Beszéd az Új Széchenyi Terv bemutatóján, Budapesten.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy én is tisztelettel köszöntsem mindannyiukat! Elsősorban a vállalkozások világából érkezetteket. Ha megengedik, a titulusokat most mellőzöm, de tisztelettel köszöntöm a kamarák képviselőit, a vállalkozói érdekképviseletek képviselőit, a jelentős pénzintézetek vezetőit és a magyar nagyvállalkozók itt összegyűlt szép gyülekezetét is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A választások után azt találtuk mondani, hogy az elmúlt húsz évnek az a legnagyobb tanulsága, hogy rendszert váltani nem lehet. Minden bajunk ebből fakad. Ha egy rendszer rossz, akkor azt meg kell dönteni, és helyette kell építeni egy másikat. És így is értelmeztük a feladatunkat. Azt mondtuk, hogy az áprilisi választás nem másról szólt, minthogy megdöntöttünk egy rendszert, és most kell építeni egy újat. Egy ideig úgy láttam, hogy a magyar politikában és közéletben sokan azt hitték, hogy viccelünk. Most már nem hiszik. Eltelt hatvan nap, és bízvást mondhatjuk, hogy Magyarországon néhány olyan tabut döntöttünk le, amely tabuk tisztelete akadályozta Magyarországot a sikerek elérésében. Emlékezzenek rá, az elmúlt néhány napban ledöntöttük azt a tabut, miszerint Magyarországon nemzeti kérdésekben nem lehet egyetértést létrehozni, vagy ha mégis, akkor az szükségszerűen konfliktushoz vezet a szomszédos államokkal. Ehhez képest Magyarország kettős állampolgárságát a szomszédaink elfogadták, a parlamentben több mint kilencven százalék megszavazta. A trianoni évfordulóról elnevezett törvényt, amely a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szólt, óriási arányban fogadta el a parlament, és semmilyen negatív nemzetközi visszhangot nem váltott ki.

Hasonlóképpen olyan intézkedéseket hoztunk, amelyek egy másik tabut céloztak meg. Magyarországon hosszú idő óta él az az elképzelés, hogy spekulációval meg ügyeskedéssel lehet leginkább boldogulni, aki becsületes, törvénytisztelő, és a törvény által kijelölt vagy ajánlott utat követi, az leginkább rosszul szokott járni. Most éppen olyan döntéseket hoztunk, amely talán elkezdi meggyőzni, vagy talán sokakat már meg is győzött atekintetben a magyar emberek közül, hogy lehet olyan országban is élni, ahol a becsületesen dolgozó és a törvénytisztelő embereket nemcsak morális elismerés illeti, hanem ők járnak jobban. És hasonlóképpen, bár ez nem tartozik a ma megbeszélendő témáink közé, de a közrend és a közbiztonság ügyében is olyan lépéseket tettünk, amelyeket korábban sokan elgondolhatatlannak ítéltek, illetve ha fölmerültek – például a kis értékű vagyon ellen elkövetett bűncselekmények esetében elzárással való büntetése azoknak, akiknek nincs pénzük egyébként visszaadni azt, amit elloptak –, ezek az intézkedések vagy ezek lehetősége mindig lehetetlennek bizonyult, vagy legalábbis nem sikerült végrehajtani. És ahelyett, hogy ezeket a döntéseket a politika meghozta volna, mindig azt magyarázta meg, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, holott egyébként az emberek kilencven százaléka egyetértett abban, hogy ezekre szükség volna.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem akarok fenyegetőzni, de a mai mondandómnak az a lényege, hogy mi hallgatunk Önökre. Azért jöttünk ma ide, hogy egy újabb Önöktől kapott tanács beteljesítéséről adjunk számot. Most röviden fölsorolom azt, hogy mi mindenért terheli Önöket felelősség az elmúlt hatvan napból történtekről. Ezek mind olyan dolgok voltak, amiket Önök javasoltak. A felelősséget természetesen nekünk kell viselni a túlvilági ítélőszék előtt is meg a következő választások, majd a magyar választópolgárok előtt is, de szeretném, hogyha legalább a társtestesség pozícióját nem hárítanák el magukról. Nézzük, miket javasoltak Önök, amiket mi megfogadtunk.

Azt javasolták, hogy a kormány túlságosan szerteágazó, túlságosan megosztott, szinte reménytelen a kormánnyal bármit elintézni, egy sokkal egyszerűbb és átláthatóbb szerkezetre volna szükség. Látják a mostani kormányzás szerkezetét, mindennek van gazdája, mindenről lehet tudni, hogy ki azért a felelős. Azt javasolták, hogy a politikai osztály létszámát csökkentsük le, a magyar vállalkozók és a magyar adófizetők egyaránt úgy gondolták, hogy túlságosan nagy az a politikai osztály, amelynek a fönntartásáról gondoskodni kell. Ehhez képest felére csökkentettük a következő választások utáni érvénnyel a parlamentet, és felére csökkentettük az önkormányzati választásokat megelőzően az önkormányzatokban dolgozó politikai osztály létszámát. Azt javasolták nekünk, hogy a társasági nyereségadót csökkentsük le, mert mindannyian tudjuk, hogy tíz százalék körüli áron szokták venni a számlákat a nem különösebben dicséretes szegmenseiben a magyar gazdaságnak. Hogyha a társasági nyereségadót levontuk nagyjából ide, a számlavásárlás körüli mértékre, ez tíz százaléknál van, akkor valószínűleg ki tudjuk fehéríteni a magyar gazdaságot. Nézzék meg, a társasági nyereségadó minden költségvetési nehézség ellenére is szeptembertől tíz százalék. Javasolták, hogy a tőkehazahozatalra dolgozzunk ki programot. Itt még ugyan nem fejeztük be a munkánkat, de készülnek javaslatok, hogy a külföldre ment vagy menekült vagy oda kivitt tőkét hogyan lehetne tisztességes módon hazahozni.

Önök javasolták azt, hogy a bonyolult adórendszert tegyük egyszerűbbé, sőt sokan Önök közül az egykulcsos adót is javasolták, ennek a kidolgozási munkálatai megindultak, és januártól Magyarországon egy ilyen, családi szempontokat is, családi adózást is magába foglaló egykulcsos adózás jöhet majd létre. Önök javasolták azt, hogy szabadítsuk meg az embereket attól a kényelmetlen helyzettől, hogy miközben másoknak munkát adnak az adózott jövedelmükből, aközben egyébként az állam úgy tekint rájuk, mint bűnözőkre. Önök mondták azt, hogyha el lehet szórni játékgépen az embernek a fizetését, és azt senki sem kérdezi meg, hiszen ha valakinek munkát adunk belőle, hogy segítsen a ház körül, akkor rögtön vizsgálni kezdik, és ez mégiscsak képtelen helyzet. Nézzék meg, a magánalkalmazottakra vonatkozóan létrehoztunk egy új szabályozást az adórendszeren kívüli jövedelem tekintetében. Önök voltak azok, akik azt kérték tőlünk – ez persze nemcsak a vállalkozókat érinti, hanem másokat is –, hogy az örökösödési illetéket, illetve az élők közötti vagyonáthárításnál az illetéket töröljük el, mert egyébként nem tudnak kialakulni vállalkozói nemzedékek. Nem lehet jó lelkiismerettel, állami sarc nélkül egyik nemzedéknek a másikra hagyományoznia mindazt, amiért dolgozott. Önök is láthatják, hogy nincs örökösödési illeték az egyeneságiak között, és az élők közötti vagyonáthárításkor sincsen semmilyen állami beavatkozás vagy közreműködő.

Túlburjánzó állami cégek – mondták Önök –, ez elfogadhatatlan. Fellegi miniszter úr bejelentette a parlamentben, hogy a száz igazgatótanácsból talán ha tíz maradt az állami cégek esetében, és megkezdtük az ilyen kitartotti kliensi pozícióknak a fölszámolását az állami cégek körül – legyen szó igazgatóságokról vagy felügyelőbizottságokról. Többen Önök közül, különösen a vidékiek mondták, hogy az mégsem járja, hogy a termés, a gyümölcs a földön marad, valamit kéne vele kezdeni. Hát majd tessék, mostantól lehet vele valamit kezdeni. Hajrá, előre! Így többen is a jelenlévők közül visszatérhetnek a törvényes mezsgye keretein belülre. Ez szerintem mindannyiunknak jobb így. Hasonlóképpen, többen javasolták azt már a kormányváltást megelőzően, hogy ne legyen boszorkányüldözés, és a vállalkozói világ szereplői között ne tegyen a következő kormány különbséget aszerint, hogy ki bal- meg ki jobboldali. Én akkor is elmondtam, hogy a kormány piaccal való együttműködésének egyetlen mércéje lesz majd; ez pedig a korrektség. Bennünket a politikai múlt nem érdekel, a korrektség azonban érdekel, és mindenki, aki korrekt üzletember, vagy korrekt ügymenetet vitt az elmúlt években, és ezt szándékozik tenni a jövőben is, az nekünk partnerünk függetlenül attól, hogy egyébként a politikai szféra melyik részével tart kapcsolatot, mert mindannyian tudjuk, hogy az üzletben nincs bal- vagy jobboldal. Az üzletben profit, beruházás, nyereség van. A munkában sincs különbségtétel bal és jobb között, hiszen nem lehet csak balkézzel, vagy csak jobb kézzel dolgozni. Tehát ez a megközelítésmód, amely talán korábban általános volt most már nincs így.

De én igyekeztem szimbolikusan is ennek az igénynek eleget tenni. Nézzék meg, hány olyan embert neveztünk ki egyébként nagyon fontos politikai vagy közéleti pozíciókba, akik egyértelműen baloldali háttérrel rendelkeznek. Ez nem nekik szólt személyesen, ez nem egy gesztuspolitika, hanem egy teljesen új kormányzati politikának a lényege, ahol az ember tudomásul veszi, hogy az ő politikai nézeteitől különböző emberek is képesek nagyszerű teljesítményre, és az ország érdekében nekik is lehetőséget kell adni, előttük is teret kell nyitni. Ezt nevezem én a nemzeti centrum politikájának. Mindannyiuknak egyébként figyelmébe ajánlom azt a körülményt, hogy ma úgy áll a politikai helyzet, hogy a kormányzást gyakorló politikai közösség több baloldali szavazatot kapott, mint maga az a párt, amelyik magát baloldalinak nevezi. Ilyen értelemben tehát ez a fajta viszony a bal- és jobboldali emberekhez az üzleti életben és azon kívül is, mármint az, amit én képviselek, hogy egyfajta nemzeti centrumpolitikát folytatunk, ez teljesen indokolt.

Aztán itt van az újabb tanács, amit Önöktől kaptunk. Ez úgy hangzott a választások előtt, én ezeket rögzítettem, hogy a forrásokat, az európai uniós forrásokat és a magyar gazdaság egyéb fejlesztési forrásait tereljük a kis- és középvállalkozások irányába. Azért jöttünk el ma ide, mert ennek az igénynek teszünk most eleget, ezt a tanácsot akarjuk megfogadni, ezt az Önök által megfogalmazott elvárást szeretnénk most beteljesíteni azzal, hogy meghirdetjük az Új Széchenyi Tervet. Ha megengedik az én dolgom azok után, amiket a miniszter urak már előttem elmondtak, nem lehet más, minthogy egy kicsit nagyobb vagy tágasabb összefüggésbe helyezzem mindazt, ami a Széchenyi-tervvel függ össze, hiszen magáról az Új Széchenyi Tervről szinte már mindent tudunk.

Nos hát, ha kicsit távolabbról nézzük ennek az Új Széchenyi Tervnek a történetét, illetve ha távolabbról nézzük Magyarország mai helyzetét, akkor azt tudjuk mondani, hogy minden ország életében, így a magyarok életében is többször előáll olyan helyzet, amikor neki kell gyürkőzni egy-egy különleges feladatnak, amit úgy neveznek, hogy újjáépítés. Minden ország életében eljön időnként az újjáépítés ideje. Ha Magyarországot nézzük az elmúlt hatvan évben, akkor azt tudjuk mondani, hogy ez a harmadik újjáépítési szakasz, hiszen Magyarország a XX. században először 1945-ben látott neki egy olyan újjáépítésnek, amikor az alapvető infrastruktúrát kellett megteremtenie: házakat, épületek, hidakat, vasutat, utakat, kellett építeni. Aztán 1989-ben és ’90-ben mindenki úgy érezte, hogy eljött az idő, hogy újjáépítsük a magyar demokráciát. Ennek megfelelően fölépítettünk egy politikai és társadalmi berendezkedést. És úgy érzem, hogy most, 2010-ben mindenki úgy érzi, hogy a magyar gazdaságot kell újjáépíteni. Valóban a feladat nem kisebb: újjá kell építeni a magyar gazdaságot.

Újjá kell építeni, mert tönkretették. Erről egyenesen, őszintén és világosan kell beszélni. Tönkretették a magyar gazdaságot a következő módon. Történelmi csúcsokat döntöget a munkanélküliség. Az ország elképesztő mértékben eladósodott, nemcsak a magyar állam, hanem a vállalatok és a háztartások is. Az elmúlt nyolc év során vállalkozások tízezrei mentek csődbe, vagy menekültek külföldre a vállalkozás- és munkaellenes adók elől. Óriási az aránytalanság a nemzetközi nagy cégek és a magyar vállalkozások támogatása és közteherviselése között, ami nem tartható fönn. A megfizethetetlen adókon túl óriási a bürokrácia, amely megköti a magyar vállalkozói szellemet. A magyar állam maga gerjesztett körbetartozást, amellyel a gazdaság tönkretételéhez óriási mértékben járult hozzá. A magyar termékek semmifajta védelmet nem kaptak, még azt sem, amely az Európai Unión belül egyébként elfogadott és megengedett. Ehhez képest rossz minőségű dömpingárukkal árasztanak el bennünket, és tesznek tönkre egész ágazatokat, mint például a mezőgazdaság. És itt van még a korrupció, amelynek a révén számolatlanul folyt el a pénz a gazdaságból, és a közbeszerzések során a tisztességes vállalkozók sorban hátrányt szenvedtek.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindennek következtében nemcsak a pénzügyi adósság nőtt, hanem a szegénység is, a megoldatlan gondok mennyisége is. A dolog tehát úgy áll, hogy nincs mese, a romokat el kell dózerolni, és helyükre egy új gazdaságot kell építeni. Én úgy értelmeztem az áprilisi választások eredményét is, hogy a választók erre a feladatra adtak nekünk fölhatalmazást. Ezért is nevezem azt a rendszert, amit most próbálunk fölépíteni a régi helyett, a nemzeti együttműködés rendszerének, amely meggyőződésem szerint Magyarország újjáépítésének a talapzata.

Ugyanakkor, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az is nyilvánvaló, hogy van egy történelmi folyamat Európában, amely rokonságot mutat a magyar választások kétharmados eredményével. Nem mondom, hogy ugyanígy történik mindenhol, mint nálunk történt, de a folyamat rokonságot mutat a mienkkel. Az a helyzet, hogy az európai politika az ideológiai típusú gondolkodáson túllépett, nincs már szekértábor politika egyetlen sikeres európai uniós országban sem. Mindenhol valami nagy középerőt próbáltak létrehozni. Valahol ezt nagykoalícióval teszik, gondoljunk a tőlünk nyugatra található szomszédunkra. Van, ahol egy nagyhatalmú köztársasági elnököt ruháznak föl az egész ország korszerűsítéséhez szükséges eszközökkel és erőforrásokkal, lásd Franciaország. És van olyan ország tőlünk fölfele hárommal, ahol azt a megoldást választották, hogy egy nagy politikai erő annyi voksot gyűjtött össze, hogy lényegében nem váltógazdálkodási helyzet állt elő a politikában, hanem egy stabil politikai centrum. Lengyelország ez az ország, amely úgy tűnik, hogy persze választások mindig vannak, azt meg is kell vívni, de képes egy meghatározott vágányon tartani az országot.

Ez az az európai közeg, európai tanulság, amelynek tudatában kell a magyar politikát a helyére tenni, ha úgy tetszik, szinte mindenhol egyfajta nemzeti centrumpolitika érvényesül ma Európában ott, ahol egyébként az országok sikeresek. Azt is hozzá kell tennem mindehhez, hogy Európában sem véletlenül történt mindez. Az okok nagyjából hasonlóak voltak a magyaréhoz. Egy mondatba összefoglalva úgy hangzott, hogy túl sok volt a beszéd. Az európai politikát elárasztották a felesleges szavak. Magyarországon is így volt ez. A magyar politika szavakról szólt az elmúlt nyolc évben: papírokat lobogtattak, programokat mutattak be, teátrális gesztusokkal kísért előadásokat hallhattunk, a parlamentben óriási viták zajlottak, és ha azt nézzük, hogy mit szültek a hegyek, akkor csak egereket találtunk, mert cselekvés nem volt. Nem voltak tettek. A politika nem vezetett, nem torkollott cselekvésbe. Ez egész Európára jellemző volt, Magyarországra pedig különösképpen. Ezért van az, hogy az ideológiák mindenhol háttérbe szorultak és nézzék meg, az emberek egyetlen kérdés alapján hozzák meg a politikai döntéseiket ma Európában: ki az, aki képes cselekedni. Mindenhol cselekvő pártokat és cselekvő kormányokat akarnak látni az emberek. Meggyőződésem, hogy ez is itt van a magyar politikai átalakulás hátterében.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az újjáépítés természetesen úgy történik, hogy először el kell takarítani a romokat, utána meg kell állapítani a felelősséget, és aztán nekilátni az újjáépítésnek. Önök is tudják, meghirdettünk egy 29 pontos gazdasági akciótervet. Ez nem volt más, mint a romok eltakarítása. A romok kialakulásáért viselendő politikai felelősség, és jogi felelősség megállapítása folyamatban van. Ezt hívják elszámoltatásnak. És most már eljött az ideje, hogy az újjáépítés is megkezdődjön. Azt kell mondanom, hogy az újjáépítés az Új Széchenyi Tervvel kezdődik meg.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem volt könnyű eljutni idáig, hiszen a 29 pontos akcióterv nélkül Magyarország nagyon nagy bajban lenne, az előző időszak felelőtlen költségvetése miatt. Ha ezt a 29 pontos akciótervet nem indítjuk meg, akkor Magyarország költségvetésének idei évre szóló 3,8 százalékos hiányát meg sem közelíthettük volna, esélyünk sem lett volna arra, hogy azt tartani tudjuk. A költségvetés összeomlásának veszélyét sikerült elhárítani ezzel az akciótervvel. Azt gondolom, hogy most aránylag stabil helyzetben vagyunk. Ezért van értelme, és van lehetősége annak, hogy most már az újjáépítésről beszéljünk. Természetesen egy ország pénzügyi helyzete sosem véglegesen stabil. Evvel mindig törődni kell, a stabilitást karban kell tartani, de kétségkívül igaz, hogy ennek tudatában is azt mondhatjuk, hogy az ország pénzügyi helyzete ma stabil, és kiszámítható, jó reményekre ad alapot ahhoz, hogy folytathassuk a szerkezeti átalakításokat, és egyúttal beindíthassuk a gazdaság növekedését. Biztos lábakon állunk végre. Hosszú évek után először állunk végre biztos lábakon.

Nézzék meg, még az IMF-fel történő tárgyalásoknak a félbeszakítása meg az ezt követő minősítések, leminősítések, amiből még várható egyébként egy-kettő – világ proletárjai egyesüljetek –, tehát lesz még egy-két leminősítés szó se róla, de ezek csak időleges zavarokat okoznak. Kétségkívül ezek nem kellemes dolgok, de csak időleges zavarokat okoznak, és utána mind a forint árfolyama, mind pedig az ország kötvénykibocsátási és kötvényeladási kapacitása visszatér arra a szintre, amely mellett még az ország működése stabilnak tekinthető. Tehát van értelme folytatni ezt a politikát. A zavarok csak átmenetiek.

Mindenkinek szeretném figyelmébe ajánlani, mert erről el szoktunk felejtkezni, hiszen a kormányváltás miatt az évet kettő részre szoktuk osztani: a választások előtti hónapokra meg a választások utáni hónapokra. De a világ nem így néz bennünket, és néha érdemes a világot emlékeztetnünk arra, hogy mi minden történt ebben az országban egy év alatt csak a költségvetés stabilitásának megteremtése érdekében. És azt kell mondanom, hogy amit a magyarok kiálltak ebben az egyetlen esztendőben, sőt hét hónapban, azt egyetlen más ország polgárai sem állták ki, nem kényszerültek erre, vagy ha erre kényszerültek, mint Romániában, nem tudták kiállni. Tehát azokat a lépéseket, amelyeket most föl fogok sorolni, hét hónap alatt szenvedték el a magyar emberek. Ebben az évben történt az, hogy elvettek egyhavi nyugdíjat az emberektől. Most nem arról beszélek, hogy indokolt volt-e odaadni, vagy nem, hanem arról, hogy elvették. Egyhavi nyugdíjat. Elvettek egyhavi közbért. A nyugdíjkorhatárt 62-ről 65 évre emelték. Az áfát egy lépésben 20-ról 25 százalékra emelték. A GDP másfél százalékát kitevő zárolást hajtottak végre a költségvetésben, és ezek után mi még a pénzügyi rendszert is megadóztattuk. Na, ezen ment keresztül Magyarország hét hónap alatt. Nem tudnak mutatni egyetlen más országot sem Európában, amely erre képes lett volna. Akárhogy is értékeljük ezeket a lépéseket politikailag.

Ezért a magyar állammal szemben bármifajta kritikát megfogalmazni, hogy nem tett volna meg mindent annak érdekében, hogy a költségvetést stabil helyzetben tartsa, úgy gondolom, hogy a valóság hiányos ismeretéből fakadhat csak. Gondoljanak arra, az egyhavi nyugdíj elvétele miatt meg az egyhavi közbér elvétele miatt sztrájkok vannak Romániában, és az alkotmánybíróság azt vissza is utasította. Gondoljanak arra, hogy két – nem öt! – kétszázalékos áfaemelés miatt az egész német közszféra sztrájkba tudott vonulni. Nézzék meg, milyen hírek jönnek Franciaországból, ahol pedig csak 60-ról 62 százalékra akarják emelni a nyugdíjkorhatárt. És mi ezeket a lépéseket mind hét hónap alatt egyszerre csináltuk meg. A magyar választópolgárok ezt a hét hónapot képesek voltak elfogadni, vagy ha el nem is fogadták, de eltűrni, vagy ha el nem is tűrték, de mégis alkalmazkodtak hozzá, és kénytelenek eszerint átrendezni az életüket. Innen nézve a pénzintézeteket illető bankadó smafu. Nem mondom, hogy nem fájdalmas, nem mondom, hogy nem nagy összeg, de összevetve mindazzal, amit ennek az országnak ki kellett állnia, ezzel a mércével mérve, azt kell mondanom, hogy kétségkívül magas is, de mégis indokolt, jogos, szükséges, és ilyen értelemben megvédendő. Nos, tehát ezért mondom én azt, hogy ilyen körülmények között különösen, ha még a magyar kormány elkötelezettsége megmarad, és ha rajtam múlik, ez így lesz, az év végéig függetlenül attól, hogy árvizek voltak és egyéb nehézségek is vannak a költségvetésben, mégis ezt a költségvetési hiányt, ezt a 3,8 százalékot, tartani fogjuk.

Gondoljanak arra, hogy ehhez a saját lábán álláshoz megteremtettük a nemzetközi föltételeket is. Csak néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy a szlovák–magyar viszony folyamatosan terheli Közép-Európát. Egy-két hét óta csend van. Nem mondom, hogy minden gondunk megoldódott, és azt sem gondolom, hogy nem lesznek újabb nehézségeink, de ebben a pillanatban a stabil, kiszámítható magyar gazdaság képéhez szükséges szlovák–magyar kapcsolatrendszer elfogadható állapotban van. Nem zavarja a gazdaság teljesítőképességét, és egyáltalán nem rontja Magyarország megítélését. Ugyanezt egy másik relációban, a románokkal szintén rendbetettük. A román–magyar kapcsolatrendszer ma olyan, amelyet senki nem vetít Európában Magyarország stabilitásával szembeható körülménynek. És ha azt is figyelembe veszik, hogy az Európai Unió, úgy gondolom, hogy október környékén egy általános európai pénzt, általános európai gazdaságpolitikát megerősítő döntéssorozatot vállal majd el – legalábbis azt gondolom, a miniszterelnökök tanácskozásán ez várható –, amelynek része lesz majd Magyarország, és ha az egész Európai Uniónak sikerül a saját döntéseivel a kredibilitását visszahozni az eurónak, illetve az európai kontinensnek, és Magyarország része lehet ennek, akkor azt gondolom, hogy a mostani kapcsolatrendszerünk IMF nélkül is elegendő lesz ahhoz, hogy Magyarországot továbbra is pénzügyileg biztonságos helyzetben tartsa, és továbbra is úgy érezhessük, hogy stabil finanszírozási lábakon állunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van még egy körülmény a nemzetközi világban, amelyet figyelembe kell venni, hogyha egy Széchenyi-tervhez hasonló programot hirdet meg valaki. Ez pedig az a sajátos és különleges környezet, amelyben a világkapitalizmus van. A munkásmozgalomra hajazó kifejezések miatt elnézést kérek, de egyelőre pontosabb megfogalmazásokkal a politikatudomány még nem szolgált. A helyzet tehát úgy fest, hogy a nyugati kapitalizmusnak az a formája, amit mi az elmúlt húsz évben megismertünk, szintén válságba került. Tehát nemcsak a magyar gazdaság nehézségeiről beszélünk, hanem általában a világkapitalizmusnak egy nagyon nehéz időszakáról is. Ez az európaiakat különösen meg fogja gyötörni. Erről nem szokás beszélni, mert senki sem szeret rossz hírt hozni, fél esetleg attól, hogy meg is büntetik. Ez a politikában azt jelenti, hogy marhaságnak minősítik azt, amit egy beszédben mond. De mindannyian tudjuk, hogy a helyzet úgy áll, hogy a nyugati civilizáció a világ teljes össztermelésében korábban elért arányait nem tudja fönntartani. Itt olyan változások mentek végbe Brazíliától Kínáig, hogy a mi civilizációnk, a keresztény gyökerű amerikai-európai civilizáció a világ nemzeti össztermékében eddig elért arányát nem tudja tartani, jelentősen vissza fog lépni. Hogy ez a jelentős mekkora, ezt most még nem tudjuk megmondani, de könnyen lehet, hogy a százötven évvel ezelőtti szintre jön vissza, és világtörténelmi léptékben inkább ez a százötven év, a mi civilizációnk világgazdasági dominanciájának százötven éve tűnik majd kivételnek, semmint az általános szabálynak. Amikor egy civilizáció elkezd összehúzódzkodni a gazdasági teljesítményét illetően, mert mások erősebbé válnak nála, annak rendkívül súlyos következményei vannak. Mi ettől elszoktunk. Ez egy teljesen új ismeret, egy új kaland, egy új élmény lesz a keresztény civilizációs gyökerekkel rendelkező kontinensek számára, amihez alkalmazkodnunk kell, amihez igazodnunk kell, és ami fájdalmas változásokat hoz magával. Nekünk ebben a közegben kell elképzelni Magyarországot. Tehát mi úgy akarunk növekedni, és úgy akarunk fejlődni, hogy közben az a valami, az az egység, aminek részei vagyunk, az világgazdasági részesedését tekintve pedig zsugorodni fog. Ez jól mutatja a feladat történelmi léptékben is megmutatkozó nehézségét és összetettségét.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha röviden akarnám ezt a folyamatot leírni, akkor azt kell mondanom, hogy a nyugati világnak a kapitalizmusa azért került válságba, mert a spekulációnak túl nagy teret adott a termeléssel szemben. Ez egy nagyon fontos tanulság Magyarország számára. Általában az a jelenség, hogy Magyarországon a termelés szót, egyébként a munkához kapcsolódóan úgy kezdtük elfelejteni, vagy ha igen, akkor csak jobb híján emlegettük, mindig volt valami lekezelő abban, ahogy beszéltünk erről. Ez tarthatatlan. Tehát ha nem tudunk a spekulatív kapitalizmus helyett egy zsugorodó világban a termelőkapitalizmus területén eredményeket elérni, akkor a magyar gazdaságnak nincs esélye arra, hogy növekedési pályára álljon. Most azt gondolják esetleg, hogy ez egy nagyon elvont fejtegetés: ez a spekulációs kapitalizmus és az értékteremtő kapitalizmus.

A legutóbb voltam egy alapkőletételen, egy gyár alapkövét tettük le Székesfehérváron, ahol volt módom beszélni a különböző fejlesztési pénzeket kezelőkkel, hogy mégis onnan földszagúan, földközelből hogy is néz ki a magyar vállalkozók világa, mire adnak be pályázatot, mit szeretnének. És kiderült, hogy a legtöbb pályázat tanácsadásra, szakértésre, meg mások munkájának a szervezésére vonatkozott. Olyan pályázat, ami arról szólt volna, hogy dolgozni akarunk, termelőkapacitást akarunk létrehozni, szinte alig van. Tehát amiről most én beszélek, hogy a spekulációs kapitalizmus teret nyert a termelőkapitalizmussal szemben, ez itt, a kis magyar valóságban is saját élményünk. Ennek a következményei itt is megjelennek. Mi is úgy gondolkodunk, hogyan lehetne úgy pénzhez jutni, hogy nem mi magunk dolgozzunk, hanem mást dolgoztassunk, tanácsot adjunk neki, szervezzük az ő munkáját, esetleg egy kis szakértést végezhetnénk. Ha a piacon nincs ilyen, akkor a kormánynak. Na ez az a gondolkodásmód, amelyről azt kell mondanom, hogy ezzel nem fogunk, ezzel nem tudunk teret fogni, ezzel nem tudunk fejlődni, nem tudunk növekedni abban a világgazdasági közegben, amit az előbb próbáltam néhány szóval talán elnagyoltan, de mégiscsak érzékeltetni. Tehát ezért termelésre van szükségünk. Munkára és termelésre, és ez az Új Széchenyi Terv meggyőződésem szerint éppen ezt a célt szolgálja.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Innen nézve tehát az Új Széchenyi Terv nem más, mint a magyar gazdaság újjáépítésének a programja. Persze fölvetődik a kérdés, hogyha Új Széchenyi Tervnek hívjuk, indokolt-e még ragaszkodnunk Széchenyi nevéhez. Mert egyfelől kétségkívül igaz, hogy ez az Új Széchenyi Terv többre vállalkozik, mint az előző. Az előző Széchenyi-tervnek csak annyi lett volna a dolga, hogy lendületet adjon a magyar gazdaságnak. Adott is arra a néhány boldog emlékű hónapra, amíg el nem vesztettük a választásokat, és utána ki nem szorították belőle a szuszt. De most nem lendületet kell adni valaminek, hanem sokkal többről van szó. Újjá kell építeni a magyar gazdaságot. Az Új Széchenyi Terv másra és többre vállalkozik, mint az előző. Így különösen fontos a kérdés, hogy indokolt-e még Széchenyiről elnevezni, nem valami poros, romantikus magyar hajlam ölt-e itt testet, amikor továbbra is Széchenyi-tervnek nevezzük. Egy csomó modernizációs nevet is adhatnánk neki. Most nem adok ilyen tippeket, de lehetne modernizáció – ahogy a balosok szokták. Nem értjük pontosan, hogy mit jelent, de olyan biztató a jövőre nézve. Modernizáció, progresszív vagy valami ilyesmi. Na most, én azt gondolom, hogy talán indokolt továbbra is Széchenyi-tervnek nevezni az Új Széchenyi Tervet, mert mégiscsak adott egy gondolkodásmód, amely a vezérfonala ennek a tervnek. Ez a gondolkodásmód egy szenvedélyből fakad, a hazaszeretetének a szenvedélyéből Széchenyinél, ahol azt a mondatot írja az alapművében, a Hitelben, mármint amikor erről értekezik, hogy „a nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.” Ez a gondolat továbbra is időszerű, érdemes tehát továbbra is ezt a fajta széchenyis szellemiséget megőriznünk, mert az üzenet világos: ha változást akarunk, ha jobb életet akarunk magunknak, akkor ennek érdekében mindenekelőtt saját magunknak kell cselekednünk, más a munkát helyettünk nem fogja elvégezni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mire építhetjük ezt a jövőt? Hát, először is nagyon remélem, hogy majd a kis- és középvállalkozások számos pályázatot nyújtanak be az értékteremtés területéről. A Széchenyi Terv partnerséget és együttműködést tesz számukra majd lehetővé a mindenkori magyar gazdaságpolitikával és kormányzattal. De amikor egy ilyen világátrendeződés közepette vagyunk, mint most, amikor zsugorodik a saját civilizációnk gazdasági teljesítménye, akkor föl kell tennünk az a kérdést, hogy mi az a sajátos magyar adottság, amire építve mi azt hihetjük, hogy egy zsugorodó közegben mi növekedni tudunk. Ez egy nagyon fontos dolog. Az értékteremtés, a munka mellett van e valami sajátosság, amely optimizmusra ad okot a mi esetünkben. Nos, kétségkívül mi büszkék szoktunk arra lenni, hogy van egy komoly versenyelőnyünk: ez pedig a sajátos gondolkodásmódunk. Tehát Magyarországnak szerintem kísérletet kell tennie arra, hogy ne csak romantikus utalásokban nyíljon alkalma a saját szellemi képességeiről beszélni, hanem valóban tegyen végre valamit. Ne csak betonba és vasba, ahogyan Matolcsy miniszter úr mondta, öntse a pénzt, hanem oda is, ahol a gondolkodás, a kreativitás, a képességek fejlődése megtörténhet. Ismerjük ezeket az Amerikából származó mondásokat, ugye, itt Asimovot szokták idézgetni, hogy „az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy kétféle intelligencia létezik a Földön: az embereké meg magyaroké.” Ezeket a történeteket mind ismerjük, de sajnos azt ismerjük ugyanakkor, hogy vannak az oktatás teljesítményének mérésre alkalmas lehetőségek, és a magyar oktatási rendszer teljesítményének mérésre alkalmas eszközök azt mutatják, hogy ahelyett, hogy a tudás földje lennénk, éppen a parlagon maradt tehetségek világává kezdünk válni. Ezért nekem meggyőződősem, hogy a kis- és középvállalkozások közvetlen támogatásán túl az egész magyar gazdaságnak érdeke, hogy azt az egyetlen képességünket – mert a méretünk sajnos nem jelent versenyelőnyt, a Magyarországon található nyersanyagok nem jelentenek versenyelőnyt, a földtőkésedettségünk pedig végképp hátrányt jelent nem pedig előnyt –, tehát az egyetlen tényt, amiből versenyelőny fakadhat, hogy van egy sajátos észjárásunk, tanulás iránti pozitív elkötelezettségünk, általában a tanulást értéknek tekintő családi kultúra Magyarországon, ezt is fejlesztetnünk kell. Ha ezt nem fejlesztjük, akkor a kis- és középvállalkozások ideiglenes föllendülése utánpótlás nélkül maradhat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A kormánynak ebben élen kell járnia. Tehát ha azt állítjuk, hogy a magyaroknak van egy sajátos észjárása, amely másokénál jobb megoldásokat képes kigondolni, akkor ennek a politikában is meg kell jelennie. Akkor nekünk egy olyan kormányzati rendszert kell fölépíteni, ami mindenki másénál jobb. Kisebb, gyorsabb és hatékonyabb. Mert ha a kormány, ahol elvileg jól képzett emberek ülnek, sem képes erre, akkor a többiek képességéről való prédikálás valóban inkább csak a nehézségeink elfedését szolgálja, vagy arra való, hogy a keserű pirulát valamelyest megédesítse. Tehát a kormánynak az ország intellektuális teljesítményét illetően is élen kell járnia, és ma hátul kullogunk. Ma nagyon kevés embernek jut eszébe az, hogy a kormányzat a legintelligensebb emberek gyülekezete Magyarországon. Dolgozunk ezen, de azért ez a képzet még nem alakult ki. Vagy hogy ahogyan a kormány intézi a módokat, az messze meghaladja azt az ügyintézési módot, ahogy a nyugat-európai országok intézik az ügyeiket. Sőt, arról szoktunk beszélni, hogy mi sokkal rosszabbul csináljuk. Amit Fellegi miniszter úr bemutatott, az arról szólt, hogy mindent rosszabbul csinálunk, mint amit egyébként az európai uniós tagállamok tesznek. Holott közben azzal dicsekszünk, hogy nekünk van egy sajátos szellemi képességünk. Tehát én kifejezetten kormányzati programnak tekintem azt, hogy egy olyan közigazgatási, kormányzati és költségvetési politikát építsünk föl, amelyben megmutatkozik az az állítólagos előny, ami arról szól, hogy a Földön kétfajta intelligencia létezik: az embereké meg a magyaroké. Ezt pedig azt jelenti, hogy a következő időszakban nagyon komoly munkát kell elvégeznünk.

Nekünk kell létrehozni Európa leghatékonyabb igazgatási rendszerét. Ebből a korrupt, bürokratikusan túlterhelt és időnként szpáhirendszer módjára működő igazgatási rendszerből. Ebből nekünk Európa legmodernebb és legversenyképesebb igazgatási rendszerét kell létrehoznunk. Ebből a meghamisított, össze-vissza szabdalt, jószerivel már használhatatlannak minősülő költségvetésből nekünk Európa legátláthatóbb, legvilágosabb és legkönnyebben megérthető költségvetését kell létrehoznunk, megszüntetve ezeket a szocialista típusú kereszt-finanszírozásokat, hogy nem tudjuk, hogy mi a nyugdíj, mi az egészségügyi ellátás és mi a szociális ellátás, hogy csak néhány példát mondjak. És azt sem tudjuk, hogy a fejlesztéseknél pontosan, amit fejlesztünk, azt hány különböző forrásból fejlesztjük, és amikor a végén azt a kérdést teszi föl az ember, hogy Magyarországon mennyit költünk egy területre, mondjuk egészségügyre vagy oktatásra, akkor senki nem tud választ adni, mert nincs egy átlátható, világos költségvetésünk. Ha így számoljuk, akkor ennyit, de ha azt is beleszámoljuk, akkor persze amannyit. Na, ez így nem fog menni. Tehát ha azt akarjuk üzenni a magyaroknak, hogy Magyarország a tudás földje lehet, sőt ez a tudás földje, csak parlagon hagytuk, akkor a kormánynak élen kell járnia olyan megoldások kidolgozásában, amelynek előnyeit egyébként a gazdasági élet azonnal érezheti, és a Széchenyi-tervet én ennek a kormányzati teljesítménynek egyik legfontosabb elemeként látom. Ezért is bocsátottuk konzultációra. Itt most nem egyszerűen van arról szó, hogy most kihirdetünk egy tervet, hanem arról van szó, hogy meghirdetünk egy tervet. Meghirdetünk egy Új Széchenyi Tervet, és konzultációra bocsátjuk. Azt várjuk Önöktől, hogy javítsák a hozzászólásaikkal, a gondolataikkal, a bővítési javaslataikkal javítsák ezt a vitára bocsátott dokumentumot.

Sok vagy kevés attól függ, honnan nézzük. Fellegi miniszter úr azt mondta, hogy legalább 1000 milliárd forint áll rendelkezésre 2013-ig. Azért 2013-ról beszélünk, mert az európai uniós gazdálkodás hétéves költségvetési ritmusa ezt az évet jelöli ki a számunkra. Tehát 2013-ig, a következő európai uniós forrástömeg megnyílásáig, legalább 1000 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy megpróbáljuk azt értelmesen elkölteni, és gazdasági növekedést gerjeszteni vele Magyarországon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül engedjék meg, hogy megpróbáljam egy mondatban összefoglalni a Széchenyi-terv küldetését, mi is a filozófiája, mi a rendeltetése. Én úgy fogalmaznék, hogy helyet a magyar reményeknek, helyet a magyarok reményeinek. Végül is az egy teljesen természetes gondolat, bármely náció polgárairól is van szó, hogy kell lennie egy helynek a világon, ahol az ember a saját terveit, álmait, céljait meg tudja valósítani. Ez egy teljesen hétköznapi, emberi igény, és a legtöbb ország igyekszik is etekintetben megfelelni polgárai elvárásának. Kell, hogy legyen egy hely, ahol az emberek úgy gondolják, hogyha vannak álmaik, vannak céljaik, vannak elképzeléseik, akkor ahhoz társakat találnak. Nem akadályokba, hanem inkább segíteni akaró emberekbe, intézményekbe, esetlegesen kormányzatba ütköznek. És valóban megfeszített munkával elérhetik azt, amit kigondoltak a maguk számára. Tehát jogos az az elvárása az embereknek, hogy Magyarországon érhessék el a céljaikat, és ne úgy gondolkodjanak az életükről, hogy Magyarországon gyűjtik össze azt a tudást, amivel aztán majd valahol máshol tudják elérni életük céljait és beteljesíteni életük álmait. Tehát az Új Széchenyi Tervnek az a hivatása, hogy beteljesülhessenek a magyarok reményei itt, Magyarországon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt kell mondanom, hogy együtt az emberekkel hatékony, felelős kormányzással a tudás földjéhez méltó kormányzati megoldásokkal a Széchenyi-terv jó eszköz és jó lehetőség arra, hogy sok tíz- vagy százezer magyar ember meg tudja valósítani a céljait, lehetőséget kapjon arra, hogy álmait Magyarországon valósítsa meg. Engedjék meg, hogy végezetül mindenkinek köszönetet mondjak. Mindenkinek megköszönjem az eddigi munkát. Megköszönjem azt a bizalmat és támogatást, amit a magyar vállalkozók világától már a parlamenti választást megelőzően és a parlamenti választást követően megkaphattunk. Köszönöm az elmúlt hatvan napban mutatott szolidaritást, időnként kinyilvánított együttérzést és támogatást. Szükségünk van partnerekre. A magyar kormány egyedül ilyen léptékű változásokat, mint amiről beszélek, nem tud keresztülvinni. Meggyőződésem, hogy a közgazdasági értelemben legtudatosabb gondolkodásmóddal rendelkező réteg, a vállalkozók rétege és osztálya nélkül a magyar kormány azokat a célokat, amelyeknek az elérésre vállalkozott, nem érheti el. Kérem tehát Önöket, hogy támogassák az Új Széchenyi Tervet, vegyenek részt annak megvalósításában, tegyék hozzá saját tudásukat, élettapasztalatukat, elgondolásaikat, és tegyék hozzá a saját hazaszeretetüket is.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

(miniszterelnok.hu)