2013. június 18. Tamási
Tisztelettel köszöntöm mindannyiukat, Mocsai Lajos urat és a válogatott jelenlévő tagjait, polgármester urat, a parlamenti képviselőinket és a helyi önkormányzat vezetőit, képviselőit is! Mindenekelőtt pedig természetesen engedjék meg, hogy külön köszöntsem Tamási minden polgárát!
Jó újra látni Önöket. Köszönöm szépen, hogy ismét itt lehetek Önök között. Szeretném megköszönni, bár ritkán látjuk egymást, leginkább csak sportcsarnokavatásokkor, de mégis engedjék meg, hogy elmondjam Önöknek, ha nem is látjuk egymást minden nap, én pontosan tudom, hogy Önöktől rengeteg támogatást kaptunk és kapunk nap mint nap. Pontosan tudom, hogy én személy szerint is sok támogatást kaptam és kapok Önöktől. Egyébként az ország irányításának munkáját nem is tudnánk elvégezni, ha nem lennének olyan emberek szép számmal, mint itt, Tamásiban is, akik támogatják a munkánkat. Külön köszönöm a tamásiaknak azt a támogatást, amit Hirt Ferenc képviselőtársamnak nyújtanak, mert az ő támogatása nélkül parlamenti többséget, mármint a képviselők nélkül parlamenti többséget összerakni bármilyen politika mögé lehetetlen volna. Arra szeretném kérni Önöket, hogy a jövőben is legyenek kedvesek, és támogassák a képviselőtársunkat. Köszönöm a polgármester úrnak is az együttműködést és a támogatást. Egy kormány sok mindent megoldhat, tisztelt Hölgyeim és Uraim, de messze nem oldhat meg mindent. Ha nincsenek jó helyi vezetőink, akkor nincsenek tervek, ha nincsenek tervek, akkor nincsenek elképzelések, ha nincsenek elképzelések, nincsenek tettre kész emberek, és ha nincsenek tettre kész emberek, akkor nem történik semmi. Akkor leginkább csak azt magyarázgatjuk egymásnak, hogy mit miért nem lehet, és nem azt, hogy hogyan lehet mégis megküzdeni akár a legnehezebb kihívásokkal is. Ehhez jó helyi vezetők és jó polgármesterek kellenek. Köszönöm szépen a polgármester úr eddigi munkáját!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Természetesen mindig szívesen megy az ember oda, ahol egy közösség erőfeszítése nyomán épületek emelkednek a semmiből. Méghozzá jelen esetben nem is akármilyen épület, hanem egy sportcsarnok, és a sportcsarnok már önmagában is az emberi erőfeszítések színtere. Márpedig mi, magyarok, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ha akarunk, akkor tudunk is küzdeni. Néha amolyan muszáj Herkulesként, néha kirobbanó lelkesedéssel, de ha kell, mindig kiállunk magunkért. A küzdeni tudást azonban, kedves Tamásiak, mint minden mást is, tanulni kell. Az akaratot, a küzdeni tudást tanulni kell. Ilyen és ehhez hasonló sportcsarnokokban lehet ezt tanulni, mint amilyet itt ma átadunk. Igen, itt tanulják meg a következő nemzedékek az egészséges versengés és a küzdelem alapjait, ami alapvető értéke az európai és a magyar kultúrának, és a személyes, a családi és a nemzeti túlélés és talpon maradás feltétele.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A sporthoz való viszonya a magyaroknak az utóbbi évtizedekben rendkívül ellentmondásossá vált. Amíg a nemzetközi versenyeken a magyar sportolók szinte mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, addig az országban a fiataloknak csak 38 %-a végez rendszeres testmozgást. Felmérések szerint ma Magyarország az Európai Unió 27 tagállama közül a négy legkevesebbet sportoló ország közé tartozik. Ami néhány évtizeddel ezelőtt még szinte minden gyermek számára egyértelmű volt, arra most már nevelni kell a gyermekeinket. Az én időmben a szüleimnek még az okozott gondot, hogy mikor jön haza a gyerekük a pályáról vagy a grundról, most meg már azon kell gondolkodnunk szülőként, hogy miként vegyük rá a gyerekeinket arra, hogy kimozduljanak a lakásból.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A rendszerváltást követő két évtizedben lassan eltűntek a sportolásra alkalmas területek. A grundok, pályák helyére vállalkozások települtek és bevásárló központok épültek. Az élsportokban pedig megszokottá váltak az eredmények, és azt gondoltuk, jönnek azok majd maguktól is. Ám a világ közben szép lassan és biztosan ellépett mellőlünk, elment mellettünk, és sokszor csak sportolóink hazafias elkötelezettségének és személyes győzni akarásának köszönhettük, hogy az eredmények nemzetközileg alig tükrözték a magyar sportélet valóságos helyzetét.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezért a 2010-es választást követően úgy döntöttünk, ahogy megváltoztatjuk a gazdaságot, megváltoztatjuk az oktatást, megváltoztatjuk a rendvédelmet, úgy meg kell változtatnunk a sport rendszerét is. Ezért hoztuk létre azt a rendszert, amit itt többen már említettek, a TAO-nak nevezett rendszert, amivel sikerült új alapokra helyezni a legközkedveltebb sportágaink jövőjét, mint a kézilabdáét, a labdarúgásét, a kosárlabdáét vagy éppen a jégkorongét.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma itt ismét egy olyan sportcsarnokot adhatunk át, amely ennek a rendszernek a működőképességét igazolja. Ez a rendszer 350 millió forintot jelentett Tamási számára ennél a beruházásnál. Amikor a rendszert bevezettük az első szakaszban, 27 ilyen intézmény építését határoztuk el, és ebből jó néhányat már át is adtunk. 2014-ig pedig további 28 beruházást fogunk átadni nyolc különböző helyen a kézilabda számára: Füreden, Szentgotthárdon, Dunaújvárosban, Érden vagy Siófokon. A vízilabda számára nyolc helyen adunk át ilyen létesítményt: Cegléden, Gödön, Pécsen, Szentesen Szolnokon, és négy jégkorong csarnokot is át fogunk adni az előttünk álló időszakban. A 2011-2012-es támogatási időszakban 33.5 milliárd forintot tudtunk fordítani ilyen beruházásokra, a következő időszakban ez az összeg pedig már 43 milliárd forintot tesz majd ki. Ezek normális emberek számára nehezen elképzelhető számok, azt kell róluk tudni, hogy nagyon sok nulla van a végén, és nagyon ritkán adódik egy ország életében, hogy ilyen hatalmas összegeket teremtsen elő és fordítson gyermekeink sportoltatására. Vagyis, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ha nem tudtuk volna tető alá hozni ezt az egész Európában példátlan pénzügyi megoldási rendszert, ha ennek segítségével nem tudnánk átadni korszerű csarnokokat és pályákat, akkor a magyar versenysport aligha tudna kikászálódni abból a gödörből, amelyben jelenleg van. Ráadásul a napokban a kormány dönteni fog majd még 16 másik sportági szakszövetséggel kötött megállapodásról is, amely létesítményeket és utánpótlás-nevelés is tartalmaz, az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, az evezés, a dzsúdó, a kajak-kenu, a kerékpársportok, a korcsolya, az ökölvívás, az öttusa, a röplabda, a sportlövészet, a tenisz, a torna, az úszás és a vívás. Ezek a sportágak is sorra kerülnek, és megindítjuk a fejlesztéseket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Hallhattuk itt az előbb, hogy délután négyig majd az iskolások is használni tudják, sőt elsősorban ők tudják majd használni ezt a csarnokot. Ezért engedjék meg, hogy itt egy szót mondjak a mindennapos testnevelés bevezetéséről. Nemzetközi tanulmányok igazolják, hogy azok a gyermekek, akik fiatalkorukban rendszeresen sportolnak, nemcsak egészségesebb felnőttek lesznek, hanem okosabbak is. Bizonyított összefüggés áll fenn a mindenkori testmozgás és a szellemi teljesítmény között. Ha tehát elhanyagoljuk a gyermekeink testnevelését, ha nem vezetjük be a mindennapos testnevelést, ha nem törődünk a sporton keresztüli jellemnevelésükkel, akkor a gyerekeink nemcsak betegesebbek lesznek, hanem butábbak is lesznek annál, mint amilyenek lehetnének, vagy esetleg éppen mi vagyunk. Ezért a gyermekeink iránti felelősség azt írja elő a számunkra, hogy igenis teremtsünk meg minden lehetséges feltételt ahhoz, hogy a gyermekeink a mindennapos testnevelésen keresztül is több esélyt kapjanak a jövőbeli sikerekre.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A magyar alkotmányban van egy mondat, amelyik különösen közel áll a szívemhez. Ez az alkotmányos mondat úgy hangzik, nagyjából tudom csak idézni: hiszünk abban, hogy a gyermekeink és unokáink fogják ismét naggyá tenni Magyarországot. Föltéve, ha hagyjuk, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Föltéve, ha mi, szülők is teszünk azért, hogy ők valóban naggyá tehessék a mi hazánkat. A gyerekek sikere tekintélyes részben a szülők felelőssége. Ennek a felelősségnek teszünk most eleget, amikor átadjuk ezt a sportlétesítményt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nem azért jöttem most ide, hogy politizáljak, hanem azért, hogy együtt örüljek Önökkel, de mégis engedjenek meg további két megjegyzést.
Tisztelt Tamásiak!
Az a politika, amit mi most folytatunk Magyarországon, néhány nagyon egyszerű igazságra, néhány nagyon egyszerű életigazságra épül. Olyanokra, mint hogy jobb saját pénzünkből élni, mint mások kegyelemkenyerét enni, jobb egy olyan országban élni, amelyik büszke lehet, hogy a saját lábán áll, és nem másoknál kérincsél, vagy jobb munkából élni, mint segélyből, vagy a bűnözőknek a börtönben van a helye, a becsületeseknek pedig biztonságban kell élniük az életüket. Vagy – és ezért hoztam ezt ide – az az alapigazság, hogy az életünkben számunkra legfontosabbak a gyermekeink. Ezért mindent, amit lehet, meg kell értük tenni. Amikor tehát átadjuk ezt a csarnokot, a gyermekeink iránti alkotmányos kötelességen túl alapvető személyes, erkölcsi kötelességeinknek is eleget teszünk.
És végezetül még egy gondolatot. Természetesen nem azért jöttem ide, hogy a saját lovunkat dicsérjem, találnék rajta éppen dicsérnivalót, de ez nem szerepel a mai megbeszélés témái között. Bár van olyan politikai irányzat, amelyik azt mondja, hogy saját magunk dicsérete olyan fontos, hogy nem bízhatjuk senki másra. E felől nem vagyok egészen biztos. De akárhogyan is, szeretném az Önök figyelmébe ajánlani azt a körülményt, hogy ezt a beruházást a megemlített egyéb beruházásokkal – uszodákkal, jégpályákkal, stadionokkal – egy olyan időszakban állítja elő Magyarország, amikor az egész világ, de annak legalábbis európai része válságoktól szenved. Nyilván Önök is követik a világ eseményeit. Nyilván Önök is látják, hogy forrongnak az európai országok, hogy komoly bajokkal küszködnek, és számos ország nem tudja, hogy vezesse ki saját magát a mostani válságos helyzetből. Ráadásul mi, magyarok még egy komoly örökséget is kaptunk. Egy nehéz puttonyt kellett 2010-ben a hátunkra venni: az előző politika örökségét. Minden túlzás nélkül mondom Önöknek, kedves Tamásiak, tíz országból kilencet egy ekkora puttony, mint örökség, hanyatt rántott volna, de bennünket így, közösen nem rántott hanyatt, sőt itt állunk három év elteltével, és arról beszélünk, hogy nemcsak hogy megtaláltuk a válságból kivezető utat, habár az élet még nehéz, hanem közös terveket kovácsolunk a jövőre. Sportcsarnokokról, a gyermekeink neveléséről, beruházásokról, jégcsarnokokról, uszodákról beszélünk. Csupa olyan dologról, amit jómód idején szoktak csak megengedni maguknak európai gazdasági rendszerek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Hogy ez megtörténhetett, az a magyar emberek erőfeszítésének köszönhető. Azoknak a magyar embereknek, akik reggel korán kelnek, elvégzik a munkájukat, befizetik az adójukat, és törődnek a közösségeikkel. Ők vezették ki – velünk együtt – Magyarországot a válságból. Köszönet érte!
Gratulálok mindenkinek, akinek keze munkáját dicséri ez a beruházás!
(orbanviktor.hu)
