Beszéd a Szent István-napi ünnepségen, Palicsfürdőn (Palić).
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Pásztor Elnök Úr, Korhecz Tamás Elnök Úr, excellenciás Püspök Úr!
A történelmi egyházak igen tisztelt képviselői! Mint Önök is tudják, Magyarország új köztársasági elnököt választott, ezért az augusztus 20-ai nagy állami beszédet Schmitt Pál elnök urunk mondja majd el a Kárpát-medencei magyarságnak. Nekem ma az a megtiszteltetés jutott, hogy itt lehetek Önökkel, itt lehetek Önök között, és innen néhány nappal a 20-ai ünnep előtt intézhetek köszöntőt az egész Kárpát-medencei magyarsághoz.
Mielőtt ezt megtenném, tisztelt Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy a mögöttem olvasható felirathoz fűzzek néhány mondatot. Az van ide írva mögém: „Vajdasági magyarság – a nemzetalakító erő.” Ambíciózus. Ambíciózus, de cseppet sem túlzó. Amikor ennek az évnek az áprilisában kihirdették Magyarországon a választások második fordulójának eredményét, és kiderült, hogy a mi politikai családunk és közösségünk több mint kétharmadát szerezte meg az elérhető parlamenti mandátumoknak, azt gondoltam, hosszú időn keresztül senkinek a választási eredményére nem kell majd irigykednem. Azonban nem sokkal ezután történt egy választás itt, a Vajdaságban is: nemzeti tanácsi választás, s azt kell mondanom, hogy a vajdasági magyarok túlszárnyaltak bennünket. A mi kétharmadunkat szinte elsöprő, jelentéktelennek minősítő hatalmas sikert értek el. Ezért mondom, hogy a nemzetalakító szóösszetétel bár ambíciózus, de nem túlzó. Ráadásul, kedves Vajdaságiak, arról se feledkezzünk el, hogy a nemzeti tanács megalakulásával és annak példátlan egységével, amelyhez ezúton is mindannyiuknak gratulálok, egy olyan Kárpát-medencei kísérlet indult meg, amely valóban nemzetalakító hatású lehet nemcsak itt a vajdasági magyarok tekintetében, hanem az egész Kárpát-medencében, a teljes magyar közösség számára. Önök is tudják, régóta keressük a formáját, hogyan tudnánk úgy magyarok maradni, hogyan tudnánk úgy saját kezünkbe venni a saját sorsunkat, hogy közben azok, akikkel együtt kell élnünk, ne tekintsék ezt ellenségességnek. Erre jobb megoldást az autonómia különböző formáinál Európa nem talált ki, nem talált föl. Én nagyon remélem, hogy a hatalmas választási siker, amit Önök elértek, megnyitja az utat, lehetővé teszi az Önök számára, hogy egy sikeres példával ne csak a Kárpát-medencei magyarságot, hanem az Európában élő számos, összes kisebbség életét szolgálják, könnyítsék, nekik is mutassanak példát és utat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az első és legfontosabb, ha úgy tetszik, legkellemesebb kötelesség, amelynek itt eleget szeretnék tenni, úgy hangzik, hogy Magyarország üzenetét hoztam, a magyarországi magyarok sok erőt, jó egészséget és szép sikereket kívánnak a délvidéki magyaroknak. És egyúttal szeretném átadni a magyarországi magyarok üdvözletét az itt élő szerbeknek is: békességet, egyetértést és jószomszédságot kívánunk nekik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az államalapításhoz kapcsolódó ünnepségeink, mint a mai is, elsősorban arra kínálnak alkalmat, hogy magunkról gondolkodjunk, hogy magunkkal foglalkozzunk, hogy magunkkal vessünk számot. A hétköznapok forgataga, munkája és sűrű feladatai miatt erre nem nagyon adódik lehetőség. Most azonban igen. Milyen is a magyarok jelleme és gondolkodás módja? Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, egy közösség jelleméről, gondolkodásáról és nem utolsósorban a jövőjéről az árul el a legtöbbet, hogy milyen közös vállalkozásokba fog. Ha fellapozzuk az államalapítás előtti őseink, vagyis a honfoglaló magyarokról szóló históriákat, akkor azt látjuk, hogy a kalandozó törzsek közös vállalkozásai nagy utazások, terveik pedig elsősorban útitervek voltak. A különböző hatalmi érdekek szolgálata, önös politikai számítások, vagy egyszerűen csak a jövedelmező kaland ígérete akár több ezer kilométerre is elcsábította őket. Életük biztonságát az így megszerzett vagyon, kincs, a könnyen szállítható érték jelentette.
Mindez azonban néhány évtized alatt és legfőképp egy hatalmas formátumú embernek köszönhetően gyökeresen és visszafordíthatatlanul megváltozott. A valamennyiünk, igen, a ma élő magyarok életét is meghatározó történelmi pillanat, az államalapítás, vagyis Szent István királyunk óta nekünk, a magyar emberek többségének a mindennapok biztonsága már nem becsomagolható, nem felpakolható, nem hordozható kincseket jelent. Nem olyan értéket, amelyet a mellünkre tűzhetünk, vagy a zsebünkbe rejthetünk. A biztonság számunkra ma sem az arany ékszerhez, sem a svájci bankszámlán kamatozó bankbetétekhez kötődik, és nem valamelyik adóparadicsomba menekített offshore céghez, hanem kizárólag az otthon melegéhez. Nekünk a biztonság Szent István óta elsősorban földet, házat, hazát jelent. Ez az, kedves Barátaim, ami a mi szemünkben minden más megszerezhető érték felett áll. Közös vállalkozásaink, közös terveink is mind-mind ehhez kötődnek: az otthonunkhoz, a városhoz, a faluhoz, ahol élünk, ahol a jövőt tervezzük, és ahol szeretnénk, ha gyermekeink is keresnék a boldogulás útját, sőt nemcsak keresnék, hanem meg is találnák. Ezért teszünk meg mindent az otthonunk gyarapodásáért és gazdagodásáért. Mert, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mi mindannyian a saját szülőföldünkön akarunk élni, ott tervezzük az életünk folytatását: a jobb, a kiszámítható, a biztonságos magyar jövőt.
Kedves Barátaim!
Államalapító eleink kemény munkája egy erős országot, Közép-Európa egyik legerősebb államát eredményezte. Egy ezredéven keresztül a magyar államiság testesítette meg a magyarok és az itt élő nem magyarok összetartozását. Büszkén vállalták a közös múltat, és mindig készek voltak világosan kifejezni a szándékot: folytatni kívánják a közös életet akár sikereket, akár kudarcokat is szenvednek el együtt. Számukra, az akkori magyarok számára a hazaszeretetet nem kellett sem megmagyarázni, sem igazolni. Természetes volt, mint a levegővétel: jobb hozzá tartozni, mint nélküle élni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Így és csak így maradhattunk fenn harminchat emberöltőn keresztül itt, a Kárpát-medencében.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
A magyarok közössége akkor is létezett, amikor az ország részekre szakadt, amikor megszűnt a központi állam. A korona, az államalapítás emléke, az összetartozás érzése akkor is működött, amikor az állam már rég szétporladt. Így voltunk képesek arra, hogyha fizikai valójában végveszélybe is került az ország, ha a nemzet részeire is szakadt, újra és újra egységbe hívjuk az összmagyarságot. Igen, kedves Palicsiak, képesek voltunk mindig újrakezdeni, szinte a semmiből új világot teremteni, ha kellett, fogcsikorgatva kimondani: mégis, akkor is, csakazértis. Mi, magyarok jól az eszünkbe véstük: nem az számít, hány pofont adsz vagy kapsz, hányszor esel el te, és hányszor az ellenfél, csak az a fontos, hogy a végén ki marad állva.
Tisztelt Palicsi Barátaim!
Van egy mese – minden magyar gyermek ismeri. Ez a mese a feldarabolt királyfiról szól, aki az emberpróbáló kalandokon, válogatott nehézségeken túljutva árulás áldozata lesz, és hét darabba vágják. Érdekes élmény látni, hogy a varázslat ma is hat. Ugyanis miután hét darabba vágták, varázsfűvel és ráolvasással összeragasztották, és ismét életre kelt. S itt állunk együtt: Önök, akik ma egy másik állam területén élve magyarok, és mi, akik a székesfővárosból érkeztünk. S az augusztus 20-ai ünnepeken ez az élmény – a hét darabba vágott, majd összeragasztott, újra életre kelt királyfi története – körbejárja az egéssz Kárpát-medencét. Itt állok Önök között, és úgy látom, hogy ennek az orvosságnak, az éltető fűnek a neve sem olyan ördöngösség. Ezt az orvosságot, amely a hétbe vágott királyfit, a szétzilált városokat, a szétszakított családokat, a több részre szakított nemzetet képes összeragasztani, úgy hívják, hogy nemzeti együttműködés.
Kedves Barátaim!
Minden választás legfontosabb kérdése úgy hangzik, hogyan lehetnek a magyarok a XXI. században sikeres nemzet Európában. A siker kulcsa, tisztelt Hölgyeim és Uraim, azt hiszem, egész Európában úgy hangzik, hogy az összefogás, az egység megteremtése révén. Ha Önök belegondolnak a magyar történelembe, mióta mi itt letelepedtünk a Kárpát-medencében, mindig azok az időszakok voltak sikeresek a nemzetünk életében, amikor együttműködtünk egymással. Amikor nem jutottunk egyezségre, akkor mindig idegen erők vettek uralmat, hatalmat rajtunk. A feladat tehát a magyarok számára a XXI. században az, hogy megteremtsék az együttműködés rendszerét. Az anyaország egységét kell továbbvinnünk a határokon átívelő nemzetegyesítés keretében, össze kell fognunk, hogy ismét egy, hatalmas, közös alkotóerővé válhassunk.
Tisztelt Palicsiak, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az is igaz, hogy a magyarokkal elhitették, és gyakran mi magunk is elhitetjük magunkkal, hogy rajtunk turáni átok ül, és nem tudunk, nem vagyunk képesek összefogni. Mi tagadás, az együttműködés, az összefogás, az összedolgozás kimondottan nehéz mesterség. Márpedig, tisztelt Hölgyeim és Uraim, bármilyen nehéz is, tudomásul kell vennünk azt az egyszerű tényt, hogy ma a világ csak és kizárólag az összefogást jutalmazza. Nekünk, magyaroknak is ez a feladatunk. Ahhoz azonban, hogy összefogjunk, a puszta szándék kevés. Ahhoz erősnek is kell lennünk. Az együttműködés azonban nem jön létre magától. Az egységért dolgozni kell. Egymással meg kell egyezni, egymással szót kell érteni, és a közös célért utána közösen kell dolgozni. Az együttműködés, tisztelt Hölgyeim és Uraim, nemcsak politikai sikert hoz. Ha van politikai siker, akkor lesz – meg fogják látni, lesz – gazdasági siker is. Ha van együttműködés, akkor több a munkalehetőség. Ha van együttműködés, akkor magasabb az életszínvonal. Ha van együttműködés, akkor vastagabb a kenyér, magasabb a fizetés, és könnyebben lehet boldogulni. Ezért építjük föl most odahaza, Magyarországon a nemzeti együttműködés rendszerét. Én megtanultam az elmúlt húsz esztendőben, hogy amikor egység, összefogás és bizalom van, akkor képesek vagyunk a saját kezünkbe venni a saját sorsunk irányítását. Amikor nincs egység, akkor mindig valaki másnak a ránk nézve kedvező véleményében reménykedünk: nem magunkban, nem a magunkfajtában hiszünk, hanem mindig valaki másban.
Tisztelt Palicsiak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy közösség úgy működik, mint az emberi test. Kell bele gerinc, tartást adó csontozat, erőkifejtő izomzat, éltető véráram és szellem, amelyik végső soron irányt szab a test tetteinek. Egy nemzet életének is van alapja, építménye és szilárdsága. A nemzet életének alapja a jog és a rend. A jog és a rend szilárd váz, amit az igazság kötőszövete tart egyben, és a közös kultúra pedig az a szellem, amelyik összehangolja a testrészek működését. Ha kiveszem a nemzet életéből az igazságot, összecsuklik. Ha a hazugság megtámadja, és parazitaként rágja: megbetegszik, és leesik a lábáról. Ha a közös érdeket valami másra akarják cserélni benne, az önérdek érvényesül, a test eltorzul, és kifordul önmagából. És ha hagyjuk elsorvadni, lepusztulni a közös kultúrát, egy tehetetlen, akarat nélküli alakzat marad csak hátra.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A magyarságot a XX. században megosztó ideológiák korszaka, úgy látom, véget ért. Úgy tűnik, egész Európában így van ez. A józan ész Magyarországon is túllépett a XX. század ideológiai keretein, és az áprilisi választások eredményeképpen kialakult egy olyan nemzeti együttműködés, amely régóta nem létezett Magyarországon. Ez szülte meg a kétharmados forradalmat, amely elsöpörte a megosztásra, a korrupcióra és a békétlenségre épülő, a nemzeti érdekeket sutba hajító, a kettős állampolgárságot megtagadó korábbi politikai kurzust. Ebbe a most formálódó új együttműködésbe mindenki beletartozik – határon belül és kívül –, aki azt gondolja, hogy a józan ész fontosabb, mint valamely párt ideológiája. Mindenki, aki úgy gondolja, hogy a hosszú évek óta tartó meddő viták után a Kárpát-medencei magyarságnak végre egységesen és új irányba kellene elindulnia. Mindenki beletartozik, aki nem akarja, hogy a múlt, az áprilisi választásokon lezárt korszak és megdöntött rendszer valaha is visszatérjen. Igen, mindenki beletartozik, aki hisz benne, hogy bennünket, magyarokat sokkal több dolog köt össze, mint ami elválaszt, és bízik abban, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében végre képesek leszünk közös erővel jobb jövőt teremteni minden magyar ember számára.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A jövő útja Európában is, Magyarországon is és a Kárpát-medencében is az együttműködésen, az egyezségek megkötésén keresztül vezet. Az egység csak akkor jön létre, ha van bizalom. Egységet csak kölcsönös bizalomra, kölcsönös tiszteletre és egymásért vállalt, vagyis kölcsönös felelősségre lehet építeni. Ezért értékesebb az összefogás, mint a széthúzás. Ezért értékesebb az egység, mint a megosztottság. Értékes dolog, és ezért érdemes kitüntetni a bizalmunkkal. Erős szövetségek, erős egyezségek, kölcsönös felelősség. Ez a jövő útja. Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak. Ez Szent István király üzenete.
Engedjék meg, hogy megköszönjem megtisztelő figyelmüket, és átadjam Önöknek is személy szerint a jókívánságaimat, és arra kérjem Önöket, hogyha hazaérnek, a családtagjaiknak is adják át a jókívánságainkat. Azt kívánom a vajdasági magyarok minden családjának, hogy adjon Önöknek a Jóisten sok erőt, jó egészséget, adjon jó szomszédot, megértő társat, boldog családot, bő gyermekáldást, és adjon munkát, amelynek haszna, értelme és gyümölcse van.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
(miniszterelnok.hu)
