2014. május 15. Pozsony (Bratislava)

Én is tisztelttel köszöntöm Önöket. Jó napot kívánok!

Először is szeretném megköszönni Fico miniszterelnök úrnak az odaadó vendéglátást és az házigazda szerepet. Szeretném megköszönni mindhárom másik miniszterelnöknek a mai panelban való részvétel lehetőségét, igazán remek élmény volt. Örülök annak, hogy a közép-európai miniszterelnökök – nyilvánosan is – a lehető legnehezebb kérdésekről szerintem inspiráló módon képesek gondolkodni. Viccnek szánom, de van benne igazság: a közép-európai politikusok egy tekintélyes része korábban értelmiségi volt. Ez a nyílt vitabeszélgetéseknek kétségkívül jót tesz, úgyhogy én köszönöm a véleményeket meg az inspiráló beszélgetést. A magyar elnökség június 24-én zár majd Budapesten, ahova Barroso elnök úr is eljön. Lesz egy nyilvános része is ennek a zárásnak, ahol Barroso elnök úr tart is egy előadást, és még néhány biztos is eljön. Az előadás témája a következő időszak pénzügyi forrásai, pénzügyi alapjai és pénzügyi lehetőségei lesznek majd. Mi mindannyian ott leszünk, és hozzá fogunk majd szólni ehhez az előterjesztéshez. Megerősítem azt, amit Fico miniszterelnök úr mondott: az első gázválság tanulságait levontuk, a szakértők utasítást kaptak arra, hogy a gázválság mechanizmus részletkérdéseit sürgősen dolgozzák ki. A magyar elnökség értékelését majd júniusban végezzük el. Ma csak annyit szeretnék mondani, hogy fontosnak érzem, hogy az elmúlt időszakban létrejött a visegrádi együttműködés parlamenti dimenziója, és örülök annak, hogy a védelmi miniszterek közötti tervezési együttműködés és koordináció rendszere is megindult. Ez két olyan terület, amelynek a jövőben is lesz jelentősége, és amely megerősíti a visegrádi együttműködés struktúráját az európai architektúrán belül.

Köszönöm szépen a figyelmüket!

(miniszterelnok.hu)