Orbán Viktor interjúja a Hír Televízió P8 című műsorában (2014. május 24.).

Csermely Péter: Ez itt a P8, mai vendégünk Orbán Viktor miniszterelnök. Jó estét kívánok!

Tisztelettel köszöntöm a nézőket.

Gajdics Ottó: Jó estét kívánok!

Csermely Péter: Holnap európai parlamenti választás. Hát hogyan lehet felkészülni egy olyan választásra, hogyan lehetett kampányolni egy olyan választásra, amelynek végül is mindenki tudja a végeredményét?

Nehéz dolog volt. Tehát ez egy olyan kampány volt az én életemben is, amit korábban még nem éltem át. Ebből is látszik, hogy szép szakma a mienk, mindig hoz valami váratlant és újszerűt, ugyanis olyan még nem volt Magyarországon, hogy egy kétharmaddal, tehát meggyőző népi fölénnyel lezárult parlamenti választás után szinte egy hónappal, másfél hónapon belül ismét lesz egy választás. Amit ugyan európainak hívnak, és kétségkívül az Európai Parlamentbe küldünk embereket, de mindenhol Európában alapvetően belpolitikai alapon döntenek az emberek. Tehát lényegében két belpolitikai alapú választás történik másfél hónap alatt Magyarországon. És ilyet még egyikünk sem élt át. Úgyhogy nehéz volt, különösen az első két hét. Három hetes kampányunk volt, az első két hét nyögvenyelős volt, csikorogtak a fogaskerekek, minden elakadt, semmi nem úgy volt. Az emberek azt mondták, hogy most fejeztük be, hadd ünnepeljünk egy kicsit, fújni szeretnénk – majd jött a kampány. Hát az lélektanilag nehéz volt. Az utolsó hét hétfőtől kezdődően, amikor már megindultak a gyűlések, meg mindenki megérezte a számomra olyan vérszagot, de mint a vén csatalovak a puskaporszagot, meg a trombitaszót hallották meg, akkor már éreztem, hogy forrósodik a rendszer. És most úgy látom, hogy ma több telefonhívást is elkövettem egy választókat buzdító telefonközpontból, több emberrel is beszéltem, s úgy látom, hogy sikerült eljuttatnunk az emberekhez azt a gondolatot, hogy ezt nem lehet félvállról venni, komoly dolog, fontos dolog, kérjük, jöjjenek el.

Gajdics Ottó: Európa-szerte tapasztalható, hogy sokkal kisebb a részvételi hajlandóság, mint az egyes nemzeti parlamenteknek a választásán. Mi a helyzet Magyarországgal, Önök ezt hogyan látják, mire számíthatunk a holnapi napon?

Senki sem tudja megmondani pontosan. Azt tudja mindenki, hogy nálunk is úgy lesz, mint mindenhol Európában: a parlamenti választásokkal összevetve alacsonyabb lesz a részvétel. Kivéve talán négy országot, mert úgy emlékszem, hogy négy országban kötelező a részvétel, de az egy másik kávéház. Na, most a részvételi arányok mögött érdemes egy tényt azért rögzítenünk. Ugye, mindenfajta magyarázat van, hogy miért alacsonyabb az európai részvétel. Szerintem egy nagyon világos oka van ennek. Olyan, hogy európai állampolgár, nincsen. Van magyar, francia, német, osztrák, dán, sok minden van, de olyan, hogy európai, nincs. Márpedig szív nélkül az átélt, megtapasztalt közösséghez tartozás érzése nélkül a választások észdöntésekké válnak, és csak észből semmit sem lehet az életben – a politikában sem – eldönteni, illetve az szükségszerűen kevesebb embert mozdít meg. Ahol a szív is meg az ész is szerepet játszik, mint egy parlamenti választáskor, mégiscsak a mi közösségünkről van szó, ott a részvétel mindig magasabb. Ezt azoknak, akik Egyesült Európai Államokban gondolkodnak, jó tudomásul venni, hogy érzések, közösségi érzések nélkül semmilyen állam sem létezhet. Az Európai Egyesült Államok koncepciója azért eleve halott dolog, mert nincs mögötte európai polgár.

Csermely Péter: A jobboldalon most azért van szív meg érzés. Hát tény és való, hogy az eddigi európai parlamenti választásokon nem volt túl nagy a tét, amit úgy értek, mert a tét persze nagy volt, az embereket nem nagyon érdekelte. De éppen ebben az elmúlt négy évben tanulta meg a magyar jobboldal, hogy igenis van tétje annak, mi történik Brüsszelben.

Én is ezt a húrt próbáltam az emberek lelkében megpengetni. Nem is sikertelenül. Tehát úgy látom, hogy azok az emberek, akik nemzeti érzelműek, mondjuk úgy, hogy a polgári, nemzeti, keresztény közösséghez tartoznak Magyarországon, értik ennek a súlyát, és az elmúlt négy évben megtanulták, hogy van jelentősége, hogy kik képviselik Magyarországot Brüsszelben. És most nemcsak arról van szó, hogy a sajátjaik legyenek kemény legények, mert ki kell állni, és meg kell védeni azt, amit itthon sikerült már elérnünk, tehát nemcsak azt várják el, hogy a mi legényeink, a mi lányaink, akik kimennek, legyenek elkötelezett és rendíthetetlen harcosok a magyar nemzeti ügyek mellett, hanem most már azt is látják, hogy a baloldalról kimenők száma, súlya is jelentős, mert a baloldal az elmúlt négy évben, ha itthon nem tudott valamit megakadályozni, akkor Brüsszelben próbálta. Ha itthon nem tudta elgáncsolni a kormányt, akkor Brüsszelben próbálta elgáncsolni, próbálta a küllők közé bedugni a botot. És a magyar jobboldal látja, hogy ez egy veszélyes dolog. Valóban az, voltak pillanatok, amikor ha a magyar jobboldal nem áll ki a kormánya mellett – a Békemenetre gondolok –, akkor úgy járhattunk volna, mint Olaszország, ahol kívülről lepöckölték a miniszterelnököt, és egy más kormányt hoztak létre.

Gajdics Ottó: De mindenesetre engem személyesen is motivál az Európai Egyesült Államok ellen szavazni, főleg amiatt, hogy Magyarországon kik képviselik ezt az eszmét a leghangosabban. Szerintem ez a Hír TV nézőire is igaz.

Igen, kétségkívül igaz, hogy egy most éppen megkapaszkodni akaró baloldali párt képviseli ezt a gondolatot, de a gondolat erejét nem azonosítom a gazdájával, mert a gondolat erősebb jóval, mint a magyarországi képviselői. Ugyanis ez egy Európában elterjedt gondolat. Én nagyon sok olyan beszélgetésben vettem részt, ahol egy ártatlan kérdésre államtitkári rangú – közösségről beszélek –, egy ártatlan kérdésre, amikor éppen valaki beszélt a pódiumon, és megkérdeztem egy nagy állam államtitkárát, hogy milyen nemzetiségű, azt mondta, hogy nem mindegy, európai, az számít. Holott ez nem így van, természetesen nem mindegy, természetesen akkor tud európai lenni, ha német vagy holland. Mindannyian európaiak vagyunk, de nem elsődlegesen vagyunk európaiak, de nagyon sokan vannak, akik ezt a közbülső identitást, ezt a nemzetit ki akarják törölni. Az ő számukra van az állampolgár meg Európa, és ami közte van, identitásközösség, az veszélyes, kártékony, ellenszenves, és ezt próbálják elgyengíteni. Ez egy erős irányzat Európában, nem szabad lebecsülni, az európai keresztény hagyományokkal szembeni érvelés mögött is gyakran húzódik ez meg, az európai nemzetekkel szembeni hangulatkeltés mögött is gyakran húzódik ez meg, ezért az Európai Egyesült Államok gondolata komoly támogatókkal rendelkezik. Az egész brüsszeli bürokrácia nagy része szerintem ezen az alapon áll, és jó, hogyha a nemzetállamok tudják, hogy ez egy olyan küzdelem, amelyben folyamatosan érveket és erőt kell felsorakoztatniuk, felsorakoztatnunk a jövőben.

Csermely Péter: Térjünk vissza ahhoz a félmondatához, amit Olaszországról mondott, mert ezt én is fel akartam hozni. Berlusconi miniszterelnök megbuktatása. Tehát a magyar polgári oldalnak alig maradt már ezután az elmúlt négy év után illúziója az Európai Unióról. Nagyon nagy csalódásokon kellett átesnünk, hogyan vádolják Magyarországot, a magyar kormányt, a magyar jobboldalt elképzelhetetlen hülyeségekkel, tényleg, amit csak kitalálni tudnak, hogyan fütyül egész Európa határainkon túl élő magyarok alapjogaira, és foglalkozik minden beteges, idióta kérdéssel ezek helyett az ügyek helyett. Mondom, nagyon kevés illúzió maradt. Egy maradt Olaszország esetén, mintha ez dőlne össze, mégpedig, hogy oda vagy arra azért nem vetemedne, hogy egy demokratikusan megválasztott kormányfőt a saját szándékai szerint a monetáris világgal karöltve külső nyomással elmozdítsanak. Hát azok, amik most napvilágra kerültek, elsősorban Timothy Geithner volt amerikai pénzügyminiszter visszaemlékezései és az azt követő, szintén ebben a tárgyban tett megemlékezések kapcsán, úgy tűnik, hogy Berlusconival pontosan ez történt, és ezt akarták eljátszani Magyarországon is. Hát azért ez több a soknál.

Most mindenki a Berlusconi ügyet hozza föl, de én föl tudnék idézni másik országot is, talán többet is, ahol ugyanez megtörtént, de az legyen az ő dolguk, ne keverjük Magyarországot fölöslegesen diplomáciai vitákba. Beszéljünk inkább a saját dolgunkról, és söprögessünk a saját házunk táján. Valóban minden okunk megvan nekünk, magyaroknak azt gondolnunk, hogy volt egy olyan pillanat, amikor a külvilág velünk ellenséges szereplői a kezükben lévő eszközöket próbálták úgy összeilleszteni, hogy annak eredményeképpen Magyarországon minimum miniszterelnökcsere, de ha lehet, inkább kormányváltás és új választás jöjjön létre. Ez azért nem következett be, mert – szemben Olaszországgal – a magyar nemzet politikai értelemben jól szervezett, jól működik az ösztönrendszere, jelzőkészülékei vannak. Megjelent a veszély a radar képernyőjén a polgári, nemzeti, keresztény közösséghez tartozó emberek fejében, és egyébként a konkrét pártszimpátiától függetlenül kiálltak a nemzeti függetlenség mellett: mentek a transzparens mögött, amire az volt írva, hogy „nem leszünk gyarmat,” amire mindenki azt gondolja, hogy ez egy gazdasági kérdés, na de politikai gyarmat sem akarunk lenni. És a magyar kormány és én személy szerint csak azért tudtam a helyemen maradni, mert akkor a magyar emberek megvédtek: megvédték a saját kormányukat, kiálltunk egymás mellett. Na, most ez az egész kérdés az illúziók felől is megközelíthető, de én azt mondanám, hogy azzal kell számolnia a magyar polgároknak, hogy a politika nemzetközi szakmává vált. Ez egy európai térben zajló eseménysorozat, egy európai térben történő érdekérvényesítés. A viták is, az érvelések is, a tétek is, a döntések is európai színtéren is történnek. És bizony rendszeresen előáll az a probléma, hogy megpróbálnak az adott közösséghez – tehát az Európai Unióhoz – tartozó részek, vagyis a nemzetállamok ügyébe kívülről ilyen-olyan eszközökkel beleszólni. Ennek legdurvább példája, amikor a belső demokratikus döntéshozatal eredményét is külső eszközökkel megpróbálják megváltoztatni. Ez történt – a feljegyezések szerint – Olaszország esetében. Ezzel szemben a nemzeti közösségeknek védekezniük kell. Tehát be kell azonosítani az ilyen támadásokat, és – úgy, mint ahogy most mi ezt tesszük – erről beszélni kell. Azt kell mondani, igen, egy ilyen korban, egy ilyen modern világban, egy ilyen nemzetközi térben létezik Magyarország – ezek a dolgok léteznek, ezekhez viszonyulnunk kell, és ha meg akarjuk védeni az érdekeinket, ha azt akarjuk, hogy a magyarok jól jöjjenek ki ezekből a küzdelmekből, kölcsönösen ki kell állnunk egymás mellett. Amikor én kiállok a rezsicsökkentés mellett – ami minden magyar háztartásnak jó –, akkor én tudom, hogy amikor majd a rezsicsökkentést képviselő magyar kormányt el akarják távolítani, akkor a magyar emberek ki fognak állni a kormány mellett. Ez egy kölcsönös kiállás, kölcsönös felelősségvállalás. És az elmúlt négy év azt tanította meg nekem – nagyon remélem, hogy még néhány milliónyi honfitársamnak is –, hogy a kölcsönös kiállás a jövő útja. Egységben van az erő.

Gajdics Ottó: El kellett mosolyodnom közben, mert az jutott eszembe, hogy ennek ellenére még Önt vádolják azzal, hogy háborús retorikával, folyamatos konfliktuskereséssel szítja a feszültséget. Holott azt kell mondani, hogy abból, amit itt látunk, az derül ki, hogy Ön az a paranoiás, aki úgy érzi, hogy üldözik, és tényleg üldözik.

A helyzet úgy fest, hogy különböző dolgokat gondolnak Európában a népek is, a pártok is meg a vezetők is a politikáról magáról, hogy az mire való. És az igaz, hogy amit én gondolok erről, az semmiképpen nem tekinthető általános vagy többségi álláspontnak az unión belül. Mert én – nemzeti alapokból kiindulva – azt gondolom a politikáról, hogy annak a legfontosabb célja a közösségépítés. Tehát én arra használom a felhatalmazást, amit az emberektől kaptam és kapok, hogy megpróbáljam a magyarok nemzeti közösségét és annak kisebb közösségeit – a településieket, a családokat is – folyamatosan építeni és erősíteni. Ha egy közösség meg létezik, föl van építve, akkor tudja, hogy mik az érdekei. Ha vannak érdekei, meg tudja ítélni a világ eseményeit a saját érdekei nézőpontjából. Tudja, hogy mi jó neki, és mi rossz. És akkor, ami jó, azt majd erősíteni fogja, ami rossz, azzal meg szembeszáll. Tehát az a politika, amit én folytatok, hogy a magyarok közösségét, nemzeti, családi, hitbéli és szakmai és települési közösségeit próbálom erősíteni, szükségszerűen jár azzal, hogy öntudatos közösségek jönnek létre, akik majd ki fognak állni az érdekeikért. Ebből vita van. De ez nem rossz fejlemény, ez egy jó ügy. Ha nincsen vita, ha nincsenek közösségek, akik megmondják, hogy őszerintük nekik mi az érdekük, akkor valaki más fogja megmondani, és sokan vannak elitista politikát képviselők, akik azt gondolják, hogy majd ők meg fogják mondani az emberek helyett és az ő közösségeik helyett is, hogy egyébként az európai nézőpontból mi kívánatos, és mi nem. Ez egy végletesen elitista fölfogása a politikának, és nagyon idegen attól, amit én erről a szakmáról egyébként gondolok, aminek nyilván az az oka, hogy mi egy antikommunista ellenállási mozgalomból jövünk. Tehát mi elitellenesek vagyunk ösztönösen, hiszen mi azt tapasztaltuk meg, hogyha nincs megszervezve egy társadalom, amelyik rendszeresen képes megfogalmazni az érdekeit, akár viták és konfliktusok árán is, akkor annak az eredménye egy olyan egypártrendszer, mint ami Magyarországon több mint negyven évig uralkodott. A mi ösztöneinkben ott van az a plebejus fölfogása a politikának, ami egyfajta garancia a magyar politikai demokráciára. Számos nyugat-európai országban ez a típusú garanciája a demokráciának már nem létezik, sokkal inkább intézmények, jogszabályok és az elit adja a garanciáját a demokráciának, nem pedig a népi ösztönvilág.

Csermely Péter: A magyar polgári oldal egészen különös helyzetben van. Tőle jobbra és balra is áll ellenzék, amely ízlés szerint mondható nagyon közepesen vagy kicsit erősnek. De ez a kétfajta ellenzék, a baloldal nemcsak szavakban, sőt szavakban talán nem is, de az elmúlt két évtizedre visszanyúló politikai gyakorlatában azt képviseli, hogy mindent azonnal, szó nélkül, sőt örülve végre kell hajtani, amit Nyugat-Európa kér, mond vagy diktál. A jobboldal pedig azt mondja, hogy ezt a társaságot pedig ott kell hagyni, ki kell lépni. Tehát nagyon kényelmes hely maradt e között a két erő között a Fidesz–KDNP-nek.

Van egy közép, ezt a középet a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt testesíti meg. Ez egy európai közép. Hiszen Európában képzeli el Magyarország jövőjét, elfogadja, sőt értéknek tartja, hogy európai identitása van a magyar nemzetnek. Elfogadja és fontosnak tartja, hogy hozzájárultunk – az alkotmány is ezt mondja – jelentős teljesítményekkel ahhoz, amit európai civilizációs teljesítménynek nevezünk, s ezt meg kívánja őrizni, de nem kíván kritikátlanul viszonyulni ahhoz a közeghez, amiben létezik. Ezt nevezem én európai középnek. Mind belpolitikai, mind pedig külpolitikai értelemben a tőlünk balra és jobbra lévő erőket én szélsőségesnek tekintem. Ezt a belpolitikai témák is világossá teszik, és a külpolitikai témák is világossá teszik. Említek, mondjuk, belpolitikai témát. Szerintem az az álláspont, amely a bűnözők jogait az áldozatok elé helyezi, és nem azon gondolkodik, hogy hogyan tudnánk megvédeni a bűncselekményektől az embereket, hanem egy enyhe büntetőjog alkalmazásával szinte a fejünkre hozza a bajt, szinte bátorítja a potenciális bűnelkövetőket, egy szélsőséges álláspont. És balról csupa ilyen álláspontot hallunk. Ennek, mondjuk, a nemzetközi térben megfelelője az, amikor azt mondják, hogy Európai Egyesült Államokat hozzunk létre, a nemzet rossz, a nemzet veszélyes, a nemzet parciális, a nemzet provinciális, a nemzettől, mint egy sárfolttól az öltönyünkről, meg kell szabadulni, és Európa nem más, mint egy ruhakefe, amivel le tudjuk söpörni magunkról a nemzeti identitásunk utolsó maradványait is, ezt mind tapasztalom a baloldalon. Ez egy szélsőséges álláspont, mert veszélyes a magyarokra. És a másik oldalon ugyanez a helyzet. Azok, akik azt mondják, hogy Magyarország ne vegyen részt a legfontosabb európai intézményekben, azok ezzel azt is mondják, hogy ott a mi életünket szükségszerűen befolyásoló döntések meghozatalában – ideértve egyébként a gazdasági lehetőségek és a pénzek szétosztását is – mi ne vegyünk részt. Ez rossz, ez veszélyes a magyar emberekre nézve, ezért ezt szélsőségesnek tekintem. Tehát én mind a baloldal helyén lévő kisebb és nagyobb pártokat, élén az MSZP-vel és a másik oldalon a Jobbikot is a programpontjuk alapján, nemzetközi és hazai programpontjaik alapján szélsőséges erőnek látom ma. A politika egy dinamikus tér, tehát ez nem marad mindig így, itt változás van, minden mozog – ez még megváltozhat, de ma ez a helyzet.

Gajdics Ottó: Segítsen azért nézőinknek alátámasztani ezt a fogalmat, hogy szélsőséges. Ugyanis főleg balról azért vitatják az Ön álláspontját, hogy nem szélsőséges, ellentétes az Önével, ámde legitim álláspont az is, amit ők mondanak. És a piacon, a különböző közösségi terekben az Ön szavazói kénytelenek megvédeni ezt az álláspontot. Miért nevezi Ön szélsőségesnek ezt?

Ugye, egyetértek azokkal, akik itt óvatosságra intenek. Különösen a jobboldalon. Hiszen a jobboldallal szemben, vagyis ellenünkben, az elmúlt húsz-egynéhány évben rendszeresen politikai furkósbotként használták azt a billogot, hogy szélsőséges. Holott egyébként csak becsületes, nemzeti, polgári vagy keresztény álláspontot képviseltünk, nem volt abban semmi szélsőséges. Tehát ezért a jobboldalon van egy kényelmetlenség-érzés, amikor a mi szánkból halljuk ezeket a szavakat. De az igazság az, hogy definiálnunk kell, hogy mit tekintünk szélsőségesnek, és ha azt jól határozzuk meg, akkor utána szerintem jogosan használhatjuk a politikai közbeszédben ezt a kifejezést. Én azt tartom szélsőségesnek, ami nyilvánvalóan veszélyes a magyarokra. Tehát szerintem olyan álláspontot képviselnek, amiből belátható, hogy a magyarok közösségének baja származik, hátránya származik, azt bátran lehet szélsőséges álláspontnak nevezni, hiszen szembefordul a magyar emberek többségének az érdekével. Például az Európai Uniónak – most jobbról hozok példát – az elhagyása kimutatható, racionális érvekkel alátámasztható, hogy számszerűsíthetően egy gazdasági összeomlással azonos értékű veszteséget jelentene Magyarország számára. Mi a szélsőség, ha nem ez? Vagy azt mondani, hogy töröljük el – most balról hozok példát – az életfogytig tartó szabadságvesztést, és engedjük ki a börtönből azokat, akik egyébként nem egy, hanem több embert is eltettek láb alól, és tengernyi keserűséget és fájdalmat okoztak az egyébként törvénytisztelő magyar családoknak, ez ellentétes a magyar emberek érdekével. Miért ne mondanánk ki: ez szélsőséges álláspont? Vagy az, hogy az ezeréves magyar civilizációs erőfeszítést, amit nevezhetünk Szent István-i államnak, hogy itt egy közösség, amelynek a származása eltér az őt körülvevőktől, a nyelve érthetetlen mindenki másnak, csak ő érti, viszont ő azért jól érti, és jól is műveli. Akinek van egy alkotmányjogi teljesítménye, államépítési, ezer évig tartó erőfeszítése, ennek mindenfajta látványos eredményeivel, ami hol az irodalomban, hol az építészetben, hol a jogintézményekben, alkotmányos gondolkodásban ölt testet, hogy ezt adjuk föl, és menjünk be valami egyesült államokba, ez szerintem nemcsak, hogy a mostani magyarokra nézve veszélyes, hanem az előttünk élt ezerévnyi magyarokra is veszélyes, és szerintem ezzel szemben meg kell védeni. Ez egy szélsőséges álláspont. Mi másnak nevezhetnénk, ha nem ennek? Még egyszer mondom: minden saját előéletünkből fakadó kényelmetlenség ellenére ezekben az esetekben ezt a kifejezést, anélkül egyébként, hogy le akarnánk dorongolni az ellenfeleinket, világosan meg kell mondani: amit Ön képvisel, veszélyes a magyarokra, egy szélsőséges álláspont.

Csermely Péter: Egy korábbi nyilatkozatában nem hagyott afelől kétséget, hogy megalapozottnak tartja a Jobbikot ért, nevezetesen Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselőt ért kémkedési vádat vagy gyanút. Miért?

Kezdjük talán onnan, hogy a vezetés nem jog, hanem kötelesség. Tehát egy ország megválasztott vezetőinek az a dolguk, hogy vezessék az országukat. Tudjanak mindenről, amiről tudniuk kell, különösen arról, ami veszélyes a közösségre, akit képviselnek. Legyen kellő bátorságuk, lelkierejük, eszköz a kezükben, hogy bizonyos döntéseket meg tudjanak hozni. A világ úgy van megszervezve, hogy versenyfutás zajlik nemzeti keretekben is és nemzetközi keretekben is. Előfordul az, hogy egy-egy közösséghez tartozó ember – most beszéljünk a magyarokról – átáll egy másik oldalra, és nem a hazája érdekét szolgálja, hanem valaki másét. Ezt a köznyelv hazaárulásnak nevezi. Ilyen mindig volt, mindig van. Nekünk, vezetőknek az a dolgunk, hogy az ilyen emberek kártételét minimalizáljuk, az ilyen embereket kellő időben azonosítsuk, és megakadályozzuk, hogy árthassanak a mi nemzeti közösségünknek. Itt is ez történt.

Gajdics Ottó: Mennyire csapdahelyzet ez most, hiszen a kormány, Ön is egy racionális, magyar érdekek mentén haladó, újszerű politikát folytatott az orosz féllel. Most pedig azt kell mondani, hogy van egy ember, aki pedig hazaárulást követ el azért, mert orosz érdekeket képviselt az Európai Unióban.

Most az igazság az, hogy – csak erről nem szoktunk beszélni, és talán nem is kellene nekem erről sokat beszélnem, de – a hazát nemcsak Keletre szokták árulni, hanem Nyugatra is. Ennek az elhárítása az egy intézményrendszert igényel, és ez működik is minden államban, így Magyarországon is. Ugye, itt az a nehézség, hogy az ilyen típusú tevékenységet még az előtt meg kell akadályoznunk, hogy igazán komoly kárt okozott volna. Tehát nem elég utólag jogi szankciók alá vonni, hanem ezt meg kell akadályozni. Tehát még az előkészület vagy a gondolkodás szakaszában be kell indulni a védekezési mechanizmusoknak. Erre vannak különböző szolgálatok, de még egyszer mondom: a hazaárulás nemcsak egy irányba történhet, annak semmi köze a szövetségi rendszerünkhöz. A hazát el lehet árulni Nyugatra, Keletre, Északra és Délre is. Elő is szokott fordulni. Van, ami olyan üggyé válik különböző okokból, hogy már nem lehet a közösség szempontjából a lehető legkisebb kárral, a nyilvánosságot mellőzve elrendezni, és van, amikor ez sikerül, van, amikor pedig a nyilvánosság elé kerül. Tehát nagyon sok olyan ügy van, erről nem kell beszélni, mert az a titkosszolgálatok világába tartozik, nagyon sok olyan kísérlet, ügy van, amit még kezdeti szakaszában sikerül a magyar szervezeteknek beazonosítaniuk, és a kártétel bekövetkeztét kellő időben lehetetlenné tenni. De ez minden más országban így van. Nem véletlen, hogy minden országnak vannak ilyen szervezetei, amelyek a szándék kialakulásának szakaszában próbálják megragadni azokat az elkövetőket és cselekményeket, amelyek az adott nemzeti közösségnek kárt okoznának. Ezért van a titkosszolgálati rendszereknek egy együttműködési rendszere, nemzetközileg is van egy partnerrendszer, szerződések, miegyebek ezt mind szabályozzák, de ettől még a haza képviseletére fölesküdött emberek esküszegést és hazaárulást követnek el, ha nem a magyar nemzeti érdekeket, hanem akár tőlünk balra, Keletre, akár tőlünk jobbra eső országok érdekét képviselik.

Csermely Péter: Visszatérve a brüsszeli támadásokra. Volt ezekben egy dagály, volt utána ezekben egy apály, de most, az április 6-ai újabb kétharmados győzelem óta megint megszaporodtak a Brüsszelből érkező támadások. Én nem tudom, mennyiben lehet ez összefüggésben a magyar választások eredményével vagy akár az európai parlamenti választással...

Szerintem az eredményével nincsen, az időpontjával lehet összefüggés, mert ha józan ésszel végiggondoljuk az európai politikának a ritmusát, akkor általában egy nemzetközi szervezet a választási kampányba igyekszik a lehető legkevésbé beavatkozni. És azokat az ügyeket, amelyek egy adott állammal kapcsolatos vitás ügyek, ha azt a jog lehetővé teszi, inkább hátrasorolja a választások utánra, hogy ne a választási kampányban kelljen ezeket a vitákat megvívni. Részben, mert ezek talán nem feltétlenül odatartozó ügyek, részben meg belevonódna egy nemzetek fölötti szervezet, bürokrácia, intézményrendszer egy nemzeti küzdelembe. Tehát pártmezőbe találná magát. Ez ellen inkább védekeznek. És ilyenkor úgy ütemezik a vitás kérdéseket, hogy a választás után kerüljenek azok elő. Most itt is azt látom, hogy néhány ügy, ami egyébként két-három hónappal hamarabb is nyilvánosságra kerülhetett volna, most a választás után kerül nyilvánosságra, tehát ebben nincsen brüsszeli oldalról szerintem rosszakarat, hanem egy inkább fair, tisztességes viselkedés következménye, amit most látunk.

Gajdics Ottó: De abban azért segítsen, hogy egyik-másik kikezdett ügyet még értjük is, hogy mi motiválhatta, de például mi baja van az Európai Uniónak, vagy eurobürokratáknak a mi szerencsétlen akácfánkkal?

Itt egy nagyobb problémáról beszélünk, bár az akác önmagában sem lebecsülendő ügy. Tegnapelőtt talán a volt francia elnök adott egy jelentős interjút, vagy tán írást tett közzé egy francia lapban, ahol nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a ma Brüsszelnél lévő hatáskörök felét vissza kell adni a nemzetállamoknak, a felét. Mert számos olyan ügy került – szinte megmagyarázhatatlan okokból, ez lehet politikai baleset, bürokratikus túlkapás – nemzetállami szintre, amelyet egyébként a nemzeti közösségeknek kellene eldönteniük. És ezért érzi az ember veszélyben magát egy ilyen akác ügynél, mert azt látja, hogy valami tőlünk távolabb lévő, általunk pontosan meg nem értett logika szerint működő hatalom egyszer csak beleavatkozik az életünkbe, egy számunkra nem fölfogható érv és jogosultság alapján, sőt számukra nem létező jogosultság alapján. Ezért szerintem az az érzés ma Franciaországtól Magyarországig, hogy az emberek aggódnak a saját hazájuk okán az Európai Unió miatt, hogy féltik a saját hazájukat az uniótól. Ez egy megalapozott érzés. Most persze majd ezért én is meg fogom kapni a magamét, ma nem számít PC-nek, vagy nem számít elfogadott álláspontnak az unióban. Az unióról jókat kell mondani, az uniót nem lehet így leírni, mint ahogy most én teszem, de az igazság az, hogyha belenézünk az emberek lelkébe, ha beszélünk velük, akkor ők a saját hazájukat féltik az Európai Unió illetéktelen beavatkozásaitól. Ezt a húrt pendíti meg, ennek egy kirívó példája az akác. Most lehet, hogy az akácban egyik vagy másik félnek van igaza, én most ebbe nem is bocsátkoznék bele, nyilván ehhez egy szélesebb tudás kell, de az biztos, hogy az elfogadhatatlan, hogy valaki, aki nem itt él velünk, nem magyar, nem osztozik a sorsunkban, nem ezek alatt a fák alatt hűsöl, nem ezekkel a fákkal tüzel, nem ezeknek a fáknak szedi a termését, hanem valahol máshol él, megmondja nekünk, hogy itt milyen fa nőjön? Hát ez egy beteges dolog, és egy olyan illetéktelen beavatkozás, ami kiváltja azt a félelmet, amiről beszélünk. Nem véletlen tehát, hogy az emberek az unióval szemben, miközben elismerik, hogy gazdaságilag jelentős hozadéka van az unióhoz való tartozásnak, mégis van a lelkükben egy ilyen félelem, egy ilyen kétértelműség, hogy persze igen, de azért... Ez testesül meg abban a mostani magyar helyzetben, hogy az emberek azt mondják: igen, legyünk tagjai az Európai Uniónak, de akkor legyen egy nagyon erősen elkötelezett nemzeti kormányunk. Mert egy Európai Unió egy erősen elkötelezett magyar nemzeti kormánnyal együtt jó az országnak, de ha az unió mellett nekünk van egy internacionalista kormányunk, mint ahogy volt nyolc éven keresztül szocialista kormányunk, abból nagy baj lesz – és ez így van.

Gajdics Ottó: És arra lát nagy esélyt, hogy ez az újragondolási folyamat elinduljon a hatáskörökkel kapcsolatban, hogy visszakerüljenek nemzeti hatáskörbe?

Most mi magyar nézőpontból közelítettünk ebben a beszélgetésben az európai parlamenti választáshoz. De ha egy magasabb horizontot választunk, akkor jól látható, hogy semmi másról nincsen szó ma Európában, csak arról, hogy hogyan kell megváltoztatni az uniót. Tehát az a népi igény, az a politikai belátás, hogy az unió nem maradhat úgy, ahogy van, hanem számos okból számos ponton jelentős változásokat kell végrehajtanunk, ez egy közkeletű álláspont. Azért azon talán még a magyarok is fölkapták a fejüket, vagy arra fölkapták a fejüket, hogy egyszer csak azt mondja az angol miniszterelnök, mit mondja, írja is, hogy nem kell szégyellni, hogy Anglia egy keresztény ország. Ideje, hogy ezt elmondjuk, és ezt világossá tegyük. Azt mondja a volt francia elnök, hogy ötven százalékát a hatásköröknek tessék visszaadni a nemzetállamoknak. Azt mondják a legtöbb országban, hogy elegünk van a tömeges bevándorlásból. Azért itt történik valami, itt formálódik valami. Előbb-utóbb az európai vezetőknek is meg kell érteniük, hogy egy mély újragondolását kell megtennünk, vagy egy mély újragondolását kell elvégeznünk, mélyen újra kell gondolnunk az Európai Unió mára kialakult formáit, és sok helyütt meg kell változtatni, én azt mondanám, hogy meg kell újítani.

Csermely Péter: A jelenlegi állás szerint, vagyis hogyha mindez valóra válik a holnapi választáson, akkor a Fidesz–KDNP Európa legerősebb pártja, ami a néppárti viszonyokat illeti, de lehet, hogy összességében is. Olyan aránnyal fog képviselőket küldeni a néppártba, amelyre egyik európai párt sem lesz képes Európában.

Az az esély, hogy egy Európa-rekordot fussunk, vagy Európa-bajnoki címet szerezzünk, nem lehetetlen.

Csermely Péter: Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy csillapuljanak a támadások? Különösen, hogyha a néppárt úgy alkot többséget, hogy abban a Fidesz mandátumainak szerepe lesz, és nélkülük nem lenne többség?

Hozzájárulhat. Én azon a közkeletű állásponton vagyok, hogy a békét csak az erős adhatja meg, és békét csak az erős tud magának kivívni. Tehát Magyarországnak erősnek kell lennie ahhoz, hogyha békét akar. Az, hogyha folyamatosan a küszöb alatt akarunk bejutni, az ajtórésen, ha folyamatosan gazsulálunk, ha folyamatosan elmagyarázzuk, hogy mi kicsik vagyunk, gyengék vagyunk, nem békét eredményez, hanem kizsákmányolást. Az nem azt jelenti, hogy lesz egy állapot, amiben jól érezzük magunkat, hanem lesz persze a fölszínen nyugalom, de közben mélyen igazságtalannak fogjuk érezni azt, ahogyan élni kényszerülünk, mert mások erősebbek nálunk. Tehát ha békét akarunk, ha azt akarjuk, hogy kiegyensúlyozott, rendezett körülmények között élhessünk, ahhoz erőre van szükség. Mert a békét csak az erős adhatja meg, csak az erős vívhatja ki magának. Tiszteletet is csak az erős vívhat ki magának. Ezért nekünk erősnek kell lennünk Brüsszelben. Ennek megvannak a fizikai korlátai természetesen, mert a németek 83 milliónyian vannak, mi meg Magyarországon élünk tízmilliónyian. A britek vannak 61-62 milliónyian, mi meg annyian amennyien. Tehát vannak fizikai korlátok. De a fizikai korlátok mellett azért nekünk az arányszámokat tekintve, a politikai sikert tekintve, a gazdasági eredményeket tekintve, a növekedés ütemét tekintve, a munkanélküliség alacsony arányát tekintve nekünk az erősek között kell lenni, ha azt akarjuk, hogy legyen szavunk, és legyen súlyunk, amivel egyébként kedvező állapotokat, vagyis békét és igazságosnak érzett békét tudunk magunknak teremteni.

Gajdics Ottó: És hogyha a néppárt többségbe kerül, mint ahogy most a felmérések úgy mutatják, hogy ez bekövetkezhet, akkor ez hatással lesz arra, hogy ki lesz a Bizottság elnöke? Mert a Hír TV nézői például Martin Schulzot nagyon nem szeretnék.

Most igazából meg kéne védenem Martin Schulzot, de...

Csermely Péter: Ezt se szeretnék a Hír TV nézői.

… de azt gondolom, hogy miután a nézők ezt nem szeretnék, ezt talán inkább nem teszem meg. Habár egyébként én egy rendkívül izgalmas és érdekes személyiségnek tartom. Azt nem állítom, hogy az ő elnöksége Magyarország számára előnyös lenne, de mint politikai személyiséget egy tekintélyes és komoly eredményt, ráadásul saját erejéből, mélyről fölkapaszkodva eredményt elérő embernek látom. Ezzel be is fejeztem a baloldal melletti kampányomat, elnézést kérek a jobboldalra szavazó nézőktől. Viszont a dolog úgy áll, hogy természetesen annak van jelentősége, hogy melyik párt kapja a legnagyobb támogatást. Az bizonyos, hogyha néppárti siker lesz, akkor a néppárt világából, ha baloldali siker, akkor a baloldal világából érkezik majd az új elnök. Azonban én azok közé tartozom, akik azt állítják, és azt is fogom képviselni a miniszterelnököknek a kedden esedékes vacsoráján – hiszen már választás után másfél nappal megkezdődnek Brüsszelben a munkálatok –, hogy ebből nem következik, hogy a néppárt által úgynevezett csúcsjelöltnek jelölt személy lenne az Európai Bizottság következő elnöke. Ezt az automatizmust tagadom, ezzel nem értek egyet, ilyen az európai okmányokban nincs. Tehát a miniszterelnökök tanácsa nem engedheti ki a kezéből azt a döntést, hogy ő jelölje szuverén módon, az európai parlamenti választás eredményétől függetlenül, miniszterelnöki hatáskörben ő jelölje a bizottság elnökének a személyét. Természetesen most az emberek a döntésükkel egy nagyon fontos erőviszonyt alakítanak ki az Európai Parlamentben. És az Európai Parlamentnek majd jóvá kell hagynia azt a személyt, akit a miniszterelnökök javasolni fognak a bizottság élére. Ha úgy tetszik, az európai kormány – ez csúsztatás ugyan, de talán könnyebb követnie a nézőknek a gondolataimat – élére. Azt jóvá kell hagyni a parlamentnek. De hogy ki az a személy, akit jóváhagyhatnak vagy elutasíthatnak a parlamenti képviselők, akiket most választunk meg, az nemzeti hatáskörben kell maradjon, 28 nemzet közös hatáskörében. Tehát a miniszterelnököknek kell nemzeti felelősségtől indíttatva a személyi javaslatot megtenni. Itt semmilyen automatizmust nem fogadok el. Sokan vannak – nem tudom megítélni, hogy most többségben vagy kisebbségben –, akik ezt az automatizmust érvényesíteni akarják. Én amellett fogok érvelni kedden Brüsszelben, hogy a miniszterelnökök ne engedjék át ezt a döntési jogot, ne engedjék ki a kezükből a szuverén jelölésnek a lehetőségét. Részben mert ez nem szolgálná Magyarország érdekeit. És azért a luxemburgiak részéről delegált európai uniós biztos Magyarországnak csak ártott az elmúlt időszakban, miért is kellene nekünk egy Luxemburgból érkező európai biztost támogatnunk ezek után, mint magyaroknak? Ezek olyan szempontok, amiket nekem érvényesítenem kell, úgy gondolom nem magam miatt, hanem a hazám érdekében.

Csermely Péter: Önnek van már jelöltje?

Az Európai Néppárton belül, amikor a jelölés volt, akkor mi nem azt a személyt támogattuk, aki ma az Európai Néppártnak a jelöltje, de mi fegyelmezett és lojális szövetségesek vagyunk. Miután eldöntötte az Európai Néppárt, hogy ki áll a kampányunk élén, akkor mi teljes súlyunkkal, tekintélyünkkel az Európai Néppárt és jelöltje munkáját kezdtük segíteni. Tehát mi az Európai Néppárt meghatározó ereje vagyunk, és ott állunk teljes testtömegünkkel a csúcsjelölt mögött. Azt akarjuk, hogy sikeres legyen, hogy vezessen bennünket győzelemre, de azt már nem gondoljuk, hogy neki kellene majd vezetnie a bizottságot.

Csermely Péter: Adott esetben meg is szavaznák? Amikor beszéltünk itt, – bár a téma komoly, ahogy Ön is mondta, de mégiscsak van benne egy nagyon komoly irónia –hogy a magyar akáccal foglalkozik Európa vagy az uborka görbületével vagy ezekkel a súlyú ügyekkel. Ugye, ezen végül is mindenki mosolyog, a helyzet megítélésétől függetlenül. De gondolkozik azon valaki Európában, hogy az igazán komoly ügyekben, például a globális világpolitikában, az Európai Unió miért csetlik-botlik ennek a politikának a színpadán?

Hát én is egyetértek...

Csermely Péter: Miért veszi mindenki egy ilyen jóravaló bohócnak?

Egyetértek azzal a gondolattal, hogy mulatunk itt néhány ilyen kérdésen – uborka, akác –, mert majd azt mi elintézzük, érezzük, hogy itt meg tudjuk védeni magunkat. De van néhány téma, amin azért nem mosolyognék, még mielőtt a nagy világpolitikai színpadra lépnék a mondataimmal; ezek még mindig magyar ügyek. Mert a rezsicsökkentés nem gyerekjáték, és a helyzet úgy áll, hogy Brüsszel vissza akarja csináltatni a rezsicsökkentést, és ahelyett, hogy egész Európában egy radikális energiaár-csökkentést hajtanánk végre, amit egyébként Magyarország szorgalmaz és támogat, inkább azt akarják elérni, hogy az államoknak ne legyen eszközük arra, hogy az energia árát csökkentsék. Vagy a devizahitelesek dolga sem vicces ügy, tehát ott sem babra megy a játék. Vagy a bankadó sem az, és hosszú éveken keresztül dolgoztak, hogy a bankadót visszacsináltassák – nem tudták, de dolgoztak rajta. Vagy az előbb ide idézett példa, hogy azért az emberöléssel megvádoltakat, akiket a bíróság tényleges életfogytiglanra ítél, vissza lehet-e engedni közénk vagy nem. Ez sem babra megy. Ezek komoly dolgok, és ezeket a csatákat Brüsszelben meg kell védenünk. Tehát nekünk nemcsak Brüsszel vicces túlkapásaival szemben kell föllépnünk, hanem húsbavágó magyar nemzeti érdekekben is. Na, most tovább haladva az Ön logikája mentén: ugye, én egyetértek azzal, ahogyan ön fogalmaz, hogy ön csetlő-botlónak mondja...

Csermely Péter: Igen.

...én meg azt mondanám, hogy van ez a csupa jó szándék. Az Európai Unió folyamatosan úgy érzi, hogy ő olyan értékeket képvisel, amelyek a világ számára nemcsak hogy jók, hanem hogy követendőek. Tehát hogyha ezek az értékek az egész glóbuszon érvényesülnének, akkor béke, nyugalom, jólét, vigadalom lenne a világon. És egy ilyen nagy csecsemő, egy ilyen túlfejlett csecsemőnek a jámbor, jó szándékán...

Csermely Péter: Odaszalad és orra esik.

Igen, de jámbor, jó szándékában mondja, hogy az emberi jogok, hogy így, hogy a klímaváltozás, tehát csupa érdekes, jó dolgokat mond, tulajdonképpen intellektuálisan az ember úgy is érezné, hogy persze, nagyon helyes, de amikor arról van szó, hogy ez nem egy esszé, amit meg kell írni, nem egy jó könyv, amit majd elolvasnak az emberek, és egyetértenek vele, hanem erő, hatalom, politika, döntés, érdekek. Itt hirtelen kicsorbul ez a sok jó szándék. Amikor ebből a sok jó szándékból, ténylegesen meglévő európai értékből és jó szándékból erőteljes, érvényesülni tudó politikát kellene szervezni, ott fogy el a tudomány ma Európában.

Gajdics Ottó: A Magyarkanizsai Színház...

Erre van magyarázat szerintem. Egy bonyolult, de létező magyarázat.

Gajdics Ottó: A Magyarkanizsai Színház igazgatója mondta a Lánchíd Rádióban, hogy nem talált Budapesten olyan színészt, aki el tudta volna játszani Dugovics Tituszt, mert lamentáló, tépelődő embert talált sokat, de olyat, aki tenni is tud, olyat nem. Nem ez a baj Európában is?

Itt egy mélyebb történeti összefüggésrendszerrel van dolgunk.

Csermely Péter: És 45 másodpercünk van rá. Úgyhogy annyira mélyebb lesz...

Nem kis bravúr lesz, hogyha ezt el tudom mondani. Tehát summa summarum az európai elitben ma az a gondolat erős, hogy az erős, cselekvőképes személyiségek, mint vezetők veszélyesek. Európa az elmúlt negyven-ötven évben ezért – mert okoztak ilyen vezetők bajt Európában – az intézményi irányításban bízik, nem pedig az erős, személyes felelősséget is vállalni képes, megválasztott vezetőkben. Intézményi vezetés, tépelődés, kiegyensúlyozás – ez jó. Határozott, irányszabó vezetés – nem jó. Amikor a dolgok jól mennek Európában a gazdaságban, akkor az emberek ezt elfogadják, hogy nincsenek erős vezetők, amikor baj van, kiderül, hogy az intézmények nem tudnak kihúzni bennünket a bajból, nem tudnak bennünket megszervezni olyan közösséggé, amely úrrá tud lenni a bajokon. Ezért van az, hogy Európa folyamatosan gyengébbnek mutatja a saját vezetőit, mint amilyenek. Erre mondom én azt, hogy a vezetés nem jog, hanem a vezetés kötelesség. Európának is kötelessége lenne jobban vezetni a világot.

Csermely Péter: Sok olyan gondolat elhangzott ebben a beszélgetésben, amelyek közvetlenül vagy némi áttétellel azt sugallják, hogy mégiscsak fontos ez az európai parlamenti választás, és el kell menni, de hát nem tudom, egyetért-e Ön azzal, hogy azért a jobboldal szavazótáborának legnagyobb vonzerő mégiscsak az, hogy megint be lehet keverni egyet a baloldalnak?

Ez egy küzdelem; győzni jó, egyszer győzni jó, kétszer győzni még jobb. De azért ne felejtsük el, hogy európainak is jó lenni, és mi a polgári, nemzeti, keresztény tábor, büszke, nemzeti alapon büszkeséget érző európaiak vagyunk, ez a mi kontinensük, a mi hazánk, a mi sorsunk, a mi otthonunk Európa, ezért szerintem van felelősségünk, hogy merre fordul a szekere.

Csermely Péter: Miniszterelnök úr, köszönjük, hogy eljött, és nézőinknek is köszönjük a figyelmet. Jövő héten ugyanebben az időpontban ismét találkozunk. A viszontlátásra!

(miniszterelnok.hu)