Beszéd az 5. Kohéziós Fórumon, Brüsszelben.
Tisztelettel köszöntöm Barroso elnök urat, Tusk és Kubilius miniszterelnök urakat, Johannes Hahn és Andor László biztos urakat!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az ötödik kohéziós jelentést tárgyaljuk. Barroso elnök úr az előbb azt mondta, hogy egy rendkívül nehéz időszakban kerül sor erre. Én egyetértek vele és azzal bővíteném a mondatát, hogy nehéz és rendkívül érzékeny időszakban. Úgyhogy először magáról a vitáról szeretnék szólni néhány szót, a vita kereteiről.
Érzékeny időszakban vagyunk, mert három feltételnek kellene ebben a vitában megfelelnünk, ebben az időszakban, ahol ez a vita zajlik. Az első, hogy az Európai Unió legfontosabb vívmányát, az eurót talpon tartsuk a következő hónapokban. A második feladatunk, hogy előkészítsük egy új pénzügyi perspektíva megvitatását. És a harmadik, hogy a kohéziós politika eddigi tanulságait is le kell vonni. Ez mind az előttünk álló néhány hónap feladata. Azt gondolom, hogy a vita kereteinek kialakítása szempontjából a legfontosabb, hogy a vita az Európai Unió egészének erősödését szolgálja. Ebből az következik, hogy a kohéziós politikáról szóló vitának szerintem nem szabad előrehoznia a következő pénzügyi perspektíváról szóló vitát. Nekem soros elnökként éppen az az egyik legnehezebb feladatom, hogy miközben politikákat vitatunk meg, mindez ne vezessen oda, hogy a következő hét év pénzügyi perspektívájáról szóló vita túl hamar megkezdődjön. Ugyanakkor én is érzem, hogy már mindenkinek viszket a tenyere, és szeretne belevágni ebbe a vitába. Szeretné látni a következő hét év pénzügyi perspektíváit. De ugyanakkor kérem, fogadják el azt is, hogy az euróövezet válságát nem kezeltük, még nem kezeltük, és ha azt nem sikerül kezelnünk, az meglékelheti a közös hajónkat, és jelentősen csökkenhet akkor az értelme a következő hét év pénzügyi perspektíváiról szóló vitának. Az euró talpon tartása éppen elég politikai konfliktust jelent Európa politikai vezetői számára ahhoz, hogy azt merjem mondani: újabb konfliktusokkal ezeket a konfliktusokat, ami az euró talpon tartásához szükséges, már nem szabad megterhelni. Ezért egy túlságosan korán meginduló pénzügyi vita lerontja az euró megvédése érdekében szükséges intézkedések sikerének az esélyét. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a kohéziós politika értékelését el szabadna halasztani. Ezt határozottan nem javaslom, ugyanis a következő pénzügyi perspektíva vitáját is elő kell készíteni. Azért kell előkészíteni, hogy amikor a pénzügyi perspektíva vitája megindul 2011 júniusától, akkor ott ne egyszerűen harcokat folytassunk a pénzért, a forrásokért, hanem egy jól előkészített vita eredményeképpen értelmes érveket tudjunk fölsorakoztatni amellett, hogy milyen legyen a következő hét év pénzügyi perspektívája. Ezt tartom szem előtt, amikor a magyar elnökség alatt az agrárpolitikát értékeljük, a kohéziós politikát értékeljük, és az energiapolitikát értékeljük. Előkészíteni a következő hét éves pénzügyi perspektíva vitáit, de nem belebonyolódni a forrásokról szóló túl korai vitába. Ez az a vékony ösvény, amelyen haladnunk kell, ha azt akarjuk, hogy 2011 júniusában az Unió erősebb legyen, és az eurónk izmosabb legyen, mint amilyen most. Ennyit a vita kereteiről.
Ezek után én csak arra vállalkozom, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a későbbi pénzügyi perspektíva előkészítését szolgáló értelmes vita számára néhány szempontot vessek föl. Néhány dilemmáról szeretnék beszélni, amelyet Önök nyilván majd a mai nap megvitatnak. Az első kérdés úgy hangzik, hogy van-e egyáltalán jövője a kohéziós politikának. Szerintem kellene, hogy legyen. Ezért fontosnak tartom, hogy a versenyképességet és a szolidaritást ne engedjük szembeállítani az Unión belüli vitákban. Ha a versenyképességet szembeállítják a szolidaritással, a szolidaritás veszíteni fog. Ezért ezt a fajta szembeállítást szerintem mindenképpen el kell kerülnünk. Ezért világosan érdemes kimondanunk, hogy a kohéziós politika nem egyszerűen redisztribúciós politika, hanem versenyképesség-javító is egyúttal. Fontosnak tartom kimondani, hogy a kohéziós politika rengeteg eredményt hozott a kritikák ellenére is. Azok az országok, amelyek részesedtek, azok a régiók, amelyek részesedtek a kohéziós alapokból, azok mind a versenyképességüket tekintve sokat javultak, és a felzárkózásuk is megindult. Ez minden kritika ellenére szerintem igaz. Egyúttal az Európai Unió számvevőszékének a jelentése is azt mutatja, hogy a hibaszám a kohéziós politikában jelentős mértékben csökkent, ami persze nem teszi lényegtelenné és szükségtelenné a további erőfeszítéseket a még erősebb transzparencia érdekében.
A következő dilemma, amivel foglalkozni szeretnék, az a bővítés és a kohéziós politika összefüggése. A politikai vezetőknek azt kellene elfogadniuk, hogy Horvátország fölvételének ügyét azért kell márciusban világos perspektívába helyezni, hogy lássuk, lezárható-e a horvátokkal a tárgyalás még a magyar soros elnökség alatt, tehát 2011 júniusáig, és a következő kohéziós politika kialakításakor azokkal a régiókkal, amelyek onnan érintettek kell-e számolnunk, és ennek milyen következményei vannak.
A következő dilemma, amit szeretnék itt érinteni, az úgy hangzik, hogy a kohéziós politika minden ország kritériumok alá tartozó régiói számára nyitott legyen, vagy csak a legszegényebb országok régiói számára legyen elérhető. Én azt javaslom, hogy itt azt az álláspontot foglaljuk el, hogy minden ország régiója számára legyen nyitott. Ellenkező esetben politikai ellenérdekeltséget építünk be a kohéziós politika rendszerébe. És a kohéziós politika sikeréhez politikai konszenzus szükséges, és azt könnyebben érjük el, ha minden ország érintett régiója számára elérhető a kohéziós politika, nemcsak a legszegényebb országok régiói számára.
A következő dilemma az a kondicionalitás. Támasszuk-e a jövőben különböző strukturális és fiskális pénzügyi teljesítményekhez a kohéziós politikából való részesedést? Én egy olyan ország nevében, amely a kohéziós politikából lehetőségekhez jutott a múltban, és szeretne a jövőben is, én azt mondom, hogy igen. Az Európai Unió bátran kösse pénzügyi és strukturális reformokhoz a kohéziós politikából való részesedés lehetőségét. Tehát én a kondicionalitásra igent mondok. Nekünk el kell érnünk politikai értelemben, ha egész Európát a világgal versenyképesnek akarjuk látni, ahhoz el kell érnünk azt, hogy olyan országokból álljon az Európai Unió, ahol a nemzeteken belül többségben vannak azok a társadalmi csoportok, amelyek választói motivációik szempontjából inkább a versenyképességben érdekeltek, és kevesebb legyen azok száma, akik a redisztribúcióban érdekeltek. Ha olyan országokból áll majd Európa, ahol a választópolgárok többsége a redisztribúcióban érdekelt, és kisebb azok száma, akik a versenyképességben, akkor a strukturális reformokat és a pénzügyi reformokat rendkívül nehéz lesz az európai országokban keresztülvinni. Ezért fontos, hogy világos jelzést kapjanak a nemzetállamok és az ő szavazóik, hogy Európában is az elérhető forrásokat igenis versenyképességi szempontokhoz kötik. Ezért én, bár látszólag a kohéziós politika előnyeit élvező országok számára ez egy új nehezítő föltétel, én mégis azt mondom, hogy a kondicionalitásra mondjunk igent.
A következő dilemma az a 2020-as stragégia és a kohéziós politika összefüggése. Én osztom azok véleményét, akik itt a szinergiát keresik, de szeretném határozottan jelezni az Önök számára, ismerve a kohéziós alapokból részesülő régiók országait, hogy a 2020-as stratégia nem fedi le teljes egészében azokat a problémákat, amelyekkel ma az Unió elmaradottabb országai küszködnek. Ezért teljes összhangba nem lehet hozni a 2020-as és a kohéziós politika hagyományos céljait. A lemaradó régiók speciális szükségleteit a jövőben is valamilyen mértékig szerintem figyelembe kell venni.
És végül szektoralizációs törekvésekről is szeretnék mondani néhány szót. Szerintem a kohéziós alapról, ha leválasztanánk egy szociális alapot, az drámai következményekkel járna. Ezért én azt javaslom, hogy ezt a lehetőséget inkább vessük el. A szociális célú pénzeszközök is maradjanak inkább a kohéziós alapban. Egy önálló szociális alap fölállítása teljesen új politikai dimenziót hozna az Európai Unió világában, és az nem a versenyképesség felé mutatna. Ha a versenyképességet és a szolidaritást össze akarjuk kapcsolni, akkor a versenyképességet és a szolidaritást segítő pénzügyi alapokat is egy helyre kell tennünk, egyébként a két szempont szét fog válni, és sajnos a világgazdaság mai állapotában ezt Európa nem engedheti meg magának. Ezért inkább azt javaslom, hogy tartsuk egyben. Én egyetértek azzal, hogy a kohéziós politikában szektorális szempontok megjelenjenek, mint ahogy ez eddig is így volt, de nem javaslom, hogy szedjük szét a kohéziós alapot szektorális alapokra, - klímaalapra, energiaalapra vagy közlekedési alapra-, mert ez megint csak meg fogja nehezíteni a komparatív és összefoglaló szempontoknak az érvényesülését.
Végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, befejezésképpen hadd mondjak néhány szót a nyitva hagyott kérdésekről is. Ez a vita, illetve ez a dokumentum három nagyon fontos kérdést nyitva hagy. Az egyik a jogosultsági kritériumok kérdése a jövőben, a másik a forráselosztás elve, a harmadik pedig a lefölözés mértékének kérdése. És szerintem ennek a dokumentumnak erénye, hogy ezeket a kérdéseket nyitva hagyja. Ha ezeket a kérdéseket most elkezdenénk vitatni, akkor előrehoznánk ezeknek a kérdéseknek az apropóján a következő pénzügyi perspektíváról szóló vitát. Tehát én azt javaslom Önöknek, hogy a jogosultsági kritériumokról, a forráselosztás elvéről, és a lefölözés mértékéről a vitát csak 2011 júniusában kezdjük meg, amikor majd a pénzügyi perspektíva vitája is megindul. Ezt tegyük oda. Ezzel a három kérdéssel csak akkor foglalkozzunk, és addig az általam előbb fölvetett és nyilván Önök által majd még tovább gazdagított dilemmák sorát vitassuk meg.
Én javaslom a miniszterelnököknek és a minisztereknek azt, hogy február 21-én az Általános Ügyek Tanácsában az itt elmondottak figyelembevételével kerüljön sor egy konklúzió, egy tanácsi konklúzió elfogadására. Úgy érzem, hogy a kohéziós politika jövőjének megerősítése érdekében egy ilyen Általános Ügyek Tanácsa által elfogadott tanácsi konklúzió jótékony hatású lehet.
Jó tanácskozást kívánok Önöknek!
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket!
(miniszterelnok.hu)
