Beszéd az „Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010” című könyv bemutatóján, Budapesten.

Tisztelettel köszöntöm Önöket! Jó napot kívánok!

Az előttem szólók mind azzal mentegetőztek, hogy nem rutinos hozzászólók, ezért vázlatot készítettek. Én rutinos hozzászóló vagyok, ezért készítettem vázlatot.

Először is azt szeretném Önöknek mondani, hogy gratulálok a könyv készítőinek, elsősorban persze az alkotónak, Burger Barnának. Gratulálok a nyomda tulajdonosainak és munkatársainak, munkásainak is, mert hiába a jó fotók, hogyha a nyomda ördöge megtréfál bennünket, és csak a töredékét láthatjuk viszont annak, amit egyébként a fényképész látni vélt a lencse mögül.

Barna említette, hogy ’93 óta dolgozgatunk együtt. Önök is tudják, hogy minden ilyen munka általában egy politikai munka is, de egy kampány különösképpen tele van feszült és privát pillanatokkal, ahova az ember nem szívesen enged be senkit. Van az embernek épp elég nyűge-baja anélkül is, hogy mindenfajta fotósok ott zaklatnák tolakodó kameráikkal. Barnával azonban soha ilyen kellemetlen élményem nem volt, mindig is jól dolgoztunk együtt. Az ilyen munkának a bizalom az alapja. Ő az Újpestben játszott, kiváló futballista volt, és ez nem rossz kiindulópont. Szinte garantálta is aztán a sikert.

Amikor ’93-ban először szót váltottunk, hogy ő szeretne – ahogy az angol mondja, mint légy a falon – leselkedni, akkor én abban állapodtam meg a Barnával, hogy nem fogunk beleszólni egymás munkájába. Ez egy fontos dolog. Ha valaki már mozgott politika körül, akkor pontosan tudhatja, hogy az ember, ha ott van a dolgok, a történő dolgok közelében, akkor leküzdhetetlen vágyat érez arra, hogy tanácsokat adjon. Ez természetes dolog. Ráadásul fontos ügyekről van szó, mindenki magáénak érzi, miért is történne ez másképpen. És hát akit fotóznak, az is időnként leküzdhetetlen vágyat érez aziránt, hogy úgy jelenjen meg a papíron végül, ahogyan saját magára gondol. Ez legalább olyan veszélyes. Ezért abban maradtunk a Barnával, hogy nem fogunk beleszólni egymás munkájába. És én szeretném is jelezni az Önök számára, hogy nekem ehhez könyvhöz csak annyi közöm van, hogy én hagytam magam. Tehát ha ez a könyv, mondjuk az Anikó és az én általam szerkesztett könyv lett volna, vagy a Fidesz elnöksége által szerkesztett könyv lenne, akkor nem így nézne ki, nem is ez lenne benne. Tehát ezért ez egy szuverén alkotás, ami egy régi megállapodás alapján születhetett meg. És azt gondolom, hogy ez a szuverén alkotás adja meg az alapját annak a véleménynek, amit az előbb Barnától hallhattunk, miszerint ő nem egy politikai munkát, hanem egy igazi alkotást szeretett volna elvégezni. Úgy, ahogyan az a bizonyos példaként szolgáló amerikai könyv egyébként Amerikában megszületett.

A választási győzelmünk óta szinte minden nap legalább egyszer eszembe jut Cseh Tamás, és neki volt egy mondata. Amikor a könyvet a kezembe vettem először, akkor is ő jutott rögtön eszembe. Ő mesélte egyszer, hogy Budapesten járt még a régi világban egyszer Viszockij – aki Cseh Tamás oroszországi kiadása, vagy akinek a magyar kiadása Cseh Tamás, ezt nehéz most pontosan fölidézni –, s aki beszélgetett vele, kérdezte, hogy mit tanult Viszockijtól, és ő azt mondta, hogy egy dolgot tanult meg Viszockijtól, hogy zenélés közben nem kell szépnek lenni. Ez egy fontos szabály. Győzelem közben nem kell szépnek lenni – így fest ez a bölcsesség, ha lefordítom saját szakmám nyelvére, és ezért mutatunk, látszódunk úgy, ahogyan látszódunk ezeken a képeken.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Természetesen, ez a mai alkalom nem arról szól, nem arra kínál nekem lehetőséget, hogy elmeséljem, hogy milyen volt a kampány, hanem sokkal inkább arra, hogy még egyszer együtt örüljünk annak a hatalmas sikernek, amit Magyarország elért a két választási fordulóban. Újabb lehetőség az én számomra, hogy köszönetet mondjak azoknak, akik akarták ezt a sikert, és akik sokat tettek ezért a sikerért. Ezért itt is szeretném megköszönni mindenkinek, akivel együtt dolgozhattam, a fotóson túl természetesen mindenkinek. Sok tíz-, százezer emberről van szó, akivel együtt dolgozhattam, együtt küzdhettem, és végül együtt győzhettünk. Ez felejthetetlen élmény az én számomra is, amit megtestesít, kifejez valamilyen módon persze ez az album is.

Szeretném megköszönni a támogatást, a szeretetet, a biztatást, a hátba veregetéseket, az időnként pánikszerű jóindulatból fogant, de mégiscsak sárga földig lehordó, bíráló megjegyzéseket, amelyek egy ilyen ideges időszakban, mint amilyen a kampány, tulajdonképpen elhangoznak.

Szerintem ez egy mementó. Nyilván a Barna számára elsősorban egy művészi alkotás. Az én számomra meg azok számára, akik részt vettünk ebben a kampányban, és dolgoztunk ezért a sikerért, inkább egy mementó. Emlékeztető Magyarország egy hatalmas történelmi pillanatára. Ma még nem is tudjuk pontosan, milyen jelentős pillanata, aminek az eljöveteléért ilyen sokan dolgoztunk együtt. Biztos vagyok abban, hogy ez egy történelmi pillanat, függetlenül attól, hogy valaki ennek a történelmi pillanatnak a színét, vagy a fonákját érzi magáénak. De maga a tény, a súly, a történelmi jelentőség, aligha kétséges. És ezért fontos talán, és vállaltam, ezt a valljuk be azért a nem könnyű helyzetet, hogy egy az én fotóimat is tartalmazó könyv bemutatóján részt veszek, mert valójában a könyvben én szerepelek, a könyv lapjain én szerepelek, valójában ez a könyv egy történelmi eseményről szól, és ennek az eseménynek a mementója, amelynek mindannyian részesei lehettünk, én magam is, amiért még egyszer mindenkinek köszönöm! Barna gratulálok! Köszönöm szépen, hogy itt lehettem!

(miniszterelnok.hu)