Beszéd az idősek nemzetközi világnapján, Pécsett.

Engedjék meg, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy tisztelettel és szeretettel köszöntsem Önöket.

Engedjék meg, hogy egyúttal elmondjam, hálás vagyok, amiért itt lehetek ezen a mai találkozón. Köszönöm szépen a lehetőséget! Köszönöm szépen a polgármester úrnak, hogy volt olyan kedves, és megengedte, hogy a társaságában részt vehessek ezen a rendezvényen. Az igazság az, hogy jó volna, hogyha egyszer már nemcsak egy-egy rövid órás látogatásra futna az életemből, amikor Pécsre eljutok, hanem eltölthetnék itt egy-két napot. Úgy látom, hogy épül és szépül az Önök városa. Európa kulturális fővárosaként új ruhát öltött szinte az egész város. Nagyon remélem, hogy egyszer a polgármester úr egy városi rendezvényre, kulturális programra is meghív majd, és ebben a formában is az Önök vendége lehetek.

De most nem ezért jöttem, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hanem azért, mert Önök is tudják, hogy ma van az idősek világnapja. A legkülönbözőbb ügyeknek és témáknak megszámlálhatatlanul sok napja létezik a világban. Ma már talán Önök sem csodálkoznak azon, hogy szinte minden napra jut valamilyen megemlékezés vagy ünnepelnivaló. De vannak azonban olyan ünnepnapok, világnapok, amelyeket az Egyesült Nemzetek Szervezete, az ENSZ nyilvánított világnapnak. Ezek azok a világnapok, amelyek kiemelkednek a világnapok sokaságból. Több mint tíz éve most már, hogy október 1-jén az egész világon egyszerre, ezen a napon az egész világ áttekinti az időseket leginkább foglalkoztató kérdéseket, és próbál választ találni arra a kérdésre, hogyan változik az idős emberek szerepe a társadalmakban a modern világ nagy változásaival.

Amikor az ENSZ-ben úgy döntöttek, hogy az idősek napját létrehozzák, akkor úgy becsülték, hogy világszerte körülbelül 600 millió hatvan év feletti ember él, és akkor készítettek egy előrejelzést, hogy miképpen alakul majd ez a jövőben. Az előrejelzés akkor azt mondta, hogy az idős emberek száma 2025-re akár meg is kétszereződhet, tehát elhagyhatja az 1 milliárd 200 milliós számot is. Ezt úgy is szokták mondani, elég elterjedt világszerte ez a kifejezés, hogy a világ öregszik, és az átlagos életkor egyre nagyobb. Én nem szeretem ezt a megfogalmazást. Én jobban szeretek inkább úgy tekinteni a világra, jobban szeretem magam úgy kifejezni, hogy egyre többen vannak közöttünk olyanok, akik nagy élettapasztalattal rendelkező idős emberek. Szerintem ez nem öregedés ez, hanem mindannyiunk számára, a ma még fiatalabbak számára is növekvő esély arra, hogy mi is szép kort élhetünk meg, és ez pedig jó és reményteli hír mindannyiunk számára.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy egy másik közkeletű kifejezést is párbajra hívjak. Ugyanis van egy olyan közgazdasági gondolkodásmód – nemcsak Magyarországon egyébiránt, hanem szinte egész Európában találkozhatunk vele –, amely azt mondja, hogy az idősek számának növekedése valamiféle hosszú távú pénzügyi probléma, és úgy beszélnek arról a jelenségről, hogy egyre tovább tudunk élni, minthogyha ezzel óriási gazdasági katasztrófát idéznénk elő a saját magunk számára. Én azonban azt gondolom, hogy a most talpra álló és magára találó Magyarországon az idős emberekben sokkal inkább értéket és fontos erőforrást fedezhetünk föl. Nekem meggyőződésem, és a viharos magyar történelem is igazolja, amit mondok, Önök olyan tapasztalatok birtokában vannak, Önök olyan nehéz időket álltak ki derekasan, olyan tudást gyűjthettek össze, amelyekre most Magyarországnak különösképpen szüksége van. Ahogy itt körülnézek a teremben, bátran mondhatom azt, hogy Önök közül sokan vannak, akik valóságos romok eltakarítása után vettek részt Magyarország újjáépítésében. A későbbi generációk jól tudják ezt, én is tudom, hogy Önök építették újjá Magyarországot a II. világháborút követően, és mindannyian, vagyis a mai fiatalabbak mindannyian örökké hálásak leszünk azért a temérdek munkáért, amelyet Önök ifjúságuk legszebb éveiben végeztek el. Nem túlzás azt mondani, hogy Önök nemzedéke az, amely tíz körömmel kaparta ki Magyarországot a romok alól, és indította meg újra az életet a hazánkban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A romok eltakarítása ma is közös feladatunk, még ha ezek a romok nem is az utcán hevernek, hanem adósságtömeg, munkanélküliség, apátia és bizalomhiány formájában keserítik a hétköznapjainkat. Noha most nem lapátra és talicskára lesz szükségünk a rendrakáshoz, de maga a feladat mégis nagyon hasonló, mint amivel Önöknek kellett megbirkózniuk fiatalabb éveikben. Én biztos vagyok abban, hogy Önök ezt a munkát a tanácsaikkal segíteni tudják. Ezért küldtünk a nemzeti konzultáció keretében minden idős honfitársunknak levelet, hogy megkérdezzük néhány ügyben véleményüket és megkérjük javaslataikat. Szeretnék köszönetet mondani a megértő fogadtatásért. A tegnap esti adatok szerint legalább több mint kettőszázezer idős ember küldte el a válaszát a föltett kérdésekre. Ez igazán megható. Azt kell mondanom, hogy nemcsak eredményes, hanem megható is, hogy Önök ebben az idős korban is úgy gondolják, hogyha lehetőség nyílik arra, elmondják a véleményüket a jövőről, hogyha tanácsot adhatnak atekintetben, hogy mi fontos, és mi kevésbé fontos, akkor ezt hezitálás nélkül megteszik. Meg kell mondanom, számomra az is mindig megindító érzelmileg, amikor azt látom, hogy a választások napján a választófülkék felé legnagyobb számban az idős emberek indulnak meg. Azt tapasztalom, minthogyha az idősekben a kötelességtudat valahogyan erőteljesebben dolgozna és élne, mint a fiatalokban. Holott az ember azt gondolná, hogy mégiscsak az ő jövőjükről mégiscsak szó van, mint az idősek jövőjéről. És lám, mégis, az országért viselendő felelősség sokkal több idős embert mozgat meg, mint fiatalt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy hadd mondjak néhány szót azokról a tapasztalatokról, azokról az értékekről, amelyeket Önök tudnak velünk megosztani. Először is ma Magyarországon mi csak az idősebb emberektől tudjuk megtanulni a legkisebb, de legfontosabb értékek tiszteletét. Mit jelent egy falat kenyér tisztelete. Ők tudják, Önök tudják nekünk a valós tapasztalataik alapján elmesélni, hogy milyen nagy kincs, igenis milyen nagy kincs a béke és a rend. Önök tudják elmesélni nekünk, hogy milyen a totális diktatúrák fojtogató légköre, amelyben fiatalabb éveikben élniük kellett. Nekem meggyőződésem, hogy a mai idős nemzedéknek, a gyermekeiknek, unokáiknak Önök átadta a mértéktartás és a takarékosság ismeretének képességét. Az már egy másik kérdés, hogy mi ma, fiatalabbak, már felnőtt korban lévő nemzedék mit kezdtünk ezzel a jó tanáccsal és ezzel az útravalóval.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szükségünk lesz az Önök tudására, bölcsességére és tapasztalatára a jövőben is, mert az utóbbi években Magyarországon elfelejtettünk néhány egyszerű igazságot. Elfelejtettük például azt az egyszerű igazságot, hogy csak annyit költhetünk, amennyit képesek vagyunk megkeresni. Elfelejtettük azt az igazságot, hogy takarékos, beosztó élet idővel meghozza a maga gyümölcsét. Elfelejtettük becsülni a munkát. Lassacskán többre értékeltük a spekulációt, mint a tisztességesen elvégzett, napi nyolc órás munkát. Elfelejtettünk olyan szavakat, mint termelés, mint értékteremtés. Elfelejtettünk olyan kifejezéseket, mint a munka megbecsülése, tisztességes megfizetése. És hogyha ezeket a szavakat és ezeket a gondolatokat nem tudjuk a társadalmi élet középpontjába állítani az előttünk álló évek során, akkor Magyarország aligha lesz képes kilábalni a mostani gazdasági és pénzügyi válságából.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után nem is kell csodálkozni azon, hogy ismét divatba jön néhány olyan dolog, amely a szüleink és a nagyszüleink ifjúságát jellemezte. Azt kell mondanom, hogy ma ugyan ezt bioélelmiszernek mondják, de nem egy új felfedezés az, hogy az ember lehetőleg olyan élelmiszert fogyasszon, amiről tudja, hogy micsoda, amiről meggyőződhet, hogy több benne az igazi anyag, mint az adalék. Az nem egy új fölfedezése a világnak, hogy vegyszermentesen jobb ételeket tudunk előállítani, minthogyha műanyagot etetnek velünk. Az nem egy új fölfedezés, hogyha mód van rá, akkor biciklivel is el lehet jutni a munkahelyünkre vagy a város egyik pontjáról a másikra. És az sem egy új fölfedezés, hogy a Coca-Colánál sokkal jobb a nagymama málnaszörpje. Ezeknek a dolgoknak most divatja van, tisztelt Hölgyeim és Uraim. Azt kell mondanom, hogy eredeti, igazi, valóságos, hamisítatlan dolgokhoz való visszatérésnek divatja van és divatja lesz az előttünk álló években is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mint mondottam, Magyarországot a mostani nehéz helyzetből kivezetni, az ország gazdaságát talpra állítani csak az értékteremtő munka megbecsülésén keresztül lehetünk képesek. De azt is fontos elmondani, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az értékteremtésben nem tud mindenki egyformán részt venni. A diáknak például tanulnia kell, a kismama a gyermekével otthon van, Önök pedig a megérdemelt pihenés mellett – ezt is jól tudjuk – számos feladatot látnak el a család körül, számos munkát ad Önöknek maga a család. Meggyőződésem, hogy amikor a nagyszülő vigyáz az unokára, és így a szülők munkát tudnak végezni, azzal valójában a nagyszülő is az értékteremtés részesévé válik. Sokat köszönhetünk az idős embereknek a családok megtartásáért, és a családok életének megkönnyítéséért. Lehet, hogy ez az érték, amivel most Önök járulnak hozzá Magyarország egészének teljesítményéhez, abban a bizonyos GDP számításban nem jelenik meg, de mi jól tudjuk, hogy az Önök hozzájárulása nélkül a magyar gazdaság teljesítőképessége lényegesen kisebb lenne, mint amilyen lehet, és amilyen a mai napokban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ebből összefoglalóan azt a következtetést szűrhetjük le, hogy Magyarországnak ma még inkább, mint korábban, igenis szüksége van az idős emberekre. Az Önök számára sem mindegy, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy mikor fognak érezhetően javulni Magyarországon az életkörülmények, mikor lesz jobb és biztonságosabb az egészségügyi ellátás, a közbiztonság, vagy az árak és jövedelmek viszonya mikor lesz emberibb. Én szeretném aláhúzni, hogy Önök is sokat tehetnek azért, hogy ez a változás, amely könnyebbé, simábbá, egyszerűbbé teszi az életünket, minél gyorsabban bekövetkezzen, és minél zökkenőmentesebb legyen. Ezért én szeretném Önöket arra biztatni, hogy a holnapután esedékes önkormányzati választáson föltétlenül vegyenek részt. Minél több idős ember támogatja a változást, annál hamarabb érhetünk közösen célba. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem akarom Önöket a saját személyes ügyeimmel traktálni, de én nemrégen múltam 47 éves. Kétségkívül az én szakmámban ez egy teljesítmény. Különös tekintettel arra, ha végignézzük, hogyan szokták végezni az életüket a magyar miniszterelnökök – száműzetés, börtön, kivégzés –, szóval innen nézve a 47 év valóban tiszteletre méltó teljesítmény. De ezt nem ezért hoztam szóba, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hanem elősorban azért, mert ez egy sajátos életkor. Ilyenkor az embernek a gyermekei – én is nevelek ötöt – lassacskán, a nagyobbak legalábbis felnőttkorba lépnek, az ember egyre idősebbnek érzi magát, valahogy így, a negyvenes éveinek a végén az ember már kezdi elhinni, hogy ő sem marad örökké fiatal. Azonban ez még az idő még a kor, az az életkor, amikor az ember gyereknek, sőt időnként fiatal kisgyereknek érzi magát, különösen, ha abban a szerencsében van része, mint nekem, ha megvan a nagymamája. És amikor az ember találkozik a nagymamájával, aki egyébként nemrégen haladta el a 90. életévet, akkor az ember hiába nevel öt gyereket, és a legnagyobb hiába végez egyetemi tanulmányokat, valójában, ha a nagymamájával találkozik, akkor ismét kisgyerek lesz.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez az érzelmi kapocs, ami nélkül nem létezik társadalom. Mi mindannyian egymás életét folytatjuk. Mi az Önökét, a mi gyermekeink pedig majd a mienket. És ezért felelősségünk van mindannyiunknak minden ma élő magyarért, a fiataloknak az idősekért, és bizonyos mértékig az idősebbeknek a fiatalokért is. Önök is tudják, hiszen Önöknek is van gyermekük, és vannak unokáik, sőt az előbb valakivel beszéltem, aki azt mondta, hogy ő már dédnagymama, tehát Önök is tudják, hogy a fiatalok a képzelet és az ideák világában élnek, a középkorúak a napi aktualitások forgatagában, és ezért sokszor nem látják, nem látjuk a fától az erdőt. Az idősek azonban a valóság tudói, és ezért nélkülözhetetlenek. Minél idősebbek, mint az én nagymamám is, annál többet tudnak a valóságról, és nekünk annál nagyobb szükségünk van a világos és egyszerű tanácsaikra. Az én első számú politikai tanácsadóm is a Mezőtúron élő nagymamám, aki keresetlen szavakkal szokta elmondani, hogy mit vár tőlem. Legyen szó nyugdíjról, elszámoltatásról vagy hasonló kényes politikai kérdésről.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Összességében tehát azt mondhatom Önöknek, hogy azért örülök, hogy Magyarország miniszterelnökeként itt lehettem Önök előtt, mert esélyt kaptam, hogy elmondjam Önöknek azt, hogy a mi számunkra az idős emberek nem a múlthoz, hanem legalább annyira a közös jövőnkhöz is tartoznak. Ezért kérem Önöket, hogyha a jövőben bármilyen kérdéssel, kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy akkor azt ne üres, formális gesztusnak tekintsék, hanem közös jövőnkhöz való hozzájárulásként fogják föl, és fogadják el tőlünk. Engedjék meg, hogy az idősek világnapja alkalmából Magyarország minden fiatalabb polgára nevében, Magyarország teljes kormánya nevében Önöknek sok erőt, jó egészséget kívánjak. Önök számíthatnak Magyarország kormányára, meggyőződésem szerint számíthatnak Magyarország fiatalabb nemzedékeire úgy, ahogy reményeim szerint mi is számíthatunk még Önökre.

Hálás szívvel köszönöm, hogy itt lehettem, köszönöm, hogy meghallgattak!

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

(miniszterelnok.hu)