Budapest, 2013. december 5.
Kedves Julianna Asszony! Tisztelt Böjte Atya! Hölgyeim és Uraim!
Felemelő érzés, hogy itt köszönthetem a magyar állampolgárok napról napra megújuló és bővülő közösségében Böjte atyát és édesanyját. Isten hozta Önöket itthon! A XX. század történelmi viharai következtében a magyarság a világ legkülönbözőbb pontjaira szóratott szét. 1920 óta pedig honfitársaink milliói, akik sohasem hagyták el szüleik lakóhelyét, egyik napról a másikra, más ország, más országok állampolgárai lettek. Ma már a világ szinte minden pontján élnek magyarok. Mi azt valljuk, hogy ők is lakóhelyüktől függetlenül nemzetünk tagjai. Hiszen ahogy mi, ők is magyarul beszélnek, magyarul imádkoznak, és magukénak vallják a Himnuszt, melynek szerzője szintén a jelenlegi országhatárokon kívül született. Hosszú idő után, 2010-ben végre sikerült levernünk azt a lakatot Magyarország kapujáról, amit a XX. század helyezett rá. Levertük a lakatot, és kitártuk az ajtót, hogy minden magát magyarnak valló ember be tudjon lépni rajta. Úgy döntöttünk, hogy nem akarunk lemondani azokról a magyarokról, akik más állam, más államok határai között élnek. Továbbra is szükségünk van Bécsben születő, de magyarul gondolkodó Széchenyikre, a magyar nyelvet csodálatosan művelő, Nagyszalontáról jövő Arany Jánosokra, és szükségünk van Szabadkáról származó Kosztolányi Dezsőkre. Ezért 2010-ben – ahogy Dsida Jenő írja – elindultunk, mint egykor Csoma Sándor, hogy fölkutassunk és egyesítsünk minden magyart: székelyeket, a Duna és Tisza mentén élőket, a bácskai szőlőhegyek közt dolgozókat és a még messzebbre szakadtakat, hogy megadjuk számukra azt a jogot, amit számos európai ország – például szomszédaink is – biztosítanak más országokban élő honfitársaik számára. Ez idáig 90 országból több mint 540 ezren nyújtották be az egyszerűsített honosítási kérelmet. Európából már közel félmillióan, de Észak-Amerikából is több, mint kétezren, Dél-Amerikából majd’ négyszázan, Ausztráliából ötszázan, Ázsiából mintegy kétezren kérelmezték a kedvezményes honosítást. Közülük a legfiatalabb még csecsemőkorú, a legidősebb pedig 104 éves.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarország új Alaptörvénye a következő módon fogalmazza meg a magyarság egybetartozását. Idézem. „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.” Azért idéztem ezt a szakaszt, mert amikor mi még épp csak álmodozhattunk arról, hogy ezt a gondolatot valaha is törvénybe foglaljuk, akkor Csaba testvér a saját, Istentől kapott őrhelyén már meg is valósította azt. Böjte Csaba és édesanyja, Julianna asszony személyében két olyan honfitársunkat köszönthetjük, akik megálmodták, létrehozták és működtetik a Dévai Szent Ferenc Alapítványt. Azt a szervezetet, amely Isten legkisebbjeit, a gyermekeket karolja föl, segíti, neveli, szereti. Az ő nemzeti nevelőmunkájuk, intézményteremtő, közösségépítő tevékenységük példaértékű az egész magyar nemzet számára, hiszen mintát ad nekünk a másokért való felelősségvállalásból. Nem lehetünk elég hálásak Julianna asszonynak és Csaba testvérnek azért, amiért 2.300 gyermek ellátásán túl segítséget nyújtanak a magyar nyelvű beiskolázásban, a pályaválasztásban, szakmai képzésben, munkahelyek létrehozásában és megtartásában. Nemcsak oktatnak, hanem nevelnek is, mert céljuk olyan fiatalok útra bocsátása, akik magyarként, keresztény értékrendet valló teljes emberként hasznos tagjai lehetnek a magyar közösségnek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindezek alapján nem túlzás azt mondani, hogy Magyarország számára megtiszteltetés, hogy Önöket köszöntheti ötszázezredik és ötszázezer-egyedik új állampolgáraként!
Sok erőt és jó egészséget kívánok Önöknek! Soli Deo gloria!
(miniszterelnok.hu)
