-formáló nemzedékekkel szembeni sértettség pozícióját.

Annyi látható, hogy a mélyponton túl vagyunk. Voltak itt nagyon sötét napok ebben a magyar jobboldal–brüsszeli viszonyban. De ahogy elkezdtek jönni a magyar gazdaság számai, ahogy igazolódott, hogy ez a bizonyos magyar út, lehet, hogy nekik furcsa, de valamilyen különös módon mégis működik, és jobban működik, mint amit Nyugat-Európa talált ki válságkezelésre, akkor minthogyha enyhült volna a hangnem. A magyar gazdaság számai – nem mintha persze a számok olyan túlságosan gyorsan érezhetőek lennének az emberek életében, de mégis –, a számok egyelőre nagyon jók.

A siker egy fontos érv a politikában, és Magyarország egy sikertörténet. Nem egy átütő sikertörténet, de egy növekvő, mint a gömböc a fazékból, egyre inkább látható meg magát megmutató sikertörténet. Merthogy nemcsak most javultak a számok, hanem most már egy jó ideje javulnak, a tendencia világos, és folyamatosan felértékelődik a magyar gazdaság és annak teljesítménye meg az egész ország. Tele van az ország külföldiekkel. Érdekesek is vagyunk, szívesen jönnek ide. Aki egyszer eljön Pestre, annak aztán írhatják, hogy fasizmus van Magyarországon. Tehát aki egyszer itt sétál ebben a városban, annak mondhatják, hogy itt az emberek nem szabadok. Mindenki a hasát fogja a nevetéstől. Tehát itt vannak, eljönnek, él a turizmus, él a gazdaság, itt vannak a befektetők, többen vannak, mint bármikor korábban. Tehát én azt akarom csak ezzel mondani, hogy miután része vagyunk ennek a nyugati világnak, ezért a megítélésünk és a magyar siker elfogadtatása is könnyebben megy, mint ha kívülről próbálnánk. Belül vagyunk ezen a rendszeren. Ugyanakkor pedig...

Az ellenzék azzal fenyeget, hogy mindez lehet, hogy így van, most így van, de nem fenntartható. Akár már a választások utánra fenyegetnek vagy riogatnak megszorításokkal.

Igen, hát mert a szegény embert az ág is húzza. Kaptak egy nyaklevest ráadásul még Brüsszelből, mert miközben itt telekürtölték az országot, hogy a rezsicsökkentés nem fönntartható, hogy a gazdasági növekedés átmeneti, hogy a munkanélküliség csökkenése majd meg fog fordulni, és ismét emelkedő pályára áll, e közben Brüsszelben a szokásos éves országértékelő jelentések sorában kiadták a magyar helyzetről és a magyar kilátásokról szóló írásokat. Abban mind az van, hogy ’13 sikeres volt, ’14 biztató, jobb lesz, mint ’13, és ’15 is jobb lesz. Tehát a magyar ellenzék, aki egyébként arra számított, hogy a brüsszeli barátai, ahogy az lenni szokott az elmúlt húsz évben, majd megsegítik onnan kívülről, pont az ellenkező hatást kapták, hiszen a tények azért mégiscsak tények.

Valamiben mégis igazuk van, persze könnyű a politikában olyat mondani, hogy a rezsicsökkentés nem folytatható, hát egy idő után persze, hogy nem folytatható. A kérdés az, hogy elértük-e ezt a pontot?

Nem is azt mondja még a baloldali ellenzék sem, hogy nem folytatható, hanem, hogy nem fenntartható. De fönntartható. Miért is ne lenne az?

Ezek a bizonyos unortodoxnak nevezett – bár lehetséges, hogy hamarosan ez lesz az ortodox út Európában, ki tudja – intézkedések a bankadótól a külön adókon át a rezsicsökkentésig, nyilván megvolt az elvi alapjuk, de a gyakorlatban, ahogy nézzük a népszerűségi adatokat, egy ilyen választási csodafegyverként működtek. Nyilván nem ezzel a szándékkal vezették be őket.

Meg előzmények nélkül nem megy. Tehát azért nem lehetett rezsicsökkentést megkezdeni 2010-ben. Ott már annak is örültem, hogy egyáltalán megpróbáltuk befagyasztani. Az ország akkor a pénzügyi fenntarthatatlanság állapotában volt. Itt az IMF mondta, vagy szerette volna megmondani, hogy merre és hogyan alakítsák a magyar gazdaság jövőjét. Itt azért a valutában fönnálló adósság mértéke rendkívül magas volt. Az éves visszafizetendő összegek előteremtése ügyében is komoly kétségek lehettek itthon és külföldön. De az egy más helyzet volt. Akkor egy rezsicsökkentést értelmetlen, lehetetlen lett volna. Tehát ezeket meg kell építeni. A politika látszólag szócsatákból áll, de a kormányzati politika nem, meg a nemzetpolitika sem abból áll. Az egymásra épülő lépések, sziszifuszi munkával kiötlött és végrehajtott lépések rendszere. Most a rezsicsökkentésnek is megvolt ebben a helye, és ezért mondom, hogy fönntartható. Miért is ne lenne, hiszen még most is nyereségesek azok a szolgáltatók, amelyek a monopolhelyzetből nyerik egyébként az erejüket. Az kétségkívül igaz, hogy azért olyat még Brüsszelben nem láttak, amit a magyarok előadtak, de nemcsak arról van szó, hogy ilyen intézkedéseket nem láttak, és ez a műsor persze nem egy filozófiai műsor, de talán annyit érdemes megemlíteni, hogy azért az európai bürokráciának és a legtöbb európai nemzeti bürokráciának is van azért egy udvari karaktere. Tehát azért a mai európai elit mutat folytonosságot a megelőző néhány száz év európai elitjével. Különbözik is, de van egy folytonosság, van egy udvari kultúra, ami arról szól, hogy bizonyos dolgokról az udvarban nem illik beszélni, tehát bizonyos javaslatokat nem vetünk föl, bizonyos dolgokat nem lehet előhozni, és akkor jönnek itt – egyébként látszólag szintén fehér és európai –emberek, akik, úgy tűnik, hogy tudnak késsel, villával enni, bekopognak, és azt mondják, hogy mi ezt másképp csináljuk, erről meg egészen mást gondolunk, sőt talán nekünk így együtt is valami egészen mást kellene csinálni. Azért ez nem mindennapos élmény Brüsszelben.

Lehet, hogy furcsa élmény nekik, mindenesetre néhány esetben egészen megdöbbentő támadásokkal reagáltak egy ilyenre. Például az új magyar alkotmányra, amelyekhez formálisan egyébként semmi közük.

A birodalmak már csak ilyenek.

Az ország olyan helyzetben van, a Fidesz–KDNP olyan helyzetben van, hogy Önnek kitűnő adatai, számai, érvei és tervei vannak. Ezeket el is tudja mondani. Miért nem ül le miniszterelnök-jelölti vitára?

Ültünk mi már vitára eleget. Az elmúlt négy év másról sem szólt, mint vitákról. Én szerintem mindenki mindent elmondhatott, és az emberek az összes érvet ismerik. Ráadásul kormányzott már a baloldal és kormányzott már a jobboldal is. Össze is tudják vetni. Mi van, ha ez történik, mi van, ha az történik. Egyébként a kampány azt a célt szolgálja, hogy az emberek megtudhassák, hogy mégis mik között, milyen lehetőségek között választhatnak.

Ezt mondják ők is.

Szerintem mindent tudnak az emberek erről. És úgy látom, hogy amit az ellenzék csinál, az nem is egy vita valójában. Ők nem vitát akarnak, támadni akarnak, meg ócsárolni akarnak. Ahhoz én nem kellek, azt nélkülem is meg tudják tenni. Ilyen körülmények között az eddigi vitákon túl újabb vitáknak nem látom értelmét.

Amit a kötcsei híres beszédében elmondott, ez a bizonyos centrális erőtér győzött? Ez érvényesül? Ez működik?

Azon az úton halad...

Az ellenzék ettől úgy tart, mint ördög a tömjénfüsttől.

Igen. Most egy részük talán nem érti, egy másik része meg érti, de mind a két dologból ugyanaz következik: fél tőle. Én fönntartom azt, amit akkor mondtam és írtam, sőt nem is titkolom el, hogy a kormányzati munkánknak is ez volt a zsinórmértéke. Ugye, a centrális erőteret a baloldal – szintén érdekes, hogy miért: hatalmi nézőpontból, kulturálisan, miért, determinált ez a dolog, de – csak hatalomgyakorlási nézőpontból tudja értelmezni. Én világosan elmondtam, hogy a centrális erőtér egy szellemi természetű dolog. Arról van szó, hogy el kéne jutni oda Magyarországnak, hogy legyen néhány olyan téma, és ezek legyenek fontos, lényeges, hazánk szempontjából döntő témák, amelyek egy centrumban helyezkednek el, egy erőteret, önmagukat megvédeni képes erőteret alakítanak ki maguk körül, és ilyen értelemben érinthetetlenek. Ha nem is mondom, hogy szent, mert a mostani világban már ilyen szavakat a politikában nem használnak, de lényegében érinthetetlenek, tehát egyetlen erő sem fogja ezeket a dolgokat megváltoztatni akkor, hogyha kormányra kerül. Egy demokráciában, amikor fönnmarad a verseny, vannak olyan témák a szerencsés országok esetében, amelyeket senki nem érint. Szerintem léptünk előre ebbe az irányba. Mondok egy példát. A nemzeti ügyben például jobban áll Magyarország ma a centrális erőtér nézőpontjából, mint állt 2010-ben. Azért a baloldal, legalábbis a baloldalnak az a része, amit MSZP-nek hívunk, a nemzet összetartozásának politikáját befogadta.

Kényszerből.

Most, hogy hisszük-e, hogy őszintén tették-e, vagy nem, tegyük zárójelbe. De akárhogyan is, azt a tényt rögzítsük, hogy a kettős állampolgárságot az MSZP megszavazta. Sőt, a határon túlra elment, és a határon túli területeken is, a külhoni magyarság soraiban is próbált szimpátiát építeni, támogatást kampányolni, beépíteni ezt a jövendő magyar baloldali politikába. Mi egy olyan nemzet vagyunk, amelyet össze kell tartani. Ez tehát ma egy olyan téma, hogy akármilyen választási eredmény van, ezt nem fogják érinteni. Én várok még további témákat. Nyugaton ezt úgy hívták a német szocdemek történetében, hogy Bad Godesberg-i fordulat. Ezt még várom. Például a keresztény értékekkel is ez a helyzet. Tehát várom azt, amikor egyszer csak ki fog állni a baloldal, és azt fogja mondani, hogy szerintünk azok az emberek, akik úgy gondolják, hogy nemcsak ezt az országot, hanem Isten országát is építeni kell, és ezt hajlandóak az életvezetésükben, gondolkodásukban, munkájukban kifejezni, értékes emberek, és egy értékes dolgot képviselnek a számunkra. Ezért nem szabad rajtuk gúnyolódni, nem szabad viccelődni, nem szabad őket lenézni, sőt teret kell adni, hogy ezt a jótékony munkát el tudják végezni. Ez be fog következni...

...fog a magyar baloldal kiállni?

Igen, ez be fog következni.

Ön rendkívül optimista.

És hasonlóképpen a teljes foglalkoztatással is így fogunk járni. Figyelje meg! A munkaalapú gazdaság is be fog kerülni szerintem ebbe a körbe, és szerintem még a nevelés, oktatás ügyében is kerülhet be oda valami...

Az egy külön szám egyébként, hogy a munkaalapú gazdaság és a foglalkoztatottság a magyar baloldal értékei között nem szerepel, mint ahogy a közteherviselés sem.

Azért, mert a magyar baloldalnak volt egy vakvágánya, amikor lekanyarodott a – mondjuk úgy, hogy – a legdurvább liberális, neoliberális közgazdasági gondolkodásmód irányába, de majd visszafordulnak onnan. Én csak azt akarom mondani, hogy a mi munkánknak azon túl, hogy jól menjenek az ország ügyei, hogy nyerjük meg a választást, hogy képviseljük a haza ügyét itthon és külföldön erősen és eltökélten, aközben az is része – mármint a mi munkánknak az is része –, hogy közben ezt az egyetértést, ezt nemzeti egyetértésnek is nevezzük, nevezhetjük, szóval ezt a centrális erőteret, amihez mindenki igazodik, szellemi értelemben építsük föl, és politikai vagy nemzetépítő programokban is fejezzük ki. Halad ez a munka. Négy év nem volt elegendő, hogy ez létrejöjjön, de ha most lesz egy választási eredmény, miért zárnánk ki, hogy a baloldal úgy gondolja, hogy ebből a választási eredményből az következik, hogy még inkább neki is érdeke, hogy néhány témát engedjen, vagy akár beemeljen a centrális erőtér részévé válni?

Egy választási kampány értelemszerűen egy számvetés is az eltelt négy évvel, a választási ciklussal és a kormányzati eredményekkel. Ha két momentumot ki tud emelni, mire a legbüszkébb ebből a négy évből, és most hogy érzi, mit rontott el, elrontott-e valamit?

Az utóbbi kérdést meghagynám azoknak a vendégeinek, akik majd az ellenzék soraiból érkeznek.

Ők éjjel-nappal tudják mondani.

Na, hát akkor van is válasz az Ön kérdésére. De ami a dolgok jó oldalát illeti. Végül is, ugye, nagyon sok minden történt. Ha csak számszerűen sorolnánk fel azt, hogy mi minden történt az ország javára az elmúlt négy évben, mi minden kellett ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy Magyarország jobban teljesít – ha még nem is elég jól, de jobban teljesít –, akkor egy hosszú listát kapnánk. Azok az ügyek az érdekesek talán egy ilyen beszélgetés szempontjából, amelyekben, mint cseppben a tenger, ott van minden. A rezsicsökkentésben szerintem, mint cseppben a tenger, ott van minden; mégiscsak a saját országunkban ne engedjük, hogy állandóan negyedik-ötödik bőröket is lehúzzák rólunk a külföldi kézben lévő szolgáltatók. A Seuso-kincsek visszaszerzésében, mint cseppben a tenger, ott van az, hogy ami a miénk, ha elég erősek vagyunk, vissza tudjuk szerezni. A kettős állampolgárságban, a határon túli magyarok szavazati jogában ott van, mint cseppben a tenger, hogy ez egy olyan közösség, amely csak akkor maradhat fönn, ha összetart. Szóval azt hiszem, hogy számos ilyen szimbolikus dolgot is megemlíthetnénk. Én mégis nem is a legbüszkébb szót használnám, a legbiztatóbb dolgot abban látom, ahogyan a magyar emberek viszonyultak a munkanélküliséghez. Én jól emlékszem, egy barátom mondta nekem 2006-ban, amikor elvesztettük a választást, hogy tudod miért vesztettél? Azért vesztettél, mert te munkát ígértél az embereknek, a szocialisták meg pénzt. De mondtam neki, de egy ország nem maradhat fönn másképpen, csak hogyha az emberek dolgoznak. Azt mondta, ez lehet, hogy igaz, de választást Magyarországon a munka ígéretével nem lehet nyerni. Osztogatással – azzal lehet. És én most arra vagyok a legbüszkébb talán, vagy azt érzem a legbiztatóbbnak, hogy négy év elteltével azt látjuk, hogy azok az emberek, akik százezerszám egyébként már tíz-tizenöt éve segélyből éltek, amikor kinyílt a lehetőség, hogy visszajöjjenek a munka világába, akkor ezt örömmel fogadták. Eljöttek, ott ragadtak, és ma munkáért állnak sorba. És azt gondolom, hogy ki is tüntetik a bizalmukkal azt a politikát – gazdaság- és társadalompolitikát –, amit mi folytatunk. Ez szerintem a legbiztatóbb fejlemény a mögöttünk hagyott négy évnek.

Az volt az első kérdésem, hogy álmodik-e 2002-ről? Ha ilyenről álmodik vagy álmodna, az egy rossz álom. De álomból van jó is. Arra szokott-e gondolni, hogyha mindenki elmegy a Fidesz–KDNP szavazói közül, ha nem osztják meg az emberek a szavazataikat, és mindenki elmegy, akkor a baloldali összefogás – vagy hogy is nevezik magukat mostanában – akár ki is eshet a parlamentből?

Mindenki azt kapja majd a végén, amit megérdemel.

Köszönöm, hogy eljött. És nézőinknek is köszönöm a figyelmet. Két hét múlva ugyanebben az időpontban ismét találkozunk. A viszont-látásra!

(miniszterelnok.hu)